Svédország őslakossága a "normann", akiket később mint vikingeket a" vizek királyaként" emlegettek. Harci technikájuk a szittya-hunokéval megegyezik. Antropológiai hovatartozásuk is a szittya-hunokéval megegyező. Kr. e. 3000-ben tűnt el Európából a koponyatorzítás ami a szittyákra és a hunokra volt jellemző majd a hunokkal tér ismét vissza. Gottlandon is találtak ilyen torzított koponyát a viking időkből.

Az Uppsalában Károly svéd király által felbontott 18 hármas kunhalom egyikében egy hun vezér nyugodott az akkori hun szokásoknak megfelelően hamvasztásos temetésben. (Angliában 80 kunhalmot találtak ) Ábrázolták lovával, magyar sujtásos öltözetben. A vikingek Nagy Károllyal való harcai megtorló háborúra mutatnak.

Korunk sokfelé szórt magyarsága a tanúja, résztvevője, s részben feldolgozója annak a rengeteg történelmi és régészeti anyagnak, amit századunkban a föld is, a víz is oly bőkezűen hoz napvilágra.

Az ÉRTELEM - nevezzük így - mintha végleg megunta volna azt a rengeteg elhallgatást, ferdítést, lopást, hamisítást amit a hivatásos régészet, történettudomány -főleg századunkban s hadd tegyem hozzá: főleg rovásunkra-ellene elkövetett, s egyre hangosabban követeli az IGAZSÁGOT.

Málnási professzor írja közismert történelem könyvében (idézem ): "A múltat azért kutatjuk, hogy a jelent helyesen műveljük és a jövőbe legalább egy pillantást vethessünk. " Az elhallgatott, elferdített, meghamisított múltra épített jelent ismerjük, éljük szenvedjük. A Csobánczi szerinti "börtönök, akasztófák, adóterrorok " kora nem is lehetne más mint amilyen. A jövőbe vethető pillantás pedig?...

A múltkutatás nálunk is fokozott ütemben folyik otthon is, itt kinn a nagyvilágba szórt emigrációban is. Nem messze jár az igazságtól, aki úgy véli, hogy a kutatásban, anyaggyűjtésben emigrációnknak különös gondviselésszerű szerep jutott. Ott vagyunk a világ minden táján, a helyszínről első kézből kapjuk az anyagot, de talán még fontosabb, hogy ki-ki a maga helyén személyesen éli, saját bőrén tapasztalja a Hazától, Nemzettől elszakadt vagy erőszakkal elszakított magyarok életét, s így jobban átéli, megérti, hitelesebben elemezheti történelmi emigrációnk útját, sorsát, korabeli szerepét. Somogyi prof. ezt találóan nevezi Küldetésnek történelemkönyvében.

Mai tárgyam, mint északra sodródottnak vizsgálódás az ókori, kora középkori magyar-normann kapcsolatok körül, amely általában érinti a hun, avar, magyar nép, esetleg csak hadtöredékek kényszerű északra tágulását; részleteiben pedig a magyar-viking kapcsolatok létének lehetőségét, mértékének valószínűségét taglalná a ma rendelkezésre álló anyag alapján.

Tekintettel arra, hogy aki nem él ebben a különös, idegenszerű világban, annak a szavak nem sokat mondhatnak, módszerül a szemléltető anyag egyidejű bemutatását kell választanom. Tudom, hogy ez a módszer fárasztó, figyelem megosztó, de számoltam a hallgatóság szakértelmével, magas fokú régészeti s történelmi tudásával és remélem, ezúton is meg tudom győzni egy alaposabb, részletesebb vizsgálat szükségességéről.

Egy ókori és kora-középkori északi emigrációnk lehetősége vizsgálatának gondolata hivatalos körökben fel sem merült: a viking-magyar kapcsolatok lehetőségének vizsgálata annak ellenére, hogy az anyag napról napra szaporodik a hivatalos magyar nyelvészet, régészet, és történettudomány hanyagolja vagy elbagatellizálja.

Egyes képviselői, mint pl. a kijevi ásatásokat vezetett Fettich Nándor vagy a módszeres régészet atyja: László Gyula is csak magánúton, óvatosan, hogy úgy mondjam amatőr kutatókon keresztül mernek nyilatkozni. Ez az óvatosság Fehér M. Jenőnél így hangzik: "Merészségnek látszik a könyvnek címet adó két népet kapcsolatba hozni... Történet írásunk jelenlegi leszűrt eredményei közt újdonságnak hangzik.

A valóság az, hogy a külföldi kutatók többet foglalkoztak ezzel a kérdéssel, mint a magyar történészek. Igaz, írásos emlék csak szórványosan, bizonytalanul irányíthatták a közel két évszázada megindult őskutatóinkat. A régészek azonban, a kutató-ásók fordulatai nyomán egyre másra kénytelenek olyan jelenségeket megállapítani, amelyek eddigi történeti szemléletünket bizonytalanná teszik, sőt sokszor megdöntik. "

Szepessy Gézát, akkoriban a várpalotai múzeum igazgatóját pedig így biztatja Fettich Nándor kutatásai nyilvánosságra hozatalára: "Tökéletes elmélet nincsen. Amit kétségeid szerint feltárni tudtál, azért vállalnod kell a felelősséget és ez sohasem volt könnyű. Viták nélkül nincs fejlődés: a Te hibáid is csak akkor lehet kijavítani, ha leírtad. Ne félj! Akinek nincs ellensége, annak barátja sincs... "

Úgy tűnik a bizonyítékok tömege még ma sem tudja ledönteni pl. az OBER ENNS - Óperenciás tenger primitív, nevetséges és fél világot bejárt őseinket sértő, hivatalos tabuját!.. Nem akarja az északi hivatalos régész és történész világ sem. Az uppsalai egyetem könyvtárának dokumentum gyűjteménye bőséges ide vonatkozó anyagot tartalmaz, de ahhoz a beavatottakon kívül még a svéd tárgyilagos kutató sem férhet hozzá, nemhogy a magunkfajta magyar.

