| Nomád népek : Egy elfelejtett okóri világbirodalom Pártia 3 |
Egy elfelejtett okóri világbirodalom Pártia 3
Tábori László 2010.01.17. 21:55
TÁBORI LÁSZLÓ II: ARSAKIDÁK BIRODALMA
Tábori László 2008.12.03. 14:11
II/27. "Pártus lovas" /Parthian Horseman/
A kopt egyház művészeti motívuma, amely valószínűleg a görög és egyiptomi közvetítéssel került a koptokhoz. A keresztény koptok az áldásra emelt jobb kéz motívumával díszítették szőnyegeiket a IV. századtól a IX. századig. (Bourget, P.: Musée National du Louvre. Catalogue des étoffes coptes. Vol. I. Paris, 1964.)
II/28. A "Pártus lövés"
Azt jelentette, amikor a lovas, menekülést színlelve, hátrafelé nyilaz a ló hátáról. Justinus ezt írta: "Saepe etiam fugan simulant, ut incantiores adversum vulnera insequentes hebeant." (Lásd: Rostovtzeff: The Parthian Shot. American Journal of Archeology, 47.) A "pártus lövés" - Parthian shot - mint színházi kifejezés. Ez azt jelenti, hogy a szereplő, mielőtt elhagyná a színpadot, visszafordul és valamilyen epés megjegyzést tesz.
II/29. Régi magyar szerzők a pártusokról.
Antológiánknak ebben fejezeteden a következő régi magyar szerzőkről emlékezünk meg:
Bartal György, (1785-1865) jogtörténész az MTA tagja. Lukácsy Kristóf (1804-1876), Jerney János az MTA lev. tagja (1800-1855), Bihari János (1936). ők mind pártus- magyar párhuzamokat vettek észre. Biharit kivéve az ő korukban modern tudományról még nem beszélhetünk, a pártusok nyelvét sem ismerték, ezek a szerzők azonban mégis sok fontos párhuzamot, hasonlóságot vettek észre, és hatalmas klasszikus forrásanyagot ismertek.
A pártus, hun-magyar szkítákról tanulmányai befejezéséül írta Belehőzi idősb Bartal György, 1862. (részletek)
XIII.
"Herodot (IV. 70) azt mondja: ha a szittyák szövetséget kötöttek, bort öntenek egy edénybe, s abba azoknak véréből, kik a szerződést tevék, vagy tőrszúrás, vagy kardmetszés által eresztettek. Ez meglévén kardot, nyilat, dárdát, gerelyt mártottak abba, és sokat fohászkodva kiitták azt, mind magok, mind, kik kísérőik közül a legjelesebbek voltak. Erről a legrégibb, legsajátságosabb, és így legjellemzőbb szkíta szokásról, mely Herodotnak, s minden írott hagyományoknak korán túl kezdődvén, fajunknak egymást felváltott szittya, pártus, hun, magyar nemzeti gyűlnevének évszakait vele együtt szakadatlanul folytatván át élte, nekünk már nincs más mondani, vagy is inkább ismételni valónk, minthogy az, az első, legnagyobb, legbölcsebb magyar király alatt a világszerte híres magyar átok eskübe ment által".
XVI.
"Kurtábban Árszaknak mondták ezt a szíriaiak, macedonok, görögök, latinok s onnét lett a hellén szabású Arsacides szó. Nékem pedig engedjék meg barátaim, hogy ezen értekezésem közben az általam ismeretes Arsaces szót használhassam az országos úr helyett. Arsacest Polybius - a hozzá legközelebb (203. Krisztus előtt) élt, s mély eszéről dicsért klasszikus görög író a pártusok országa alkotójának, és az egyik legbölcsebb törvényhozónak mondja; mások azt mint ilyent dicsőítik, s ebben az istenítésben bizonyosan a pártus szkíták, kik őt Trogus Pompejus bizonysága szerint is mindenek felett szerették, elfelejthetetlennek hirdették, lettek volna az elsők, ha saját istenüket olyannak gondolták volna, mint a görögök, vagy rómaiak, a kik tudniillik, lehetne is, kellene is szaporítani".
XVIII.
Arsaces továbbá mindazt, a mit Herodot a véresküről, a megyékről, a megyeispánokról írva hagyott, - előbbi értekezésem tartalma szerint meghagyta; de a min az emberiség, a haladás, a míveltség barátjának - bár mi nemzetbeli legyen az - nem lehet nem örvendeni; sőt de a min már magán is Arsacesben a szittyáknak második Anacharsisát nem látni nem lehet - mindezeket azzal a bölcs mérséklettel hagyta meg, hogy mindazt, a mi ezekben kegyetlen s emberiség ellenes volt, mint p. o. a foglyoknak áldozatképpen leöletése, a kivégzett ellenfejek bemutatása s más ilyek megszüntette. (Lásd, ha úgy tetszik, Herodot IV 62.64.65.71. sat.)
XIX. Arsaces bölcs mérséklete által lett az előbbeni borzasztó példák ellenében a pártusoknál általános törvénnyé az, amit Strabó (XI. 11.) szinte csodaképen említ fel a kaukázusi szittyák szokásai közt: "usum esse, neminem eorum, qui gravissimum in se admiserint scelus, intorficere; sed tantum cum liberis extra fines ejicore; (száműzni) contra ac Darbices, qui etiam ob levia facinora morte mulctant." Ez a törvény az, mely Arsacesnek minden egyéb törvényeivel együtt az Árpádok korában jelesül az anathema, a száműzés, a regisztrálás, a kiadás neve alatt általában fenntartatott.
XX.
Mindezen törvényeit Arsacesnek, úgy mint a szelídülő erkölcs saját nemtőjét, nem lehetett az akkori világbölcseknek nem dicsérniük, de ezeken kívül még egy más törvénye is volt Arsacesnek. Ezzel ő szándékának egyenessége, igazsága s nagylelkűségéhez képest egy oly bajnak kívánta a pártus szkítáknál elejét venni, melyet ezen bölcsek nagy részt otthon magok is éreztek s orvosoltatni kívántak. S ez az a törvény főképpen, melynél fogva azok neki, úgy mint a legnemesebb törvényhozók egyikének tették fel a koszorút. Miután tudni illik a pártus szkíták őt és maradékát olyképpen választották országos uruknak, hogy mind hatalmára, mind udvara díszére, mind jövedelmeire nézve mindenekben az legyen, s maradékai is azok legyenek, a kik a medus királyok voltak; - viszont Arsaces is velük egyesült akarattal határozta örök időkre, hogy a minő nagy úr bírájuk volt a medusoknak, épen oly tekintélyű nagy úr bírót választhasson népe is magának.
XXI.
