| Íjászat : Vadászat íjjal és nyíllal. 6 |
Vadászat íjjal és nyíllal. 6
Saxton Pope 2010.01.17. 21:27
Grizzlyvel
elõször a negyedik napon találkoztunk. A Sulphur Mountain közelében
cserkeltünk éppen, mikor Forst észrevette, hogy tõlünk egy mérföldnyire
egy grizzly eszik valamit egy kis völgyben. Körülötte a hó már elolvadt
és õ nyugodtan válogatott a gyökerek között a lágy talajban. Jeleztünk
a többieknek, és mikor mind együtt voltunk, minden kínálkozó fedezéket
kihasználva megindultunk a medve felé. Egy kis bevágásban gyorsan
leereszkedtünk, egymás nyomába lépve, mint az indiánok. Egyszerre csak
a medve váratlanul elindult felfelé a völgyben. Ned jelére mind az öten
térdre ereszkedtünk, és vártuk a fejleményeket. A medve nem vett észre
minket, és az enyhe szellõ is felõle lengedezett. Körülbelül 200
yardnyira lehetett tõlünk. Valamennyien egy vonalban voltunk. Elõl
Frost, mögötte én, azután Young és õ utána a többi három. Vesszõink fel
voltak téve íjainkra. A medve lassan, közben eszegetve jött felénk.
Ásta a fehér violák gyökereit, szaglászott, elõre-hátratekingetett
anélkül, hogy bennünket észrevett volna. Lélegzetünket is
visszatartottuk úgy figyeltünk. Nem volt valami kiváló példány. Egy
rongyos, sovány, hosszú orrú kan medve volt, de mégis egy valódi
grizzly, ami jól megteszi kezdetnek, gondoltuk. Mikor 50 yardnyira
megközelített bennünket, megállt, mancsával egy hófoltot simogatott. Mi
még mindig nem lõttünk, de nem is tudtunk volna, mivel mindannyian egy
vonalban voltunk. Így tehát vártunk, hátha elõrébb jön és az oldalát
mutatja felénk. De e helyett egyenesen szembe jött velünk. Körülbelül
30 yardnál újra megállt, és e lkezdett a gyökerek között keresgélni.
Éppen arra gondoltam, hogy most lõni kellene, mert keresztül sétál
rajtunk, mikor felvetette a fejét, és úgy tûnik meglátta Young kék
ingét. Egy pillanatra félig felágaskodott, és ránk nézett.
Megfeszítettem az íjamat, de amint a vesszõ elhagyta a húrt a medve
leugrott a dombról. A repülõ vesszõ éppen csak súrolta a lapockáját, és
egy kis bundát nyírt ki belõle. Mint a gumilabda pattant fel, és Young
sebtében odalõtt nyila már csak mögötte süvített el. A következõ
pillanatban eltûnt a domb gerince mögött.
Mély sóhajjal álltunk föl, és harsogó nevetésben törtünk ki. Ned azt
mondta, ha nem lett volna ott a kék ing, akkor a medve egyenesen belénk
ütközött volna. Nem bántuk túlzottan, hogy elhibáztuk, mert nem egy
olyan példány volt, amilyet mi kerestünk. Nehéz dolog rendelésre
elõszedni grizzlyket! Nem tudsz odamenni és átnézni õket, mint a vevõ
vásárláskor a boltban.
Ez a találkozás csak buzdítás volt nekünk, és ettõl kezdve
gyertyavilágnál keltünk, és sötétedésig vadásztunk. Az idõ melegebbre
fordult, és a hó olvadni kezdett. A hét végén öt grizzlyt láttunk jó
nagy távolságra tõlünk a Hayden völgy bejáratánál. 3-4 mérföldre
lehettek, és mivel az est közelgett, elhalasztottuk megtámadásukat.
Másnap reggel már korán talpon voltunk, remélve, hogy találkozni fogunk
velük. És így is történt: ott voltak! Ned, Art és én voltunk együtt,
a bátyám és a bíró a hegyhát másik oldalán cserkésztek. Körülbelül fél
kilenc lehetett. A medvék ezúttal négyen voltak, nyugodtan ettek
feljebb a völgyben, a füves, mocsaras talajon, tõlünk mintegy
hárommérföldnyi távolságra. Ned jelszava mindig ez volt: "Akkor menj
rájuk, és szerezd meg õket, amikor látod!". Elhatároztuk, hogy azonnal
támadunk. Le a folyópartra, keresztül a vízmosáson, fel a szálerdõbe,
futottunk felfelé. Nehéz volt a felfelé haladás, de az idõ sürgetett
minket. Végre egy erdõvel borított ponton, negyed mérföldre a medvék
felett, kijöttünk, és ott megpihentünk. Tudtuk, hogy nemsokára
befejezik reggelijüket, és felmennek az erdõbe lefeküdni, tehát nagyon
figyeltük õket. Beviaszoltuk íjhúrjainkat, és reszelõvel újra
élesítettük nyílhegyeinket.
A medvék lassan baktattak felfelé egy nagy hófolt irányába. Frost úgy
gondolta, hogy ott le fognak feküdni lehûlni mielõtt bemennek az erdõbe.
Úgy látszik, téli bundájuk nagyon érzékennyé tette õket a meleg iránt.
Ámbár a napsütés nekünk nagyon kellemes volt, õnekik már melegük
lehetett. Egy öreg anyamedve lehetett három félig felnõtt bocsával,
amelyek harmadik évükben lehettek. Mindnyájan elég nagynak látszottak
bármely múzeumi csoportozat számára. Végül is letelepedtek, és
elkezdték szaglászni a havat.