A Viking elnevezés nem ismeretlen a hallgatóim előtt. Nem ismeretlen északon sem csak éppen nem tudnak vele mit kezdeni. Eddig négyen négyféleképpen magyarázták: Az angol Bugge az angolszász Wic - tábor főnévből származtatja táborlakó értelemmel; A svéd Wadsten a latin Vicus - város főnévből, városlakó, kereskedő értelemmel; Wessén az ősvéd Vik - öböl főnevet tartja a szó tövének, s a kisebb öblökből ki-kitörő kalózok elnevezéseként értelmezi; Askeberg pedig az ósvéd Vikja - eltér kitér, különbözik igéből származtatja, amivel az otthonát hosszabb időre elhagyó, s így a szigorúan zárt nagycsaládi kötelékből kilépett vagy kizárt személyt, csoportot nevezték.

A valósághoz talán ez áll a legközelebb, de minket nem köt a mai északi germán szemlélet, s így azt a lehetőséget is számba vettük, hogy az ős-skandináv VI - víz ( egyébként Gotland fővárosának Visby-nek egyik ősi neve) és a KING - király főnév összetétele is lehet, vízi királyok, vizek királyai jelentéssel.

Mi magyarok azonban ennél bővebbet is mernénk állítani róluk: a Leif Erikson országában TYRKER - török Lei nevelőapjaként szerepel. Közismert, hogy annak idején minket hívtak türköknek, ismert az is, hogy a germán történészek sajátították ki maguknak.

Szepessy Géza Nagyszombati Vinland térképén az északi tenger magyar rovásírással írt Tanger, a hajóút Hoyerweg néven szerepel A térkép kísérő szövegét is magyar rovásbetűkkel írták ( Orosius stb. ) Orosius egyébként V. századi történész földrajz tudós volt, akinek a műve után még a középkorban is minden földrajzi leírást, térképvázlatot Orosiusnak neveztek.

Nagy Alfréd, angol király két utazója Wulfstan és Otjere leír Orosiusában egy déli eredi Vinlandot is. Ez a Donau mentén, Maegtjo-landban van, ahol a SYCYLE nép is él, vagyis a Duna mentén, Magyarországon, ahol a székely nép is él. Ahonnan Leif nevelőapja, Tyrker is származott.

A Bél Mátyás Vinland Térkép magyar rovásszövege többek között a következőket mondja: "magyariakkal rokon Varingar harcosok, akik a ruszénok nyelvén Vengernek neveztetnek vala, hajóikon eljutának Indiának új részihez, mit is utóbb Amerika országnak neveznek. " A mai svéd akadémiai értelmező szótárban Varjager (a szóvégi -er a többesszám jele) néven szerepelnek. Hogy aztán a Varjag tő varjakat, barangolókat takar-e nyelvészeti kérdés. Mint ahogy az ezredforduló körül elterjedt ún. harmadik rovás ABC-jük F-U-TH-A-R-K kezdőbetűi is megérdemelnének közelebbi írástörténeti s nyelvészeti vizsgálatot.

Az bizonyos, hogy ez a vakmerő harcos, hajós nép önmagát soha nem nevezte vikingnek, s az egykorú európai történetírók is az általánosító, fajtára nem következtethető Normann - északi embernek ismerték, rettegték, gyalázták őket.

A Viking kort azonban minden történész egyformán 800 és 1100 közé teszi, amely az akkori Európa kialakulóban lévő keresztény rendjét felforgató, bizonytalan származású Karollu Magnus ( Nagy Károly 771-814) frízek, majd a szászok elleni rabló hadjáratával kezdődött s a Hastings-i ütközettel, 1066-ban végződött.

Az olasz krónikák még az 1080-as években is ismernek egy viking városállamot a mai Apuliában.

IX. Leo pápa ki akarja irtani őket, de a lovas vikingek szét verik seregét, s germán zsoldosait egy szálig kiirtják. Utána X. Benedek vezet hadat ellenük. Megverik, s őt magát kolostorba zárják. VII. Gergely viszont segítségüket kéri ellenfelei ellen. Megsegítik de Rómát feldúlják. Egyes svéd történészek pedig Orkneyinga sagára hivatkozva említik Sven Asleifson nevét aki az 1170-es években kétszer is támadja Orkney- szigetet.

Mint ismeretes, Nagy Károly már uralkodása kezdetén megrohanja térítés címén északi kis szomszédait, a frízeket, vendeket, szászokat, akiket 785 körül tipor le és foszt ki végleg. A szász ifjúság 792-ben felkel ellene, de a felkelést leveri s ekkor követi el Európa egyik legaljasabb népirtását: Legyilkol mindenkit, aki kardjánál hosszabb. Aki menekülni tud északra menekül. 795-805 között az irigyelt gazdag avarokat támadja. Egy talán két nyugati gyűrűt, királyi szállást kirabol- állítólag az akkori felvidékünk és Morávia ura, a fekete magyar Tudun kagán lovas hadereje segítségével- s mintegy 14-15 társzekér aranyukat elviteti. A korona is ekkor kerül hozzá.

Mérhetetlen kincséhsége vonta egyébként családjára az avar átkot: utódai, kettő kivételével nyavalyatörésben pusztulnak el. A kettőt ló dobta le és tiporta halálra; emellett provokálta ki birodalma ellen a megtorló hadjáratok egész sorát. Szemmel láthatóan olyan intézmények és személyek ellen akik s amelyek részesültek a rablott avar kincsből. A sors külön iróniájaként végső nyughelyet mégis az aacheni dóm magyar kápolnája nyújt neki.

A viking kérdés jobb megértésére - gondolom - legjárhatóbb út, ha a jelenből indulunk visszafelé az időben. Könnyebben követhető, de talán bizonyíték arra is, hogy nem valami "délibábos - ködös" elméletből indulunk ki, hanem a jelen gyakorlati tapasztalataiból, ami aztán kutatásra ösztönzött.

Először is a vezetéknevek leptek meg bennünket: Andersson, Karlsson, Stefansson - Andrásfi, Károlyfi, Istvánfi stb., végig az ABC minden betűjén. Izlandon skandináv telefonkönyvben lapoztunk. Ezek nem germán vezetéknevek.

Azután a régi településnevekre figyeltünk fel: Áros, több is ma Dániában Aahus-re legfeljebb Arhus (orhüz) -re torzítva. Ez volt Uppsala régi neve is. Dombos, Birka, Falun, Kalmár, akik ma is így szerepelnek, és a sok -vaara - vár, -kati, katti - gát végű helynevek. Padányi a Dnyeper mellett mutatott ki hét -káta végződésű helynevet, hazánkban is van belőle több is.

