| Íjászat : Vadászat íjjal és nyíllal. 4 |
Vadászat íjjal és nyíllal. 4
Saxton Pope 2010.01.17. 21:25
Vadászat íjjal és nyíllal 4.
2009.10.07. 12:58
Nem sokkal ezelõtt, Mansfieldék egyik embere sötétben ment nyugovóra a
kabinjába. Szórakozottan lengette kezét az ösvény melletti magas fû
fölött, és játékból össze-össze markolt belõle egy-egy csomót. Közben
valami lágy és meleg akadt a kezébe. Hirtelen jól belemarkolt.
Ugyanabban a pillanatban valamilyen állat ugrott el a sötétben. A
markában maradt anyagot erõsen szorítva visszafutott a farmhoz és azt
találta, hogy a keze pumaszõrrel van tele. Ha azt mondanánk, hogy
meglepõdött, az enyhe kifejezés lenne. Úgy történhetett, hogy az állat
valamire lesve rátelepedett az ösvény melletti rönkök valamelyikére.
Ettõl fogva Mansfieldéknek ez az embere lámpával járt.
Egy másik ranchen a Big Sur River mellett az egyik kisfiú kiabálta az
anyjának, hogy nézze meg milyen furcsa nagy kutya van a legelõn. Az
anyja nem törõdött a dologgal, de a család kedvence, a black and tan
terrierjük rárontott az idegen állatra. Mindketten eltûntek a bozótban.
Ugyanakkor a kiskutya ugatása megszûnt. A kisfiú tûnõdve, hogy mi
érhette az õ vitéz kis társát, egyszerre csak annak fájdalmas vonyítását
hallotta. Odafutott a fa tövéhez, ahonnan ez hallatszott és látta, hogy
a puma megragadta hátul a kutyus nyakát és egy magas fenyõre ment fel
vele. A gyerek a mezõn dolgozó apjához futott, aki hozta a puskáját és
lelõtte a pumát. Ahogy a puma leesett, a kutya fennakadt a felsõ ágak
között. Csak lerázni vagy felmászva, lehozni lehetett volna. A farmer,
hogy idõt nyerjen hozta a fejszéjét és kidöntötte a fát. A fa nekidõlt
egy másiknak, a kutya meg szépen lecsúszott az oldalán. Késõbb
szerencsém volt ennek a kis hõsnek a mancsát megrázni és gratulálni a
vitézségéhez.
Sok hiábavaló kísérlet után egyszer végül mégis terítékre került a mi
elsõ Felis concolor-unk. Egy rancher állomásról, Toulanne Country-ból
kaptunk üzenetet, hogy egy puma pusztítja a birkákat és a szarvasokat a
közvetlen közelben. Mivel egy jól trenírozott falkát ígértek, Arthur
Young és én összeszedtük íjászfelszerelésünket és éjnek idején elhagytuk
San Francisco-t. Majdnem reggelig utaztunk, azután az út mellett
aludtunk egy keveset. Szürkületkor felkeltünk és tovább folytattuk
utunkat. Amint a nap feljött az égen, elértük a Sierrákat és elkezdtünk
felfelé kapaszkodni. Délben találkoztunk vezetõnkkel az Italian Bar-nál
és esti vadászatra tettünk elõkészületeket. Ez persze, mint az esti
vadászatok általában, eredménytelen volt. A másnap reggeli
kirándulásunkon is csak azt a tény tudtuk megállapítani, hogy a puma
elhagyta a vidéket. 12 mérfölddel távolabbról kaptuk a hírt, hogy
garázdálkodik. Fogtuk íjászfelszerelésünket és kutyáinkat és
elindultunk a jelzett irányba. Munkájáról odaérve véres jelentést
kaptunk. Az elõzõ évben több mint 200 kecskét ölt meg. A rancher azt
állította, hogy nem is egy, hanem több puma garázdálkodik. A pásztor
orra elõl tûntek el a kecskék, és míg õ az egyik oldalra figyelt, addig
a háta mögül ragadták el az állatokat. Lehetetlennek tûnt, hogy a
gaztettek elkövetõjét leleplezzék, kutyáik hasznavehetetlennek
bizonyultak.
Három órakor felkeltünk, sovány reggelit ettünk és elindultunk felfelé a
hegyi ösvényen. Tudtuk a pumák valószínû tartózkodási helyét. Addig
kellett csapáznunk, míg a harmat fel nem száradt és a kecsék össze nem
taposták a nyomokat. Amint felértünk a hegygerincre, egy jól követhetõ
kecske ösvényre akadtunk és hamarosan felfedeztük a puma nyomait is.
Kutyáink azonnal szagot kaptak és gyors tempóban megindultunk mi is a
csapán. Ha az autók, liftek és az általános lustaság nem rontották el
helyváltoztató képességedet, akkor is nehezen tudod követni a kutyákat.
