|
Tarihi Üngürüsz 3,
Budenz József 2010.03.31. 22:11
A magyar nép származásáról és Pannoniába első bejöveteléről.
A magyar nép származásáról és Pannoniába első bejöveteléről.
Tár. Ü 3. levél stb.
A történetbeszéllők úgy írták meg, hogy régi időben a madsar nép nemzetsége Nimrod fiaiból támadott világra. Mert Nimrodnak egy Enkisza nevű felesége vala; attól két fia születvén, egyikét Magor-nak másikát Hunor-nak hívják vala. Ezek Nimrodnak első fiai valának, és mindig atyjoknak palotájában laknak vala.
Valamelyik napon Nimrod vadászatra menvén ki, fiait is magával elvezeté. Ottan vadászat közben Nimrod véletlenül egy vadra, akadván, azonnal utána eredvén űzőbe vevé. Fiai is mindenfelé vadra tartván szemeiket, egyszerre az erdőnek egy zúgóból egy csodaszép állat mutatkozék elejökbe, mely különbféle színekkel volt mintegy festve. Legottan e vadat megkívánván, lovaikat utána ereszték. A vad pedig elfutván, Perzsia határszélén egy hegyes erdős helyhez jutván, az erdőbe eltűnék. A két királyfi, bármennyit keresék is, nem találák, nevét hírét sehogy sem tudhaták meg. Akkor a két testvér ezen megbúsúlván és a szomorúság tengerébe el merűlvén, egymással kezdének tanácskozni, hogy mitevők lennének. Azután haza térvén, s atyjokhoz jővén, hozzája kérést tőnek: „Perzsia határszélén való azon hegységen – úgy mondának, - hadd építsünk egy klastromot”, így kérék, hogy a világtól megválván, abban laknának. „A világ népeit” elhagyván - azt mondák - csak magunk dolgával akarunk foglalkozni.” - Nimrod is az ő kérésöket elfogadván, meg parancsolá, hogy számukra ugyanazon a helyen egy klastromot építenének, hogy a két királyfi ott lakván, a magok hite szerint ájtatossággal foglalkozván, élethosszáig ott ellehetne. A mint a klastrom megépűle, elkészűle, ők is csakugyan azon a helyen lakván, sok hónapig és esztendeig, a világ népével sem mit nem közlekedvén, csak ájtatossággal és szent jámborsággal foglalatosak lőnek, s a világ gyönyörűségeitől megvonúlának.
Ily módon ők öt évig abban a klastromban lakván, csendességben élének. - Hatodik éve hogy lőn, a két ifjúnak fejét a világ gyönyörűsége kezdé háborgatni: szíveikben a királyság kívánsága keletkezék. Hogy ezek ily állapotban valának, egyszer ott egy idegen személy jöve hozzájok, és a világ fölött való fejedelemkedést és az uralkodás kívánatosságát magyarázván meg nekik, őket elcsábítá. Az ifjak tehát azon személy sugallatára odahagyván a klastromot, uralkodás keresésére adák magokat.
Azon időben Perzsaországhoz közel egy fejedelemnek két jeles szép leánya vala: Magor és Hunor azon leányokat feleségűl vevék.
Ezek után a történetbeszélő úgy adja elő, hogy az Üngürúsz nép Hunor nemzetségéből támada világra. Mert Hunor-nak neve annakutána Hungrusz-ra változék át.
És Nimrod halála után Hunor egész népével apósához, a tatár khán-hoz menekedvén, ott letelepedék. A khán is őtet minden tisztességben tartván, Perzsaország határszélén más valamely országnak fejedelemséget adá neki. Mert Nimrod halála után Perzsaország trónjára más király jutott vala. És azon tartományt Dsidija-nak = Scythia) nevezik, a mi a. m. Tatárország tatar vilájetlederi) és Szamarkandtól egész a Feketetengerig terjed.