A Botteni öböl északi csúcsán, a svéd-finn határon levő Haparandából képeslapot kaptunk. A város főterén négynyelvű, magyar német, török és svéd felirattal. A magyar szöveg 1914-1918! 205 magyar és osztrák, 11 német és 2 török harcos dicső emlékezetének, akik életüket áldozták. Távol szülőföldjüktől, amelyet már nem láthattak viszont, itt találtak örök nyugodalmat. Az emlékművet az I. világháború alatt, orosz fogságból Svédországba szökött s itt elhunyt hadifoglyok emlékére állította egy stockholmi segélyszervezet 1919- ben. Egyik Angliából érkezett levél bélyegén az Árpádok 7 sávos címere látható. Szent István magyarországi emigrációból hazatért unokájára, Skóciai Szt. Margitra s egyben az ezredforduló magyar - északi kapcsolataira emlékeztet.

Észak irántunk való érdeklődése a múlt században sem hiányzik. Egy vélhetően svéd diplomata élénk figyelemmel kíséri 1848-49-es szabadságharcunkat, a főleg nyugati hírmédiákon keresztül Európa egyetlen jogos szabadságharcának tartja, részletesen ismerteti a Habsburg álnokságot, a pángermanizmus és a pánszlávizmus veszélyét Európára. Magyarul nem tud, mutatják rettenetesen eltorzított személynevek, mégis minden ütközetről beszámol, főleg Bem tüneményes hadművészetét ismeri közelről. Teljes terjedelmében közli Napóleon kiáltványát, Kossuth megajánlási beszédét, sőt még a cár szószátyár magyarázkodását is. Európa felé, s mindezt 1949-ben, a Szt. Korona megtalálása előtt!..... s nem a két világháború közötti "oknyomozó" mellébeszéléssel!

Heraldikusainknak sokat elárul a középkor eleje tájt kialakult 24 önálló tartomány címere. legfeltűnőbb a legészakibb Lapplandé. A szittyák atyja, Hercules, tölti ki meglehetősen lenge öltözetben.

Uppsaláéban a magyarkeresztes (gömbkeresztes) országalmát látjuk. A középkori eredetű södertaeljei templom sarkain pedig ugyanaz van még ma is és a világ négy tája felé mutat. A tartománycímer önállóságot jelentett. A mindenkori svéd királyt csak akkor ismerték el magukénak, ha sorba járta őket és ők maguk is megerősítették. Az első svéd király után Eriksgatának nevezik ma is és a mostani király is végig járta.

Magyarország- Észak közötti távolságot Pesten a Váci utca és Irányi utca sarkán emléktábla hirdeti. Szövege: "E helyen pihent XII. Károly svéd király 1714. nov. 12-én. Lóháton 14 nap alatt tette meg az utat Törökországból Starsundig. "

Starsund német-dán határváros Budapest kb. az út felén van. Ha saját hazájában "nyúleszűnek, hebehurgyának" tisztelt s valószínűleg meggyilkolt svéd királynak 7 nap kellett a dán határig az egykori hun, avar, magyar lónak sem kellett több.

Az első ezredforduló után épült Turku, svédül Abu (óbu) várát, amely a múlt század közepéig a svéd trónörökös otthona volt a finnek mostanában restaurálták. Írószobája falán nevek tűntek elő. Az egyikük Johan von Ungarn volt, az évszám 1584.

Talán Kolombosz Amerika felfedezésének hírére, előkerültek a Vinland térképek is, megindul másolásuk s tart a XVII. sz. végéig. Eddig ötöt ismerünk: Resen-térkép, egy 1606-ból való másolat, jelenleg a dán tengerészeti térképtárban; Skalholt-térkép 1590, másolat 1670, jelenleg a koppenhágai királyi könyvtárban; a nagy port felvert ún. Yale térkép; felfedezőjének Szepessy Gézának 2 és fél év börtönt jelentő Nagyszombat térkép és a Bél Mátyás térkép. A három utóbbi Nagyszombaton készült kettő magyar rovásírással.

A honfoglaláskori kapcsolat valószínűségére Györffy György térkép vázlatát és a dán Klindt-jensen viking - vázlatát mutatom be.

Jól szemlélteti a hadjáratok egymás kiegészítő voltát de azt is, hogy az un. vikingek a Kárpátokon belül sohasem jártak. Bemutatok grafikont is, hogy való képet kapjunk a sokat emlegetett Nagy Alfréd Angliájáról is. Pirossal jelzett részek délen dán, északabbra norvég felségterület, egyben hadműveleti célt, később kivándorlási területet jelölnek.

Mert az ezredforduló Skandináviája majdnem üres. Csak imitt amott maradt abból a néptömegből, amely még ötven évvel azelőtt is mintegy 50. 000 harcossal támadta Párizst. Nem tanácsos tehát türelmetlen kézlegyintéssel elintézni sem Csőke Sándor kecsua - magyar nyelvészeti megállapításait, de a barlangkutató Móricz János beszámolóit sem, találkozásáról az equádori fehér indiánokkal, akik "majdnem magyarul" beszéltek, magyar dallamokat énekeltek, sőt talán nem ártana elővenni és újra értékelni a sokat gúnyolt Sajnovics páter könyvét sem, már csak azért sem, mert Szepessy Géza csak napjainkban gyűjtött Izlandon közel ezer szót a mai magyarral alakilag is jelentésben is egyezőt. Izland lakosságát pedig még ma is embertani paradicsomnak nevezik.

Ami a viking-kor végén maradt, az Gotland szigetén maradt, s valószínűleg onnan terjedt Skandináviába. Ez az" örökség" nem mutat kapcsolatot. Két példa: egyik a jól ismert képes kő, a másik pedig amit egyszerűen csak gotlandi festett kőnek neveznek. A gotlandiak maguk sem tudják, mikori, mit ábrázol, mit jelent, de időnként újrafestik.

Magukat egyébként vizigótoknak tartják, idegent ma sem engednek maguk közé telepedni s mintha fajilag különböznének az európai átlagtípustól; fővárosuk, Visby ősi katedrálisát régóta folyamatosan restaurálják.

Ez az 1100-as években egy régi pogány kultuszhely fölé épült. A feltárás során női csontvázra bukkantak: 40 gerinc csigolyája van, negyvencsigolyás Helgának (Helga fyrtioka) nevezték le. Egy stockholmi orvos a 70-es években anatómiai vizsgálatot végzett köztük, s nem egy különösséget jegyzett fel, mint medence szűkület, kettős húgy- és petevezeték stb. Mikor a sajtóban nyilvánosságra hozták a gotlandiak kidobták.