Ez a nagy úr bíró volt az, ki az országos urat az összes nép gyűlésben a medusok szokása szerint, fejét előbb fejedelmi fehér szalaggal övezvén, arany székébe iktatta. ő volt az általános legfőbb bíró, épen úgy, mint a magyar arany bullának 8-dik cikke e szavaival mondja: "Palatinus omnes homines regni nostri indifferenter discutia." Arsaces korában a pártus szittyáknak sem mágusaik, sem táltosaik nem voltak; ezekre tehát Arsaces nem ügyelt; a mire pedig őseinknek a keresztény vallás tekintetéből gondolniok kellett volna, azt az 1231-dik évi 17-dik törvénycikk által kipótolták.
XXIII.
A nagy úr bíró az országos úr és a nemzet, vagy annak része közt támadt meghasonlást vagy közbenjárása törvényes tekintélyével megszüntette, vagy, mint bíró, ítélete által elhatározta, hogy a legvégső esetben, ha a király elmozdításáról volt szó, mint az országos tanácsnak (senatus parthicus) feje, erről is, valamint szinte a királyválasztás kérdésében is ő adta elő a voksot; de viszont ő is tartozott arra szorosan ügyelni, hogy a választandó király az első országos úr maradékai közül legyen, más családból ne lehessen.
XXIV
Arsacesnek még egy törvényét kell említenem. Ez a városokat, telepeket, gyarmatokat illette. Ezeknek lakosai görögök, macedoniaiak, szíriaiak és zsidók voltak ; ezek űzték a pártusok között a kereskedést és általában a műipart. Ezekre nézve Arsaces államtörvényében meghatároztatott, hogy ki-ki közülük a maga nemzetségének törvényeivel, szokásaival élhessen, azok szerint ítéltessék. Ez volt a magyarok első királyának is a pártus elődüktől öröklött törvénye, melyet némelyek jobb szeretnének ennek törvényei közt nem látni. Ezek, ha magyarok, szégyellhetik azt nem tudni, hogy egykori őseink hozták ezt a régibb őseink törvényét magokkal Ázsiából.
XXVII.
Strabo (XI. k. 11 , f.) azt mondja, "hogy a kik valaha az amazonokról írtak, mindazok nem az igaznak szeretetéből, hanem merő hízelkedésből írtak" és ebben én is vele tartok. Nem lehetett tehát a legnagyobb örömmel nem olvasnom, hogy már Herodotnak bizonysága szerint (IV. 110-111.) mint egészen idegen jövevények tűntek fel a szkíták előtt is az Amazonok hadiszerekkel és lóháton, míg önmaguknak nejeik sátraik alatt, vagy szekereiknél asszonyi munkákkal voltak elfoglalva, a nélkül, hogy vadászatokra jártak, vagy más olyast, mi férfit illet, tettek volna.
XXVIII.
Következetes magával Herodot, mert midőn a szittya nőket természeti rendeltetésükhöz híveknek látja, különös gonddal tünteti fel azoknak kenderrel volt legfőbb foglalatosságukat. Mindazon eszközöknek, melyek által ebből azután a fonál s ezekből a vászon lesz: a tiló, a gereben, a rokka, a gyalog rokka, az orsó eredeti pártus hun-magyar neveik; a hím és hímetlen szavak, s ezeknek oly számos ivadékai, mindannyi bizonyságok az iránt, hogy a foglalatosságok a pártus hun-magyar nőknek elvitathatatlan dicséretüket teszik. Arsacesnek a pártusok első országos urának törvényei voltak a szittya nők hűségének őrei. Ezeknek pedig nem csak szigorú kötelességük, de legfőbb örömük saját mindkét emlőjükkel, és így egy igen tisztelt akadémiai tag barátomnak értekezése szelleme szerint az édes anyai tejjel szoptatni szülöttjüket, a még csecsemő pártus hadfiakat, hanem majd a lórakelőket vászonruhával is, vagy ruhaképp idomított bőrökkel ellátni. Náluk azonban buján nőtt a vadkender is, annál gazdagabban pedig a vetett".
Jerney János utazást tett A Don-Dnyeper vidékére, de Iránban nem járt. Meg volt győződve a pártus-magyar rokonságról. Művének címe: Keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett. (1851.)
Jerney művének fontosabb részei:
- Mikor költözött ki Pártiából a magyar nemzet?
- Kazárok, masagéták. - Török népek.
- A viseletről
- A tűz tisztelete. Stb.
Lukácsy Kristóf örmény lelkipásztor, kerületi esperes "A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei eredeti örmény kútfők után" c. műve 1869-ben jelent meg 2000-ben újból kiadták, hasonmás kiadásban (Hunyadi László gondozásában). Lukácsy hatalmas örmény; latin, görög forrásanyagot dolgozott fel, de az ő korában még modern tudományról nem beszélhetünk. Az Arsakida- család hun eredetére nézve lásd: antológiánkban "Az Arsakidák". A könyv újbóli kiadása mindenképpen tiszteletreméltó vállalkozás volt.
A könyv második fejezete foglalkozik a pártusokkal. Óvatosan kell kezelni azt az örmény sajátosságot, hogy az összes szkítának mondott törzset azonosnak tekintették. Pl.: dahák = szakák = masszagéták. Lukácsy gazdag örmény forrásanyagát újra kellene vizsgálni, és magyarra fordítani!
Bihari János:
A pártusokra vonatkozó etnográfiai adatok antik források után (1936) (részletek)
VIII. A szövetségkötés formája, s nép jelleme, pártus erények
Ha a pártus idegenekkel béketárgyalásra akart összejönni, íját leajzotta, jobb kezét kinyújtotta annak jeléül ahogy nem ellenséges szándékkal közeledik hozzájuk. Rendszerint semleges területen - vagy az Eufrátesz egyik szigetén, - vagy egy hídon jöttek össze a követek, vagy a vezérek, míg a csapatok a folyó két partján helyezkedtek el. Baráti módon, többnyire görög nyelven vitatták meg ügyeiket, s a szerződés feltételeit írásba foglalták. A tárgyalás befejeztével ünnepélyes fogadalmat tett a két vezér a békefeltételek megtartására, és kölcsönösen megvendégelte egymást. Érdekes szokás volt náluk magyar szempontból a szövetségkötésnek az az ünnepélyes formája, amit vérszerződésnek nevezünk, s ami kétségkívül megvolt a többi turáni népeknél is.
