| Íjászat : Vadászat íjjal és nyílllal. 7 |
Vadászat íjjal és nyílllal. 7
saxton Pope 2010.01.17. 21:28
XV.
Alaszkai kalandok
A sors az én vadásztársamat, Arthur Youngot választotta ki arra, hogy az
íjászatnak hírt és nevet szerezzen. 1922 és 25 között két alaszkai
utazást tett. Õt és barátját, Jack Robertsont küldték ki, hogy
filmfelvételeket készítsenek a magas északról. Utasításuk úgy szólt,
hogy mutassák meg Alaszkát az õ nyári szépségében. Folyóit, erdejeit,
gleccsereit és hegyeit. Az állatéletet teljes egészében. Halakat,
madarakat, apróvadat, caribut, hegyi juhot, jávorszarvast és medvét.
Valamennyit foglyul kellett ejteni a filmfelvevõ géppel és egy részt az
íjászatnak kellett kitöltenie, hogy a filmbe valamelyest kaland is bele
legyen szõve.
Filmfelvevõ gépekkel, tábori felszereléssel és íjász holmival ellátva
indultak Seward felé. Innen mentek azután tovább a vadonban. Hol
hajóval mentek el a Kodiac szigetre, hol a Kanadai-félszigetet
látogatták meg, hol pedig kutyaszánokkal vándoroltak a félsziget
belsejében. A két év nagyobb részét kemény munkával töltötték, gyakran
százfontnyi terheket cipelve hosszú mérföldeken keresztül a hátukon.
Nagy elismeréssel tartoztunk Young útitársának, Jack Robertsonnak,
energiájáért, bátorságáért és lelkesedéséért. Az õ felvételei
történelmet fognak csinálni. Mi azonban most fordítsuk figyelmünket az
íjászat felé.
Young idejének csak kis része volt íjászatra szánva. Az utazások és az
állatfelvételek készítése vette el az idõ legnagyobb részét. De azért
mikor lehetõség nyílt rá, vadászott. Lõtt hófajdot, néhányat röptében
is, fajdokkal és üregi nyulakkal javította sovány éléstárukat, mely
mindig a "járj könnyen" elv alapján volt fölszerelve. Többszõr lõtt
lazacot és pisztrángot is. Könnyen lõhetett volna caribut is, mert
sokszor az óriási rénszarvascsordák közvetlen közelében mûködtek.
Azonban ilyenkor mindig volt elég húsuk és a felvételek készítése
fontosabb volt. Azt remélve, hogy még lesz rá alkalom, nem siettek a
dologgal és így történhetett meg velük, hogy a nagy csorda eltûnt a
környékrõl és többet nem volt rá alkalom, hogy caribut lõjön. Ez
azonban nem volt nagy baj, mert ez a sport úgyis túl könnyû lett volna.
Jávorszarvast azonban mindenáron akart lõni. Ezek az alaszkai jávorok
ugyanis az amerikai kontinensen, a már csaknem kihalt bölényfaj után a
legnagyobb testû állatok.
Young elsõ lehetõsége a jávorszarvas vadászatra a Kenai-félszigeten
volt. Itt táboroztak és mikor a filmfelvételeket befejezték, Art egy
napot vadászatra szánt.
Délután felfedezett egy vén bikát amint egy leégett erdõrészben feküdt.
Mivel becserkelésére mód kínálkozott, Art hozzá is fogott, különös
gonddal ügyelve a szimatra és a zajra. Négykézláb kúszva 150 yardnyira
sikerült megközelítenie, mikor egy kidõlt fa útját állta. Ha megkerüli
a bika meglátta volna, ha átmászik rajta, az ágak csapódása és zörgése
verte volna fel a bikát. Young tehát elhatározta, hogy alatta ássa
magát keresztül. Kezével és vadászkésével egy óra alatt el is végezte a
munkát. Azután folytatta a kúszást egészen 60 yardig. Itt elõvette
nyírfakéregbõl készült hívótülkét és hívogatni kezdte a bikát. Amint a
bika meghallotta a hangot, felállt. A bozót azonban olyan sûrû volt,
hogy nem tudott lõni, tehát megvárta, míg a bika egy kört ír le, hogy
szimatot kapjon. Mikor 70 yardról a bika megfelelõ célt mutatott,
rálõtt. A vesszõ mélyen a tollazatig behatolt. A bika úgy látszott,
mintha csak egy kissé meglepõdött volna, és vagy száz yarddal odább
ügetett, majd megállt hallgatózni és figyelni. Young ú
jra megfeszítette az íját és lõtt, de a lövés magas volt, a bika
hatalmas, lapát alakú agancsát találta el. A vesszõ hegye beleállt a
két hüvelyk vastag csontba. A bika gyorsan tovább futott. Young biztos
távolból követte és látta, hogy a szarvas járása ingadozóvá válik, majd
lefekszik. Némi várakozás után odament hozzá és ekkor már kimúlt.
Az ilyen és ehhez hasonló sikerek gyakran nehézségekkel keverednek. Az
öröm kétségtelenül nagyobb lett volna, ha egy másik íjász is jelen van,
akivel Young kezet rázhatott volna. Így azonban csak az maradt, hogy a
táborig való mérföldes utat meg kellett tennie a gyorsan leszálló
estében. A történetnek ez a része izgalmas volt. Keresztül kellett
botladoznia a hepehupás talajon, közben egy-egy alaszkai barna medvével
találkozva, aki mindig nemtetszését nyilvánította a nem várt találkozás
felett. Azután meg hol kidõlt fákon bukdácsolt keresztül, hol meg
vízmosásokba pottyant bele. Végül mégis beért a táborig. Másnap
visszament társával a húsért és az agancsért és hogy fényképeket is
készítsenek. Ez a bika megközelítõleg 1600 fontot nyomott, agancs
terpesztése 60 hüvelyk volt.