Van azonban lelet amely gondolkodóba ejti az embert: argentin régészünk Toronyi Etelka szerint a koponya elkötözés, koponya torzítás hun szokás. Kr. e. 3000 körül tűnik el Magyarországról és Attila hunjaival tér vissza. Egy ilyen torzított gyerekkoponya Gotlandon került elő. Gotland legalább is egyelőre nem sokat árult el egykori kapcsolatainkról, de ezzel azután be is értünk a vikingkor kellős közepébe.

Dél Dániában a dánok akkori fővárosában Hedeby-ben Harald blatand (kékagyarú vagy fogfájós Harald 950-966) nagyszabású emlékműve áll apja az ismeretlen származású Gorm király és anyja Tova, mai dánul Tyra emlékére. Rovásfelirata: - Harald király emeltette ezt a követ apja Gorm és anyja Tyra emlékére, az a Harald aki egész Dániát és Norvégiát megnyerte magának és a dánokat kereszténnyé tette.

Négy méter magas emlékkő egyik oldala őt magát ábrázolja. Feje mintha Szent László hermával mutatna rokonságot. Kortársa Taksony és Géza nagyurainknak. Felesége környékünkről származik, Tyra leánya Boleszlávhoz megy feleségül, így esetleg a személyes ismeretség sem kizárt. Géza nagyúr kedvenc vára, Melk nincs onnan messze, amit az osztrákok Gezas Raubnaeste - Géza rablófészkének neveznek, mint ismeretes. Mikor fia, Sven Tveskaegg, fellázad ellene mintha errefelé akarna menekülni de menekülés közben meggyilkolják.

A leletekből a fegyverzet mellett néhány ötvös művészeti remeket is bemutatnék: Svédországban talált szíjvégeket, zablagombot, sarkantyút, egy galicíai karkötőt és egy viking árboc- szélkakast. Nemcsak az esztergomi oroszlánokkal, egykorú hazai leletekkel való összehasonlításképp, hanem a sok száz évvel későbbi rodostói Rákóczi- múzeum anyagával is. A történelmi folyamatosság mindennél jobban bizonyítja, hogy a Nagy Fejedelem ugyanazt hordta és használta mint szittya elődei.

Mielőtt a hadjáratok részleteibe bocsátkoznék lépjünk még vissza, javaslom, párszáz évet az időben.

Uppsala mellett ( Ma Gamla Uppsalának - régi Uppsalának nevezik, eredeti AROS nevét kerülik) három kunhalom van. A középső Aun, más néven den Gamle - öreg ős halma, jobbján Egil fiáé, balján Adil unokájáé.

A múlt század elején Karl XIV. Johan svéd király (1818-1844) engedélyével és jelenlétében a középsőt felbontották. Hamvasztásos lovas sírt találtak, aranyleleteit a Stokholmi Történeti múzeum őrzi.

A másik kettőt nem bolygatják. Korát a legmerészebb északi történész sem teszi a 400-as évek végénél előbbre. Ez volna a később nálunk is elterjedt északi Attila mítosz alapja. Attilához személyesen nincs köze, de nem kizárt, hogy a Ynglinga- nemzetség ősei Attila hunjai közül kerültek ki. Szepessy Géza Yndvar viking herceget a máramarosi harcokban elesettnek mondja, akitől Ungvár nevét is származtatja, nem egészen Fettich közreműködése nélkül.

Újabb félezernyi lépés visszafelé is tartogathat meglepetéseket, ami ugye Krisztus születésének kora.

Dániában a II. világháború után tüzelőhiány volt, a majdnem mindenütt található tőzeget kezdték vágni tüzelőnek. Egy ilyen tőzegvágásnál került elő az ún. Tollunda- Mannen - tollunda ember 1950-ben. A humuszsav a csontot támadja, de a lágy részeket konzerválja. A lelet olyan ép állapotban került elő, hogy a parasztot megijesztette, gyilkosságra gondolt és a silkeborgi rendőrséget hívta ki a régészek helyett. Konzerválása nem sikerült, csak a fejét tudták csak megmenteni. Nyakán a kötél bitóhalálra mutat, övét és bőrsisakját temették el vele. Ma is megcsodálják az arc nyugalmát ahogy a halált fogadta. Bőrsisakja szittyaszabású.

Két évvel később került elő az ún. Grauballe. Mannen nem messze Tollundától. Őt már sikerült teljes egészében konzerválni, s most az Arhus múzeumban található, abban a testhelyzetben, ahogy megtalálták. Hátulról verték fejbe, koponyája beszakadt, úgy hajították a lápsírba. Testhelyzete, kínba torzult arca arra vall, hogy az ütéstől még nem halt meg. Mindketten "kerek koponyájúak.

Dániában azonban szittya korabeli halom sírok is találhatók.

Nagy károly rabló hadjáratai nem sokáig maradtak megtorlás nélkül. Mikor főpapja, írnoka, "külügyminisztere" Alqin ( az albínó) rávetette magát a letiport frízekre, hogy megkeresztelje őket s szent forrásaikat meggyalázta, betelt a mérték. Ő maga jegyzi fel, hogy 2-3 kis hajóból álló viking flották nap nap után megrohanják keresztényeit, felégetik templomaikat s vadásznak hittérítő papjaira.

A norvég partoktól pedig az egynapi hajóútra levő Lindisfare kolostora ellen indul a megtorló hadjárat (793) A kolostort felégetik, papjait legyilkolják. Az összefüggéseket csak azóta kezdik érteni az északi történészek is, mióta a Fuldai Annalesek zöme hozzáférhető. Lindisfarne, majd a Jarrow kolostor ugyanis Fulda fináléja volt, hogy a korai vikingek jól értesültek voltak a fríz, vend, szász vagyon hovatűntével kapcsolatban, azt a szent ninias kolostornál (1952) végzett ásatások igazolják. A templom egyik padlóköve alól gazdag lelet került elő, közte 7 ezüst ivókupa, aranyozott kardmarkolatgombok stb. Mindegyik keleti eredetű.

Ezek a kis kötelékekben, parti hajózásra is alig alkalmas járműveken végrehajtott vállalkozások mutatják talán legjobban mekkora megalázást jelentett Nagy Károly terrortevékenysége Északon is, és váltott ki több mint két évszázados megtorlást. Mert a járművek egy része fatörzsből vájt volt, másik nagyobbik része pedig az ún. Eka (éka). A kisebb folyókon, beltavakon ma is használt Eka egy széles fenékdeszkára épül.