Tacitus említi, hogy két Arsakida, Mithridates örmény király és Pharasmenes pártus király között háború tört ki, és Pharasmenes fiát, Rhodomisthust küldte el Lithridates ellen. Mikor békét kötöttek, vérszerződéssel erősítették azt meg, amely a következő módon történt: Mos est regibus, quotiens in societatem coeant, implicare dextras pollicesque inter se vincire nodoque praestringere, mox ubi sanguis in artus extremos suffuderit, levi ictu cruorem elíciunt atque invicem lambunt. Id foedus arcanum habetur quasi mutuo cruore sacratum. - Ugyanezt a szokást megemlíti Herodotos. A szkítáknál, kiknek életében még nagyobb szerepet játszott a vérszerződés: "Szövetséget a szkíták, már akikkel kötnek, következőképp kötnek: egy nagy cserépserlegbe bort öntenek, s azt a szövetségesek vérével összekeverik, miután bőrüket előbb felmetszették, vagy karddal kissé felvágták. Azután a serlegbe kardot, nyilakat, bárdot és dárdát mártanak; ennek végeztével sokat imádkoznak, s mind maguk a szövetségesek, mind kíséretüknek legtekintélyesebb tagjai isznak belőle". - A szkíták nemcsak a szövetséget, hanem az egymás között kötött barátságot is vérszerződéssel erősítették meg. A baráti hűséget és szeretetet nagyon sokra becsülték, amire csodálatos példákat találunk náluk, és még a sztoikusak is a szkíták életéből vettek példákat a barátság illusztrálására.
Ha valakiről a szkíták észrevették, hogy kiváló jellemű és nagy tettekre képes, annak a barátságáért valósággal versenyeztek, és miután a barátságot vérszerződéssel megpecsételték, attól kezdve nem volt a világon semmi, ami szétválasztotta volna őket. A baráti szeretetnél nagyobb valamit nem tudtak elképzelni, és legnagyobb büszkeségnek tartották, ha osztozkodhattak barátjuk jó- és balsorsában, s viszont nem ismertek nagyobb szégyent, mintha valaki a barátságban árulónak bizonyult. Törvény volt, hogy ilyen barátságot legfeljebb három ember köthetett egymással, mert nem lehet erős az olyan barátság, amely sok ember között jön létre. - Végül említsük meg a magyar vérszerződést annak bizonyságául, hogy a turáni kultúrkör e késői ága még másfélezer év után is megőrizte ezt az ősi turáni szokást: Tunc supra dicti viri pro almo duce more paganisno fusis propiis sanguinibus in unum vas ratum fecerunt iuramentum.
A pártus nép jellemében sok nemes vonás van, ami előrehaladott civilizáció jele. Ilyenek: vallási téren gyakorolt türelem, humánus bánásmód a hadifoglyokkal, a száműzötteknek asilumot adtak, tisztelettel és szeretettel bántak velük. Az adott szót és békefeltételeket szigorúan megtartották. Ezzel ellentétben Justinus azt mondja, hogy a pártus csak addig tartja meg adott szavát, amíg abból haszna van: Fides dictis promissisque nulla nisi quatenus expedit (41, 3). És Horatius is használja egyik epistulájában a "Parthis mendacior" kifejezést (I, 2, 112), de ezeket úgy tekinthetjük, mint a "Punica perfidia"-val párhuzamosan keletkezett ellenrágalmakat. Hogy a rómaiak ilyen eltorzított színekben mutatják be a pártusok jellemét, azt jobbára annak lehet tulajdonítani, hogy a sok súlyos vereség után csak gyűlölettel gondoltak a kárvallottak a rettegett és vitézségük miatt félelmetes pártusokra, ezért a hadicéljaik megvalósításánál alkalmazott kíméletlen szigorúságot jellembeli fogyatékosságnak tüntették fel. Ha nem is voltak olyan civilizáltak, mint a rómaiak, de kétségtelen, hogy nem volt köztük civilizáció tekintetiben olyan áthidalhatatlan különbség, mint a klasszikus írók leírásából kitűnik.
A szigorú katonai nevelés eredménye lehetett, hogy a spártai fegyelemre emlékeztető vonásokat ismerhetünk fel a pártusok természetében: natura taciti, ad faciendum, quam ad dicendum promptiores; proinde secunda adversaque silentio tegunt. Törvényeik nagyon szigorúak voltak, különösen a háládatlanok és szökevények ellen hozott törvények, és ha valaki bűnt követett el, még hozzátartozóit is érintette a büntetés: Leges apud eos inpendio formidatae, inter quas diritate exsuperant latae vontra ingratos et desertores, et abominandae aliae per quas ob noxam unius omnis propinquitas perit. Hasonló szigorú törvényeket találunk a szkítáknál, akik már Homérosz óta ismertek és híresek voltak jó törvényeik és igazságosságuk miatt.
Természetesen katonai államszervezetüknek megfelelően a katonai erények kifejlesztése volt a fő és minden egyebet háttérbe szorító cél. Főleg arra volt gondjuk, hogy az ellenséggel szemben vitézül viselkedjenek, ezért úgyszólván egész életüket a hadászat elsajátítására fordított gyakorlatok töltötték ki. Tették ezt egyfelől azért, mert a fegyverforgatás volt főfoglalkozásuk, másfelől az idegenek előtt félelmetes és csaknem utánozhatatlan pártus taktika elsajátítása csak hosszas és állandó gyakorlatok mellett volt lehetséges, amely megkövetelte a hideg és meleg, éhség és szomjúság hősies tűrését, és szigorú fegyelmet tételezett fel úgy az egész hadseregben, mint az egyes katonákban külön-külön. Ammianus Marcellinus a kiváló katonai fegyelemnek és képzettségnek tulajdonítja, hogy a pártusok akár a legnagyobb hadseregre nézve is veszedelmet jelentettek: Militari cultu ac disciplina, proludiisque continuis rei castrensis et armaturae, quam saepe formavimus, metuendi vel exercitibus maximis (23, 6, 83).
Legfőbb erény volt a vitézség. Tacitus jegyzi fel, hogy az istenek oltárai előtt esküvel kötelezték magukat az ellenség csalárdságának a megbosszulására. Első és utolsó királyuk harcban esett el, abban találták minden örömüket, a béke terhükre volt. Boldognak csak azt tartották, aki vitézkedése közben esett el, ha valaki természetes halállal múlt ki, azt gyávasággal és szidalmakkal illették ... indicetur inter alios omnes beatus, qui in proelio profuderit animam. Excedentes enim e vita morte fortuita, conviciis insectantur ut degeneres et ignavos.
A turáni népek általában a vitézséget tartották legfőbb erénynek. A szkíták szintén a vitézkedésben találták legnagyobb örömüket s tekintélyük annál nagyobb volt, minél több ellenséget ejtettek el harc közben. Minden szkíta járásfőnök (nomarches) évenként ünnepet rendezett a saját járásában, és ezen az ünnepen egy borral telt serleget hordoztak körül, amelyből csak az ihatott, aki már ölt ellenséget. Ha valaki ezt még nem tette meg, félreült tiszteletlenül, és ez volt a legnagyobb szégyen. Bölcs Leó pedig a magyarokról mondja, hogy egyéb pompa és jólét mellett csak arra van gondjuk, hogy ellenségükkel szemben vitézül viselkedjenek.
