Maros megyei közéleti napilap  Népújság.
2009 július 04, szombat  

Színes Világ           A mai modern kor embere számára is hihetetlennek tűnik, milyen magas szintű csillagászati ismeretekkel rendelkeztek őseink, akár már 4-5000 évvel ezelőtt is. A Kercado mellett feltárt 7000 éves kamrasír bejárata szinte tökéletes pontossággal mutat a téli napforduló napfelkeltének irányába. A franciaországi Carnac mellett található, több ezer kőből álló, csökkenő magasságú sorok a Hold mozgásának a megfigyelésére készültek. Elhelyezésük akár száz évet is meghaladó, igen pontos csillagászati megfigyelések alapján történhetett. Az ókori, kultikus célokat is szolgáló csillagászati megfigyelőhelyek közül a legismertebb a dél-angliai Stonehenge, de hasonlókat találhatunk a már említett bretagne-i példák mellett Németországban, s a Skandináv- és az Ibériai-félszigeten is. Az írást nem ismerő európaiak csillagászati ismeretei viszont eltörpülnek az írásos kultúrával rendelkező ősi, ázsiai népek tudása mellett. A mezopotámiai csillagászok, amellett, hogy meg tudták határozni a holdfogyatkozások idejét, 0,7 másodperc pontossággal mérték a holdhónap hosszát. Az ősi egyiptomiak 0,5 fok eltéréssel jelölték ki a világtájak irányát!           A piramisok, az ősi megalitikus kőemlékek évente turisták millióit vonzzák a felsorolt helyekre. Nekünk szerencsére nem kell távoli országokba utaznunk kultikus célokat is szolgáló ősi csillagászati megfigyelőhelyet látni, elég, ha átrándulunk a szomszédos Hargita megyébe és felkeressük a korondi határban lévő Likaskövet.           A Likaskövet már Kőváry László is említi az Erdély régiségei és történelmi emlékei című kötetében. A Firtos és Tartód tündérlányairól szóló mondát Orbán Balázs is átvette. Magát a követ naponta több tízezer átutazó is láthatja autója ablakából, a neves fazekasfaluból Udvarhely irányába haladva.           Mi magunk is több százszor elhaladhattunk az országúttól alig pár száz méter távolságban lévő kő mellett. A tündérlegendával nevessé tett kő magában még nem lenne szenzáció. A rajta lévő lyuk lehet természetes eredetű is. A vulkáni tevékenységek idején egy, a plató anyagába beágyazódott farönk, elkorhadása után, hasonló nyílást eredményezhetett. Ennek ellenére a lyuk csak nem hagyta nyugodni fantáziánkat.           Június 26-án, a magyar őstörténet iránt igen fogékony Nyitra László barátom társaságában indultunk lyukmérő utunkra iskolánk muzeális értékű, kicsorbult, hosszú vonalzóival és a fizika szertár egyetlen, még lengedező iránytűjével felfegyverkezve. Felszerelésünk színvonala még így is többszázszorosan meghaladta lovas nomád őseinkét, kiknek mindössze egy zsineg és pár hosszabb-rövidebb pálca állt a rendelkezésükre az égtájak meghatározására és a főbb megfigyelési irányok kijelölésére.           A Korond-pataka eróziós tevékenységével kialakított völgyben álló, ék alakú, élével az országút felé néző sziklatömb északi oldalán mért szélessége 4,2 m, magassága 2,4 m. Névadó lika 103 cm magasságban van. A követ úgy használták fel a megfigyelőhely kialakítói, ahogy azt a természetben találták. Emberkéz alkotása viszont a rajta lévő nyílás és a tetején lévő él egy-egy szakasza.           A Sarkcsillag irányába néző, de nem pontosan neki irányított, alulról felfele szélesedő, nagyjából cső alakú nyílás alsó „benéző” helye szív alakú, 11 cm magas, 13 cm széles, közepes belső méretei 10X12 cm, felső fele 20X20 cm-re tágul. A cső alján egy egyenes bevésés van. A kő tetején végighúzódó él Nyugat felé mutat, de akárcsak a cső, ez is kissé eltér a pontos iránytól.           A bombameglepetés otthon ért bennünket, amikor csillagászati atlaszok és táblázatok segítségével utánaszámoltunk az általunk mért értékeknek. A Likaskő a lovas nomád népek legelőváltó életmódjához nélkülözhetetlen adatokat szolgáltató csillagászati megfigyelőhelynek bizonyult. A kő éle nagy pontossággal mutat a nyári napforduló naplementéjének irányába. E nap ismerete igen fontos volt a nyájaikat terelő ősöknél. Ennek ismeretében dönthették el a legeltetés irányának megváltoztatását, vagyis a visszaindulást a téli szálláshelyek felé.           Még érdekesebb magának a csőnek a „beállítása”. Mint már említettük, a Sarkcsillag felé, de nem pontosan rá irányul. Készítői a Polaris körüli csillagképeket célozták meg (Ursa Minor, Ursa Maior, Draco, Cepheus, Cassiopeia). Ezáltal egy nagyon pontos égi órához jutottak. Az év múlását a Hold megfigyelésével mérték (1év - 12 hónap - 360 nap). Ez a naptár, mint látjuk, igen pontatlan, évente 5 napot „siet”. Viszont, ha „távcsövük” látóterébe kiválasztottak egy csillagot, majd megfigyelték, melyik hajnalon kerül ez a csillag a cső alján lévő bevésésbe, percnyi pontossággal jelezhette a táltos az új év kezdetét. Ugyanakkor a Sarkcsillag körüli égi órából bármikor leolvashatták az évszakok, vagy akár az illető éjszaka múlását.           Egyelőre válaszolatlan marad a készítés idejének és készítőjének kérdése. További kutatásaink során meg kell ismételnünk - immár a legmodernebb eszközök segítségével - méréseinket. A pontos adatok birtokában kiszámítható a kiválasztott csillag, amely lehetett pl. a Kochab, Dubhe, Alderamin, Shedir, vagy bármelyik a már említett csillagképek közül. Ennek alapján már kiszámíthatjuk a készítés idejét is az ekliptika és az égi egyenlítő metszéspontjának eltolódásából. Józsa András