Második expedíciójukon, egy évvel késõbb, Young még egy
jávorszarvasbikát lõtt. Itt a nyílvesszõ keresztülhatolt a mellkasán és
azonnali halált okozott, ezzel bizonyítva, hogy a nagyság nem akadálya a
gyors kimúlásnak.
Még a mi számunkra is meglepõ, hogy a nyílvesszõ milyen könnyedséggel
képes elvágni létfontosságú életszervek mûködését és lerombolni az
életet. Arra a meggyõzõdésre jutottunk, hogy nincs olyan szívós és
olyan nagy állat a földön, amelyet ne lehetne elejteni íjjal és nyíllal,
speciálisan készített és a lehetõ legjobban kihegyezett nyílhegyekkel.
Én már keresztüllõttem kétszeres elefántbõr vastagságot, kéthüvelykes
deszkát és fába is belehatolt már nyilam egy hüvelyknyire. Biztosak
vagyunk felõle, hogy ha a vesszõ egy vastagbõrûnek a bõrén áthatolt, a
bordája már könnyen törik és a nyíl a szívébe, vagy a tüdejébe hatol.
Minden behatolás ezek bármelyikébe hamarosan halált idéz elõ. Ez
vadászati kísérlet, amit a legközelebbi jövõben ki is akarunk próbálni.
Mikor a táplálék kérdése van elõtérben, akkor helyén valónak tarom olyan
állat meglövését, mint a jávorszarvas, különösen, ha az íj játssza benne
a tiszteletre méltó fõszerepet. Továbbá úgy érezzük, hogy az íjat ilyen
nagy vadra használva még a vadvédelem érdekeit is szolgáljuk, mert
ahelyett, hogy a "hatalmas vadász" tûzfegyvereit használnánk, az íjjal
és nyíllal a vadászati etika kifejlõdését véljük elõsegíteni. Részben
ezért, részben pedig azért ment Young Alaszkába, hogy megfeleljen
azoknak, akik azt merték nekünk mondani, hogy könnyû Kalifornia és
Wyoming szelíd medvéire vadászni, de nem tudunk zöldágra vergõdni a
hatalmas kodiak medvével azokkal a kis nyilainkkal. Kíváncsi volt, hogy
a kodiak medve valóban olyan hatalmas és sebezhetetlen, mint ahogy azt
állítják. Eddig mintegy tucatnyi medvét lõttünk és kíváncsiak vagyunk
rá, hogy igaz-e: "Csak a címünket kell megadni egy kodiac medvének és
az utánunk jön és még a házat is összedönti, hogy széttéphessen minket".
Így azután búcsút véve Arttól, minden jót kívántam neki kirándulásához.
Hosszú idõ után jött vissza San Franciscóba és akkor mondta el a
következõket - amik mind igazak, mert Art olyan egyenes, mint az íjhúr.
"Rossz startot vettünk mikor ezek után a medvék után indultunk.
Sewardban fogtunk egy hajót és átvitorláztunk Seldibe, azután a
Kenai-félszigetre. Ott két hétig jártunk utánuk, de semmi nyomukat sem
találtuk. Két hét után elhatároztam, hogy nem vesztegetjük itt tovább
az idõnket, hanem visszahajózunk Sewardba. Már csak rövid idõnk volt,
hogy felvételeinket befejezzük, mielõtt az utolsó hajó elhagyja az
arktikus vizeket. Mivel azonban a Kodiac szigetrõl jó híreket
hallottunk, ide hajóztunk és az Uganik öbölben szálltunk ki. Itt a Long
Arm környékén erdõkkel és füves mezõkkel váltakozó tájat és sok patakot,
- ami a szigeteket alkotó hegyekbõl folyik alá - találtunk. Olyan
terület volt, ami különösen alkalmas íjas vadászatra és annak
fényképezésére.
Néhány napi kutatás után felfedeztük, hogy a medvék lazacokat fognak a
patakokban és hamarosan sikerült hét grizzlyt lefényképeznem.
Lefényképeztem amint a vízben gázolnak és halakat keresnek. A medve
rendszerint kicsapja a vízbõl a halat, azután a partra megy és ott
megeszi. Itt azonban rengeteg halat kidobtak a partra, amit nem ettek
meg. Szívesebben fogták meg õket, azután a hátsó lábukra állva
mancsaikkal tartották és a vízben gázolva ették meg. Mindezt
lefotografáltuk és még sok egyéb komikus jelenetet is, amint a bocsok
játszottak és a fára mászkáltak. Mindezt persze elõtét lencsével.
Mikor már az operatõr meg volt elégedve, akkor azt mondtam: "Most már
lõjünk is egyet!" Szerencsénk volt. Négy medvét láttunk lefelé jönni a
hegyoldalon. Éppen vadásztak. Lassan jöttek keresztül a nyílt völgyön.
