Szenzációs kutatási eredmények a honfoglaló magyarokról Fordulatot hozhat a honfoglaláskor kutatásában az az új eredmény, amelyről a Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület konferenciáján számolt be Fóthi Erzsébet, a Természettudományi Múzeum munkatársa. Szerinte embertani szempontból egységesen keleti típusú, a korai bolgárokhoz hasonló nép érkezett a honfoglalás idején a Kárpát-medencébe. A Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület hétfőn tartotta konferenciáját a magyarság eredetével kapcsolatos kutatásokról a Magyar Tudományos Akadémián. Számos érdekes és izgalmas beszámoló hangzott el az ősi népek, a hunok, az avarok, az ősmagyarok és számos más etnikum eredetéről, kapcsolatairól. Így például Horváth Gáborné a kaukázusi-magyar kapcsolatokról beszélt, amely a konyhaművészetben, a gasztronómiában is kimutatható, Obrusánszky Borbála pedig a déli hunok egyetlen megmaradt városában tett utazásáról számolt be (erről korábban a National Geographic Online oldalán is olvashattak). Erdélyi István, a konferenciát szervező egyesület vezetője Benkő Mihállyal közösen írt tanulmányukat ismertette a szárgátkai kultúra embereiről. Ez a keleti kultúra esetleg a magyarok vagy legalábbis egyes ugor népek, illetve a szamojédek őshazájaként is szóba került a tudományos életben, de a hunokhoz is kötődik bizonyos tekintetben. A kérdés egyelőre nem dőlt el, de ennek a szibériai kultúrának a tanulmányozása sok tekintetben előrelépést jelenthet a kutatók szerint az ugorok eredetének vizsgálatakor. A Kárpát-medence népességének eddigi vizsgálatai Az egyik legérdekesebb előadást viszont Fóthi Erzsébet, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa tartotta. Ő az ősmagyarság minden eddiginél kiterjedtebb adatbázison alapuló antropológiai-statisztikai vizsgálatáról számolt be. A honfoglaló magyarok kutatásában mindeddig éles vita zajlott arról, hogy milyen eredetű az a népesség, amely a Kr.u. kilencedik-tizedik századokban a Kárpát-medencébe érkezett. E népesség tanulmányozására leginkább a X. századi temetők leletei alkalmasak. Köznépi, nagyszámú sírt tartalmazó temetők mellett a családi, elkülönült sírokat is elemezték a kutatók. Az ilyen, pár sírból álló együttesek többnyire a vezető réteg emlékei, s ezek általában sajátos vonásokkal bírtak. Egyrészt a vezető sírokban egyértelműen rövid, széles koponyájú emberek maradványait találták meg a régészek, másrészt az antropológusok nemzetközi összehasonlító vizsgálatok során arra következtetésre jutottak, hogy ez a koponyaforma egészen Szibériáig, tehát a messzi keleti térségekig előfordul. Vagyis a honfoglaláskor vezető rétege keleties típusba tartozott, - ez eddig is közismert volt - , s a honfoglaló magyarok esetében úgy tartották, hogy ez a keleties vezető réteg együtt élt egy másik eredetű réteggel, a hosszú, keskeny koponyájú, a köznép nagyobbik részét alkotó populációval. A köznépi temetők tanúsága szerint ugyanis a hosszú, keskeny koponyájú népesség nagy számban élt a X. századi Kárpát-medencében. A X. századi köznépi temetőknél még inkább ez a népesség van többségben. Márpedig a hosszú keskeny „fejűek” legkeletebbre csak a Fekete-tengernél fordulnak elő más régészeti leletekben, ezek tehát nem annyira keleti eredetű népesség maradványai. A kutatók ennek alapján azt feltételezték eddig, hogy a magyar honfoglalás idején egy embertani szempontból kevert nép érkezett a Kárpát-medencébe, amelynek vezető rétege keleties (sokak szerint törökös jellegű) volt, míg a köznép többsége valamilyen más származású populációból került ki. Az újabb vizsgált eredményei Ezt a teóriát vizsgálta meg most embertani statisztikai módszerekkel a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója, Fóthi Erzsébet. A