A Pécs-Ágoston utcai sisak másolatának elkészítése

Wilhelm Ákos  2010.01.25. 21:36

 

Az egyre általánosabbá váló vélekedés miatt, mely szerint a honfoglalóknak is rendelkezniük kellett páncélozott „nehéz” lovassággal, jött az ötlet, hogy a bemutatókon használt felszerelésem teljesebbé tételéhez nekiálljak elkészíteni egy honfoglalás-kori fém páncélt. Ha valaki ismeri a honfoglalás korának szakirodalmát, az tudja, hogy a viszonylag nagy számú avar lelettel ellentétben (több mint 80 avar sírból került elő páncél vagy páncéltöredék) a Kárpát-medence területén nem került leközlésre honfoglaló sírból előkerült törzs vagy végtagok védelmére szolgáló páncél. Sisakból is csak egyetlen, a hivatalos verzió szerint szórványleletnek minősített példánnyal rendelkezünk, mely egy pécsi, az Ágoston utcában lezajlott, építkezés alapozási munkálatai során került elő. Innen adódott, hogy ennek a sisaknak próbáljam meg elkészíteni a másolatát.

Az indulás elég döcögős volt, mivel mindössze néhány jó és egy fekete-fehér oldalnézeti kép volt minden, ami rendelkezésemre állt. minőségű részletfotó

Az anyag kiválasztásánál gyakorlati szempontokat követtem: első próbálkozás lévén olcsó, könnyű, könnyen megmunkálható, de mégis erős lemezzel akartam dolgozni. Hogy miért ezek voltak a kritériumok? Olcsó, ha elrontom, ne legyen kár érte, könnyű, hogy viselése kényelmes legyen, könnyen megmunkálható, mivel elsőre így is elég nagy feladatnak látszott, és erős, hogy mégis legyen meg a védelmi funkciója. Egy korábbi edzés alkalmával Dani hozott be a terembe egy régi számítógépdoboz darabot abból a célból, hogy kipróbáljuk, ellenáll-e a nyilaknak? A teszt pozitív eredménnyel zárult, azaz a nyilak ugyan behorpasztották a lemezt, de komolyabb kárt nem tettek benne. Ezen felbuzdulva arra a következtetésre jutottunk, teszünk egy próbát. Nekem is sikerült szerezzek egy régi leselejtezett P II-es gépet (az újabb gépek háza nem jó, mert valószínűleg a fogyasztói társadalom jegyében olyan vékony lemezből készül, hogy akár egy késsel is átszúrható), melynek lemeze, mint később látni fogjuk, sajnos még mindig csak 1 mm vastagságú volt.

Műhelynek a szomszédok nagy örömére Daniék udvara lett kinevezve (ezúton is köszönöm Daninak a lehetőséget és a segítséget), itt álltam neki a négybe vágott számítógép lemez megformálásának.

 

1. kép Az alapanyag

 

Már az első próbálkozás nagyon biztató volt. A gázláng hatására először a festékréteg égett le a lemezről fertelmes bűzt hagyva maga után, de egykezes súlyzón kalapálva a lemez szépen kezdte fölvenni azt a formát, ami volt szánva. Flex segítségével a lemezek formára alakítása is elkezdődött.

 

2. kép meleg alakítás

 

Mivel a taktikai megbeszélés miatt elég későn kezdtünk neki a tulajdonképpeni munkának, hamar besötétedett. A borunk és a sörünk elfogyasztása után megegyeztünk, hogy egy következő alkalommal folytatjuk a munkát.

 

A második munkanap elég kellemetlen eseménnyel kezdődött: a tartalék gázpalackból fölszerelés közben elillant a gáz, az augusztusi kánikula ellenére szép fehér jégkristályokat hagyva hátra maga utána mindenen, amire rácsöppent. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, üsse kő, megpróbáljuk a melegítés nélküli alakítást. Szerencsénkre a próbálkozás eredményes volt, gyakorlatilag teljesen fölösleges volt a melegítéssel és a bűzzel kínlódni, mert ez a lemez hidegen is nagyon szépen alakítható.

 

3. kép Hidegen alakítás eredménye

 

Mint ahogy az alábbi képen is látszik, egy egykezes gömbsúlyzó és egy közepes méretű kalapács hatékony szerszám tud lenni:

 

4. kép Munka közben

 

A második nap eredménye kb. így nézett ki:

 

5. kép Összeállítva a. alulról, b. oldalról, c. fentről

 

Biztató jel volt, hogy a lemezek szépen illeszkedtek egymáshoz, a forma viszont hagyott még némi kívánnivalót maga után.