Két végére egy pajzsszerű orr és tattőkét húznak, s ezekhez húzzák a többi fenék és oldaldeszkalapot. Ilyeneken kimerészkedni a Keleti-tengerre, még inkább az állandóan viharos Északi- tengerre, kockáztatni estről estre az életet, akármilyen kiváló hajósok is voltak; ehhez katonai megtorlásnál jóval erősebb hajtóerő kellett.

A hajtó erőt a keresztény templomokban kétségbe esett könyörgések fogalmazták meg hamarosan: " Oltalmazz meg minket, Jóságos Isten az északiak dühöngésétől" ( Bevare oss, o Gud, för norrmaennens raseri)

A hajóépítésben hirtelen, előzmény nélküli változás mutatkozik a 830-as évektől kezdve, s vele majdnem egy időben megjelennek az első viking lovas alakulatok. A deszka ékák helyett megjelennek a sárkányorrú rettegett vikinghajók. Ezek erős gerinc bordára épülnek, orr tattőkéjük megnyúlik, az orrtőkére húzható s levehető sárkányfejjel, középen árboctartó erősítéssel. A tattőkéhez hosszbordák kapcsolódnak, a hosszbordákat sűrűn elhelyezett keresztbordák feszítik, s erre a vázra kerül a deszka borítás. Az építés kiváló hajóácsokat követel, az eredmény egy rugalmas jármű, amely könnyedén hajlik s tér ki a hullámok elől. Nem úszik, hanem szinte repül a víz felett, amint megmaradt becenevei bizonyítják: tengeri csikó, tengeri szarvas, vízimadár, tengerifecske stb.

Közel két évszázadon keresztül uralja a vizeket, nehézség nélkül jut el Izlandra, Grönlandba, az újvilágba is. Általában 24 méter hosszú, középszélessége teherváltozatnál 5, 5 m körül, harci változatnál 2, 5 m körül, merülése néha még az egy métert sem éri el. 15 tonna teher vagy a kormányossal együtt 65 fő személyzet számára hónapokra elég élelmet, vizet szállít. Árboca 10 m körül, tetején díszes kivitelű sárkány szélkakassal, vitorlája 92-96 nm. erős nyersvászon, szurokkal, fakátránnyal festve, vízhatlanítva. Sebessége vitorlán jó széllel 24 csomó ( kb. 44 km) fölé is mehet óránként, de nyolc pár evezőjén- evezőnként 2x2 váltókezelővel- is eléri a 12 csomót ( kb. 22 km ).

A hajóépítés roham ütemben halad, a harci tapasztalatokat felhasználva hamarosan elkészül egy nagyobb és kisebb változat is. A nagyobb ( ma zászlóshajónak neveznénk) 16 pár evezős, személyzete 420 fő, merülése másfél méter fölött, a kisebb 4 pár evezős, ez a villámszerű parti rajtaütések hajója. A hajókon szigorú fegyelem uralkodik, parancsnoka a kormányos, aki a hajót a jobb oldalán elhelyezett kormánnyal irányítja ( Styrbord - kormányos oldal ma is érvényben lévő jelentéssel) Díszhajó is készül, mint az ún. Oseberg hajó, egy királynő hajókoporsója, legalább olyan leletanyaggal mint az egyiptomi királysírok.

Hadijelvényeik közül három fajta ismert: egyik a fehér hadilobogó, másik a sötétvörös, benne harci bárdot markoló hadi oroszlánnal, a harmadik az odin zászló, a Korpbanér - hollós-zászló- és nem " turulos, sasos " mint néhány történészünk véli- amelynek két hollója győzelmet jósolva kiterjeszti, vereséget jósolva leereszti szárnyát. Hadipajzsuk fekete és vörös, a békét, kereskedést jelentő fehér színű.

Megjegyzendő, hogy Odin, Oden, németül Wotan nem tartozik a germán mitológiához. Történészek ma sem tudják- de inkább nem akarják tudni - honnan és mikor került bele. Eredetmondája. Röviden: mindent tudni akart, s ezért az egyik változat szerint felakasztotta magát ( az akasztás északon előkelő halálnemnek számított), a másik szerint a Világfarkas falta fel, s újjászületve a kígyó "kinyalta a fülét", ettől kezdve kezdte érteni a rovásírást és a madarak beszédét. A tudásért a szeme világával kellett fizetnie, ezért viszi a harcosait dühvel veszélynek, ellenségnek.

Az eredetmonda világosan kimondja, hogy" beavatott" volt, mégpedig lova a nyolclábú Sleipner elárulja, hogy talán éppen a kabir-kabar kultusznak volt beavatottja, s keletről került az északi mitológiába.

Az új hajótípus hirtelen felbukkanás, de az előzmények nélkül ugyanolyan hirtelen megjelenő lovas alakulatok is "keleti" felhúzódást feltételeznek; a hajóépítésben igen képzett s gyakorlott hajóácsokat. Önálló típus, nem hasonlít a bizánci, római nehéz, nagy hajókhoz, sem a Hanza városok akkoriban építeni kezdett nehézkes, lassú bizonytalan egyensúlyú teherhajóihoz. Eredetét legközelebbről a Tisza és a Duna mentén találjuk, ahol évezredek óta forgalomban találjuk az egyárbocos, keresztbordás, könnyű, alacsony merülésű vízi járműveket.

Az új hajótípus teljesen megváltoztatja a viszonyokat. Korlátlan ura a vízeknek, s egyszerre három irányban is érvényesíti fölényét: nyugatnak Anglia szigetvilága felé, mégpedig az első ötven évben határozottan megtorló jelleggel, utána területszerzési, letelepedési céllal, amit Normandiából áthajózó vikingek fejeznek be ( Hastings 1066, Hódító Vilmos, megörökítve a 70, 34x0, 5 méteres Bayeux- fali szőnyegen).

