Íjászat : Vadászat íjjal és nyíllal.5 |
Vadászat íjjal és nyíllal.5
Saxton Pope 2010.01.17. 21:26
XIV.
Grizzly medve
A legtöbb ember, mikor arról hall, hogy valaki íjjal és nyíllal akar
grizzly medvét lõni, nevetésben tör ki. Gyermekkori nyila jut eszébe
fegyverként a legnagyobb és legfélelmetesebb nyugati bestiával szemben.
Õszintén megvallom, hogy mivel ez olyan lehetetlennek látszott, annál
jobban ösztönzött minket a kipróbálásra.
Mióta megkezdtük a nyíllal való vadászatot, sok szó esett köztünk a
grizzlykrõl. Alaszkai kirándulásra gondoltunk és különféle
nyílvesszõkön törtük a fejünket, amelyek rugós szerkezettel ellátva még
nagyobb sebet okoznak. Borzalmas erejû íjakon gondolkoztunk, amik
keresztüllövik ennek a szörnyetegnek a bundáját. Ez volt vadászálmaink
netovábbja.
Elolvastuk John Capen Adamsnak bibliográfiáját és kalandjait a
kaliforniai medvékkel és Roosevelt csodálatos leírásait ezekrõl a
grizzlykrõl. Kalandokról álmodtunk és miután már fekete medvéket
ejtettünk el, csak az alkalomra vártunk, hogy kívánságunk beteljesedjen.
Ez az alkalom teljesen váratlanul érkezett, mint ahogy a legtöbb
lehetõség szokott jönni, mikor a kívánság és az elõkészületek megérlelik
a helyzetet.
A Californiai Tudományos Akadémia múzeumában San Franciscoban, a Golden
Gate Parkban nagyon szép állatgyûjtemény van, állatcsoportonként
felállítva. Vannak köztük szarvasok, hegyi juhok, antilopok, kuguárok,
és barna medvék. Mr Paul Fair, a preparátor mikor egy vapiti csoportot
állított ki, azt mondta, hogy a legközelebbi csoport grizzly medvékbõl
lesz. Meglepve kérdeztem tõle hogyan, mikor úgy tudom a kaliforniai
grizzly kiveszett. Azt válaszolta, hogy ez igaz, de az ezüstös
szõrhegyû medve, amelyiknek Wyoming a tulajdonképpeni hazája, szintén
egy grizzly fajta és elterjedési köre nyugatra a Sierra Nevada hegyekig
terjed, és így mint egy Csendes-óceán partvidéki változatot lehet
osztályozni. Merriam professzor monográfiáját idézte, hogy állítását
bizonyítsa. Azonkívül arról is felvilágosított, hogyan lehetne
engedélyt kapni Washingtonból a Yellowstone Parkban való vadászatra.
Azonnal alkalmat kerestem, hogy Dr. Barton Evermant a múzeum gondnokát
meginterjúvoljam arra vonatkozóan, hogy kivihetõ lenne-e az, ha mi
felajánlanánk saját költségünkön való szolgálatainkat. Mindjárt
megjegyeztem azt is, hogy íjjal és nyíllal akarjuk elejteni a medvéket
és ezzel az antropológia egy vitás kérdésére is választ kapnánk. Az
ajánlat tetszett neki és írt Washingtonba a múzeumi példányok
elejtésének engedélyezéséért és egyben ismertette velük, hogy a medvéket
nyíllal akarjuk elejteni. Ehhez én ragaszkodtam, nehogy a jövõben viták
vagy félreértések merülhessenek fel a vadászat módját illetõen. Az
Akadémia hamarosan megkapta az engedélyt és mi megkezdtük
elõkészületeinket az expedícióra. Ez 1919-ben késõ õsszel volt.
Úgy terveztük, hogy Mr. Compton, Mr Young és én leszünk a vadászok és
olyan segítséget fogadunk el amilyen éppen szükséges. Átvettük elõzõ
tapasztalatainkat és kezdtük kitervelni az eljövendõ vadászat
alapelveit. Fegyvereinket a fekete medvéken szerzett tapasztalatainkból
kifolyólag megfelelõnek tartottuk. Íjaink éppen megfeleltek a mi
erõnknek és elég erõsek voltak ahhoz, hogy egy jó nyílvesszõt
keresztüllõjenek egy lovon. Ezt nemrég elhullott lovakon próbáltuk ki.