A cselekvés ideje elérkezett. Úgy határoztunk, hogy a kis szakadékon
keresztül lecsúszunk az erdõ szélén, átkelünk a patakon, felmegyünk a
másik oldalon a dombra, és a gerincen keresztül közelítjük meg õket.
Így lõtávolba kell jutnunk. Kitervelt manõverünkhöz a szél is
megfelelt, tehát azonnal elindultunk.
Most, hogy ezeket a sorokat írom izmaim megremegnek, szívem erõsebben
dobog, és különös érzés fest pírt az arcomra, ahogy azokra a percekre
gondolok. Akárcsak ütközet elõtt a katona, mi is kipróbálatlan
kísérletbe fogtunk bele. Mire gondol az ember az elsõ grizzlyje elõtt?
Jól emlékszem mi járt a fejemben: "Oda tudunk-e jutni a medvék
felriasztása elõtt? Milyen távol lesznek? El fogjuk-e tudni találni
õket? Azután mi fog történni?" Ned Frost, Young, és én kell, hogy
odakússzunk hozzájuk, és idegmûködésünket tesszük mérlegre az õ nyers
vadságukkal szemben. Nednek ott volt ugyan a puskája, de csak akkor
használhatta, ha már más nem segít. Amint gyorsan haladtunk, a
legnagyobb óvatossággal, és olyan zajtalanul, amennyire csak tudtunk,
minden választ megadtam kimondatlan kérdéseimre: "Eltaláljuk õket?
Miért ne? Sõt a zúzájukba nyílunk, összetörjük õket! Támadnak? Hát
csak had jöjjenek, hogy a legügyesebb gyõzhessen! Meghalni? Sohasem
volt szebb, ragyogóbb nap a meghalásra, mint a mai!" Teljesen vidám
voltam. Egy kis profanitás vagy egy kis elkülönülés ilyen esetekben jó
segítségei az önszuggeszciónak. Ami Youngot illeti, csendes volt és
valószínûleg a tábordíszítõ zászlócskáin járt az esze. Mikor a felfelé
vezetõ út felénél túl voltunk, megálltunk és felajzottuk íjainkat.
Három-három vesszõt elõvettünk tegezeinkbõl és még óvatosabban
folytattuk utunkat. Young és én közrefogtuk Frostot valamivel elõtte
haladva. A hegygerinchez közel Ned elõvett egy zöld selyem zsebkendõt
és meglengettette a szelíd szellõvel, hogy lássa nem változott meg az
iránya. Eddig minden rendben volt. Most mélyen lehajolva egészen a
hegygerincéig kúsztunk, addig a pontig, ami mögött a medvék voltak.
Kalapjainkat a fûre téve, nyílvesszõinket a földbe szúrva magunk elé,
felemelkedtünk félig megfeszített íjakkal, hogy bármely pillanatban
készek legyünk a lövésre. Ott elõttünk, alig 25 yardnyira feküdt a négy
grizzly medve a havon úgy, mint négy kandalló elõtti szõnyeg! Azonnal
kiválasztottam magamnak a legtávolabbit és egy szemjelzésre teljesen
megfeszítettük íjainkat és elröppentettük a két halálos vesszõt.
Találtunk! Egy ordítást hallottunk, felugrottak, de ahelyett, hogy
minket támadtak volna meg, összeszaladtak és olyan küzdelem kezdõdött el
közöttük, amilyet még kevés ember látott. Az én medvém lapockájában a
nyílvesszõvel, anyjára vetette magát és kegyetlen dühvel marta. Ez
viszonzásul beleharapott a véres lapockájába és elharapta a
nyílvesszõmet is. Azután mind három bocs megrohanta. A morgás és
bömbölés borzalmas volt! Gyorsan másik vesszõt tettem fel. A grizzlyk
rémesen kavarogtak közben, és a dühtõl õrülten harapták, tépték, marták
egymást. Újra a medvémre lõttem, de elhibáztam. A vén medve hátsó
lábaira ágaskodva állt a kavarodás felett, miközben habos vér folyt a
szájából. Young nyila mélyen bent volt a mellében. Egy tollas
vesszõmet az elsõ lába alá küldtem. A kavarodás és a bömbölés
növekedett. Amint éppen negyedik vesszõmet húztam ki a tegezembõl,
felpillantottam, éppen a legjobbkor, hogy lássam, a vén medve szõre
felmered a nyakán és a hátán. Megállt és vérben forgó szemeivel
egyenesen ránk nézett. Észre vett bennünket! Ösztönszerûen éreztem,
hogy támadni fog és így is lett. Gyorsan, mint a gondolat rohant
felénk. Két hatalmas ugrás és rajtunk volt. Egy puska durrant a fülem
mellett. A medvét a lövés a szó szoros értelmében megütötte, úgy hogy a
havas parton egy hátra szaltót csinált lefelé. Ötvenyardnyira megállt,
összeszedte magát és újra támadni akart, de jobb elsõ lába nem engedte.
Felállt hátsó lábaira, hogy úgy támadjon, de mint a villám, két
nyílvesszõ süvített el, bele ziháló oldalába. Lassan oldalára dõlt és a
bundának és az izomzatnak összerándult, remegõ tömege lett - kimúlt. A
félig kilõtt bocsok eltûntek a puskadurranásra. Egyet láttunk amint
tõlünk 300 yardnyira vágtázott. Az elõttünk lévõ csillogó hópad üres
volt. A levegõ furcsán csendes volt, és nyomasztó csend ülte meg a
tájat, a nagy hangzavar után. Idegfeszültségünk feltörõ nevetésben és
az iménti események feletti csodálkozás felkiáltásaiban oldódott fel.