Minket ebből különösen érdekelhet az ingleby- környéki ( Észak-Anglia) 60 kunhalom. Eddig tizenötöt vizsgáltak át az angolok. zömükben koporsós, néhányban hamvasztásos sírt találtak. Második a déli irány, mely határozottan megtorló jellegű. Kegyetlen, kíméletlen, valóban vak dühvel végrehajtott, a nagy Károlyi kereszténység minden intézménye és képviselője ellen. Ehhez két megjegyzés kívánkozik: az egyik, hogy az akkori püspökök nem azonosak a maiakkal. Elsősorban hadvezérek voltak, a császárok második vagy fattyú-gyerekeiből rekrutálódtak, legtöbbjük pappá sem volt volt szentelve, minthogy a pápák között sem volt ilyen. A papság, a misszionáriusok pedig a püspök ügynökei voltak, szerepük a felderítés. A másik megjegyzés: a korabeli egyházi krónikák rettenetes képet rajzolnak a vikingek dühöngéseiről, rablásairól, pusztításairól, de egyetlen szóval sem említik saját hadaikét, amelyeket egy-egy csata után a helyszínen leszereltek és minden ellátás nélkül szélnek eresztettek. Ezt a történetírást jól ismerjük őseinkkel kapcsolatban.

A harmadik irány: kelet. Ez kereskedő jelleg. Magyar avar, besenyő, távolabb arab, perzsa, zsidó utazók, kereskedők találkoznak velük, üzletelnek velük. mindenütt feltűnnek néha különös viseletükkel, szokásaikkal. Nem kerülik a harcot sem, kalózkodnak is, ha egy-egy könnyűnek vélt zsákmánnyal, legtöbbször szerencsésen visszatért hajóval találkoznak, de keleti irányú tevékenységük határozottan békés jellegű. Egy arab utazó véres összecsapásról tudósít Bagdadból, ahol nemcsak megverik, de ki is irtják őket, de különben áruikról, kiváló kereskedői képességeikről emlékeznek meg. feltűnő, hogy a Kárpátok ölét elkerülik; legdélibb átkelőhelyük a Visztula-kanyar-Dnyeszter a Fekete-tenger felé. Főútvonaluk azonban a Finn-öböl, Ladoga tó, Volga Ázsia felé vagy a mai Riga öböl, Duna, Dnyeper, Bizánc. Az útvonalak mellett telepeket, áruraktárakat létesítenek. közülük legismertebb a Ladoga tótól délre Holmgard, ahol ahol ros - rusz néven ismertek, magyarul evezősök, ami nevük fennmaradt a finn rupcsi - evezős elnevezésben a svédekre. Ezzel a ros - rusz elnevezéssel élnek vissza a múlt századtól egyes történészek, odaajándékozva, mint ismeretes a mai oroszoknak, akiket akkoriban közös latin szóval Sclave rabszolgának hívtak. Ha már a nevet oda ajándékozták, területet is adtak hozzá visszamenőleg, innen a keleti tenger déli partján a nemrég kreált sok "szláv" ország, sőt mint ismeretes a Vernadszki- féle Rus-Kagnat a Fekete tengernél. Hadi, hadfelszerelési és hadműveleti szempontból a hasonlóság mintegy azonossá válik és a magyarnak itt a legkönnyebb a dolga. Hedeby az akkori dán székhely és észak legdélibb kereskedő központja először védőfallal védekezik Nagy Károly ellen (Danevirke). Később kibővítik, megerősítik s ezt a munkát Harald Blatand anyjának Tova-Tyrának tulajdonítják. Kora Dánia megjavítójának (Danmark bot) melléknévvel tüntetik ki.

Megjelennek az avar gyűrűk hasonmásai. Kiképzésre és Anglia elleni hadműveletekre készülnek de stratégiai elhelyezésükből következőleg ellenőrzik az Anglia-Európa közti kereskedelmi forgalmat is. Négy ilyen gyűrűt ismerünk: Aggersborg, Fyrkat, Trelleborg és Nonnebakken Dániában. Svédországba pedig a Maearenben Birka tölti be ezt a szerepet s a tengert is ellenőrizve és Uppsala (akkor Aros) kereskedelmi központját is védve. Egy ezred volt a befogadó képessége. Harald Blatandról jegyzik fel, hogy három reguláris ezredet tervezett, de megvalósítani csak egyet tudott, annak felszerelése is gondot okozott. Padányi részletesen kifejtette, hogy mekkora ipart és mezőgazdaságot követelt egy csak ekkora egység felszerelése és fenntartása is.

Birkából nem sok maradt, nem volt könnyű rekonstruálni.

A ruházat rekonstruálásával döntő változás történt 1975 óta. Érdemes a nevet megjegyezni. Betil Almgren az uppsalai egyetem régészprofesszora és munkatörzse volt az, aki egyszerűen véget vetett annak a hamisításfolyamatnak, amely a vikingruházattal kapcsolatban folyt. Addig egy-két megmaradt durva gyapjú és vászonszövet alapján, valamint főleg arab leírások nyomán északi germánná varázsolták a vikinget s mutogatták a múzeumokban. Almgren professzor a Birkában végzett halomsírokban talált leletek alapján bizonyította, hogy a viking harcos ugyanolyan sujtásos attilát hordott, mint a magyar kortársa. Így jegyzi meg, de annyira már nem futotta- úgy látszik- a bátorsága, hogy összehasonlításul magyar attilát és föveget mutasson be, hanem Churchill huszárhadnagyi egyenruháját közli a fövegre vonatkozó párszavas megjegyzéssel. A ruhaköveken pedig még a primitív ábrázolás mellett is felfedezhető a viking gyalog-harcos bő gatyája, borjúszájú inge.

A fegyverzet nagy részét már bemutattam. Ezek az egyenes ma római mintájúnak nevezett kétélű kard, amit a rómaiak is végső fokon a perzsa gyalogos felszerelésből vettek, a magyar kopja, amellett a két és fél méter körüli hosszúságú lándzsa, amit a gyalogos nemcsak harcban, hanem békében is rúdugró rúdként használt sziklás terepen, kisebb folyókon, jégtáblákon való átkelésnél.

A fokos és harci bárd hasznosabb harceszköznek bizonyul a hajós vikingeknél, mint a lovasoknál, de kezeléséhez mindenki értett. a szablya ritka, általában az avar és magyar lovas temetkezések nyomán ismert. A frank krónikák megemlékeznek a parittyáról is, amivel ólomgolyókat röpítettek. A IX-X. századfordulón megjelenik a finomművű lánc páncéling is, csak később terjed el. A fő védőeszközről a pajzsról, annak anyagáról és méreteiről ma sincs általánosan elfogadott szakértői vélemény.