A kiváló pártus hadászatnak és vitézségnek tulajdonítható, hogy félezredéves uralmuk alatt a rómaiak legerősebb riválisai voltak, és megakadályozták Róma terjeszkedését Keleten. Másik világtörténelmi jelentőségük abban áll, hogy az ázsiai barbár népek előrenyomulásának is gátul szolgáltak, s ha ők nem lettek volna, az emberiségnek talán már akkor olyan sorsot kellett volna elszenvedni, ami nem sokkal bukásuk után a népvándorlás idején be is következett.
II/30. A pártus királyok koronázása
A pártus királyt Mitra isten megtestesülésének tekintették. Az alattvalók jelenlétében a király a barlangban született istenség szerepét játszotta el. (Siz város közelében ismeretes ilyen barlang) A koronázást igyekeztek az újesztendő beköszöntésének idején tartani. A Surena tiszte volt a koronázás. (Minderről részletesen: Widengren, 1976.) A Surén nemzetség keresztény hitre tért, ismeretes egy Surén püspök a VIII. századból. (Harmattor, 1970/2). A koronázáskor az uralkodó a nép között ajándékokat osztott és gyöngyöt(!) szórt szét. (Mindez megtalálható a Wis u Ramin c. romantikus eposzban is)
II/31. Aranytrón
"Az arany trónusnak igen nagy Jelentősége volt az Arsakida, mint pedig a Szászánida időkben" - írja Czeglédy Károly az egyik tanulmányában. "Az Arsakida arany trónt érmeken is ábrázolták. 116-ban Trajanus zsákmányul ejtette, s magával vitte Rómába. Később, Hadrianus visszaígérte a pártusoknak, de még Antonius Pius sem adta vissza".
II/32. Az íj mint hatalmi jelvény
Az Arsakidák pénzeinek hátoldalán gyakran látható a mitikus I. Arsak, íjjal a kezében. Az aranyíj a hunoknál is hatalmi jelvény volt. Aranylemezekkel borított íjakat több alkalommal találtak előkelő hun sírokban (Lásd részletesen: Harmatta János tanulmányát: Harmatta J.: The Golden Bowl of the Huns. Acta archaelogia, 1951/I. Jakuszowicze és Pécsüszög. (Nagykazsány- Üszögpuszta)
II/33. Temetkezés a pártus birodalomban
"Mindegy; bár eget ért cifra-tornyú várunk
Csak egy leplet nyerünk,
mikor holtra válunk."
Firdauszi. ( Radó A. fordítása.)
Az örmény krónikákból lehet következtetni a pártus királyok temetésére. A temetési menetet fegyveres lovasság kísérte és trombitások szolgáltatták a zenét. (Artaser örmény király temetését részletesen leírja Henning: Two Central A. Words. (Transactions of the Phylological Society, London, 1945.)
Különösen érdekes a rituális öngyilkosság, amit a király ágyasai és szolgái követtek el! (Ld. a sumer királysírokat, így Paubi királynő sírjának feltárását. L. Woolley: Ur in Chaldea. Brockhaus, 1957.) A rituális öngyilkosság az örmény kereszténység megszilárdulása után elmaradt. A pártus birodalom területén többféleképpen temetkeztek (Zarathustra hívei a holttestet a madaraknak hagyták, ismeretesek ún. "papucskoporsók" is. A pártus királyok temetkezési helye Nysában (Ashabád mellett) még nem került elő. Most az ún. nemesfém, szem-, és szájlemezes temetkezéssel foglalkozunk. Így temették el ugyanis a birodalom egyes részein az előkelőket.
A mai Szíria keleti részében, a hajdani pártus határváros Dura-Europos sírjaiban szemlemezeket találtak. "Rostovtseff bőséges jegyzetanyaggal bizonyítja, hogy az Elő-Ázsiában a pártus időkben ismét szokássá vált szem-, és szájlemezes temetkezés ugyanezen a területen és a Földközi tenger medencéjében már az igen korai időben előfordult. (Benkő Mihály: Halotti maszk és sírobulus. A honfoglaló magyarok halotti álarcának eredetéről. Anti Tan.(1987-88). Benkő Mihály ebben a tanulmányában részletesen ír a sumer király sírokban talált, Woolley által "Homloklemez"-ként meghatározott aranylemezekről. A krími szkíta főváros Neapolis szkítica (Kr.e. II-1.század) kriptáiban, több ízben találtak szemlemezeket. 1852-ben C. Rassam Ninivében pártus sírokban arcmaszkokat, arany "szemüvegeket", stb. talált. "Valószínűnek látszik azonban, hogy Mezopotámiában és Szíriában az előző évszázadokban feltűnő.szem- és szájlemezes temetkezési szokást széles körben a pártusok terjesztették el a Közel-Keleten és a birodalmuk határain kívül élő, velük kapcsolatba kerülő népek között. A pártus korszakból származó szemlemezek feltárási helyei: Warka, Babyton, Nippur, Seleuceia, Assur, stb.)
A szemlemezes, arcmaszkos temetkezés szokása a magyar olvasót különösen érdekelni fogja, ugyanis honfoglaláskori fejedelmi sírokban is találtak ezüst szemlemezeket! (László Gyula: Árpád népe: " Árpád népe halotti lepelbe takarta halottait, s nyílást vágott a szem és száj számára. Az előkelőbbeknél ezt a nyílást ezüst lemezekből készítették el." 54. old) "Évtizedeken át az egyik legfontosabb bizonyítéknak tekintették a szemfedél szokását arra nézve, hogy a magyarok finnugor eredetűek, mivel ez a szokás - csak az obi-ugoroknál volt elterjedve. Tíz esztendeje megdöntötte ezt az elméletet Benkő Mihály, mégis tovább él és nem akarunk tudomást venni más tényekről. Bakay: 1997 II. 21. old.)
Shanrong (proto-hun) vagy rong (ejtsd: rang) sírokban bronz szem- és szájlemezeket találtak. a Kr.e. Vlll. századból. ( Érdy Miklós: A hun lovas temetkezések magyar vonatkozásokkal. /2001. 39. old./ " Ennek a temetkezésnek sok párhuzama van a honfoglaló magyar temetőkben, amikor a szemet és a szájat záró lemezek bronzból, ezüstből vagy aranyból lehetnek a szemfedőn") A pártus-hun párhuzamok tárgyalásakor (lásd az erről szóló fejezetet), érdemes figyelembe venni Érdy megállapításait a temetkezési szokásokkal és a sírok szerkezetével kapcsolatban (Temetkezési edények, részleges lovastemetkezés - erről lásd László Gyula idézett művét -, ékszerek, fémlemezes halotti szemfedő szokása, stb.( Érdy idézett mű 108. old.)
Elő-hun és hun temetkezési szokások magyar párhuzamait részletesen tárgyalja még Horváth Izabella is. A sírok tájolása, részleges lovastemetkezés, kantárdíszek, zablapálcák, fegyverek, nyílvesszők, övek, halotti arctakarók, stb. Összefoglalóan elmondható: "A fent tárgyalt temetkezési szokás részleteinek párhuzamai ismét egy pár szállal kötik a magyarok őseit a belső ázsiai lovas népek őseihez. A temetkezési szokások igen szívósak, és tükrözik a társadalom értékrendszerét".