Frost kijelentette, hogy soha életében nem volt része ilyen látványban:
négy grizzly halálos verekedésben, a harc zaja, a vad bömbölés és két
íjász, amint nyilat nyíl után lõ a küzdõ bestiák forgatagába. A hó le
volt taposva és vérrel átitatva, mintha indiánok mészárolták volna le a
népet. Leléptük a távolságot, ahol az öreg medve támadása elakadt. 8
yard volt. Hatalmas lövés! Lementünk megnézni zsákmányunkat. Youngnak
három nyila volt a medvében. Egy a nyakán hatolt be és a vállán jött
ki. Ezt támadás közben kapta. Young elsõ nyila a medve lapockájába
hatolt, bement a mellüregbe és felvágta a tüdõt az alsó végétõl a
felsõig. Harmadik nyila a medve mellkasába hatolt be, teljesen
keresztül ment rajta és ott feküdt mellette a földön, csak éppen a
tollas vége maradt a sebben. Az én elsõ nyilam bevágott a diafragma
alatt, behatolt a gyomorba és a májba, megsértette az epevezetéket és a
portális vénát. Második nyilam teljesen keresztül ment az altestén és
néhány yarddal mögötte feküdt a földön. Több helyen átvágta a beleit és
nagy sebeket nyitott a mesentericus artérián. Frost puskagolyója a jobb
vállán hatolt be, összetörte a humerust, hüvelyknyi lyukat ütött a
mellfalba, szaggatott szélû lyukat ütött a traheába és a bal tüdõben
adta le energiáját. Kilövést nem találtunk. A lágy rézburkolatú golyó
nyilvánvalóan darabokra szakadt mikor a csontot átütötte. Anatómiailag
ez egy eredményes lövés volt, de nem azonnali ölõhatású. A mi nyilaink
ölték meg a medvét. Minden bizonnyal rajtunk lett volna a következõ
másodpercekben. Ennek a feltételezett összeütközésnek elképzelését
azokra bízom, akiknek élénk képzelõtehetsége van.
Ezennel kifejezzük hálánkat Ned Frostnak!
Ezután egyikünknek el kellett menni összeszedni a társaság többi tagját.
Hulbert bíró és a bátyám a másik völgyben voltak medvét keresni. Tehát
Ned gyorsan elindult lápokon, patakokon és dombokon keresztül, hogy
megtalálja õket. Egy órán belül valamennyien visszatértek, hogy lássák
az elejtett grizzlyt. Fényképeket készítettünk, elvégeztük a nyúzást és
felvettük a méreteket. Ezután elindultunk megkeresni a sebesült bocsot.
Frost nyomozott utána a majdnem láthatatlan véres csapán és nem egészen
1 mérföldre megtalálta. Úgy volt összegömbölyödve mintha aludna.
Nyílvesszõm a mellébe fúródott. A törött nyílvesszõ hegye mélyen benne
volt a thoraxban, szétroncsolta a humerus fejét, két bordát elvágott és
tüdõvérzés általi halált okozott. Bár csak félig volt kinõve,
kellemetlen ellenfél lehetett volna. Anyja egy régi iskolából való,
finom, érett lady volt, fogai és egyéb méretei mutatták korát és
tekintélyességét. Az õsszel lehetett 4-500 font súlyú. Darabonként
mértük le rugós mérlegünkön: 305 fontot nyomott. Gyenge kondícióban
volt és bundája nem volt alkalmas múzeumi célokra. Ezeket a
körülményeket nem tudtuk megállapítani az elejtése elõtt. A bocs súlya
135 font volt. Miután megmértük õket, a múzeum részére összeszedtük és
letisztogattuk csontjaikat, vállra vettük bundájukat és elindultunk a
tábor felé.
Ezen az estén azt mondta Ned Frost: "Fiúk, mikor azt mondtátok, hogy
íjjal és nyíllal fogjátok elejteni a grizzlyket, én akkor azt kitûnõ
sportnak tartottam, de féltem, hogy eredménytelen lesz. Most már tudom,
hogy Wyoming legnagyobb medvéjét is keresztül tudjátok lõni!"
Mikor Kaliforniát elhagytuk, az volt az utasításunk, hogy szerezzünk egy
nagy kiállítási célokra alkalmas kan Ursus horribilis imperatort, egy
nõstényt és két-három bocsot. A nõstény, amit lõttünk, aligha felelt
meg a kívánalmaknak, a két éves bocs már erõsen serdülõkorban volt és
nem éppen abban a formában, hogy a múzeumban megcsodálják. Hamarosan
megüzentük a múzeumnak elsõ sikerünket. Azt a választ kaptuk, hogy
ekkora bocs nem kell, szerezzünk kisebbeket. Felkerekedtünk tehát, hogy
ez évi bocsokat keressünk. Általában nem nehéz a Yellowstone parkban
medvékkel találkozni, inkább arra kell vigyázni, hogy a hotelokban ne
egyenek velünk egy asztalnál. Most azonban egy medve sem látogatott meg
minket! Sem fekete, sem barna, sem ezüstös. Összejártuk a gyönyörû
parkot a Mammoth Hot Springstõl a tóig. Minden jól ismert medvés helyet
átkutattunk. Tower Falls, Specimen Ridge, Buffalo Corals, Mount
Washburn, Dunraven Pass /ez utóbbi 20 lábnyi hó alatt állt/, Antelope
Creek, Pelican Meadows, Cub Creek, Steamboat Point és még az
õrszemélyzetet is evvel foglaltuk le. Reggel nyolctól délután háromig
jártuk a hegyeket megszámlálhatatlan mérföldet tettünk meg, számtalan
széldöntötte fatörzsön kapaszkodtunk keresztül, gázoltunk hóban és
latyakban, át meg átkutattuk távcsöveinkkel a völgyeket. De olyan ritka
volt a medve, mint békán a toll! Láttunk néhány csapát, de ez semmi sem
volt más évekhez hasonlítva. Már arra gondoltunk, hogy a medvéket mind
kilõtték. Tudtuk, hogy kellemetlenek a táborozóknak és veszélyesek az
életbiztonsága szempontjából is. Azzal gyanúsítottuk a park hatóságait,
hogy feltûnés nélkül, csendben kiirtották a medvéket. Több parkõr
elismerte, hogy évente ki szokták lõni a túl tolakodókká és
veszélyesekké válókat.