Ezzel kapcsolatban a kardnál is, fokosnál is, a harci-bárdnál is minőségi változás észlelhető, valószínű avar hatásra. A nyolcszázas évek eleje tájt ezek a középső, lágyabb anyagra keményre edzett acél élet kapják, finoman és nagy szakértelemmel összekovácsolva. némely kutató innen eredezteti a mai kiváló svéd acélipart, bár a valóságban a kiváló svéd acélipar alapját a XIV-XV. században rakták le.

Végül az íj, kezdetben közönséges, ún. nyugati íj, csak a harc bevezetésére használják. Ez is lehet különböző erejű, különböző hordtávolságú, kezelője erejétől függően, de a magyar visszacsapó íj csak meglehetősen később kezd terjedni, de inkább a főbbek között, mint egyik másik későbbi Saga is rögzíti.

A harceljárással kapcsolatban legegyszerűbb és legcélravezetőbb a svéd történészt idéznem. "Vikingatidens Historia" című, Stockholmban megjelent műve 132. oldalán írja: " Rendkívüli hadgyakorlatuk és fegyelmük legtisztábban a meghátrálásban ( menekülésben ) érvényesül. Mű meghátrálás, hogy az ellenséget számára előnytelen helyzetbe csalja, minden időben használatos volt, de úgyszólván soha nem sikerült, kivéve a kulturálatlannak elkeresztelt népeket. A taktikai menekülés kizárólag ott eredményes, ahol minden ember tudja a feladatát, különben nagy veszély, hogy az egész semmivé válik. Ez a csel csak az északiaknál, a hunoknál, magyaroknál volt eredményes, ami abszolút seregszervezést tételez fel, ahol mindenki ismeri és ellenőrizni tudja a másikat. Ez adta erejüket a valódi (veszteség nélküli) visszavonuláshoz is, amikor a szétszóródáshoz taktikáját következetesen alkalmazták, kihasználva az erdős terepet, ahol lehetetlen volt őket követni, hogy aztán az előre kijelölt helyen gyülekezzenek. A visszavonulás útján előre sáncokat, erődítményeket emeltek, amelyek közelében a flotta állandó készenlétben volt, hogy a túlerő ellen tengerre szállhassanak...

A hadjáratok ismertetése egy dolgozat keretében lehetetlen, így csak néhány összefoglaló adatra s kiemelkedő haditettekre szorítkozhatok.

Angliát szakadatlanul támadják délről a dánok, északról a norvégok. Az ezredforduló táján tartósan birtokba veszik a dánok. A Temze a határ, London az angoloknak marad, de addig 110. 000 pund (kb. 45 tonna) hadisarcot izzad ki aranyban, ezüstben. Utána béke, a dán hajózási rendszer (danegeld) és a dán adminisztráció (danelagen) biztonságot, békés hatalmi fejlődést biztosít hatalmi körében.

Skócia és a szigetvilág a norvégoké, akik támadnak és telepítenek megszakítás nélkül, míg csak minden kolostort fel nem égetnek, vagy később birtokukba nem vesznek.

A frankok elleni támadást 834- ben indítja egy valószínűleg Angliából érkező, 100 hajóból álló flotta Dorestad elfoglalásával és elpusztításával. Dorestad volt a germán frank birodalomnak utolsó nagy kereskedő és áruelosztó központja észak felé. Tele kereskedővel, katonával s misszionáriussal. Normann csak úgy léphetett be, ha előbb megkeresztelkedett. A támadás határozottan vallási jellegű bosszúhadjárat volt, mert ahányszor Dorestad talpra állt, annyiszor pusztították el.

853- ban megjelentek az első lovas alakulatok, ettől kezdve nemcsak a partok mentén folynak hadjáratok, hanem a kontinens belsejében is, szoros együttműködésben a vízierőkkel. Hogy a lovakat nem alkalomszerűen, szerezték, mutatja a Bayeaux- faliszőnyeg. Ezek nem hidegvérű nehéz lovak.

857- ben például 350 hajóból álló egység nyomul be a Rajna- torkolaton fel, a kísérő lovasok Utrechtet támadják, egy Hungár nevű alig mer elmenekülni előlük.

Párizst állandóan támadják. 885- ben már 700 hajóból álló flottával, 40. 000 főnyi személyzettel. Az eltelt ötven évben, saját krónikásaik szerint, csak a frankok fizetnek 31. 000 pund aranyat, ezüstöt és 12. 000 arany márkát hadisarcként. Ehhez még felemlegetik azt a szám szerint nem közölhető nemesfém és drága ruhaanyag tömeget, amit egyes kolostorok fizettek azért, hogy le ne gyilkolják papjaikat, fel ne égessék kolostoraikat.

A mai értékre való megközelítő átszámításként a bizánci pundot Nagy Károly rendelete rontotta le, 408 gramm aranyban állapítva meg, amelyből 84 solidust veretett. A márka kb. 20 solidus értékű volt. hamarosan felbukkant a pénzhamisítás "hercegi" szokása is, de a vikingeket nem lehetett becsapni. A hamis pénzt csak egymás között tudták csak használni, s így olvadt el az összerablott rengeteg érték az akkori Európában, s így teljesült az avar átok anyagi vonatkozásban is. Amit a vikingek nem értek el a kontinens belsejében, azt elérték a magyarok, mégpedig nemcsak a mi történelem és fejünkhöz vert hírhedt Lech mezei csatáig, 955- ig, hanem egészen az ezredfordulóig, amint Rudnai Egyed megírja Attila trilógiájában, mely szerint Géza nagyurunk 20 éven át dúlta a kolostorokat egész Fuldáig, a hamisított pápai bullákra vadászva. A viking és magyar bosszúhadjáratok azért maradtak abba, mert részben visszaszerezték elrabolt vagyonukat, részben pedig mindkét nép megtelepedett, a vikingek kivándoroltak, a magyarok pedig főleg Szent Istvánnal kezdődően rendbe hozták Európát, és megszilárdították a pápa tekintélyét.

Ez volt az oka annak is, hogy a nagytudású Fehér M. Jenő hiába kutatta végig a 60- as években az európai kolostorokat, könyvtárakat, irattárakat, alig bukkant valamelyes avar eredetű kincsre bennük. Ezzel szemben csak a mostani ásatások gyűjtöttek Svédországban 160. 000 ezüstpénzt, s napról napra bukkannak felbecsülhetetlen értékű arany és ezüst tárgyakra, köztük az arany és ezüst tekercsekre, amiket a vikingek a karjukra csavarva hordtak, s vásárlásnál abból levágott darabbal fizettek.