Egy időben Perzsaország királya, Kosztantinije (Konstantinápoly) ura ellen hadat indítván, azért a scythiai tartományok fejedelmétől segítséget kére. És Scythia fejedelme csakugyan segítségűl Hunor népéből, mely tatár nép vala, 20000 embernyi sereget egybegyűjtvén, Perzsaország királyának elküldé. A perzsa király tehát, hogy Konstantinápoly királyára támadott vala, az említett Hunor népét száguldozásra eresztvén, azok ekképen a perzsa kiraílytól elválván, Panonia országának mentek vala. És hogy azon országba jutának, látók, hogy egy csodaszép, mívelt ország, számtalan folyó vizekkel, sok gyümölcscsel s gazdátlan jószággal. Akkor mondák szíveikben „bizony ennél jobb ország hol kerülne kezünkbe”, s azért Hunor népe közhatározat szerint az ország királyához járúlván, alá veté magát neki, és az országban helyenként le telepedének. Panonia király, pedig nagyon örüle azon, hogy azok úgy az ő keze alatt letelepedének; azt gondolja vala, hogy ezek már neki alatta valók lennének. Azonban miután ezen Hunor nép letelepedett vala, Scythia országába a Hunor több népéhez és bégjeihez jóravaló kémeket küldöttek, hogy Hunor bégjei sereget gyűjtvén, ama gazdag országra hadat indítanának.
Azonközben a khán meghala. Országa nagyobbrészt Hunornak, Nimrod fiának veté magát alá; csak egynehány bég nem vetvén magát alája, más fejedelemséget tartnak vala (= elpártolnak vala). - Azon időben pedig a mondott kémek Scythia, és Hunor népe bégjeihez érkezvén, Panonia országnak milyenvoltáról hírt adónak, a miből azok megérték, hogy nincs oly gazdag ország mint Panonia. Azért Scythia és a Hunor-nép bégjei nagy sereget kezdének gyűjteni. És Hunor népe Panoniába jövetelének egyik oka ez.
Egy másik beszéd szerint úgy adatik elő, hogy valamely napon Hunor a maga népének jeles főfő embereit egybegyűjtvén, kiment vala vadászatra. Vadászat közben egyszerre egy hegy oldalából, egy vad állat jőve elő, mely csudaszép különös színekkel vala fölékesítve. Útját pedig a másik (szomszéd) nép felé veszi. Hogy e dolgot látá, azonnal magában ezt (isteni) előjelnek tartá. Monda: „Ha ez a vad nekem prédáúl esik, meglesz nekünk ez országban csendes maradásunk: ellenben, ha e vad nem kerül kezemhez, azt akarja a sors, hogy a most hírünkre esett Panoniaországot meghódítsuk.” Így tökéllette vala el magában, s egyszersmind azon gondolattal a vad után ereszté lovát. A vad pedig elfutván, hogy a szomszéd nép határszéléhez ére, Hunor is már közel érvén hozzája, csaknem kezére keritendő vala, midőn a vad egyszerre szeméből eltűnék; se hírét se nevét többé nem tudható. A mint Hunor e dolgot látá, mellette való főfő embereinek monda: „E dolog nem ok nélkül való. Ez nekem és népemnek azt jelenti, hogy többé nekünk ez országban nem lehet életünk. Most csak az a módja, hogy más országban vennők lakásunkat. - E közben sok idő múlék el. Más valamely okból Hunor is népével nem jól találván magát, s meg nem élhetvén, a szomszéd országokhoz nyújtván kezét, egynéhányát fegyver erejével meghódító. A mint láták, hogy nekik senki ellenők nem állhat, tehát azon kezdének gondolkodni, hogy Panonia országát és a napnyugaton való országokat magoknak hatalmuk alá hajtanák. - Imezen megmagyarázott okokból Hunor, Nimrod fia, sereget kezde gyűjteni.
Miután Hunor népe egybegyűlt vala, számát vevék s főlírák: láták, hogy Hunor népének 10,000 embere gyűlt egybe, és egyéb mindenféle népből még 280,000 ember. Azon közben hogy e roppant nagy sereget egybegyűjtötte vala, Hunornak nem szolgála tovább élete, e világból kimúlék. Azonban Hunornak rokonai közöl egy nagy bégfi vala; Kattarnak hívják vala. Hunor helyébe a sereg fölött azt tevék vezérré . És a bégek mind Kattar vezér divánjába begyűlvén, tanácskozni kendének, hogy melyik tartományra fognak most menni. A gyülekezetbeli bégek mindegyike különb-különb beszédet tartván, sokféle szót szólának. Azonban Kattar khan igen okos és tudós ember va1a, és „olvasott, világtapasztalt” ember. A gondolkodás tengerébe merülvén, a bégeknek szólásait sehogy sem, fogadhatá el, és némi idő múlva fejét felemelvén, a bégekre s népére vetett tekintettel monda: „Ha úgy akarjátok, hogy most indúlván, s azon országot, melyet meghódítandók vagyunk, székhelyünkké tevén, azért a kelet és nyugat részén való országokat meghódítsuk: ám szükséges, hogy igyekezetünk Panonia országára való legyen.”