Egyszerre csak vapiti szarvasok kezdtek visszajönni a parkba. Jöttek,
egyenként, kettesével, sõt kisebb csoportokban is. Lefogyva,
lesoványodva, kiéhezve. A tehenek borjadzani kezdtek. Ekkor már mi is
kezdtünk medve nyomokkal találkozni úton-útfélen. A grizzly a vapitit
követi és miután ezek visszatértek téli szállásaikról a zöld mezõkre, a
medvék is megjelentek. Fogyasztani kezdték a vapiti borjakat, bár
alkalom adtán a teheneket is szívesen besorolták az étrendjükbe. Tehát
mi is elkezdtük követni a vapitiket. Csalétek után kutattunk. Éjt,
nappalt kereséssel töltöttünk. Láttunk is néhány darabot, de ezek nem
feleltek meg nekünk, és olyan félénkek voltak, mint a szarvasok. Sok
öreglegényt körülcsapáztunk és volt néhány hiábavaló találkozásunk
nõstény medvékkel, akik bocsaikat vezették. Egy alkalommal jónak látszó
medvét követtünk az erdõben. Nagy óvatosan lopakodtunk utána, mégis
meghallott bennünket. Hirtelen visszafordult és vad rohammal tört ránk.
Én voltam elöl és azonnal megfeszítettem íjamat, várva a lövésre
legalkalmasabb pillanatot. A medve egyenesen nekünk jött egészen 20
yardnyira közelített. Ekkor meglátott bennünket, megijedt, és mint egy
mozdony fékezett. Így csúszott felénk a felporló hó és falevél
felhõben. A pillanat tört része alatt felfogtam, hogy megijedt tõlünk,
de azt is, hogy nem való múzeumi célokra. A biztonság kedvéért azonban
továbbra is megfeszítve tartottam íjamat, mindaddig, míg a medve zavart
és megrovó arckifejezéssel meg nem kezdte gyors visszavonulását. Ez a
találkozásnak elõre nem látott, és meglepetésszerû befejezése volt
mindkét fél részérõl.
Azt mondják, hogy az indiánok elkerülték a Yellowstone vidékét, mert azt
tartották, hogy a gonoszszellemek birodalma. Vándorlásaink közben a
Steamboat Point környékén egy gyönyörû vöröskvarc nyílhegyet találtunk,
minden valószínûség szerint egy indián lõtte egy vapitira, mielõtt még
Kolombusz kikötött volna ennek a földnek a partjainál. A Hayden
völgyben pedig egy obszidián lándzsahegyet találtunk, mint újabb
kétségtelen jelét annak, hogy az indiánok tudták, hogy hol vannak a jó
vadászterületek. De soha indián nem kívánta olyan mohón a grizzlyvel
való találkozást, mint mi! Állandóan kerestük, de olyat nem találtunk,
ami nekünk megfelelt volna, mert nekünk a legjobbat kellett
megszereznünk. Frost arról biztosított bennünket, hogy tévedésben
voltunk, mikor a parkba jöttünk medvét lõni, mert ennyi idõ alatt
Wyoming és Montana vadászterületein már rég összeszedhettük volna a
kívánt grizzlyket. Egy hónap telt el. A medvék kezdték levedleni téli
bundájukat, társaságunk pedig kezdett felbomlani. Bátyámat és a bírót
kötelességeik visszahívták Detroitba. Egy héttel késõbb pedig Ned
Frostnak és a szakácsnak kellett egy másik vadásztársasághoz
csatlakoznia Codyban, és így elkezdtek a távozásra készülõdni. Young és
én elhatároztuk, hogy megszerezzük a kívánt grizzlyket, és addig nem
megyünk el, míg az utolsó reményt is el nem veszítjük. Mégis mielõtt
Frost elment, felpakolt minket takarókkal és ponyvákkal, íjainkkal,
nyilainkkal, élelemmel és elindult velünk a Cascade Creekhez. Egy
ranger ugyanis azt üzente, hogy egy óriási vén grizzlyt láttak a Soda
Buttle-nál és mi ennek nyomában indultunk. Elindulásunk elõtt még egy
másik üzenet jött, hogy minden bizonnyal ez a medve levonult a Tower
Falls-hoz és a két hely között kóborol és a Dunraven hágó környékén
vapitit ütött le. Young és én végig cserkeltük ezt a környéket és meg
is találtuk nyomait és ásásának helyét. Egy jó nagy medvének legalább 9
hüvelykes lábnyomának kell lennie. Ezek a nyomok 11 hüvelyk hosszúak
voltak. Láttuk az általa megölt vapitik maradványait és megtaláltuk
váltóit is, melyeken járni szokott. Frost búcsúzóul ellátott még
bennünket jó tanácsaival és szerencsekívánataival, azután sorsunkra
hagyott bennünket és haza ment.