Azonban azt elhatároztuk, hogy nyílhegyeinket meghosszabbítjuk és
keményített acélból fogjuk készíteni. Különös gondot fordítottunk rá,
hogy nyílvesszõink minden részletükben tökéletesek legyenek. Azután
elkezdtük a medvék bonctanát, életszerveik fekvését és nagyságát
tanulmányozni. William Wrightnek a grizzlykrõl írt munkájában értékes
adatokat találtunk ezeknek az állatoknak a természetére és szokásaikra
vonatkozólag. Minden hír dacára, ami ezeknek a medvéknek szívósságáról
és kegyetlenségérõl szólt, azt tartottuk, hogy mégis csak húsból és
vérbõl vannak és így nyilaink képesek lesznek végezni velük.
Magunkat is elkezdtük felkészíteni az erõpróbára. Ámbár jó formában
voltunk, a nagy esemény miatt külön tréningbe fogtunk. Futottunk,
ujjainkat erõsítettük és egyéb tornagyakorlatokat végeztünk, hogy
izmaink erõsödjenek és kitartásunkat növeljük. Mezei lõgyakorlatainkat
a gyors egymás utáni lövés és a gyors távbecslés szempontjából, mind
emelkedõ, mind vízszintes, mind lejtõs terepen tartottuk meg. A
számításba jöhetõ összes tényezõt figyelembe vettük. Bátyám, C. D.
Pope, Detroitból puskás nagyvad vadász volt. Õt is meghívtuk és
megbeszélést tartottunk vele a megfelelõ vezetõket illetõen. Boldogan
beleegyezett, hogy velünk jön és megosztja a költségeket. Ugyanakkor
Ned Frostot ajánlotta Codyból, Wyoming államból, mint Amerika
legtapasztaltabb grizzly vadászát. Ugyanebben az idõben egyik kollégám
Washingtonban járt a Smithsonian Institute-ban ahol a törzs egyik
tagjával találkozott. Azt kérdezte, hogy ismeri-e Dr. Popet San
Franciscoból, aki nyíllal akar grizzlyre vadászni. Elmondta azt is,
hogy ez kivihetetlen, ostoba és veszélyes dolog, amit lehetetlenség
megcsinálni. Mi teljesen átéreztük a veszélyt és éppen ebben rejlett a
vállalkozás csábító ereje. De tudtuk azt is, hogy bármennyire sikeresen
oldjuk is meg vállalkozásunkat, áldozatul esünk a kedvelt népies hitnek.
Eszerint a Yellowstone Parkban élõ medvék mind szállodai kedvencek, akik
moslékon élnek és kegyetlenség ezeket a kedves mackókat nyíllal kínozni.
Frosttal váltott elsõ levelemben biztosítottam õt, hogy mi nem akarunk
szelíd mackókra lõni, és ha kell, inkább lemondunk a kirándulásról. Õ
megnyugtatott, hogy ettõl nem kell félni és emlékeztetett arra, hogy a
Yellowstone Park 50 mérföld széles és 60 mérföld hosszú és hogy a Rocky
Mountains néhány igen magas csúcsa is beletartozik. Ezeken a részeken
az állatok távol állnak a szelídségtõl. A medvéket két csoportba
osztották fel: az egyik fõleg fekete, barna és néhány hitványabb
grizzly medvébõl áll. Ezek látogatják a táborokat és a szállodákat. A
medvék másik csoportja sohasem megy a civilizáció közelébe, hanem kint
él az érintetlen és vad hegyek között és épp oly veszélyesek és
kiszámíthatatlanok, mint Alaszka vagy bármely vad vidék medvéi. Ezek
ki-be vándorolnak a parkban és a szomszédos államokban vadászat tárgyát
képezik. Megígérte, hogy össze fog hozni bennünket olyan romlatlan és
félelmet nem ismerõ grizzlykkel, mint amilyeneket Lewis és Clarke láttak
elsõ felfedezéseik idején.