De ha a civilizáció elõbb felsorolt hatásai már megrontották
állóképességedet, jobb, ha otthon maradsz. Elõször csak megyünk, azután
ügetünk és mikor egy ugrásnál felhangzik a kutyák kórusa, rohanunk. Nem
törõdve az 5000 láb magassággal, a szúrós bokrokkal, sziklákkal és
szakadékokkal, követjük a nyaktörõ iramú hajszát. Magam sem tudom, hogy
honnan kapjuk a levegõt ehhez a próbatételhez. Nekünk rohannunk kell,
ha a lábunk felmondta a szolgálatot, akkor akár a kezünkön is folytatva.
Zakatoló szívvel és elfúló lélegzettel kiáltunk elõre: "Tartsd a
kutyákat hallótávolságban!" "Már nem tarthat soká!" De ezúttal egy kis
pihenõhöz jutunk egy meredek sziklás hegyoldalon. A kutyák köröznek,
hátra keresnek és a leglázasabb sietséggel keresik az elvesztett szagot.
A nap már felkelt és a hegyoldalon egy kecskenyáj jön felfelé, amit egy
juhászkutya vezet. Kiabálunk a kutyának, hogy menjen félre a
kecskékkel, de ránk se hallgat és hamarosan ezer kis köröm és egy
hatalmas porfelhõ törli el a csapát. A nap teljesen feljön és a mi
vadászati napunknak már vége is. Ezúttal nincs puma. Így bejárjuk a
környéket információért, amit késõbb esetleg felhasználhatunk, azután
visszamegyünk a táborunkba és evésbe fojtjuk bánatunkat.
Elõször ekkor hallottam arról, hogy a falkányi birkát vagy kecskét rá
lehet bízni egy kutyára. Úgy látszik, hogy ezek a kis juhászkutyák, nem
collie-k /a skót collie egy igen szép és okos juhászkutyafajta/ hanem
inkább kis plebejusok, teljesen ellátják feladatukat a nyáj körül.
Kivezetik õket a levegõre, õrzik és együtt tartják õket a nap folyamán
és este hazaterelik a nyájat. Sõt ha megfelelõen ki vannak képezve, egy
kecskenyájjal akár egy hétig is kint maradnak és biztonságban haza
terelik. Legalább is így tettek, míg a puma meg nem jelent a vidéken.
Ezen az estén megkértük a ranchert, hogy másnap délig ne engedje ki a
kecskéket. Reggel idõben felkeltünk, hogy zavartalan fényében lássuk
csillogni a hajnalcsillagot. Mentünk felfelé az ösvényen, a kutyák
mohón várták a vadászatot. Egy vén bagoly valamelyik odvas fából ránk
kiáltott, de különben minden csendes volt az erdõben. Erõnkkel
takarékoskodva, nyugodt ütemben mentünk a legfelsõ gerincvonulatig és
vártuk a hajnalt. Mélybõl, a canyon aljából éreztük tábortüzünk
füstjének gyenge, leheletszerû áramát. A reggeli szellõ éppen elkezdett
lengedezni a fák között. A madarak bizalmas suttogásokkal, kicsiny
szárnycsapkodással és csipogással ébredtek. Halvány levendula
árnyalattal olvasztotta a hajnal a csillagokat a keleti égboltba.
Árnyékok kúsztak a fák alá és mi tudtuk, hogy itt van az indulás ideje.
Amint a világosság elég volt arra, hogy pontosan kivehessük az ösvény
körvonalait, egy puma csapát fedeztünk fel. Különös, hogy a kutyák nem
fogtak róla szagot, de amint megmutattuk nekik a talpnyomokat a porban,
bár nem friss nyom volt, azonnal felvették a csapát. Bámulatra méltó,
hogy egy kutya mennyire meg tudja mutatni, merre vezet a csapa. Ha
kételyei vannak, elõre-hátra fut gyorsan a szimaton és így tapogatja ki,
hogy merre ment a vad. Közepes képességû kutya nem tudja ezt megtenni,
de a mi kutyáinknak már kollégiumi végzettsége volt. Nyugodtan és
mérsékelt ütemben haladva egy nyílt dombhoz érkeztünk. Itt a páfrányok
között a falka elkezdett körözni körülöttünk, mintha a puma valamiféle
cirkuszi mutatványt végzett volna mielõtt odaértünk. A kutyák, úgy
látszik egészen megzavarodtak. Késõbb azt találták, hogy puma barátunk
egy sündisznóval kísérletezett és így alkalma volt újabb leckét venni
természetrajzból. A vezérkutya hirtelen erõs szimatot fogott egy kidõlt
fánál, azután hangos csaholással elindultés a többiek teljes kórust
alkotva követték. Meleg nyomon voltunk. Ó, bár csak szárnyaink
volnának! Annak dacára amennyire formában voltunk, még minket is
jelentõs erõpróba elé állított ez a hajsza.