Veres Péter "A honfoglaló magyarok temetkezési szokásainak problematikája" c. írásában kétségeit fejezi ki a szemlemezes temetkezéssel kapcsolatban. Ezt írja: "A néprajztudomány részéről a régészszerzővel szemben főleg azt hozhatjuk fel kritikai észrevételként, hogy a legkülönbözőbb népektől származó nagyszámú konkrét adat teljes mértékben ellentmond a kizárólagos török, illetve sumér eredet koncepciójának". (Ősök, táltosok, szentek. MTA. Néprajzi Kutatóintézete. Budapest, 1996.)
II/34. Pártus személyiségek
II. Mithridatész (Kr.e. 123-88)
Pártus nagykirály, 11. Artaban fia. Hadjárataiban a nyugati tartományok kormányzóit legyőzte, aztán a keleti határokról verte vissza a nomád támadásokat. Az ő uralkodása alatt a pártus királyság keleti határa az Oxus folyó, a mai Amu-darja. A pártus királyság fennhatóságát India nyugati államai is elismerték és a nagykirály egész Irán felett uralkodott. Kr.e. 115-ben megegyezés született Kínával, az ázsiai kereskedelem zavartalanságának biztosításáról. Felvette a "királyok királya" címet, kegyencét Tigranészt az örmény trónra segítette. Az ő uralkodása idején került sor az első érintkezésre Rómával az Eufrátesznél. (Kr.e. 92.) Szerződést kínált Sullának, aki ezt visszautasította. Justiniánus szerint II. Mithridatészt saját öccse, Orodész gyilkoltatta meg. (Historiae Philippicae, XLII)
Egy pártus származású buddhista misszionárius
An Si-kao .buddhista szerzetes, Pártiából származott, az Arsakida dinasztiából. 148-ban Kínába utazott, megérkezett Lojangba és összesen 179 buddhista szutrát (írást) fordított le kínaira. "Ezzel Ansi-kao iskolát alapított: kidolgozta a buddhista szövegek kínai fordításának módszereit. A lojongi kolostor a kínai buddhisták elismert központja lett. An Si-kao tevékenysége joggal vívott ki népszerűséget a kínai buddhisták egymást követő nemzedékeinek köreten: úgy néztek fel rá, mint a kínai buddhizmus valamiféle ősatyjára, saját pátriárkájára. " ... (Vasziljev, 1977.)
Világosító Szent. Gergely
Az örmény források szerint ő bírta rá a kereszténység felvételére III. Tiridat királyt. (Egyes források szerint 287-330-, más források szerint 286-294) Megkínzatásának leírása megvan Agathangelosz IV. századi térítéstörténetében. A modern kutatások szerint Agathangelosz valószínűleg sohasem létezett, krónikája, amely az örmény nép megkeresztelkedését tárgyalja, mégis élvezetes olvasmány. Részletünkben arról van szó, hogy Gergely visszautasítja az Anahita istennő szobra előtti tiszteletadást.
"A király elrendelte, hogy kötözzék össze a kezeit, tömjék be a száját, meghagyta, hogy akasszanak egy tömb sót a hátára, és vessenek hurkot a mellkasára, és köteleket fűzzenek e mellkasát átfogó kötésbe, és megkötözve húzzák fel csigákkal a palota oromzatának tetejébe. És ott függött kötözve emígyen hét napon át. Majd hét nap múlva megparancsolta a király, hogy oldják meg szorongató köteléket. És hozták és a király eleibe állították". (A részleteket Schütz Ö. fordította )
(Gergelyt a szenvedések nem tántorítják el hitétől, fejjel lefelé függesztik fel, talpába szögeket vernek, olvasztott ólmot öntenek rá, stb. 23 évig tömIöcben tartják, végül a király bocsánatot kér tőle és az egész ország megtér a keresztény hitre.) Világosító Szent Gergely valószínűleg egy Anak nevű pártus férfi fia volt. "Gergely, aki a pártus nemzetből, Páhláv tartományból, az Arsakida uralkodóház szureni ágához tartozó Ánáktól származott, úgy tűnt fel az országunk keleti táján, mint eredet a szellemi nap sugaraiból, mint a szellemi nap megismerhető sugara, mint szabadító a bálványozás mély gonoszságától...
Az Agathangelosznak tulajdonított hagyomány szerint a grúzokat is Világosító Gergely térítette meg. A Kaukázusban élő hunok között is terjesztette a keresztény eszméket. Az evangéliumok a IV. században már léteztek hun nyelven. A Szentírás hun nyelvű változata örményből készült.
Bardeszán (Bardeszanész) 154-222
Az első nagy "szír"-nek mondott vallásfilozófus. "A korai edesszai kereszténység kiemelkedő alakja volt Bardeszanész, IX. Abgár király bizalmasa, aki szintén keresztény volt. Megtérése előtt Bardeszanész asztrológiával foglalkozott, kiváló tudós hírében állt, aki olyan költeményeket írt, amelyek ma is a szír irodalom klasszikus alkotásai közé tartoznak. ... A mester és, tanítványi köre Edesszában ellenállt a markioniták befolyásának, ellensége volt a gnoszticizmusnak, de később mégis gnosztikus elemek szüremkedtek be írásaiba, tanításába, hiszen igen népszerű volt." (Vanyó L.: Az őskeresztény egyház és irodalma. Budapest, 1980. 265. old.)
A gnosztikus irodalom remekművének, a Gyöngy-himnusz a szerzője valószínűleg Bardeszanész köréhez tartozott. A Gyöngy-himnusz görög szövege az apokrif Tamás aktákban maradt ránk. ( 726 old. id. mű.) A hivatkozott műről lásd részletesen ebben a kötetben: Apokrif gondolatok egy apokrifról.
Mani (216-276)
"Szinte törvényszerű, hogy az első nagy szír vallásfilozófus és tudós, Bardeszán (154-222) pártus származású volt és előfutára lett a pártus főúri családból származó, ktésziphóni születésű Maninak (216-276), aki a régi perzsa zoroaszter vallásból és a kereszténységből egy új vallást hozott létre. (manicheizmus!) Mani magát Zarathusztra (Zoroaszter) Mózes, Buddha és Jézus utáni utolsó prófétának tartotta és úgy vélte, neki kell írásban rögzítenie az igazi új vallás eszmerendszerét." (Bakay, 1998. 11. 38. old.)
Mani-ról könyvtárnyi irodalom van. Néhányat ajánlunk: Lexikon für Theologie und Kirche (Freiburg, 1934.); Die Stellung Jesu im Manicheismus. (Berlin, 1926.). Ez a kötet közli Stein Aurél által felfedezett manicheus szövegeket. (Kínai fordításokban maradtak fenn.)