A fényképezõgépet egy olyan pontra állítottuk fel, ahonnan az egész
tájat be lehetett látni. Én pedig felrohantam egy fûz és égerfákkal
benõtt vízmosásom, amelyik a medvék felé tartott. Száz yardra tudtam
megközelíteni õket, az után a bozót nagyon megritkult ahhoz, hogy
takarni tudjon engem, így tehát nyíltan kimentem, hogy találkozzak
velük. Valósággal kihívtam támadásukat, mert olyan könnyen izgathatónak
mondják õket. Elõször figyelemre sem méltattak, majd a két elõl lévõ
kíváncsian és meglepõdve megállt. Akkor 50 yardnyira megközelítettem
õket, mire a legnagyobb medve elkezdett morogni, azután hátara sunyta a
fülét, mintegy jeleképpen a támadásnak. Éppen mikor indulni akart,
mellbe lõttem. A vesszõ olyan mélyen vágódott be, hogy hátul a
lapockáján egy lábnyira kijött. Erre négy lábra esett, de mielõtt
felfoghatta volna, hogy mi történt, oldalba lõttem. Erre megfordult és
mivel súlyosan sebesültnek érezte magát, elrohant. Míg mindez
lejátszódott, egy vén nõstény is támadó szándékot mutatott, de mikor
sebesült társa elvágtatott mellette, õ is négy lábra ereszkedett és
tõlünk átlós irányba futni kezdett. A többi utána, és amint eltûntek, a
sebesült medve elgyengült és alig száz yardra a filmfelvevõ géptõl
összeesett. Az operatõr szerepéhez híven az utolsó percig forgatott,
hogy a felvétel teljes legyen. Valamelyik nap magad is láthatod, hogy a
kodiac medve nem sebezhetetlen."
Young egyáltalán nem hagyta magát elkapatni ez által a szép
teljesítménye által. Már régen tudta, hogy a kodiac medve sem
erõteljesebb a grizzlyknél, amiket mi lõttünk, csak azért csinálta végig
a kalandot, hogy ezt bebizonyítsa. Bár a nehéz Osage-narancs íját és a
szokásos széles hegyû nyílvesszõket használta, azt mondja, hogy úgy
gondolja, Alaszka legnagyobb medvéjét is meg tudná lõni egy 50 fontos
íjjal és megfelelõen készített nyilakkal. Young és én is a nagyon
széles hegyû nyílvesszõk szükségességérõl vagyunk meggyõzõdve és jobban
bízunk a villámgyors repülésben és éles hegyben, mit az erõben.
Alaszkai útjain az Osage-narancs íjat jobban szerette, mint a tiszafából
készült íjakat. Jobban bírták a húzást-vonást, a sziklás hegyoldalakon
való esetleges leejtést, mint a lágyabb tiszafa íj. Mind három íja 5
láb 6 hüvelyk hosszú volt a kényelem miatt és mindegyik erõsebb volt 85
fontnál. A terep, amin dolgozott, annyira sziklás volt, hogy könnyen
tönkrementek a nyílvesszõk és minden hibás lövés egy összetört vesszõt
jelentett.
A legnehezebb kirándulása az volt, amikor hegyi kecskékrõl készített
felvételeket. Itt egy mulatságos eset történt. Jack és Art be akartak
cserkelni egy jó nyájat ezekbõl az óvatos állatokból, mikor hirtelen egy
sziklafok mögül az egész csapat elõtûnt. Art volt elõl és csak annyi
ideje volt, hogy hirtelen négykézlábra ereszkedjen és az arcát is
elrejtse. Olyan csendben volt, hogy az egész nyáj elhaladt mellette
majdnem olyan közel, hogy kezével megérinthette volna õket. Ezalatt az
operatõr valamivel feljebbrõl egy jó fedezékbõl felvette az egész
jelenetet. Young lõtt egy bakot ezekbõl a kecskékbõl, de ez lezuhant a
meredek hegyoldalon, úgy hogy mind a hús, mind a trófea elveszett.
Kellemetlen volt nagyon, mint általában az ilyen esetek lenni szoktak.
De ha úgy vesszük, mégis szaporította eggyel az íjász kalandok számát.
De ami ennél érdekesebb: sikerült egy Rocky Mountain hegyi kost lõnie.
Ezt tartják Amerika legnagyobb trófeájának. Ez bámulatosan óvatos juh,
csupa szem és bölcsesség. Ha csak egy mérföldre vagy is tõle, de csak
egy másodpercnyire is födetlenül, biztosan észrevesz. És bár meg sem
mozdul, míg rá nézel, mégis mire valami fedezék mögül lövésre készen
kipillantasz, a kos már el is tûnt. Ned Frost szokta mondani, hogy
mikor õ Big Hornokra /nagy szarv, így hívják õket általában/ vadászott,
mindig egy nagy követ emelt a feje elõtt a fedezék fölé és ez alatt
nézett ki, vagy pedig egy csomó füvön vagy lombon nézett keresztül. A
legtöbb vadász csak 3-400 yardnyira tudja megközelíteni a hegy juhot és
innen lõ rá távcsöves puskával. Stewart Edward White, a híres nagyvad
vadász és vadászati szakíró azt mondja, hogy az alábbi történet a
cserkelésnek és az állatpszichológiának ismeretében a legkiválóbb példa
és eredmény.
Arthur Young és társasága magasan fenn, közel a Wood River eredetéhez,
egy jó csapat hegyi juhra lett figyelmes. Elõször néhány napi filmezést
határoztak el, azután pedig Young egy szép trófeához akart jutni.