A bégek Kattar szavát mind helybenhagyván, ezt erős kötéssel elhatározák. - Midőn aztán Kattar vezér Hunor népe bégjeinek Panonia országának milyenvoltát egy némi szóval előadta vala:
„Oka pedig - azt mondá - hogy azon országra vagyon szándékunk, az, hogy a szerencse fia, a világ királya, Nagy Sándor, miután a napkeleti országokat legyőzte, és kelleti szerint meghódította vala, valamely okból a napnyugati országokra is hadat szándékozván indítani, szívében legelőször Panonia országának meghódítását kívánta vala meg, a végett, hogy Budát amaz országok meghódítására szerencsés auguriumúl bírván, azt székhelyévé tenné. Ez okáért Sándor elindúlván, azt meghódítá. És azon székhelyet szerencsés augriummal elfoglalván, onnét Bécs trónjára indúlván, azt is meghódító. E két székhely meghódításáért Német- Lengyel-, Cseh-, Frank és még néhány más országnak bégjeit véresen legyőzvén, őket erővel a maga parancsolatja alá hajtá.
A mint Hunor bégjei Kattar vezértől e híreket meghallák, mindnyájan az ő szavain elálmélkodván, okos gondolatját és rendelkezését hegyben hagyák. „Valóban, - azt mondák, - csodálatos dolgokat adál most előnkbe. De ugyan ezen Sándor hol születék? S kitől vevé származását, apja s anyja kik valának? S legelőször mely országokra indúlván s mely királyt szállítván le trónjáról, hódítá meg azokat? S Panonia országára való hadjáratának mi vala az oka? Mindezeket, kérjük, szíveskedjél mivelünk közölni és nekünk megmagyarázni.” Mihelyt Kattar Hunor népe bégjeinek unszolását látá, ő is kezdé neki Sándor hadjáratait elbeszélleni.
(Ez után Kattar a következő 34 levelén előadja a macedoniai királyok történetét, s különösen Sándor hadjáratait bővebben. Jónak tartom ezen előadás végén lévő azon részét még ide fölvenni fordításomba, a melyben N. Sándor pannoniai hadjáratának okadatolása folytattatik.)
Azután Sándor parancsolatjára Dariusz királyt királyi módon eltemeték. Maga pedig nagy pompával eljővén, Bagdad székében öröm és vígasság között kezde lakni.
Azonközben egyszer napnyugat felöl egynéhány gyász hírmondók eljővén, azt jelenték, hogy Sándor anyja testvére, kinek szintén Sándor vala neve, egész seregével Frankországban elvesze. A mint Sándor e hírt hallá, elszomorodván egész három napig gyászt tarta. Ugyanis, mikor Sándor Dariusz királyt egy ízben legyőzvén, maga Kurd- és Gürdsi-országra (Georgiára) indúla, anyja testvérét Sándort 41000 embernyi sereggel a napnyugaton való uralkodó fejedelmek meghódítására küldötte vala. - A mint tehát Sándor az eljön gyászmondóktól e híreket vevé, azt kérdezé tőlölök: Mimódon menekülétek meg hát ti?” Mondának: „Felséges király! Mihelyt tőled Sándor ama királyok ellen való hadjáratra parancsot vőn, szerencsés uralkodásod napjaiban seregével fölkelvén, először a tatárokat, lengyeleket, cseheket, alamanokat hódítá meg. Azután, hogy a frankok országa ellen indúlunk, egy néhány frank bégek és királyok eljővén, meghódolónak. Onnét tovább menvén Puliát (Apulia) hódítók meg. Azonban Frankország királya, - most Francziaországnak neveztetik, - alája vetvén magát Sándornak, és vele testvérré válván, sok barátságot mutata iránta. De kéz alatt a több frank és német bégekkel egyesülvén, követeket külde hozzájok: „Én Sándorral egyesülék, s testvére levék; mindent elhiszen nekem. Ti is készen legyetek, én is őtet oly útra vinném, hogy alkalmat találván ellene, őtet egész seregével egyetemben elvesztenők.” Ezen egyezkedés szerint, Sándor ellen az alkalmat lesvén, egy napon őtet seregestül elveszték.