II/35. A pártusok és a hunok
Pártusok és hunok kapcsolatára nézve nagyon kevés forrás áll rendelkezésünkre. A kínai adalékok alapján azonban biztosan tudjuk, hogy Csicsi hun uralkodó Kr.e. 48-ban a Selyem út ellenőrzésének megszerzésére törve a kínaiak ellen fordult. Az első ilyen támadásra, amelyről tudunk Kr.e. 36-ban került sor és ebben a támadásban nehéz fegyverzetű pártus csapatok segítették! (Ch'en Tang önéletrajza, idézi: H.W Haussig: Die Geschichte Zentralasiens in vorislamischer Zeit, D. 1983.)
Ez volt az első olyan eset, amikor kínai hadsereg összeütközött "nyugati" hadsereggel. A pártusok tehát a kínaiaknak "nyugatinak" számítottak.
|
Pártusok
|
Hunok
|
|
Az ARSAKIDA
|
|
|
|
|
|
időszámítás kezdete Kr.e. 247.
|
TOU-MAN sanjü
|
|
I. ARSAK (238-210)
|
|
|
II. ARSAK (210-191)
|
|
|
I. Mithridates (171-138)
|
MO-TUN (209-174)
|
|
II. Mithridates (123-87)
|
|
|
|
Huhan-Jie (Déli hunok) 58-31
|
|
Carrhae Kr. e. 53
|
Csi-csi (Északi hunok)
|
|
(II. Orodes) 57-36
|
|
|
|
A hun birodalom
|
|
|
két részre szakad Kr.e. 53.
|
II/35 Pártus és hun párhuzamok
- A ló fontos szerepe, Szinte egész életüket lóháton töltötték,
- Hasonló fegyverzet és harcművészet, kiváló lovas íjászok,
- Madár és állatábrázolások,
- A sólyom, mint harci jelvény, koronadísz (lásd: pártus korona, illetve ordosi hun korona!!?)
- Temetés szemre helyezett éremmel, szemlemezzel, arcmaszkokkal, (lásd: előhun, hun, avar és magyar sírokban!),
- Az íjak szerkezete és használata, (hátrafelé nyilazás), - A dob és lasszó használata,
- Vérszerződés (szkítákról: Herodotos, pártusokról: Tacitus, a magyarokról: Anonymus)
- A Nap tisztelete, (pártusoknál, hunoknál, avaroknál, magyaroknál, a magyar Szentkoronán: nap és hold),
- Írás (a pártus és hun rovásírás egyaránt arameus írásjeleket használt),
- Az adott szó fontossága,
- Zarathustra tanítása mindkét birodalomban ismert volt, - Részleges lovas temetkezés hun és magyar sírokban, (lásd: Érdy M.),
- Padmalyos temetkezés. (hun sírokban: lásd Érdy, szarmata sírokban: lásd.: Bakay, 1977. Magyar sírokban: Érdy, 2001., pl.: Budakeszi és lbrány),
(A hun és magyar temetkezési szokások párhuzamait részletesen mutatja be Érdy M. 2001.)
- Az Arsakidák magukat a "Nap és Hold fivéré"-nek tartották, A hun Shanjü: a Nap és Hold a szülei. (Rugyenko. 1969.)
- Az ősök tiszteletének fontossága, Hit a halál utáni életben (lásd részletesen: Rugyenko, 1969., Érdy, 2001.),
- A királyság szakrális jellege,
(Czeglédy: A szakrális királyság a sztyeppei népeknél, LXXX/1974. Magyar Nyelv
- Aranytrón a pártusoknál
- A hunok arany sátra és asztala.
II/36. Mi lett pártusokkal
A szászánidák is pártus eredetűek voltak. (De nem Arsakidák!) A pártus nemesség bizonyos pozíciókat megtartott a perzsa uralom alatt is. A pártus nyelv és irodalom Kelet-Iránban továbbra is megmaradt. A szászánidák bizonyos pártus hagyományokat megtartottak. A római hadsereg alkalmazott pártus könnyűlovasokat. Sok pártus ment Örményországba, Bizáncba, többen a bizánci hadseregben magas pozíciókat töltöttek be. A pártus nyelv mai, iráni nyelvjárásokban folytatódik.
II/32. Irániak és magyarok
"Az Attila-kard tehát a hun tudat egyik, tárgyhoz köthető része". (Makkay, 1993. 108. old.) A Kr.e. V. évezredtől létezhettek kapcsolatok az ősiráni törzsek és finn- ugorok között. (Harmatta, 1990. 3. 247.) Ugyanitt azt olvashatjuk, hogy a .Kr.e. VII. századtól a szauromatákkal történhetett érintkezés. A finnugor nyelvek iráni jövevényszavaival egy másik Harmatta tanulmány foglalkozik: Irániak és finnugorok, Irániak és magyarok. (Magyar őstörténeti tanulmányok, Budapest, 1977. 167. old.). Ebből idézünk néhány gondolatot.
1. Az ősiráni jövevényszavak finnugor nyelvekben, a Kr.e. 4600 és 1600 között.
2. Etnikumok közötti érintkezés,
3. Az óiráni korban, iráni hatások (Kr.e. 800-300 /200 között).
Északnyugat iráni méd és pártus jövevényszavak a magyarban. Ebből egy szó kialakulása: óiráni vá hacá ra - pártus vacar - vásár.
Könyvének egyik fejezetében Makkay János a magyarok szarmata s alán kapcsolatairól szól (Makkay, 1996. 71. old.). Egy másik könyvében (Attila kardja, Árpád kardja. Szeged, 1995.) a szent kard legendák iráni eredetéről van szó, de olvashatunk az Arthur legendák iráni kapcsolatairól is. A Grál-legendák iráni forrásaira Harmatta J. korábban rámutat. (Harmatta, 1992., 1994.)
Iráni népekről (jászok) részletesen olvashatunk még Makkay J. egy másik könyvében: Előítéletek nélkül a jászokról. (Makkay, 1997)
(T. L.)
II/ 38. 11 szarmatákról
Bakay Kornél könyvének egyik fejezetében részletesen szól a szarmatákról. Ők azért fontosak számunkra, mert:
a) Belső-Ázsiai eredetűek,
b) a dahák a pártusok és szarmaták ősei is: a dahák a Kászpi-tótól északkeletre és keletre éltek,
c) Tóth Tibor (és mások) szerint: a Fekete-tenger vidéki és nyugat- kazahsztáni szarmata embertani anyag mutatja a legnagyobb hasonlóságot az ősmagyarokkal. Reméljük. hogy ezzel az Olvasó előtt világossá vált, mi köti össze a sztyeppei népeket (így a pártusokat és magyarokat is!) és miért fontos terület az Aral-tó vidéke. (T L.)
"Összefoglalóan rendelkezésre álló leletek alapján megállapítható, hogy a honfoglaló magyarság embertani kialakulásának folyamata eltérő az Urál melléki ugor csoportokétól és kronológiailag a folyamat már a szarmata korszakban elkezdődött, regionálisan pedig nem az Urál-, hanem az Észak-Káspi tenger mellékén ment végbe".