Mi, két íjász, magunkra hagyva mindenek elõtt átvizsgáltuk holmijainkat
és mindent a legkitûnõbb állapotban találtunk, illetve hoztunk. Íjaink
kitûnõen bírták a nagy nedvességet, de most újara beolajoztuk õket. Új
húrokat tettünk fel és jól beviaszoltuk. Nyílvesszõinket kiegyengettük,
tollaikat megszárogattuk és kiegyengettük a napon. A széles hegyeket
újra kiélesítettük és így felkészülve elhatároztuk, hogy minden tõlünk
telhetõt el fogunk követni. Készen voltunk a nagy grizzlyvel való
találkozásra. Felderítõ útjainkon megállapítottuk, hogy igazi vérmedve.
Csapáit sok véres epizód tette feltûnõvé. Teljesen bizonyosnak
látszott, hogy ez az a medve, amelyik két évvel ezelõtt megtámadta a
térképészeket és egész éjjel nem hagyta lejönni õket a fáról. Az sem
volt lehetetlen, hogy ez ölte meg Jack Walshot. Láttuk a csapáján,
hogyan feküdt a sûrû bozótban egy falka vapitire várva, hogyan kúszott
oda a nemrég leborjazott tehénhez, hogyan vetette magát rájuk egy óriási
ugrással, és hogyan ölte meg borjastól. Több helyen megtaláltuk a
borjak bõrét, amit gondosan kipucolt a hústól, csonttól és tisztára
nyalt. Más kan medve nem léphetett az õ birodalmába. Õ volt a hegyek
királya, a Dunraven hágó nagy medvéje.
Egy különálló kis erdõben, mintegy hárommérföldnyire a Cascade Creek
tavától felütöttük sátrunkat és kidolgoztuk további haditervünket.
Abban az idõben hozzá voltunk szokva minden fáradalomhoz. A nemalvás és
a sok nélkülözés csak még makacsabbá tett bennünket. Young mint vadász
cimbora, felülmúlhatatlan. Zavartalan jó természet, soha nem
panaszkodott. Akármilyen nehéz volt a teher, bármilyen nehéz és hosszú
volt a csapa, korai vagy kései az idõ, akár hideg akár meleg volt, és az
élelem kevés és rossz, nem volt egy szava sem. Azért voltunk ott, hogy
elérjük célunkat, tehát semmi mással nem törõdtünk. Ha esett az esõ és
tétlenségre voltunk kárhoztatva, jól megraktuk a tüzet, elõvettük
hangszereinket és a zene hangjaival nyugtattuk magunkat és háborgó
lelkünket. Ez erre a célra jobb, mint a dohány, vagy a whisky. Young
annyira mértékletes volt, hogy még teát, vagy kávét sem ivott, és ha a
nagy megerõltetések idején ivott, az meglátszott rajta. Nem káromkodott
és bizony elég profánul ezt nekem kellett elvégeznem helyette is. Úgy
megedzõdtünk, hogy a bõrön és az inakon kívül nem volt rajtunk semmi
felesleg. Minden pillanatban cselekvésre készek voltunk, akár a
vadállatok. Gyakran belefutottunk az éjszakai sötétségben vadállatokba.
Jó néhányszor medvékkel is találkoztunk. Villamos zseblámpáinkat
használtuk védõfegyverül. Egy mozdulat és a csörtetés hangja árulta el,
hogy éjszakai ellenfelünk nem bírja idegekkel a modern tudomány sugárzó
világosságot adó eszközét.
Hamarosan rájöttünk, hogy a mi legényünk nagy éjszakai csavargó, mert
többször eljárt éjjelenként az általa leütött szarvasok tetemeire. Egy
különösen meredek és szaggatott canyonban egy kis patakot mindig
ugyanazon a helyen keresztezett. Ennek a canyonnak a platójára három
kitaposott medveváltó vezetett. Ezek egyikétõl mintegy negyvenyardnyira
a tetõn egy kis sziklafok volt. Azt határoztuk el, hogy ide készítünk
egy leshelyet és itt várjuk meg a jövetelét. Törpefenyõbõl készítettünk
egy 3x9 lábnyi corral szerû építményt. Nem volt valami kényelmes, de
nagyon természetesen nézett ki. Közte és a váltó között sok
széldöntötte fatörzs volt, amirõl azt reméltük jó akadály lesz egy
esetlegesen ránk rohanó medvének. Egy kis fa állt a közelünkben, amire
végveszély esetén felmászhattunk. Igaz ugyan, hogy már régen
megtanultuk, hogy nincs olyan ember, aki fára tudna menekülni, ha a
grizzly 50 yardon belül támad. A szél egész éjjel felfelé szokott
fújni, tehát elvitte a szagunkat a medve váltójáról. Felettünk a
teraszon ott feküdt egy nemrég leütött vapiti teteme, mint állandó
csalétek a medvék és más éjszakai kóborlók számára.
Megkezdtük estétõl reggelig tartó õrködésünket. Az éjjelek hidegek
voltak, a talaj kemény és a majdnem telihold lassan kúszott keresztül
egy felhõfoszlányon. Legmelegebb ruháinkba öltöztünk, csak egy takarót
engedélyeztünk magunknak és egy kis darab ponyvát. Így olyan kicsire
összehúzva magunkat, amennyire csak lehet virrasztottunk hosszú órákon
át. Egyikünk sem dohányzott és még csak nem is suttogtunk.