Reggeli cserkészeten Young felfedezett egy jó kost. A táj nyílt volt
minden fedezék nélkül. A kos egy sziklapárkányon feküdt, ami a völgy
fölé emelkedett. már jó félmérföldnyi távolságról nyilvánvalóvá vált,
hogy a kos észrevette õt, tehát azon törte a fejét, hogy mi módon tudná
mégis belopni. A talajból, annak fekvésébõl nyilvánvaló volt, hogy sem
belopni, sem pedig elrejtõzve megközelíteni nem lehet. A távcsövön
keresztül látni lehetett, hogy a kos egy meglehetõsen öreg példány volt,
amelynek meglehetõsen szofisztikus és bölcs ábrázata volt. Art elõtt
olyannak látszott, mint aki elbizakodottan a következõ képpen
gondolkodik: "Ott van egy ember, de én egy okos öreg kos vagyok és
mindent tudok az emberrõl. Ez a fickó nem látott meg engem, és ha meg
fog látni, akkor is lesz mögöttem elég hely, hogy elfussak. A legjobb,
tehát amit tehetek, hogy nyugodtan fekszem és hagyom, hogy ez a mafla
elmenjen." Így Art ment is, látszólag semmivel sem törõdve, a napba
pislogván, gondolva, hogy legjobb lesz rászedni a kost saját elgondolása
szerint. Így haladt tovább hegyes szögben közeledve a koshoz. Egyszer
sem nézett rá. Vidáman fütyörészve haladt, kavicsokat rugdalva és
könnyedén lóbálva az íját. Mikor 2-300 yardra megközelítette, a kos
felvetette a fejét, hogy megnézze, mi történik. Young egyáltalán rá sem
hederített, csak a szeme sarkából figyelte. Így a bölcs öregfiú
megnyugodott megelégedve saját diagnózisával. Art tovább sétált épp
olyan ártatlanul, mint eddig. Mikor 150 yardnyira volt, a kos felemelte
a fejét és hosszabb megfigyelést tett. Úgy látszott megváltoztatta
elgondolását. Young azt gondolta magában: "Még egyszer ide fog nézni
és azután odébb áll. Itt az ideje a cselekvésnek!" Így feltéve egy
vesszõt íjára teljes sebességgel a kos felé rohant és mikor fele utat
megtette, látta, hogy szarvai emelkednek és itt az ideje a cselekvésnek.
Tehát lövõ testhelyzetet vett fel és megfeszített íjjal várt.
Legjobbkor, mert a vén kos felállt, kisétált a szikla szélére és onnan
bámulta Youngot. Elrepült a vesszõ és eltûnt a félhomályban, de Young
hallotta, amint becsapódott és látta, hogy a kos megperdült és
elmenekült. Amint a gerinc mögött eltûnt utána ment és a tetõ felett
óvatosan átkémlelve látta, hogy a kos nem messze onnan szétterpesztett
lábakkal megállt. Látta helyzetérõl, hogy a sebe halálos, de nem akarta
elugrasztani és emiatt esetleg elveszíteni, ezért a közelgõ éjszakára
való tekintettel lement a völgybe, tüzet rakott és takaró nélkül ott
éjszakázott. Reggel utána ment és meg is találta nem messze attól a
helytõl, ahol utoljára látta. Kapitális, remek, öreg példány volt.
A
vesszõ teljesen keresztül ment rajta és elveszett. Egy pontos lövés 80
yardról és egy emlékezetes élmény a vadászat és íjászat szempontjából.
Ez a fej most Youngék ebédlõjét díszíti, San Franciscóban. A
jávorszarvas lapátjait egy alaszkai folyóhoz közel rejtették el és egy
váratlan áradás levitte õket a tengerbe.
Alaszkai folyókról beszélve egy nagyon nevezetes esemény jut eszembe,
amit Young mondott el. Egyik filmjükön be kellett mutatni, hogy hogyan
készül a kenu, hogyan használják és egy felborulást is a háborgó vízen.
Hogy íját a vitorlavászon tokban helyettesítse valamivel, lement a
folyópartra, hogy valami hasonló fadarabot keressen. Felvéve az elsõ
keze ügyébe akadt fadarabot, éppen bele akarta dugni a tokba, mikor
meglepte annak simasága. Amint jobban megnézte rájött, hogy egy
igen-igen öreg indián nyíl van a kezében. Ez egy jelnek, egy ómennek
látszott, mert mi játékosan bíztunk az ómenekben az íjjal való szép és
romantikus kalandoknál. Tanulmányozva az íjat, késõbb úgy találtam,
hogy az egy nyírfából készült Urock íj volt, 5 láb hosszú és 60 font
húzása lehetett, ami elég caribu vadászatra.
Röviden ezek Art Young kalandjai Alaszkában. De ki tud beszélni a mi
íjászunk szívében végbe ment kalandokról? Itt nem egy közönséges
vadászról, egy állatgyilkosról van szó. Itt költõ áll elõttünk, egy õsi
kalandor a modern vadászmezõkön, a fair playnek és a tiszta sportnak a
bajnoka! Leveszem a kalapomat Arthur Young elõtt!
Egy bíztató fejezet
Írta: Steward Edward White
Senki sem olvashatja el Dr. Pope könyvét anélkül, hogy át ne érezze, az
íj a nyílvesszõ romantikáját és vonzó erejét. És senki sem
kételkedhetik abban, hogy az õ kis csoportjuk megtett e sport terén
minden tõlük telhetõt. Megszámlálhatatlan mennyiségû apróvadat,
szarvast, hegyi kecskét, hegyi juhot, jávorszarvast és caribut ejtettek
el. Tizenhárom fekete medvét, hat grizzlyt és egy óriás kodiac medvét.
Tehát kétségtelenül bevált az új fegyver. De mindenki megkérdezheti:
én is meg tudnám-e tenni? Ezek az emberek gyakoroltak. Ez mind
csodálatosnak látszik, de vannak nekem is esélyeim? Azt hiszem, ezek a
kérdések azok, amelyek legelõször felmerülnek az emberben, amikor
elolvasta ezt a könyvet és átérezte, átélvezte annak irodalmi
szépségeit. Az én érzésem is ez volt. Szerencsére elég közel élek Dr.
Popehoz, ahhoz, hogy képes legyek - lassan bár - megoldani kételyeimet.
Szándékom az, hogy összefoglaljam, mit tapasztaltam ezen a téren.