Néhány haditett: Egy viking hadvezért Hastingnak hívtak. Származása ismeretlen, mint mindenkié, akit nem lehet az "északi germán kultúrkörbe" beilleszteni. Nagy sérelem érhette, mert magát Rómát akarta elpusztítani. 100 hajóval indult, átkelt Gibratáron, közben meglepve nemcsak a keresztény erősségeket, hanem a mórokat, sőt Marokkót is. 859 karácsonyán a vihar a Spécia- öbölbe kergette, a megerősített Luna város közelébe, amiről azt hitte Róma. Szemügyre vette, megállapította, harccal nem tudja elfoglalni. Cselhez folyamodott, beüzent a városba, hogy szeretnének megkeresztelkedni, mert hosszú bolyongásuk közben megismerték és megszerették a kereszténységet. Ezért nagymennyiségű kincset ajánlott fel,. és még többet azért, ha ő meghalva a templom kriptájában kapna helyet. A szerződést megkötötték írásban is, a püspök és papjai azonban nem engedték be őket a városba, hanem a táborban keresztelték meg őket.

Másnap gyászoló küldöttség jelent meg a püspök előtt, hogy Hasting az éjjel meghalt, temesse a szerződés szerint a templom kriptájába. Kincseit nagy bőrzsákban hozták nyomatékul. A kincs megtette hatását, a koporsót a főemberekből álló kísérettel együtt beengedték. A gyászszertartás közben, amelyet a püspök maga végzett, Hasting kiugrott a koporsóból, a templomban lévőket levágták, a várkaput kinyitották, s a várost elfoglalták.

Gotfred, Lothár kortársa, a frízek és a szászok földjén megkeresztelkedik. Hogy még biztosabban kösse a birodalom magához, megkapja Lothár egyik zabigyerekét, Gizellát feleségül. A svéd vikingeket azonban beengedi, velük együtt dúl, mire Lothár másik zabigyereke, Hugó a wormsi gyűlésen visszaveszi tőle Gizellát. Tehát nem Szent István felesége volt a germánok zálogba adott Gizellái közül az első.

Rurik 862- ben a magyarokkal összedolgozva megszerzi magának Szászországot, míg a magyarok a bajorokat támadják. Ez a krónikákból is kimutatható első magyar-viking együttműködés.

Horik, akit királynak neveznek, Jámbor Lajossal köt megkeresztelkedve szövetséget a dánok ellen.

Egyik követét azonban ennek ellenére meggyilkolják. Horik elégtételt kér, amit meg is kap, a merénylő grófot Jámbor Lajos kivégezteti családostól. Horik azonban evvel nem elégszik meg, de nem fegyverhez, hanem a "törvényhez folyamodik". Elfog, kivégeztet néhány dán vikinget és a számlát beadja a császárnak. Megindokolja azzal, hogy a vikingek között mindenki egyenlő, a királynak sincs joga senkit kivégeztetni. A kivégzést a császár parancsára, a vállalt szerződés értelmében hajtotta végre, tehát a császár köteles a családoknak a szokásos vérdíjat megfizetni. S a császár fogcsikorgatva, de fizetett: 10. 000 aranyat. Ez neki még mindig kevesebbe került, mintha Horik maga hajtja be a vérdíjat.

Gange Rolf, másnéven Rollo 911-ben, tehát a Nagy Károlyi birodalom teljesen szétesett stádiumában a párizsi gróffal megegyezik, hogy Normandia fejében megvédi a többi vikingtől. A többi vikingtől ugyan megvédte, de ő maga innen indult támadásra a birodalomnak a párizsi gróf alá nem tartozott részeibe, olyan eredményesen, hogy az agyon sanyargatott parasztok tömegével léptek szolgálatába vagy könyörögték be magukat rabszolgájának. Az egykorú krónikákban szörnyülködő szavakkal jegyzik a papok, hogy még császári hercegnő is akadt, aki azzal fenyegetőzött, hogy elmegy a vikingekhez, ha nem engedik kedvére cselekedni.

Ennyit gondoltam kutatásaink hadtörténeti vonatkozásaiból bemutatni, és remélem, ennyi is eléggé meggyőző ahhoz, hogy részben nem "délibáb hajszolásról" vagy "dicső őskeresésről" van szó, részben pedig, hogy valóban érdemes történelmi északra tágulásunk kutatásával tudományos alapon, szervezett kutatógárdával foglalkozni.

És még valamit: ismerős a magyar kapufélfa kifejezés, az is, hogy elbúcsúzott vagy el sem búcsúzott a kapufélfától. Nos amikor az avar vagy ősmagyar újhaza keresésére tengerre szánta magát, a kapufélfát vitte magával. neki tetsző part előtt a vízbe vetette, és ahol az a partra sodródott, ott építette fel új otthonát... és ez a part biztos, hogy nem az Über- Enns túlsó partja volt.

Irodalom:

B. Almgren: Vikingen; Göteborg 1979
A. Andersson - A. Sandwall: "Guldet frán Taeppen", Stockholm
F. G. Bengston: "Röde Orm I-II" Stockholm 1963
J. G. Campbell - D Kidd: The Vikings, London 1980
Fehér M. Jenő. Az avar kincsek nyomában Buenos Aires 1972 Ősmagyarok és Vikingek Buenos Aires 1973
J. Fridegárd: Traegudarnas land, höganaes 1972
H. Ingstad: Vaestervaegen till Vinland Stockholm 1967
O. Klindt Jensen - A. Ehren: Vikingarnas vaerld Göteborg 1967
P. V. Glob: mossarnas folk Stockholm 1969
Kovárczy I.: Bél Mátyás viking térkép, Északi vártán 73. szám 1976
Málnási Ö.: A magyar nemzet őszinte története München 1959
A. Mongait: Archelogy in the USSR Moszkva 1959
A. Ohlmark: Tors skalder och vite krists, Stockholm 1957
Padányi F.: Küldetés, II. kiadás Cleveland 1973
G. Svederus Ungern och magyarena Örebro 1849
Szepessy G.: A nagyszombati Vinland Map, Északi Vártán 78-79. sz. 1972
A magyar - ungar elmélet logikai alapjai, Északi Vártán 78-79. sz. 1977
B. Wahlqvist: Vikingarnas vilda lekar, Lund 1978