Helyzetünket is a legnagyobb óvatossággal változtattuk. Elõttünk
feküdtek a felajzott íjak, nyilaink pedig részben szabadon a földbe
szúrva, részben gondosan a fedezékünkre szerelt tegezeinkben, hogy
kéznél legyenek. Elsõ éjjel láttunk egy nagy anyamedvét feljönni az
ösvényen. Vele volt két másodéves bocsa is. Avval a lágy, imbolygó
medvejárással mentek el mellettünk, ami olyan furcsa látványt nyújt a
sötétben. Nagyon örültünk, mert semmi jelét nem mutatták annak, hogy
észrevettek volna bennünket. Nem feleltek meg nekünk, így hagytuk
elmenni õket. A nõstény nagyon otthonosan mozgott, a bocsok sárgák
voltak, de egyenlõtlenek. Mi jobbakra vártunk! A medvéknek ugyan úgy
megvannak a jellemzõ tulajdonságaik, mint az embernek. Vannak lusták,
élénkek, bátrak, félénkek. A legtöbb nõstény, amit láttunk, azt az
izgatott és lobbanékony viselkedést mutatta, ami az anyaság gondjai
mellett fejlõdik ki. Ez a család határozottan az átlagosak közül való
volt. Eltûntek a holdfényben és mi tovább vártunk a nagy kan medvére,
akinek ezúttal el kellett jönnie. De elõbb a reggel jött el. Mi
elõjöttünk fedezékünkbõl, hideg megmerevedett tagokkal és
visszaballagtunk a táborunkba reggelizni és aludni. Az elsõ éjjel
meglehetõsen eredményes volt, de a nappal sehogy sem akart sikerülni a
szúnyograjok miatt, amelyek elleptek minket. A füstölgõ tûz és a
ponyvatakarók a fejünkön adtak némi menedéket ellenük.
Napszálltakor újra leshelyünkön voltunk, de csak egy újabb didergõs
éjjel múlt el minden különösebb esemény nélkül. Mikor a kora hajnali
félhomályban hazafelé mentünk, köd ülte meg a völgyet. Amint az
ösvényen mentünk, három kis medvebocs bukkant elõ a homályból, vagy 35
yardnyira tõlünk. Szelet kaptak rólunk, szimatoltak és hátsó lábukra
állva kukucskáltak felénk. Mint a kövek buktunk le a földre, alig
lélegeztünk, szinte a talajhoz fagytunk. Egyszerre csak a
legkegyetlenebb grizzly jelent meg a színen, amit csak valaha is láttam
és elsõ lábai közévéve bocsait terelni kezdte õket. Semmi sem állította
volna meg, ha támadott volna! Egy kis bokor volt közöttünk és így nem
tudta pontosan meghatározni, hogy hol vagyunk. Láttuk amint szemével
ide-oda tekintgetve keresett bennünket és remegõ izmai, állkapcsának
hangos csattogása és a torkából jövõ mély morgással azonnali rohamról
beszélt. Kõvé dermedtünk. Végülis bizonytalankodni kezdett, megfordult
és leterelte kölykeit a dombról, morogva eltûnt. A megkönnyebbülés mély
sóhaja szakadt fel belõlünk. A medve viszont csodálatos volt! Õ volt a
legszebb medve, amit valaha is láttunk. Nagy, barna, kifogástalan
alakú, éppen csak egy kis ezüstösséggel a bundájában. Patríciusnõ volt,
arisztokratája fajtájának. Jól megjegyeztük.
Másnap éppen napnyugtakor pillantottuk meg a Dunraven hágó nagy
medvéjét. Egy távoli canyonnak az ösvényén jött lefelé. Úgy nézett ki,
mint egy óriás. Heves, imbolygó léptekkel jött le a hegyoldalon.
Minden mozdulatában óriási erõ volt. Nagyszerû, pompás látvány!
Akkorának látszott, mint egy ló és olyan erõsnek, amit semmilyen más
ragadozó állatnál nem találunk meg. Ámbár hozzá voltunk szokva a
medvékhez, mégis különös érzés fogott el. Ezt a monstrumot akartuk mi
elejteni nyíllal! Õrültségnek látszott!
Újabb hosszú éjszaka következett a leshelyen. A hold lassan kúszott át
az égen és napkeltekor egy felhõfüggöny mögött bukott le. Éppen a
hajnali derengéskor az otthonosan mozgó anyamedve haladt el mellettünk
két nagy fiával. Ezek egyike meg fog felelni avval együtt, ami már volt
nekünk! Megfeszítettem íjamat és lõttem. A nyílvesszõm a bordái közé
vágott be. Az egész család azonnal menekült. Medvém nekiesett egy
kidõlt fatörzsnek és azonnal kimúlt. Anyja megállt, többször
visszajött, fájdalmasan nézte, majd eltûnt. Elõbújtunk, elvittük egy
távolabbi helyre és megnyúztuk. 120 fontot nyomott. Nyílvesszõm a
szívébõl vágott le egy darabot. A halál azonnal beállt. Hátsó részeit
hazavittük és finom grizzly stew-et fõztünk belõle. Már régebben
rájöttünk, hogy a vén medvék húsa kemény és rágós, de a fiataloké olyan
finom, mint a szopós malacé. Ez a stew különösen jó volt. Konzerv
paradicsomot, utolsó burgonyánkat és vöröshagymánkat fõztük bele.
Szomorúan kell elmondanom, hogy ennek a finom ebédnek a maradványait
másnap egy csavargó medve ette meg. Mivel azonban ezzel nem lakott jól,
még összes cukrunkat, szalonnánkat és egyéb készletünket is felfalta.
Mindezek után még beletörölte mancsát ágyainkba és általában véve
teljesen kikészítette táborunkat. Bizonyos, hogy szabályos tábori
tolvaj volt.
