Kunok a wikipedia alapján
2010.01.14. 23:25
Kunok wikipedia alapján
2009.10.01. 20:45
kunok (kipcsak, latinul cumanes, oroszul Половцы polovci, régiesebb magyar elnevezéssel kumánok) egy török nyelvű népekből álló törzsszövetség, a kipcsakok nyugati törzseinek elnevezése volt. A törzsszövetségi rendszerben élő kunok nem hoztak létre egy központi hatalom vezetése alatt álló államot. A központosítás csírái azonban a 12. század végén megjelentek, ez a folyamat Köncsek nevű kánjukhoz köthető, kinek ilyen jellegű tevékenységét fia, Jurij is folytatta. A folyamatnak azonban a mongolok 1223-as megjelenése véget vetett, ekkor esett el ugyanis a velük folytatott harcokban Jurij. A mongolok újbóli megjelenése 1236-ban gyökeresen megváltoztatta a hatalmi viszonyokat Kelet-Európában, a kunok egy jelentős része a Balkán-félszigetre menekült, egy másik csoport Kötöny vezetésével a Magyar Királyság területére költözködött, de legnagyobb részük korábbi szállásterületükön maradt.
Középkori latin nevük általában Cumanus volt, de az örmény krónikaírók (például Edesszai Máté, 1050–1051) hartes néven ismerték őket. Az oroszok a kunokat a polovec névvel jelölték. Az orosz szónak a jelentése 'halványsárga, sápadt', az örményé 'fakó'. Egyes kutatások szerint a koman/kuman népnév is „fakó, halvány sárgás” jelentésű volt az ótörökben (szemben a göktürkökkel, a „kék törökökkel”), s valószínűleg a kun népnév is ugyanannak az alapszónak a származéka, amelyből a kuman szót képezték.” [1] Van olyan vélemény is, hogy a kunok középkori latin Cumanus elnevezése a Kuma folyó nevéből ered, melynek partjain valamikor éltek és ahol több helységnév is emlékeztet rájuk. A kaukázusi Dagesztánban is laktak kunok, és ott a Huns (vagy Khuns) kerületben Khunsagh nevű város állt.
A kunok egy részét némely középkori krónikás „fehér kunoknak” nevezi, szemben az úzok (uzok, guzok) kunok között élő leszármazottaival, akiket „fekete kunok” néven emlegetnek.
A középkori Magyarországon letelepedett és nyelvükben elmagyarosodott kunok a magyarság szerves részét képező sajátos etnikai csoportot alkotnak, akárcsak a székelyek vagy a palócok.
A történeti források alapján 750 körül a Volga és Jajk, valamint a Kaukázus vidékein tűntek föl először. A délorosz sztyeppére 1055-ben nyomultak be, kiűzve a besenyőket és úzokat. Az orosz évkönyvek először csak 1061-ben említik őket, és a polovecek, azaz kunok négy ága Nestor szerint a besenyő, türkmén, török és polovec.
A kunok névadó elődei és az ujgurok (a kínai krónikákban szárik, azaz sárgák) egy része nyugati vándorlásaik során juthattak el az ősi kipcsakok területére, Délnyugat-Szibériába. Itt a három nép egyesült, és a kipcsak törzsszövetség keretében az Araltól az Al-Dunáig terjedő hatalmas területet uraltak a 11. század közepétől egészen az 1220-as évekig. Mindamellett nincs szó egy egységes, központilag irányított birodalomról. Kelet-Európában a kunok lényegében a Kazár Birodalom örököseinek tekinthetők.
Miután a mongolok (tatárok) 1223-ban a Kalka menti csatában megverték az egyesült orosz-kun sereget, a kunok tömegesen menekültek nyugatra, és a későbbi Moldva és Besszarábia területén jött létre a Kunország (latinul Cumania) néven ismert laza államforma, amely a magyar királyok érdekszférájába tartozott. A magyar királyság elkezdte a kunok megkeresztelését. Milkó központtal létrehozták a milkói püspökséget (1227). 1239-ben a mongolok elől Kötöny vezér vezetésével Magyarországra menekültek, miután IV. Béla király befogadta őket.
A kunok Kelet- és Dél-Európa vidékein szétszórodtak. Letelepedtek Macedóniában, Kumanovo város vidékén (a város neve a kunok/kumánok nevét őrzi).