Pedig Sándort vezírjei mindenkor intvén, azt mondják vala: „Felséges király !
Az ellenségnek ravaszságától ne tartsd magadat biztosnak; vigyázz ! Ne ejtsen ő tégedet véletlenül lesbe.
(Mekr-i düsmenden emin olma; szakin,
Ejlemeszin szama anszizdan kemin).
De bár mennyit szólnak vala is, nem lőn semmi haszna míg fejére nem kerűle a dolog, nem hívé el nekik. Végre véresen porba hulla.”
A mint N. Sándor e híreket vevé, fölötte elszomorodván, Frankországba Sándor holttestéért embereket külde. A frank bégek is, N. Sándortól való félelemből, azt átadók nekik. Az után Sándor a holttestet királyi módon megmosatván, Tire-ben (?) eltemeték.
És Sándor föltevé magában, hogy a frank bégeken úgy monda - Sándornak vérét (megboszúlatlan) nem hagyom. Azonnal parancsot ada, és a napnyugati országokra való hadjáratra egész serege népét elkészítteté. És azon hevességgel a perzsa királytól vett kincset serege népei közé osztatá el. Akkor a sereg is rúmi öltözetét elhagyván, perzsa öltözetet vőn magára, úgy hogy pánczélaikat is mind arany és ezüstből készítvén, lovaikat és magokat arany alá mintegy elmeríték; úgyannyira, hogy a legalsóbb szipáhira is nézvén, a szem az arany és ezüst fényétől káprázik vala.
A mint az egybegyűlt sereg minden szerét fegyverét elkészítette vala, ezenközben egy napon Sándor nagy divánt rendele. Egészen királyi mód szerint trónját fölékesíttetvén, s fejére az uralkodás koronáját tevén, fejedelmi székibe üle. Jobbra balra aranyos ezüstös székeken a vezírek, királyok és a tisztességes királyfiak ülnek vala.
Azután Sándor fejét emelvén s jobbra balra tekintetet vetvén vezírjeire, azt mondó: „Vezírek és bégek! Vajjon volna-e nekem székhelyemre alkalmas egy város, hogy azt székhelyemmé tevén, azután azokon a tájakon való országokhoz fogván, Sándor (bátyám) megbosszúlása végett, Lengyel-, Cseh-, Német- és Frankországokat könnyebben meghódíthatnám?” E kérdésre a birodalom nagyjai mind fejőket alá hajtván, s az álmélkodás tengerébe merűlvén, senki feleletet nem adhata. Ezen Sándor nagyon elszomorodván, némi ideig gondolkodva komor tekintettel áll vala, midőn egyszerre azt láták, hogy nem tudni honnan, egy személy jelenék meg, s Sándor eleibe járúlván így szóla: „oh király, tudtodra legyen, hogy Panonia országnak egy székhelye vagyon, mely neked fölötte alkalmas. És arra, hogy kívánságod szerint minden országokhoz fogván, azokat meghódítsad, annál jobb és alkalmatosabb székhely nincsen. Immáran tehát, oh király, távoztasd lelkedből a szomorúságot, és szívedből a kétséges aggodalmat; mert azon ország neked fog jutni, és azután az egész világ is ten hatalmad alá lesz vetve.” Ily tudósítást ada neki. Azután N. Sándor e dolgon fölötte megörülvén, minden szomorúsága szívéből eltünék. Ezen örvendetes híreket adott személytől még a világ dolgairól való némely titkot is meg akara ugyan kérdezni: de azon személy azonnal eltűnék.
Ezennel elhallgata Kattar khán. Hunor népe, hogy Kattar khántól Sándornak ezen történeteit meghallották, és ennek világuradalmát és vitézségét megértették vala, mindnyájan igen megdícsérék. Ugyanakkor Hunor népei megismerék, hogy oly jó ország nincsen mint Üngürúsz ország; mindnyájan nagy örömmel az arra való hadjáratra, elkészülének.