Mindenek elõtt a teljesen kezdõnek is egy humánus és célszerû fegyver
van a kezében. Egy rossz sörét vagy golyólövés tönkre teszi, dögre lövi
a vadat, mert akár az életfontosságú részek külsõ szélein, akár a belek
közé hatol, a vad messze elviszi, nagy kínok közt múlik ki és
legtöbbször elvész. De bárhol is találja el a nyílvesszõ, az azonnali
biztos kimúlást idéz elõ. Ez nem csak a mellüreg esetében áll fenn,
hanem a hasnál is és minden golyólövõ tudja, hogy a golyó a húsban
eredménytelen és kegyetlen és a vad nagyon messzire elviszi mire
kimúlik. A nyílvesszõ halálos hatása nem az általa kifejtett kp-on
múlik, ami természetesen alacsony, hanem a belsõ elvérzésen és azon a
tényen, hogy ha nagy mennyiségû levegõt bocsátunk be a test bármelyik
részébe, akkor a tüdõk összeomlanak. Továbbá a nyílvesszõ ellentétben a
golyóval, egyformán hatásos, akár közelre, akár az elérhetõ legnagyobb
távolságra lövünk vele. Tehát az amatõr íjász megfelelõen felszerelve
nyugodt lélekkel indulhat vadászatra, Robin Hood és a szerencse
szeszélyes kis istenei segítik, és ha sikerült nyílvesszõjével a vadat
eltalálnia, az meg fogja tenni a magáét. Minden esetre, ha csupán csak
abba az irányba lõ, ahol a vad van, az esélyek szabályai szerint
elõbb-utóbb el fogja találni a vadat. Közben - és ez a második pont -
nagyon jól fog szórakozni avval, hogy csaknem talált. Puskával a
hibázás: hibázás és katasztrofális. Hibáztál és csak annyit tudsz
róla. De hogy egy fél hüvelykkel, vagy egy lábnyit és hogy az ujjaddal
rántottad el, vagy a szemed látott rosszul, vagy a kezed remegett-e, azt
már nem tudod meg. De a nyílvesszõ szép tiszta útját követni tudod. És
ha a vadliba nyaka és a szárnyhajlata között repült el, vagy pedig ha
éppen a megijesztett szarvas teste alatt fúrja be hegyét a földbe, az
íjász éppen úgy élvezi a lövést, mintha golyóval tízes kört lõtt volna.
Csak a vad megy éppoly sértetlenül tovább, mintha mérföldekre lett volna
tõle a vadász. És újra és újra próbára tudja tenni szerencséjét. A
legtöbb állat részére a mellette elsuhanó nyílvesszõ nem jelent egyebet,
mintha egy különös, furcsa alakú madár lenne. Így az élvezetet nem a
zsákmány nagysága adja vagy annak biztos kézre kerítése, hanem inkább a
kis dolgok, amiket az íjásznak mind meg kell figyelnie, ha eredményt
akar elérni.
Sportéletem egyik legérdekesebb élménye volt egyike ezeknek a "majdnem
találatoknak". Egy nemes bak ügetett lefelé egy lejtõs hegyoldalon,
tõlem 150 yardra, egész oldalát mutatva. Túl volt azon a távolságon,
amit az íjászok megfelelõnek tartanak. Megtettem számításaimat amilyen
jól csak tudtam és ellõttem egy vesszõt, inkább csak üdvözlet képpen,
mint a találat reményében. Míg a vesszõ a levegõben repült, a szarvas
megállott és rám nézett. Mikor a vesszõ befejezte útját, éppen a kellõ
magasságban törte össze a hegyét egy sziklán, ami hatlábnyira volt a
szarvas elõtt. Ha a szarvasom nem állt volna meg, akkor éppen a szívébe
hatolt volna. Más kár nem volt ebben a kalandban, mindössze csak a
széles nyílhegy, amely áldozatot szívesen hoztam meg a nyájas
isteneknek, akik oly szépen vezették nyilamat a levegõben. Éppen azt az
örömteli elégtételt éreztem szép lövésem felett, mintha el találtam
volna a szarvast és feldarabolva a táborba kellett volna cipelnem.
Puskával ez nem történt volna meg. Errõl a távolságról tudom, és
elvárom magamtól, hogy találnom kell és a hibázás annyira
elkedvetlenített volna, hogy teljesen elromlott volna különben kellemes
hangulatom.
Amikor mindezeket elismerjük, kétségtelenül megmarad az az igazság, hogy
egyszer eredménynek kell lenni, máskor pedig reménykednünk kell, hogy
eredményesek leszünk, mert ez tartja fenn az érdeklõdést. Így ha valaki
elindul, hogy õzbakot lõjön és haza jön egy üregi nyúllal, annak is meg
van a maga öröme. Nem csak a rulett asztalnál is elnöklõ szerencse
istenasszony juttathat hozzá a kis üregi nyúlhoz, hanem az is, ha karod
jó irányban tartotta az íjat, ellövésed sima volt és nyilad gyorsan és
biztosan repült. Mindez teljesen lehetséges. Minden ember elfogadható
jó lövõvé válhat egy bizonyos idõn belül, ha megfelelõ türelme és
kitartása van a gyakorláshoz, ha túl tudja tenni magát a kezdeti
sikertelenségen, és ha mulatságát leli haladása közben. Nagyon hasonlít
az íjászat a golfozáshoz. Van egy bizonyos technikája, amelyik több
különálló elembõl tevõdik össze, és amelyeket összhangba kell hozni.