(Tóth, 1965.)
II/39. Az Aral-tó környéke
Az Aral-tó mentén és környékén jelenleg a következő államok vannak: Kazahsztán, Üzbegisztán, (a Szovjetunió létezésének idején a tótól délre Karakalpak SzSzK feküdt). Nem közvetlenül érintkezik az Aral-térséggel Türkmenisztán, melynek területéről az ókorban a pártus "honfoglalás" indult, tehát a parnok vagy parnik innen indultak Irán meghódítására. Érdekesség továbbá, hogy a Tolsztov expedíció az Aral-tótól délre tárta fel az ősi Khorezm birodalmának emlékét.Itt folyik az Amu-Darja (ókorban Oxusz), a Szír-Darja (az ókori Jaxartesz). Ókori források ide helyezik a parnok lakhelyét. Lásd: Arrianos Anab. III. 8. és Q, Curtius VILI. 1.8. részletesen leírja: Schippmann, 1980, A. Herrmann, 1914. Pauly VI. kötet. Bakay, 1997. 56. old.
A Kr.e. II. évszázad közepén (kb. 170 és 60 között) az ázsiai hunok birodalmának határa az Aral-térség lehetett. Ammianus Marcellinus Ieírja, hol az alánok törzse már (ő a "Massageta Halani" kifejezést használja, XXII. 8.31.) érintkezett a hunokkal. Csicsi hun király hatalmának tetőpontján a pártusok országáig terjedt a hun birodalom! Lásd továbbá Szász, 1994. 16. oldal: (részlet) "A hunok a nyugati források szerint csaknem egész vándorlásuk idején szomszédai a (masagéta-) alán népnek... a két nép története századokon át kölcsönös vonatkozásokat mutat fel".
A magyar olvasót igazán érdeklő összefüggések most következnek. Az elmúlt évtizedek tudománya a magyar etnogenézis (az embertani kép kialakulása) helyszínéül az Aral-tó és a Kaszpi-tenger környékét jelöli ki. "az a kép bontakozik ki, hogy a honfoglaló magyarság embertani képletének hosszan tartó kialakulási folyamata már az i.e. XII. században elkezdődött, éspedig nagyjából a Kaspi-tenger északi térségében az Alsó-Volga és a Mugadzser-hegység, valamint az Aral-tó által határolt területen. Itt a Dél-Urál környéki sztyeppéken ment végbe az i.e. Xll.II. század között koponyaalkatuk morfológiai formálódása, amely az indoiráni etnikai jellegű gerendasíros, valamint az andronovoi europid antropológiai szubsztrátum hatását mutatja. (Ugyanez a kép bontakozik ki a szovjet etnogenetikai kutatásokból is.) Veres Péter: A szovjet etnogenetikai kutatás és a magyar őstörténet. ("A populációs genetika módszereivel dolgozó antropológiai kutatás a Szovjetunióban és hazánkban egyaránt arra a következtetésre jutott, hogy az ősmagyarok embertani arculatának kialakításában az un. andronovoi típus meghatározó jellegűnek tekinthető.")
2001 májusában orosz és amerikai régészek jelentették be közös kutatásaik eredményét: a mai Türkmenisztán és Üzbegisztán térségében egy 4000 éves, eddig ismeretlen civilizáció településeinek nyomait tárták fel. Az akkori népesség agyagtéglából építkezett, gabonát termelt és írásrendszere is volt! A kutatók szerint ez a felfedezés újraírhatja az ókori kultúrák történetét. Lásd részletesen a História 2001/4-es számában.
II/40. Az antropológia bizonysága
"Az emberi nemnek fajtái vannak: római, görög, pártus".
(Seneca)
Az antropológia szerint (többek között Ginzburg vizsgálatai) az Uraltól keletre élt szkíta népek az ún. andronovói típusba tartoztak. Ezen belül a turanid és pamíri csoport hozható kapcsolatba a magyarokkal.
"Etnikai, embertani vizsgálataim eredményei arra utalnak, hogy az őslakos eredetű magyar népességeknél - melyek az általam felmértek 62,79 %-át teszik ki - a közép ázsiai (törökös) típusok (turanid, pamíri, kaszpi, mongoloid) 52,2%-ban, a finnugor formák (ural, lapponoid, a keletbalti régi finnugor alakjai) 3,8%-ban - az utóbbin belül a vogulokra, osztjákokra jellemző urali 0,2%-ban, a kaukázusi eredetű formák előázsiai, kelet dinaroid 9,3%-ban észlelhetők.
(Henkey Gyula cikkének részlete. (Kapu 2001. Ob-07.) Henkey Gy. új könyvének címe: A magyarság és más kárpát-medencei népek etnikai embertani vizsgálata. Bp. 2002. Magyar őstörténeti Kutató és Kiadó Kft. Ebben foglalja össze vizsgálatainak eredményeit.)
Henkey Gyula ezt írja kutatásairól: "összefoglalva 42 évi kutatómunkám eredményeinek népesedéstörténeti síkra kivetíthető lényegét, az általam vizsgált összes magyaroknál, a közép-ázsiai (törökös) típusok aránya a finnugor formákhoz képest tízszeres (46,8% a 4,6%-hoz) a finnugor alakhoz képest a kaukázusi eredetű formák gyakorisága is jelentősen nagyobb 7,9%. "A magyar nép embertani képe (Turán, 1/1. 1998. március 33. old.) Az idézett László Gy. könyv: őstörténetünk. A cikk számos szakmunkát is felsorol, további tanulmányozásra. (Bartucz, Ginzburg, Lipták, stb.) "Vizsgálataim igazolták László Gyula (1981) azon nézetét, hogy nyelvészeti adatokból kiindulva nem lehet a magyar nép származását meghatározni és a régészet, embertan, néprajz egyre fokozottabban kapcsolódik be a magyar őstörténeti kutatásokba. (És hogy hogyan viszonyul mindez a finnugor nyelvrokonsághoz? "A nyelvek rokonsága nem jelent egyúttal antropológiai, genetikai rokonságot"
TÁBORI LÁSZLÓ II. Az Arsakidák birodalma
II/41. II. pártusok és a magyar őstörténet
(Összefoglaló gondolatok)
A pártusok eredete
A pártusok ősei a DAHA (Daai) törzsből váltak ki és fokozatosan meghódították Iránt. Két forrásra támaszkodva állíthatjuk, hogy a dahák Belső-Ázsiából, az Aral-tó környékéről származtak, onnan vándoroltak le előbb a Kaspi-tó keleti részére, onnan pedig Pártia tartományba. Az Aral-tó környéki népek nagyrészt az un. ANDRONOVÓI-kultúrkörhöz tartoztak. (Illetőleg a TAZABAGJAB- kultúrához, de ezek között csekély a különbség.). Lásd az előző térképet.