 

A harmadik munkanap azzal kezdődött, hogy – felbontottuk a behűtött söreinket.

Rövid taktikai megbeszélés után előbb egy kis kalapálás következett, majd előkerültek a kettes fúrók. A lemezeket 4-4 helyen kifúrva ideiglenesen összecsavaroztam őket.

 

6. kép Összecsavarozva

 

Mivel az eredmény inkább hasonlított egy román-alföldi télisapkához, mint a sisakhoz, a flexé lett a következő főszerep. A lemezek felső végét rövidebbre vettem, majd ismét a kalapálás következett.

A nap végére az eredmény ugyan még messze nem volt tökéletes, de azért már közelebb állt az elképzelthez:

 

7. kép: Alakul a dolog

 

A negyedik munkanapon elég lassan ment a munka, az is rontotta a morálomat, hogy Dani a viking sisakjával már gyakorlatilag a nyitolásnál tartott, ezen már a sör sem segíthetett. Szerencsére a nap végére sikerült rájöjjek arra, hogy a súlyzóra való rádomborításnál van egy sokkal hatékonyabb módszer. A farönkön, amelyikre a súlyzót rögzítettük a láncfűrészelés miatt volt egy kis lépcső, melynek nekitámasztva egyengettem a lemez gyűrődéseit. Mivel a lépcső bemélyedésén a lemez szépen hajtódott, gondoltam megpróbálom mi történik, ha nem egy hosszanti vájatba kalapálom a lemezt, hanem egy félgömb alakú üregbe? A kalapács segítségével kialakítottam egy kis mélyedést, rátettem a lemezt, és az eredménytelen nap minden dühét beleadva elkezdtem püfölni. Láss csodát, a lemezeken pillanatok alatt sikerült elérni a várt alakváltozást, ráadásul az ívek is nagyjából azonosra sikerültek.

Ugyan közben leszállt az este, a lemezek befejezése a következő alkalomra maradt, de mivel a helyes módszerre sikerült rábukkanni, ez már csak idő kérdése volt.

 

8. kép: a negyedik nap végén

Közben hosszas internetes kutatás után sikerült ráakadjak néhány információra az eredeti sisakkal kapcsolatban: jelenleg a pécsi Janus Pannonius Múzeumban található a 2613-as leltári szám alatt. Magassága 23,3 cm, átmérője 21,2-18,4 cm, a lemezvastagság 2-5 mm között váltakozik. A sisak a kúpos alakú keleti sisakok egyik legkiforrottabb példánya. Csaknem félgömb alakú harangja négy, közel háromszög alakú vaslemezből áll. Homlokpántja nincs, csupán a láncfátyol számára található felszegecselve néhány vasfül a harang aljára.

Az oldallapok sárgaréz lemez betétek közbeiktatásával voltak egymáshoz szegecselve, olymódon, hogy a szegecsek közötti részt ívben kikanyarították, azt a látszatot keltve, mintha a szegecs húzta volna el a szélüket. Ez az érdekes mintázat még jobban kihangsúlyozza a réz és vaslemezek közötti kellemes kontrasztot.

A sisak vas csúcsa tömör rudacskában végződik. A csúcs felülről nézve csaknem kerek, széle nyolcszor karéjosan szeldelt.

Na itt jött a hidegzuhany: ha a sisak vastagsága 2-5 mm között váltakozik, az gondolom azt jelenti, hogy a vaslemezek 2, a rézlemez 1 mm vastag, azaz ahol nincs átfedés, ott van a 2 mm, ahol meg az átfedés van, ott a két réteg vas és a réz összesen adja ki az 5 mm-t, nekem pedig a vaslemezem csak 1 mm vastag.

Mivel ekkor már túlságosan előrehaladott állapotban voltam a munkával, ezért úgy döntöttem, hogy mivel az alapanyag amúgy sem korhű, befejezem az 1 mm-es lemezből.

Az ötödik nap a lemezek formájának befejezése volt a program. Előbb a mélyedésbe való kalapálással megadtam a lemezek végső formáját, majd a maradék lyukakat is megfúrva ismét összecsavaroztam őket. Minimális hibaigazítás után sikerült az illesztések folytonosságát kialakítani. Ez után következett a lemezek szélének kialakítása: a rétegezett smirglis flexkorong segítségével a homlok és hátsó lemezek lyukai közé becsiszoltam a jellegzetes karéjokat.

 

9. kép: A kész lemezek

 

Ugyanezeket a karéjokat belecsiszoltam a már levágott sárgaréz lemezekbe, majd a vaslemez kontúrja mentén végigponcoltam őket.