Mikor ez a technika simán mûködik az eredmény biztos. Épp úgy, mint a
golfnál, az ember tudja mit kell tennie, de nem mindig képes ezt
végrehajtani. Ahogy a technika belevéste magát az agyvelejébe, a tartás
és az ellövés mindig automatikusabbá válik. De mindig lesznek napjai,
mikor a labda és a nyíl nem repül jól és ismét hibázni fog.
A fenti összes tulajdonság közül a kezdõ számára a legfontosabb az, hogy
reménnyel és kitartással tudja fogadni az elsõ nehézségeket. Hosszú
ideig semmiféle javulást nem fog tapasztalni. De ha szorgalmasan
tanulmányozza, hogy hogyan javíthatná technikáját és nem csak
össze-vissza lövöldözik, már ez által is javul. Nem szabad
megfeledkeznie arról, hogy minden részlet fontos, de csak akkor ér el
eredményt, ha minden részlet pontosan és együtt mûködik. Ugyanúgy, mint
a golfnál, egyik nap az egyik dolog mûködik jól, másik nap a másik Így a
kezdõ, ha kitartóan gyakorol, az elsõ hónap végén legfeljebb egy kis
javulást fog észlelni. Ez az az idõ, mikor a legtöbb ember elveszti
kedvét és abbahagyja a gyakorlást. A kitartóak pedig hirtelen javulni
kezdenek. A "Hogyan lõjünk" címû fejezetben Dr. Pope megfelelõen
körvonalazta az íjjal való lövés technikáját. ha a kezdõ meg fogja
tenni, amit a doktor mond, akkor hamarosan hibátlanul fog lõni.
Természetesen magának kell rájönnie, hogy mindezeket az utasításokat
hogyan kell végrehajtania. Leginkább a technika szellemi részének
elsajátítása fogja megmondani, hogy mit érez a lövés helyes végrehajtása
közben a kezdõ. Minden kezdõnek nagyon jól jönnek olyanoknak a
tanácsai, akik nem régen még maguk is kezdõk voltak.
A céltábla és a vad bizonyos szempontból különböznek egymástól, de a
vesszõ eleresztése egy és ugyan az mind a két esetben. Nagyon ajánlom a
céltábla használatát, bizonyos meghatározott távolságokra, legalábbis a
lõgyakorlatok felére. A festett karikáknak megvan az a kérlelhetetlen
tulajdonsága, hogy pontosan meghatározott hüvelyknyi átmérõjûek, és hogy
ha valaki elhibázza, nem örülhet alaptalanul, mintha a vadhoz csak közel
lõtt, de "majdnem eltalálta". Még ha valaki vadászaton meglehetõsen jól
lõ, az is térjen vissza idõnként a céltáblához, hogy javítsa magát.
Kezd el könnyû íjjal és dolgozd fel magad a legnehezebbig amilyen
gyorsan csak tudod! Az én elsõ céllövõ íjam 40 fontos volt, az elsõ
vadászíjam, amit Dr. Pope készített számomra, 65 fontos. Eleinte csak
nehezen tudtam teljesen megfeszíteni és akkor sem uraltam teljesen.
Könyörögtem Dr. Popnak, hogy könnyítsen rajta, mert így sohasem fogok
bírni vele. Õ nagyon helyesen kinevetett. Egy év alatt feldolgoztam
magam a 75 fontos íjhoz, jelenleg pedig egy 82 fontosat használok,
amelyet sokkal könnyebben kezelek, mint a doktor elsõ ajándékát. Tehát
kezd el könnyû íjon és menj fel nehézre, olyan gyorsan amilyen gyorsan
csak tudsz. Ne töltsd idõdet egy könnyû íjjal csak azért, mert
kényelmes! Óvakodj attól, hogy eleinte túl sokat lõj! Ha ujjaidat
megerõlteted, éppen akkor fogsz letörni, mikor a legnagyobb szükséged
volna rájuk. Pedig nagyon gyorsan megerõsödnek, ha idõt hagysz nekik
rá. Ha pedig egyszer hozzáedzõdtek a munkához, bírni fognak bármennyi
lövést is, ameddig bal karod is bírni fogja. De ha elrontod õket,
tétlenségre leszel kárhoztatva, míg megjavulnak és ez olyan kellemetlen,
akár egy ficam.
40 yardra kezd el. Állj egyenesen, lábaidat mintegy lábnyi távolságra
egymástól tedd széjjel úgy, hogy derékszögben legyenek a célra. Fejedet
fordítsd határozottan balra és nézz a tábla közepére. Ettõl egy
milliméternyit sem mozdítsd. Jobb karodat hozd keresztbe a melled
elõtt. Pihenj és készülj elõ a lövéshez, gyûjtsd erõdet. Most emeld
fel az íjadat a céltáblával egy vonalba. Húzd ki a nyílvesszõt egészen
a hegyéig. Mindeddig izmaid mûködtek és élénkek voltak, de csak abban a
mértékben, ami az íj megfeszítéséhez szükséges volt. Mikor azonban
lõsz, abban a pillanatban merevítsd meg izmaidat a végsõkig. Ez az,
amirõl Dr. Pope azt mondja: "Szíveddel lõj az íjadban". Ez segít neked
elképzelni, hogy fúrod bele vesszõdet pontosan a cél közepébe.
Különösen figyeld a hátadon levõ izmokat. Ha ott a legkevesebbet is
utána engedsz, már nem fog elég sebesen repülni. Az íjat tartó a célra
mutasson és tartsd is rajta. Az eleresztés élénk legyen és hátrafelé
történjen. Amint a nyílvesszõ elröppent, tartsd meg továbbra is
testhelyzetedet. Ezt pontosan végezd el! Képzeld magadat íjász
szobornak és maradj is úgy, míg a vesszõ becsapódását meg nem hallod.