. Fel a dombra a sûrû
páfrányok között, fel a gerincre, keresztültéptük magunkat a manzanita
bokrokon, át a fiatal cédrus és szarvastövis bozótokon, lávasziklákon,
majd megint óriási tölgyek, cédrusok és fenyõk között rohantunk. Közben
egyik kezünkben felajzott íjunkat, a másikban tegezünket tartottuk. Ne
gondolja az olvasó, hogy az illatos bokrokat, vagy fenyõtûket
észrevettük. Ugyan éreztem illatukat, ami megsokszorozta erõmet.
Rohantunk, kizárólag a kutyák hangját követve, amit messzirõl, a hegy
lábától hallottunk. Tovább rohantunk bokrokon keresztül, nagy
oldalugrásokkal haladva lefelé a lejtõn, mígnem odaértünk ahhoz a nagy
tölgyfához, amin a puma volt. Ó, mily gyönyörû látvány! Amint zihálva
és az erõlködéstõl szédülten feltekintettünk, láttuk a csodás halvány
barnás testet, amint az egyik ágon lapult, mindenvonalában kecsesség és
erõ rejtezett. Egy nagy, a vége felé vékonyodó farok csapdosott
ide-oda. Nyugodtan, hideg számítással világító szemek meredtek ránk.
Figyelt és várta legközelebbi mozdulatunkat, megfeszült izmokkal, minden
pillanatban ugrásra készen.
Kissé hátraléptünk, részben, hogy messzebb legyünk tõle, részben pedig,
hogy jobb kilövésre legyen lehetõségünk. Látva mozdulatunkat a puma egy
magasabb ágra szökkent és itt már részben eltakarták az ágak.
Helyünkrõl, csak a torka és melle volt látható egy 30 centiméteres
nyíláson keresztül az ágak között. Ezen keresztül kellett lõnünk.
Young és én miután visszanyertük nyugodt lélegzetünket, elõhúztunk
egy-egy nyílvesszõt. Feltettük a húrra és lövésre kész helyzetet
vettünk fel. Egyszerre feszítettük meg íjainkat és egyszerre lõttünk.
Az én nyilam a puma lapockájába fúródott, Youngé pedig az orrába.
Felágaskodott és az orrában lévõ nyílvesszõt mindkét mancsával megfogva,
elõre-hátra megpróbálta kihúzni. Míg õ ezzel veszõdött a fa tetején, mi
újra lõttünk. Mindketten hibáztunk. Éppen a harmadik vesszõt tettük
fel, amikor sikerült az orrába fúródott nyíltól megszabadulnia, elsõ
lábait egy másik ágra tette és ugrani készült. Ekkor újra felfehérlett
elõttünk a torka és a melle, és mint két villám, két hegyes nyílvesszõ
vágódott bele a szívtájékára. Amint a vesszõk becsapódtak és eltûntek,
a puma leugrott. Mint egy repülõ mókus szállott el a fejünk felett.
Teljes 75 láb távolságot ugrott át egy óriási lefelé irányuló ívvel és
egy bokorban ért földet.
A kutyák azonnal rávetették magukat. Óriási hangzavar, rövid, de
kegyetlen küzdelem, és mindennek vége volt. Megfogtuk és farkánál fogva
kihúztuk a bokorból. A falkavezetõ kutya még mindig harci izgalommal,
az összes többi kutyánkat elzavarta a puma mellõl. Más, mint a gazdája
nem érinthette azt.
Pumánk fiatal hím volt. Hossza 6 láb 8 hüvelyk /2,02 m/ volt az orra
hegyétõl a farka végéig és kevéssel nehezebb volt 120 fontnál. Késõbb,
nyúzás közben észrevettük, hogy mancsai tele voltak sündisznó tüskével,
tanúbizonyságul a nemrég lezajlott tapasztalatszerzésére. Gyomra üres
volt, mellürege vérrel volt tele nyílvesszõink hatására. Olyan könnyen
múlt ki, mint egy szarvas. Hazavittük a táborba és fényképét besoroltuk
a gyûjteménybe. Nem öltek meg ezek után több kecskét a Sierra
rancheban.
Ez volt a mi elsõ pumánk, és ami engem illet az egyetlen is. Arthur
Young egy másik vadászkiránduláson egymaga kettõt lõtt.
E. H. Styles kapitány, aki új íjász volt mikor Humbolt Countryban járt
tiszafa anyagért, felzavart egy pumát és belelõve a mellébe, elejtette.
Fogunk még hallani a kapitányról!
De amíg meg tudjuk feszíteni az íjat és lábaink bírják a hegymászást és
jó pumás kutyánk lesz, addig bízunk benne, hogy nem ez lesz az utolsó
kuguárunk.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