Ezen az éjjelen hallottuk, amint az öreglegény jött felfelé a canyonban
egy nagy barna medvét üldözve. A hatalmas állat rohanás közben óriási
lármát csapott. Karmai zörögtek a sziklákon és úgy éreztük, mintha a
talaj rázkódna alattunk! Íjainkat lövésre kész helyzetbe tettük és
éreztük nyílhegyeink pompás élét. Messze lent az erdõben hallottuk
amint a fára zavarta a gyáva betolakodót, olyan morgással tépdeste a fa
kérgét, hogy azt lehetett hinni, le akarja dönteni a fát. Jó hosszú
idõbe tellett, míg abba hagyta a dühöngést és elindult felfelé a
canyonban. Nagy fényerejû távcsöveinkben láthattuk õt. Úgy látszott az
üldözés és a mérgelõdés alaposan felhevítette. Egy kis fiatal fának
támaszkodva hozzá dörgölõdzött. Amint hátával a fenyõfának támaszkodva
hátsó lábain állt, és ide-oda dörzsölte magát, a fa hajladozott, mint a
nádszál. Amint orrát feltartotta, elérte vele az alsó ágakat. Reggel,
mikor már eltávozott, mi is hazafelé ballagtunk táborunkba. Elmentünk
emellett a fenyõ mellett és lábujjhegyre állva felnyújtott karommal
éppen csak elértem azt az ágat. Mivel fiatal koromban rúdugró voltam,
így tudtam, hogy ez a mérték meghaladja a 7 láb 6 hüvelyket /2,28 m/.
Ez aztán medve volt! Jobban kívántuk, mint bármikor!
Másnap esett az esõ. Tulajdonképpen ott tartózkodásunk vége felé
majdnem minden nap esett az esõ. Ez azonban egy egész napos esõ volt,
az esõ utáni illattal együtt. A hold teljesen és gyönyörûen jött elõ,
az egész táj mesébe illõ volt. Körülbelül éjfél elõtt egy órával
mentünk ki leshelyünkre, azzal az érzéssel, hogy a nagy legény el fog
jönni. Kétórai fagyoskodás és mozdulatlan várakozás után meghallottuk a
nyugodtan ballagó medve bársonyos lépteit amint felhaladt a canyonban.
A patrícius anyamedve jött királyi családjával. A kis bocsok anyjuk
elõtt jöttek. Hamarosan lõtávolba értek, jeleztem Youngnak és egyszerre
lõttünk a bocsokra. Találtunk, amit visítás, bömbölés és árnyalakok
szörnyû kavargása nyugtázott. az egész család egy gombolyagban jött
felénk. Ebben a pillanatban a nagy kan medve is megjelent a színen. Öt
medve volt jelen. Az anyamedve jobbra-balra tekintgetett, hogy
ellenségeit megtalálja és jött felénk. Odasúgtam Youngnak: "Lõj a nagy
kanra!" Ugyanakkor egészen a hegyéig húzva megfeszítettem íjamat és
belelõttem a közelgõ nõsténybe. A vesszõ teljes hosszúságában a mellébe
fúródott. Felágaskodott, majd oldalára dõlt, eszeveszetten bömbölt és
megkezdte halálküzdelmét. Újra felemelkedett, de legyengült, elõre
esett és nagy fuldoklással kimúlt. Nem tartott fél percig és mindennek
vége volt. A bocsok elfutottak mellettünk a hegy felé. Egyik késõbb
visszajött, leült anyja feje mellé, majd a sötétben örökre eltûnt.
Ezalatt a vén kan medve dühösen rohant ide-oda a szélsõ fák között, nem
távolabb, mint 65 yard. Mély morgással, mint távoli menydörgés adta
jelét dühének és kegyetlen szándékának. Amint hol itt, hol ott villant
meg a fák árnyai között, a hold rásütött masszív testére. Valóban
rettenetes volt. Young három nyilat lõtt rá, én kettõt. Elvágtatott
mellettünk és én láttam, hogy utolsó nyilam már mintegy 75 yardnyira
esett a lába között a földre. Elment! Azt hittük, hogy elhibáztuk és
nagy fájdalom ült a lelkünkre. Az a gondolat, hogy hiába töltöttünk el
annyi hideg álmatlan éjszakát és hogy hiába fáradtunk annyit a
hegyekben, lesújtó volt. Amint dobogó szívünk megnyugodott és a világ
békésnek látszott, kimásztunk leshelyünkrõl és megnyúztuk a nagy
anyamedvét zseblámpánk fénye mellett. Kiváló példány volt, úgy színre,
mint alakra és nagyságra. Megfelelõ a múzeumnak. Nem volt könnyû
megnyúzni. Nem volt kövér, de mégis valamivel nehezebb volt, mint 500
font. Az én nyílvesszõm eltörte a bordáját és a szívébe hatolt.
Megmértük és eltettük hosszú csontjait a múzeum preparátora számára.
Napvilágnál elindultunk a bocsokat keresni. Egyet megtaláltunk egy
fatörzs alatt. Agyvelejébe fúródott a vesszõ. A többiek eltûntek.
Arról, hogy a nagy kan is meglesz sejtelmünk sem volt. Azonban
nyílvesszõink keresése közben észrevettük, hogy Youngéból egy hiányzik.
Ez kellemes izgalomba hozott bennünket. Hátha Young mégis meglõtte!
Tovább mentünk abba az irányba, amerre õ elment és vérnyomokat
találtunk. Elkezdtük kidolgozni a vércsapát. Tudtuk, hogy ez veszélyes
dolog, tehát óvatosan haladtunk elõre minden bokor és fa alá és mögé
bekémlelve. Mélyen az erdõbe követtük a csapát, ahol minden útjába esõ
ledõlt fatörzset összekent vérével. Hamarosan rátaláltunk sebágyára.