A 40 yardra való kezdésnél 30 vesszõnél meg lehetsz elégedve, ha a célt
16-21 vesszõvel eltalálod, ezáltal 60-80 pontot lõve. Ambíciód az lesz,
hogy elérd a százat. Mikor ezt elérted, izmaid is megfelelõ formában
lesznek és el tudod kezdeni az American Roundot. Elõször a három
távolságra összesen 200 körül fogsz lõni. De elõrehaladás fog
mutatkozni eredményeidben. Egyszerre csak állandóan emelkedni fog.
Büszke nap lesz, mikor eléred majd a 300-at. Esetleg állandóan 400
körül fogsz lõni és ez az ameddig el lehet jutni anélkül, hogy teljesen
a céllövészetnek szentelnéd magad. Az az íj, amit gyakorlásra
használsz, nem vadász íjad lesz. Hosszabb, nem olyan erõs és végeinél
valamivel hajlékonyabb. De ha vadászaton a legjobbat akarod elérni,
akkor lehetõleg közelítse meg súlyban a vadász íjadat. Nem kell éppen
olyan nehéznek lennie, mert többször és folyamatosan használjuk. Az
enyém 60 font erejû. Könnyebbel jobb eredményt lehet elérni, de ennek
más a célja. Ne gondold azonban azt, hogy minden az íj erején múlik.
Nincs rosszabb, mint a túlságosan nehéz íj. Igen sok szarvast ejtettek
el már 50 és 55 fontos íjakkal. Csak arra figyelj, mi az, amit még jól
elbírsz, de minden esetre ragaszkodj az erõsebb íjhoz.
Engedd még meg, hogy arra bíztassalak, magad készítsd el íjadat és
nyiladat. Magam sem vagyok ügyes a finom kézi munkában és mikor
belefogtam az íjászatba, úgy gondoltam, hogy vásárlás útján fogok
beszerezni mindent. Egy idõ múlva Pope rábeszélt, hogy legalább a
nyílvesszõimet készítsem el magam. Õ azt mondta, hogy egy jó nyíl
elkészítése egy órát vesz igénybe. Én hozzátehetem, hogy egy rossz
nyílvesszõ elkészítése körülbelül négy órámba tellett! Mégis, mikor
elkészült, meglepõen hasonlított egy nyílra és hegyével elõre repült.
Pope alaposan megvizsgálta és azzal a megjegyzéssel adta vissza, hogy
egyenesre csináltam. De ez a vesszõ nagyon értékesnek bizonyult. Azt
bizonyította, hogy mégis tudom követni a leírást és elérek bizonyos
eredményt. De engem arról is meggyõzött, hogy Eshan Vitu, aki a pogány
íjászok istene volt, nagy mágikus erõvel rendelkezik. Ugyanis az enyv
mennyiség a vesszõn egy csepp, az ujjaimon legalábbis 1,1/4 liter volt.
De azt is észrevettem, hogy a pulykának kis ördögei vannak, akik a madár
halála után a szárnytollaiba költöznek át és ott leselkednek a kezdõ
íjászra. Minden áron akartam még egy nyílvesszõt csinálni és el is
készítettem. Ez már sokkal jobb volt és hamarabb is készült el. Még
most is megvan az elsõ nyílvesszõm. Jó ötlet számozni õket és
megjelölni minden két-három tucatból egyet, amelyik kiválóan jó és
fontos esetekben azt használni. A saját gyártmányú 3. számú nyilam egy
ilyen. Teljesen egyenesen indul az elsõ 30 yardon a cél felé. Ezután
azt hiszi, hogy túl magasan lett kilõve és azonnal le is billenti a
hegyét, hogy a hibát kijavítsa. Azonnal észreveszi, hogy túlságosan
akarta korrigálni az én hibámat és kétségbeesett erõlködéssel
visszaküzdi magát az eredeti irányba. "Hármas szám" elszégyeli magát,
jó ideig ide-oda billen és végül is célba talál. Nagyon szomorú volnék,
ha a nyílvesszõmet elveszteném. Ha néhány rossz lövést tettem,
elõveszem õt és mindegy honnan indítom el, célba talál. Egyenesen arra
való, hogy elrontott lövéseket kijavítson.
Hasonlóan a nyílvesszõkészítéshez, belefogtam az íjkészítésbe is. Ezt
is meglehet tenni. Az egésznek az a titka, hogy nem szabad nagy
reményekkel belefogni. Azután látni fogod, hogy mégis elértél valamit,
és hogy mit kell tenned, ha legközelebb jobbat akarsz. A jó íj
elkészítése valóságos mûvészet és sok gyakorlatot kíván. De hogy egy
használható íjat csinálj, ami egy ideig eltart és lõni is lehet vele, az
nem okoz túl nagy nehézséget. És emellett nagyon mulatságos. Amint
kimész elsõ alkalommal a terepre saját gyártmányú íjaddal és
íjászfelszereléseddel és azt használni is tudod, attól kezdve íjász
lettél. A feleséged hozzá fog szokni, hogy a tollakat félre tegye. Itt
is, ott is jobb módszereket hallasz. A régi öregek kedvesen és
szomorúan fognak rajtad mosolyogni, mert õk is átestek ezeken a
dolgokon. És ettõl kezdve nem lesz szükséged bíztató fejezetre.
Steward Edward White a híres nagyvad vadász, akit Roosevelt a legjobb
lövõnek mondott, szintén áttért az íjászatra.
Most éppen útban vagyunk: Õ, Young és én Afrikába, Tanganyikába
megyünk, hogy az angol hosszú íj legendáját elvigyük a trópusokra. Mi
van megírva a sors könyvében, nem tudjuk, de mi erõs íjunkkal, pompás
nyílvesszõkkel és szilárd szívvel indulunk útnak újabb kalandokat
keresni!