 

10. kép A bronzlemezek a. levágva, b. kicsiszolva, kipontozva

 

A lemezekről Gyuri hathatós közreműködésével egy gázperzselő segítségével leégettük a maradék festéket is. Az ideiglenes csúccsal összeállítva így nézett ki:

 

11. kép Az ideiglenes csúccsal

 

A valódi csúcsot úgy alakítottam ki, hogy egy kellően megdomborított lemezre ráhegeszttettem egy 08-az vasrudat, lecsiszolva a fölösleges cundert.

Az ideiglenes összeállítás után kaptam Vaspóktól egy nagyon jó rajzot a sisak felülnézetéről, ezúton is köszönöm neki. 1:1 arányban kinyomtatva vettem észre, hogy a sisakom felülnézetben szinte tökéletesen ugyanakkora, mint az eredeti, gyakorlatilag annyival kisebb, amennyivel vékonyabb lemezből készült.

A rajzot tanulmányozva vettem észre, hogy a láncfátyol felerősítésére szolgáló hurkok elhelyezkedése a hossztengely szerint szimmetrikus, viszont az azonos oldalon lévők közötti távolság nem egyenlő. Erre a következő magyarázatot találtam:

Ugyan a rajz jó, de valószínűleg nem elég pontos. Az elejének tartott részen az alsó, feltételesen (szaggatott vonallal) berajzolt függesztő fül egy kicsit alacsonyra került. Erre két dolog utal: egyrészt, hogy nem szimmetrikus az elhelyezkedése a felsővel, másrészt a "hátulját" leszámítva a fülek közötti távolság nagyjából egyenlő (többé-kevésbé 6 cm), kivétel ennél a fülnél, melynek az oldalsó lapon lévő utolsó fültől való távolsága túl kicsi. Amennyiben ezt a fület fönnebb rakjuk, a másik, meglévő fültől való távolsága kb. 8 cm lesz, ami gyakorlatilag elhanyagolható mértékben nagyobb a 6 cm-nél. Most pedig  vizsgáljuk meg, a "hátulján" miért borul föl a 6 cm-s távolság?

Azon egyszerű oknál fogva, hogy (szerintem!) az nem a hátulja, hanem az eleje a sisaknak. Ennek nem igazán mond ellent semmi, mert a sisak eleje és hátulja -legjobb tudomásom szerint- ugyanúgy néz ki, egyedül a függesztő fülek helyzete más. Ha ez igaz, akkor a két szélső fül azért került közelebb a -szerintem első- lemez széléhez, hogy meggátolja a láncfátyol szem elé csúszását. Ugyanakkor a középső fülre is szükség van azért, hogy a teljesen körbeérő láncfátyol szemnyílásánál a láncot a két szem között az orr előtt fölvezetve lehessen a fülekbe fűzött drótra rögzíteni úgy, hogy szintén ne csúszhasson a szem elé.

A hátsó 8 cm-s távolság valószínűleg bőven elég lenne a hurok stabilan tartására, főleg ha ott a drót duplán fut a láncszemekben, hiszen ha a befűzött hurok két végét nem nyitolják össze,(legalábbis számomra) ez a legkézenfekvőbb mód arra, hogy meggátolják annak kicsúszását. Az összenyitolást azért nem tartom valószínűnek, mert ennek a módszernek a legnagyobb előnye (szintén szerintem) az, hogy így könnyű leszerelni a láncfátylat tisztításkor, vagy csere esetén.

Hogy miért nincs körben mindenütt ilyen nagy távolság a rögzítő fülek között? Valószínűleg azért, mert az oldalsó két lemez közepére is kell essen egy-egy rögzítő fül, melyek belső nyitolása tarthatta az állszíjat. Ebben talán a belső eldolgozás vizsgálata nyújthatna némi támpontot.

Száz szónak is egy a vége, én a láncfátylamat így próbáltam meg megoldani: összeállítottam egy körkörösen zárt hálót, csak a két szemnyílás maradt szabadon, és a két oldalsó hurok belső fele tartja az állszíjakat.

A láncfátylat 0.18-as horganyzott drótból (a feketített drót, amit ilyen átmérőben találtam, olyan lágy volt és rozsdás, hogy inkább nem vettem meg) készítettem 8 mm átmérőjű szemekből. A függesztő füleket 3 mm-es drótból csináltam a következőképpen: a levágott drótot U alakúra hajlítottam, a hajlatba beletettem egy vastag drótot, majd az U két szárát addig szorítottam egy satuval, amíg a következő formát kaptam:

 

12. kép: Egy készülő félben lévő függesztő fül

 

Ugyanabból a 3 mm-es drótból készítettem el a nyitszegeket, melyekkel később az egész sisakot összeállítottam.