Azután megtaláltuk Young nyilának elsõ részét. Nagy vértócsa volt ott.
Azután megtaláltuk a nyíl tollas végét, amit fogaival húzott ki sebébõl.
Négyszer feküdt le a lágy talajra pihenni és sebét lehûteni. Azután egy
nagy fa alatt készített magának ágyat, majd otthagyta. Ettõl kezdve nem
tudtuk követni nyomán. Mindent tûvé tettünk, de semmi nyomát nem
találtuk. A vérzés megszûnt, lábai nem hagytak nyomot a köves talajon.
Nagy köröket csináltunk, remélve, hogy majd találunk nyomot.
Összekerestük a környéket azután átvágtunk minden vadváltót, de
eredménytelenül. Elment. Még a fákra is felnéztünk. Öt óra hosszat
hiába kerestük, végül a fáradtságtól és lehangoltságtól elgyötörten
lefeküdtünk és aludtunk egyet, ahol a medve utoljára feküdt. Napnyugta
tájban felébredtünk, ettünk valamit és újra a kereséshez fogtunk. Saját
és a medve nyomain is kerestünk visszafelé. Valahol a közelben kellett
lennie. Teljesen lehetetlen, hogy ilyen vérzéssel bármely állat is
tovább menjen ettõl a helytõl, mint néhány száz yard! Közben egy
sziklára is felmásztunk. Amint a tetejére értünk észrevettük, hogy nagy
megszáradt vérfolt van rajta. A szikla túlsó széle alatt volt egy
keskeny kõvályú, ebben feküdt a mi grizzlynk a hátán, hidegen és
mereven. Szívünk majd megrepedt az örömtõl.
Ott feküdt Wyoming legnagyobb grizzly medvéje. Durva bundája tele volt
ívódva vérrel. Hátul a mellkasán tisztán lehetett látni a nyíl ütötte
sebet. 26 hüvelyknyit járt ez a nyíl keresztül a medvébõl. Egyetlen
vesszõ ölte meg! Óriási volt! Nagy széles feje, megkopott fogai,
masszív, erõs lábai, hatalmas mancsai és hosszú görbe karmai, mind ott
voltak elõttünk. Csodálatos állat volt! Hihetetlennek látszott.
Megveregettem Young vállát és gratuláltam neki a pompás lövéshez.
Hozzáfogtunk zsákmányunk megnyúzásához. Borzasztó munka volt. A medve
majdnem 1000 fontot nyomott és úgy feküdt, hogy megnehezítse munkánkat.
Nyakánál fogva kötelekkel egy fához kötöztük, hogy a meredek hegyoldalon
le ne guruljon és megnyúztuk a múzeum által kívánt módon. Zseblámpától
acetilén lámpán keresztül gyertya, tûz és holdfénye mellett dolgoztunk.
Minden késünket felhasználtuk és mivel elfelejtettünk fenõkövet hozni
magunkkal a körülöttünk heverõ vulkanikus kõzeteken fentük meg
késeinket. Megfeszített szorgalommal kilenc kemény órát dolgoztunk
vele. Vastag bundája olyan szorosan feszült rá mintha oda lett volna
enyvezve. Húsa csupa ín és porc volt. Éjféltájban fõztünk egy kis
bocshúst és egy bögre teát. Azután újra hozzáfogtunk a nyúzáshoz.
Mikor feldaraboltuk, megmértük az egyes részeket. Az erekben semmi vér
nem volt, s így e nélkül - ami közel 10 %-át teszi ki a súlynak - 916
fontot nyomott a medvénk. Alig volt egy hüvelyknyi szalonna a hátán.
Õsz vége felé ez a réteg 6 hüvelyknyire megvastagodott volna. Ekkor
legalább 1400 font lett volna a medve súlya. A vállainál mérve majdnem
4 láb magas volt. Koponyája 18,5 hüvelyk volt. Amint csontját
letisztogattuk, nagy húsdarabokat dobáltunk le a canyonba.
Tapasztalatból tudtuk, hogy ez jel lesz a többi medvének arra, hogy
hagyja el a környéket. Más, mint a farkas és varjú félék, nem fogja
megenni a grizzly húst. Végül is mire a nap felkelt és bearanyozta a
hegyeket, mi is végeztünk. Megtisztítottuk és sóztuk a bundákat,
hátunkra vettük õket és medvezsírtól és olvadt sótól csepegve,
elküzdöttük magunkat a legközelebbi kocsiútig. A nagy medve bundája,
nyúzatlan mancsokkal és a koponyával majdnem 150 font nehéz volt.
Elrejtettük trófeánkat és legyalogoltuk a fárasztó mérföldeket
táborunkig. Megtisztítottuk magunkat, becsomagoltunk és elmentünk a
legközelebbi állomásig, ahonnan egy masinát rendeltünk. Mikor ez
megérkezett összeszedtük holmijainkat és különbözõ trófeáinkat pedig egy
park-rangerre bíztuk, további kezelés végett és megkezdtük utunkat
hazafelé. Az álmatlanságtól, fáradtságtól és izgalmaktól annyira
kimerültünk, hogy olyan kábulatba estünk, ami csaknem az egész hazavivõ
úton tartott.
A Kaliforniai Tudományos Akadémiának most van pompás, reprezentatív
Ursus horribilis imperátor csoportja. Nekünk pedig megvan az az egészen
különleges kielégítõ érzésünk, hogy elejtettük Wyoming legpompásabb 5
grizzlyjét. A küzdelem fair volt és tiszta, és ezt mi hajtottuk végre.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