Ezek után Kattar khán meg Hunor nagy bégjei egy napon egybegyűlvén, vígadnak és isznak vala. Azonközben Szikambria trónjának dolgairól kezdtek vala beszélleni. A bégek közől nehányan fejet emelvén, mondának: „oh Kattar! Szikambria székvárosa ugyan micsoda nép között (keletkezett), s mely uralkodó építette azt legelőször, hogy azt oly nagy, híres székhelynek mondják?” E megszólításra Kattar, a bégekre tekintvén, elkezdé beszéllni, hogy a Szikambria székvárosa hajdanában milyen néptörzs által és micsoda embertől építtetett.
„Régi időkben a tenger partján Turoja (Troja) néven híres egy nagy vár vala. - Annakutána egy nagy ellenség egy Elejna (Helena) nevű asszony miatt reája támadván, a várat lerontá és elpusztítá. Azon háborúban keletkezék, a tugh (lófark) melyet a mostani hadakban hordoznak. – Azon várnak annakelőtte egy királya vala, kinek Paradisz vala neve. Ezen Paradisznak egy fia vala, kit Firanko-nak hívnak vala. Midőn atyja Paradisz még trónját bírja vala, Firanko némi sereggel Panonia ország felé vevé útját. És hogy azon ország neki fölötte megtetszék, helyről helyre étetéssel itatással azon vidékeket megjárván és nézegetvén, valamely napon a Duna vize partján Szikan néven ismeretes egy hegy oldalához érkezék. Azt a helyet kegyelmesen megtekintvén, látá, hogy az fölötte szép zöld mező, mely különb-különb virágokkal mindenfelé mintegy föl van öltöztetve, és édes szavú madarak énekelnek vala benne. Bejt:
Dsüszt ü dsu idip akar áb-i revánlar bágh-i bágh
Ajs-icsün kurmus csecsikler szahra gülsende o dágh.
(Keresgélvén kertet meg kertet folynak folyó vizek,
Gyönyörűség végett tágas rózsaágyon virágokat ültetett ama hegy.)
Minden oldala -különbféle gyümölcsökkel tele, s minden része sokféle termő fákkal bővölködő; vize, ege kellemetes; mindenfelé a mívelt föld áldása és kenyere sok, úgyannyira, hogy minden tekintetben gazdag egy ország.
Azonnal azon paradicsomi vidéket megszeretvén, elrendelé, hogy a Szikan hegy oldalában egy nagy várat építenének. Annakutána egy szerencsés órában a várfalakat kijelölvén, az némi idő elhúzódása után végre elkészűle. Minthogy pedig fölötte gazdag és bő áldással való ország vala, azt Panoniának nevezik vala, mert latin nyelven ez annyi mint „kenyeres” (panis). Azután mihelyest Firanko a várost Szikan hegye oldalában megépítette vala, minthogy a hegynek Szikan vala neve, alkalmasnak látá, a városnak is a „Szikambria” nevet adnia. Miután tehát Szikambria városa annak kelleti szerint elkészült vala, ott Firanko fölüle trónjára, és az ország népei is neki engedelmeskedvén, fölöttük kezde uralkodni.
Idő jártával azután N. Sándor, anyja testvére, Sándor elveszte miatt, reája indúlván, szívében föltette vala annak meghódítását. Egy napon tehát Sándor megparancsolá, hogy serege egybegyűlne, s kevés idő alatt számtalan sereget egybegyűjtvén, egy szerencsés időben Panonia országára útnak indúla.
Azon a részen pedig Szikambria trónján ülvén Firanko mulatsággal és vigadalommal foglalatos vala, midőn egyszer napkeletről egy ember jelentkezék: „Egyszeriben a királylyal kell találkoznom; mondani valóm van.” Eleibe hozák tehát öt Firankónak, s azon ember monda: „Felséges király tudtodra legyen, hogy napkeleten N. Sándor a perzsa királyt meggyőzvén, az azon részen való országokat mind elfoglalta, s bégjeiket magának engedelmessé tette. Most pedig anyja testvérének, Sándornak F'rankországban elvesztét hallván, arabok, perzsák, s a több meghódított népekből szedett véghetetlen s megszámlálhatatlan sereggel te reád jő. Azért óvd meg magadat.” Hogy e hírt adá, Franko igen megijede: ment azon időben, hogy Sándor a napkeleti országokat meghódította vala, a rúmi határszélek szomszédjai is szüntelenűl szemmel füllel vigyázván, azt mondják vala: Ki tudja, vajjon nem támad-e mi reánk is?