 

13. kép: A lemezek nyitolása és az állszíj rögzítése belülről

 

A fülek fölszerelése után szintén 3 mm-es drótból készítettem a láncrögzítő hurkot is. Így utólag belegondolva fölösleges volt olyan vastag dróttal kínlódni, elég lett volna egy 1,5-ös is.

Miután a nyitolásokat befejeztem, a hurokra spárgával fölkötöttem a láncfátylat. Természetesen kiderült, hogy rövid, ezért lebontottam, belefűztem még néhány sor láncszemet, majd amikor elég hosszú lett, az egészet rögzítettem a helyére.

Az állszíj csatjának fölszerelése után már csak a rozsda elleni védelem maradt hátra.

A sisak bélésén elég sokat vacilláltam, de végül úgy döntöttem, nem teszek rá, már csak higiéniai okból sem, mivel bemutatókon jellemzően mindenki a fejére akarja tenni, és a program végére teleizzad bélésű sisakot az ember nem jó szívvel adja föl másra, ezért bélés helyett maradt a sisak alatt hordott tübitejka szerű nomád sapka.

 

14. kép: A sapka-bélés

 

15. kép: A kész sisak

 

A kész sisakot bemutatva az ismerősöknek, derült ki, hogy a láncfátyol összeállításának rosszul álltam neki, ezért az egészet át kell fűznöm, gyakorlatilag 90 fokkal el kell forgatnom a sorokat.

Ezt a kis bakit kijavítva befejezettnek nyilvánítottam a sisakot. Ugyan egy-két esztétikai javítást még valószínűleg meg fogok ejteni rajta, de az szerkeeti szempontból már nem változtat jelentős mértékben rajta.

A végeredményt tesztelve a következőkre jutottam:

- annak ellenére, hogy a láncfátyol szinte teljesen beborítja az arcot, az íjászatban, a célzásban nem akadályoz, ugyanakkor nem csak a nyak, hanem az arc számára is védelmet biztosít. Bélelt csuklya viselésével ezt a védelmet még tovább lehet növelni.

- a sisak hordása nem okoz komolyabb kényelmetlenséget, pedig a tömege kb. 1,2 kiló. Ha 2 mm-es lemezből lenne, az kb. fél kiló többletet jelentene, de ettől a viselése még mindig nem lenne megerőltető.

- nem tudom az eredeti sisak mennyire lehetett sötét színű, viszont így feketítve a sárgaréz betétek kimondottan esztétikussá teszik az amúgy is kellemes vonalvezetésű sisakot.

- az eredeti tulajdonosnak viszont valószínűleg az enyémnél kisebb kerületű feje lehetett, mivel a nagyjából pontos méretek mellett számomra csak elég vékony sisaktomp viselését teszi lehetővé. Az eredeti kettes lemezből készül sisak, vastagabb (0,5-0,7 cm vastag) nemezbetét mellett valószínűleg komoly védelmet jelenthetett úgy a vágások, mint az ütések és szúrások ellen is. A fokos elleni védelemnél is inkább jelenthetett problémát a nyakra átadódó sokkhatás, valamint a vállra ill. keresztcsontra lecsúszó erő fékezése, mint a fejet, a koponyacsontokat érő terhelés.

Mivel az egyes lemez nem nyújt elég védelmet, amennyiben nekiállok a következő sisaknak, azt már valószínűleg 2 mm-es lemezből fogom készíteni, és a körméretét is nagyobbra fogom hagyni néhány centivel.

Kérésre beszkenneltem és föltettem a lemezek "szabásmintáját". Azt ki szeretném emelni, hogy sok függ attól, hogy mennyire nyúlik a lemez, ezért lehetséges, hogy készítés közben majd még alakítani kell a méreteken (pl. az oldallemez rajza sem sikerült teljesen szimmetrikusra). A bal oldali aalapján készül a sisak eleje és hátulja, a jobb oldali alapján pedig a két oldalsó lemez (a ceruzarajz az kész sisakról van levéve, a filctollas pedig a megnagyobbított -univerzális- méret, hogy bélés is férjen bele rendesen).

 

 

 

 

 

Forrás:

 

http://tgorod.ru/index.php?topgroupid=2&groupid=7&subgroupid=31&contentid=176

http://vmek.oszk.hu/01900/01993/html/index643.html

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/muzeumok/Janus_pannonius_muzeum/pages/janus_magyar/003_regeszet.htm

http://sepsik.hu/

Kalmár János: Népvándorláskori sisakok (Pécs, 1964)

 

 Szerző: Turas