A magyar őstörténet
A magyarság őseinek embertani kialakulása az Aral-tótól északra, észak-keletre történt. Ennek ismeretét az antropológiának, különösen az orosz tudománynak köszönhetjük. A magyarság ősei az ANDRONOVÓI-kultúrkörhöz tartoztak. Tehát: A pártusok és a magyarok nemcsak az antológiában felsorolt és tudományosan alátámasztott párhuzamok miatt, hanem antropológiailag is kapcsolatba hozhatók egymással! Az eurázsiai sztyeppe népeiként, az ANDRONOVÓI-kultúrához tartozva két közös embertani összetevővel bírtak, ezek a turanid és a pamíri típusok.
Szép ajándék a sorstól, hogy az orosz tudósok kutatásainak köszönhetően múltunknak ezt az érdekes összefüggését megismerhettük. A sztyeppei lovas népek Európába került tagjaiként, közünk van az iráni keretek között világbirodalmat alkotó pártusokhoz is. Fontos hangsúlyozni, hogy mindez nem mond ellent a magyar nyelv finnugor kapcsolatainak, összhangban van a modern tudománnyal és megerősíti a magyar krónikák igazságát is! Szkítia alatt ugyanis az eurázsiai füves pusztát kell értenünk.
Pártia hagyatéka /utószó/
Antológiánk megpróbálta feltárni egy alig ismert, ókori királyság értékeit. Az Arsakidák birodalma csaknem ötszáz éven át létezett Iránban és néhány vazallus államban, de családjukból származó királyok uralkodtak Örményországban is. Megőrizték a görög és perzsa hagyományokat, virágzó kereskedelmet folytattak, kitűnő úthálózatot tartottak fenn. Iránban egyfajta korai feudalizmus alakult ki, sajátos, csak töredékekben fennmaradt művészettel, amely azonban a római, bizánci és az őket követő perzsa művészetre is hatással volt. Irodalmuk szóban terjedt, mire lejegyezték, a pártus birodalom már nem létezett.
Pártia szertefoszlatta Róma legyőzhetetlenségének illúzióját, a sztyeppei népek hadművészetével harcoló lovashadserege megakadályozta Róma keleti terjeszkedését. A sors szokásos, furcsa fintoraként azok nevezték őket "barbárok"-nak, akik rabszolgákat dolgoztattak és cirkuszaikban mások szenvedésében (gyakran éppen keresztényekében) lelték örömüket. Az üldözések elől a keresztények Pártiában is menedékre találtak. Ugyanakkor a pártusok lovas-, és íjászversenyeket, vadászatokat rendeztek.
A birodalomban vallásszabadság volt, gyakorolták a zoroasztrizmust, terjedt a buddhizmus, megkezdődött a Perzsa Halottaskönyv lejegyzése, megszületett a manicheizmus irodalma. Még Rómának is adtak vallást: a kereszténység megerősödéséig a Pártiából odakerült Mithrasz-kultusz volt a római birodalom legnépszerűbb vallása.
A kereszténységhez közvetve volt közük. Az apostolok közül néhány biztosan eljutott Pártiába, az ő birodalmuk területéről érkezhettek a "napkeleti bölcsek" Palesztinába. Határvárosukban, Dura-Europosban épült az első keresztény templom, az örmények nagy térítője, Világosító Szent Gergely pártus származású volt. Vazallus államuk fővárosa, Edessa pedig a világ egyik első keresztény városa lett. Itt került elő a kereszténység féltett ereklyéje a torinói Szent lepel 525-ben, jóval birodalmuk megszűnése után. Az sem közismert tény, hogy a Krisztus születése előtti második században, az eurázsiai sztyeppe népeinek (a hunoknak és a pártusoknak) a birodalma a Csendes-óceántól az Eufrátesz folyóig terjedt. Ezért tartottuk szükségesnek a hun párhuzamok felsorolását. A tény, hogy alig ismerik őket és hasonlóan a hunokhoz, tőlük is idegenkednek, nem minden tanulság nélkül való. Nyugaton talán azért nem foglalkoznak velük kimerítőbben, és azért nem veszik számba a hun párhuzamokat, mert nem szívesen veszik tudomásul, hogy az egységes iráni civilizációt egy belső-ázsiai, sztyeppei nép teremtette meg, és ők voltak a hatalmas Róma egyik legerősebb ellenfele is. Nálunk pedig azzal a gondolattal kell megbarátkozni, hogy a magyarságnak ehhez a néphez nemcsak néprajzi értelemben, hanem etnokulturálisan is köze van!
Ha olvasóink ennek az antológiának a megismerésével a feltárás szellemi izgalmának részeseivé váltak, elértük célunkat. Ezt a munkát nem tekinthetjük befejezettnek, a jövő számos, mindez ideig rejtett, vagy kevéssé ismert részlet és összefüggés megismerését ígéri.
Köszönetnyilvánítás
A kötet szerkesztője köszönetét fejezi ki az alábbi személyeknek és intézményeknek:
IFJ. Ács László történésznek,
DR. BAKAY KORNÉLNAK,
CSAJÁGHY GYÖRGYNEK,
DR.ERDÉLYI ISTVÁNNAK
DR. ÉRDY MIKLÓSNAK (LISA),
DR. FARKASINSZKY TIBORNAK,
HARMATTA JÁNOS AKADÉMIKUSNAK,
HEINZ BAUMANN- NAK (Svájc)
DR HENKEY GYULÁNAK
KÁDÁR ISTVÁNNAK (USA),
KISS IRÉN eszmetörténésznek,
KUN ATTILÁNAK,
MAKKAY JÁNOSNAK,
PELEJTEI PRIHODA ANDRÁSNAK,
SZÉCHÉNYI ÁGOSTNAK (Bécs),
SZEKULA atyának (USA),
SZÖLLÖSY KÁLMÁNNAK,
VERES PÉTERNEK
A bécsi Kunsthistorisches Museumnak,
A bécsi örmény kolostornak és különösen VAHAN atyának,
A velencei örmény kolostornak,
Az MTA Keleti gyűjteményének,
A londoni British Museumnak, különösen J. Simpson úrnak (Ancient Iran Gallery),
Az Országos Széchényi Könyvtárnak,
A Louvre-nak, (Párizs)
Az Egyetemi Könyvtárnak (Budapest).
Köszönet illeti a Magyar őstörténeti Kutatót és Kiadót, hogy felismerve ennek a vállalkozásnak a jelentőségét, antológiánkat megjelentette.
A SZERKESZTŐ
III. Függelék: Uralkodási táblázatok
|
Perzsa uralkodók
|
(Kr.e.)
|
|
1.
|
II. Kürosz
|
538-530
|
|
2.
|
II. Kambüzész
|
529-522
|
|
3.
|
Bardiya
|
522
|
|
4.
|
III. Nabú-kudduri-uszur
|
522
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