A magyarországi kunok története [szerkesztés]
Anonymus már 889-ben szerepelteti a hét kun vezért Kijevnél, akik előbb az oroszokkal, majd a magyarokkal szövetkeztek. A hét kun nemzetséget IV. László király is említi .
IV. Béla kb. 40 ezer kunt telepített le a Duna-Tisza közén, akiket a tatárok és a főurak elleni harcban akart felhasználni. Beilleszkedésük nem volt zökkenőmentes: a főurak ellenségesen fogadták őket, azt híresztelték róluk, hogy tatár kémek, az egyház a pogány szokások miatt neheztelt, a köznép a nomádokra jellemző, magántulajdon elleni vétségek miatt orrolt meg rájuk.
1240-ben a tatár ostrom alatt elesett Halics és Kijev. IV. Béla ekkor nekikezdett az ország háborús haderejének megszervezéséhez, és hadseregében közel 10 ezer kun harcosra számíthatott, ám a magyar főurak az óbudai táborban megölték a kunok Kötöny nevű vezérét, emiatt azok, útjukban pusztítva, kivonultak az országból. IV. Béla Muhinál 1241-ben vereséget szenvedett a tatároktól, akik egy éves pusztítás és öldöklés után 1242 márciusában visszavonultak keletre. A dalmáciai Zára várába menekült király visszatért az ország belsejébe, és magával hozta a kunokat, akiket másodszor és véglegesen letelepített Magyarországon. A hagyomány hét betelepült kun nemzetség nevét őrizte meg: Borcsol, Cserbán, Kondám, Iloncsuk, Kór, Jupogó, Olás.
A nemzetségfőik katonai kísérettel vették körül magukat: ezeknek a kísérőknek a kun, mongol és török neve nöger volt (ebből származik a magyar nyögér szó és Nyőgér falu neve).
A kunok még a 13. században is olyan nagy számban laktak "Fekete-Kunországban" (ahogy magyar krónikák nevezték a Krím-félszigettől a mai Dél-Oroszország és Ukrajna sztyeppéin át egészen a Moldova és Kelet-Románia területéig terjedő kun államot), hogy a velencei és más olasz kereskedők érdemesnek tartották megtanulni a nyelvet. Ennek köszönhetjük az 1303-ból való Codex Cumanicust (Petrarca-kódex), amely a főbb kun szavakat és szólásmondásokat tartalmazza és amely kétségtelenné teszi a nyelv török voltát.
A kun nyelv utolsó ismerője Magyarországon, a hagyomány szerint Varró István, 1770-ben elhunyt karcagi lakos volt. A modern nyelvészeti kutatások azonban azonban e hagyományt erős kétellyel illetik. A Varrótól gyűjtött szövegek a mai vélekedés szerint ugyanolyan torzultak, mint egyéb, esetenként máig ismert kis- és nagykunsági kiszámolókká, gyermekversekké lett kun nyelvi nyomok, azaz Varró István sem lehetett már a kun nyelvnek anyanyelvi beszélője.
Az egyetlen fennmaradt nyelvemlék a Kun Miatyánk:
A kun Miatyánk kunszentmiklósi változata
Bezen attamaz kenze kikte szen lészen szen adon dösön szen küklön nitziengen gerde ali kikte bezen akomezne oknemezne bergezge pitbütör küngön ill bezen menemezne neszen bezde jermez berge utrogergene illme bezne algyamanna kutkor bezne algyamanna szen börsön boka csalli batson igye tengria. Ámen.
(Szappanos Lukácstól lejegyezte Baski Imre, Kunszentmiklós, 1968)
A kunszentmiklósi helyenként kiigazított változat
Bezén attamaz kenze kikte szenlészen szen adon dösön szen küklön niciegen gerde, ali kikte bezen akomezne oknemezne bergezge pitbütör küngön ill bezen menemezne neszen bezde jermez bezge utrogergene illme bezne al gyamanna kutkor bezne al gyamanna szen börsön bo kacsalli bo cson igye tengere. Ámen.
A kun Miatyánk helyreállított változata mai magyar helyesírással
bizim atamiz kim-szing kökte szentlenszing szening ading düs-szün szening könglügüng necsik-kim dzserde alaj kökte bizing ekmegimizni ber bizge büt-bütün künde ilt bizing minimizni necsik-kim biz ijermiz bizge ötrü kelgenge iltme bizni ol dzsamanga kutkar bizni ol dzsamannan szen barszing bu kücsli bu csin ijgi tengri amen.
|