Azonban a király még sem hivén azon hírmondó szavának, azonnal arrafelé megkémlés végett kémeket külde ki. A kémek tehát eljárván oda, Sándor seregével találkozónak, és megtudók annak nagyságát és milyenvoltát. Azonnal Frankóhoz visszatérének, és Sándornak rettentő hatalmáról neki jelentést tőnek. Franko, elcsüggedvén bátorsága, megismeré, hogy ha olyan világhős mint Dariusz király nem bírhata Sándorral, hát magának mekkora hatalommal kellene ellene állania, hogy vele bírhatna? S azonnal készülethez fogván, minden kincsét egybegyűjté; s Szikambria trónját és Panonia országon való birodalmát fejéből kivetvén, más valamely országról kezde gondolkodni, hol letelepedhetnék. Egy szerencsés órát szemelvén ki, elhagyá tehát székhelyét, s napnyugat felé más országra menvén, szálltában keltében végre Franczia-országba érkezék, s azt üresen találván, elfoglaló. Azonnal rendelést tőn, hogy egy alkalmatos kedves helyen egy nagy várost építene, s azon városra alkalmatos egy helyre találván, azt egy gyönyörű, jó egű tájékon csakugyan létrehozá, megépíté.
Minthogy pedig atyjának neve. Paradisz vala, annak nevének tiszteletére, s hogy hírének nevének emlékezete a világban megmaradna, az ujonnan épített várost „Pariz”-nak nevezé el, a mi azon időtől foga mai napiglan Pariz városa, Francziaország székvárosa. És minthogy a maga neve Franko (Firanko) vala, azon országot Franczia-nak (Firancsia) nevezé.
Innét elbeszéllésünk megint N. Sándorra tér át.
A történetbeszéllők úgy beszéllik, hogy a napok között egy napon N. Sándor, anyja testvérének megboszúlása, s a napnyugati országok meghódítása végett, azon nagy hadsereggel előre nyomúlván, Panoniaország határán átlépe. Onnét szállva kelve, étetéssel itatással statióról statióra, előre haladván, Szikambriához ére, és nagy örömmel trónjába üle, (trónját elfoglalá). És a körülötte való szomszéd bégek is fejöket féltvén, mind eljővén Sándornak fejet hajtának. - Midőn azon telet Sándor ott vígan eltöltötte vala, egy napon megparancsolá, hogy hadjáratra készüljenek. S az egész hadsereg népe, parancsolatja szerint, mindegyik elkészülvén, s pánczélját, fegyverét, szerszámát rendbe hozván, mind aranyba s ezüstbe mintegy elmerűltek vala. A mint a tavasz elérkezék, s a világot mindenféle színekkel felékesíté, azonnal Sándor megint hadra gerjedvén föl, egy szerencsés időben szikambriai székhelye auguriuma alatt, zászlait lobogtatván , számtalan pánczélos sereggel Bécs felé indúla, hogy azt meghódítván, s a lengyeleket, cseheket, alamánokat mind legyőzvén, azután Frankországra támadna.
Itt megint Kattar khánnak históriájához kerülénk vissza.
A történetbeszéllő előadása szerint itt Kattar bégjeinek még ezt mondá:
„Minthogy tehát egy olyan világ királya, mint Sándor, Szikambria trónját meghódítván, azt szerencsés auguriumúl bírta, már nekünk is illő és méltó dolog, hogy oda indúlnánk, s azon országot elfoglalnók, hogy mi is aztán több országra terjesztvén kezeinket, azokat megvehetnők.”
A mint a bégek Kattar vezértől e beszédet hallák, az ő okosságán és éles elméjén elálmélkodván, igen kezdék magasztalni. - És akkor úgy egyezének meg, hogy azonnal hadaikat azon országra elindíták. És Pannonia iránt, hangos dobszó mellett, Krisztus születése után 373. esztendőben, csapat csapat után útra kelének.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