múzeumi szakember a koponyaméretek statisztikai eloszlásának tanulmányozása közben jött rá arra, hogy a X. századi kárpát-medencei sírokban a méretek eloszlása nem tökéletes. Vagyis a két csoport, a hosszú, keskeny „fejűek” és a rövid, széles koponyájúak leleteiből arra lehet következtetni, hogy a két csoport a X. században még nem olvadt össze egységes népként, a koponyaméretek szórása ugyanis nem közelíti meg a tökéletes Gauss-görbét. Fóthi teóriáját erősítette, hogy – mint azt már említettük – a vezető réteg díszesebb sírjai többnyire csak a keleties típusba sorolható emberek maradványait tartalmazták. A kutatónő mindemellett felhasználta azokat az eredményeket is, amelyeket korábban értek el a magyar régészek. Tipologizálás, a sírban talált leletek alapján ugyanis a tudósoknak már korábban sikerült elkülöníteniük a honfoglaláskor első nemzedékének bizonyos sírjait a többi emléktől. A honfoglalás első nemzedékéhez azok a kárpát-medencei sírok tartoznak ugyanis, amelyekben olyan embereket temettek el, akik a Kárpát-medencén kívüli tárgyakkal együtt nyugszanak a földben, vagyis arra lehet következtetni, hogy ők még keletebbről érkeztek ide, nem itt születtek, de már itt haltak meg. Mindezen kutatások alapján Fóthi újra elemezte a koponyaméreteket – kutatásai egyébként is az eddigi legszélesebb adatbázison alapulnak, minden eddiginél több helyszínt, 86 lelőhelyet vizsgált meg, ahol összesen 475 férfi és 374 női koponya méreteit regisztrálta. (A korábbi legszélesebb körű vizsgálatok is csak 71 lelőhelyre terjedtek ki, s körülbelül feleannyi koponyát elemeztek akkor.) Mindennek alapján Fóthi képes volt elkülöníteni a honfoglalás első nemzedékének koponyáit, és ebből kiderült, hogy az első nemzedék szinte egyöntetűen a keleties típusba sorolható, vagyis rövid, széles koponyával rendelkezett. Mindez azt mutatja Fóthi szerint, hogy a honfoglaláskor a Kárpát-medencébe elsőként beérkező népesség egységes volt antropológiailag, a köznép és a vezető rétege nem különült el egymástól. És ez a nép rendkívüli hasonlóságot mutat a korai bolgárság Magna Hungaria területén, vagyis a mai Baskíriában található leleteivel. Bolgárok és magyarok A baskíriai őslakosság leleteitől eltérnek ezek az embertani jellemzők, vagyis egyértelműen a Magna Hungaria területére bevándorolt néppel rokon a honfoglalás első nemzedéke. A korai bolgárok egyébként a Fekete-tenger északi partvidékéről vándoroltak több irányba. Egyik csoportjuk az Al-Dunához jutott el, ahol az ott élő szlávokkal összekeveredve a mai Bulgária területén telepedett le, egy másik csoportjuk viszont északabbra vándorolt, az általunk Magna Hungariának is nevezett területre, amelyet egyes kutatók a feltételezett magyar őshazának is tartanak. A feltételezett őshaza itt, a Volga-Káma mentén, Magna Hungariában csak az egyik teória (a másik az Ural hegység túloldalán lévő Tobol-Isim folyók vidéke, amiről többek között Erdélyi István is beszélt a szárgátkai kultúra kapcsán). Fóthi Erzsébet szerint egy nép akkor tekinthető antropológiailag egységesnek, ha a koponyamértek szóródása a Gauss-görbéhez hasonló, egyenletes képet mutat. A X. századi kárpát-medencei sírokról ez még nem mondható el, vagyis a honfoglalók még nem olvadtak össze a náluk „nyugatiasabb” népességgel. A későbbi korok temetőire viszont már igaz az, azaz a bevándorlók egységes néppé olvadtak az itt élőkkel. A National Geographic Online kérdésére Fóthi Erzsébet elmondta, hogy a honfoglalók egységes, a korai bolgárokhoz hasonló antropológiai jellemzői nem feltétlenül jelentik a két népcsoport azonosságát, legfeljebb azt, hogy mindkét népcsoport ugyanabból a genetikai bázisból „merítve”, ugyanolyan antropológiai jellemzőkkel bíró alcsoportok keveredésével alakult ki.