Záró lövés
A régi idõkben, amikor az íjászatot a szabad mezõkön ûzték és az íjászok
vászonból és fából való célokra lõttek, bizonyos távolságot jártak be,
mint a golfozók. Szokásos volt, hogy amikor végig mennek a pályán,
visszafordultak és ugyan azon a pályán ismét lõttek ugyan azokra a
célokra. Ezt hívták záró lövésnek /upshot/, ami mindennapi
beszédkifejezéssé vált, mint annyi más íjász kifejezés.
Tehát mi elértünk a történetünk végére és búcsút készülünk mondani
egymásnak. Ámbár sok mindent mondtunk el, lehet, hogy túl sokat
beszéltünk magunkról, még mindig nem mondtunk el mindent, az utolsó szót
az íjászatra vonatkozóan. Van néhány dolog, amit tanultunk, de olyan
is, amirõl mások jóval többet tudhatnak. Ámbár nagyon dicsérjük
sportunkat, mint egészséges, romantikus és kalandos szórakozást, de
azért nem mondjuk, hogy mindenki ezt ûzze és nem akarjuk ráerõltetni
másokra. Különbözõ területei széles teret fognak adni az eltérõ
véleményeknek. Egy toll alakja, vagy egy íj vonalai végtelen idõk óta
képezik vita tárgyát. Nem mindenkinek felel meg a mi mûvészetünk.
Valóban úgy látszik, hogy kevesen felelnek meg az íjászatnak és kevesen
is érdeklõdnek iránta. De az, akit vonz a benne rejlõ fair play, a
történelmi érzék és a szabad, nyílt világ hívása, megtalálja benne
boldogságát. Lesznek, akik középkorias személynek fogják tartani és úgy
fognak rá gondolni, mint a sherwoodi erdõk Don Quijote-jára, de szívük
mélyén irigységet fognak érezni, mert mindenki látja sportunk nehézségét
és tiszteletre méltó múltját. Magával hordja az emberiség tavaszának és
ifjúsága örömeinek homályos emlékezetét. Mint vadászeszköz, az íj és a
nyíl egyedülálló és becsületes helyet tart fenn a maga számára és fontos
a vadászat jövõje szempontjából, amikor nagy rezervátumok fogják
fenntartani a vadakat. Megfelelõbb lesz vadászatra, mint bármely
tûzfegyver.
Mindenesetre vannak olyanok, akik azt állítják, hogy a vadászat meg fog
szûnni és a fényképezés és a természet tanulmányozása lesz az ember
összes beavatkozása a vadak életébe. Lehet, hogy ez a nap is el fog
jönni, de annak, aki húst eszik, prémeket és bõr holmikat hord és ez
által maga is részese az állatok legyilkolásának, nincs joga ócsárolni a
vadászatot, mert ez a gyilkosság sokkal brutálisabb és erõszakosabb,
mint a vadászat. Azok pedig, akik azt hiszik, hogy a golyó sokkal
humánusabban öl, mint a nyíl, nem ismerik eléggé az összehasonlítás
alapjait. A mi tapasztalataink az ellenkezõt bizonyítják. Mi azonban
mégsem az eddig felsorolt elvek miatt használjuk az íjat és a nyilat,
hanem egyszerûen azért, mert szeretjük, ez pedig nem elvi, inkább lelki
és alkati kérdés, amit nehéz megmagyarázni.
Anélkül nem fejezhetem be ezt a fejezetet, hogy meg ne emlékezzek az
íjászok nemes társaságáról, a National Archery Associationról, a
férfiaknak és nõknek errõl a kiváló egyesületérõl, akik olyan kiválóan
lõnek íjjal és nyíllal, hogy az már szinte felülmúlhatatlan. Will
Thompson, Louis Maxson, George P. Bryant, Harry Richardson, Dr. Robert
P. Elmer, Homer Taylor, Mrs. Howell és Cynthia Wesson nevei arany
betûkkel vannak beírva az íjászok örök évkönyveibe. Nekik és a többi
íjásznak, akik ennek a gyönyörû sportnak a mûvelõi és fejlesztõi, örökre
hálásak vagyunk. A céllövészet magunkra parancsolt fegyelme sokkal
nehezebb munka, mint a vadászat, jutalma pedig kevésbé látványos.
Neked, aki Robin Hood birodalmába akarsz bennünket követni, nincs
szükséged másra, mint erõs vágyra és komoly kitartásra. Ezt a keveset,
amit elértünk, mi is ennek köszönhetjük és én a magam részérõl még
annak, hogy jól választottam meg társaimat és újra kezdtem minden
balsiker után.
Mindazt amit mi megtettünk, minden kalandvágyó ifjú utánunk csinálhatja,
korára való tekintet nélkül.
Amit itt írok, az nem befejezés, mert éppen útra készülünk újabb
vadászkalandok felé. Úgy látszik, hogy az íjászok száma is állandó
növekedésben van!
Adják meg nekünk az istenek, hogy erõs íjunkkal vándorolhassunk az
erdõkben, keresve a szökellõ szarvast, lefeküdve a rétek mély füvébe,
figyelve a magasan keringõ madarakat, belehelve a virágok illatát és
felpillantva az égre gyönyörködhessünk a hold szépségében. Adjanak
nekünk erõt, hogy állunkhoz feszíthessük az íjhúrt, hegyéig a
nyílvesszõt és elröppenthessük oly messzire, ameddig az élet tart!
Az ég áldjon meg benneteket!
Jó vadászatot!
Saxton Pope
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