Miután kirándulásunk célját és az íj és nyílvesszõk használatát
megmagyaráztuk, Ned Frost azt mondta, hogy ez reális dolog és
csatlakozott a tervünkhöz. Egy nyílvesszõt küldtem neki mutatóba azok
közül, amiket vadászatra használtunk. Válaszát az alábbiakban közlöm:
"Kedves Doktor!
Tegnap, vagy tegnapelõtt kaptam meg a levelét és a "JÓ ORVOSSÁG" a
vadász nyílvesszõ is tegnap jött meg az esti vonattal. Most már, hogy
ezt a kis grizzly csiklandozót jól átvizsgáltam, még sokkal nagyobb
érdeklõdéssel nézek az elkövetkezendõ vadászat elé. Nagyszerû lesz és
jól fogjuk érezni magunkat. Ne aggódjon a medve ütései felõl. Hosszú
tapasztalataimból tudom, hogy sohasem avval a medvével van baj,
melyikrõl gondoljuk, hanem mindig az támad, amelyikrõl a legkevésbé sem
tételezzük fel. Sokszor csapáztam sebesült grizzlyket és egyik sem
fordult szembe velem. De azért mégis van három olyan tapasztalatom,
amire ha rágondolok, még ma is égnek áll a hajam. A legborzalmasabb
kalandom éppen akkor történt, amikor 16 olyan medvés kutyám volt velem,
amilyeneket még soha senki nem szedett össze. Egy vén anyamedve volt és
én azt hittem, hogy a kutyák le fogják kötni a figyelmét.
Most is vannak kutyáim, de ne higgye, hogy úgy lehet velük vadászni
grizzlyre, mint fekete medvére. Mint biztosításra, semmi esetre sem
lehet rájuk számítani, ha grizzlyrõl van szó. Egy jó kis juhászkutya
többet ér, mint egy tucat medvés kutya, de egy ilyen jó kis juhászkutya
csak egyszer akad egy életben.
Ha tud lóhátról lõni, azt hiszem az biztos dolog és praktikus is. De
nem gondolom, hogy annyi veszély lenne a játékban. Csak egyszer fordul
elõ, hogy egy medve nekimegy az embernek és az is csak akkor mikor nem
számítunk rá. Ne törõdjön vele. Én csak azt tudom mondani, hogy minél
hamarább bele kell lõni egy nyílvesszõt a fickóba minél jobb helyre és
ez lesz expedíciónknak az igazi hitele.
Sok grizzly van a parkban és nem mind vad. De ha néhány mérföldre
elhagyja a hotelokat, nem fog olyan grizzlyket találni, amelyek 30
yardról mutogatják az oldalukat. Minden esetre nem tudom milyen
távolságból tudja használni a íját és kilyukasztani a bundáját. Úgy
gondolom, hogy lesz néhány lehetõségünk, mert sok medvét láttam a
parkban, de természetesen még sohasem vadásztam rájuk és nem tudom,
hogyan fognak viselkedni, amikor a bõrük forog veszélyben. Akad néhány
olyan is, amelyik hajlamos a táborok éjjeli kifosztására, és ha kell
harcol is érte, de a legtöbb közülük azonnal kereket old amint valaki
üldözõbe veszi.
Ha önök is úgy kívánják, tudok néhány kutyát, mégpedig jó kutyát vinni
magammal. Nyomra tesszük õket, mi pedig egy-egy jó lóra ülve követjük
õket, ha a többi vadászati mód nem válna be.
Tudom, hogy vélekednek Önök a felõl, hogy csak nyíllal ejtsék el a
medvét, és hogy semmi más lövés ne történjen. Biztosítom Önt, hogy
olyan közel fogom engedni õket, amennyire Ön kívánja és lesz elég
alkalma felhasználni az íját, csak attól félek, hogy a medvék erõsebbek
lesznek, mint az Ön íja és kiváló nyílvesszõi.
Baráti üdvözlettel:
Ned Frost "
Tehát kezdettõl fogva láttuk, hogy a grizzly vadászaton a kutyáknak nem
sok hasznát vehetjük. Esetleg szükséges lesz, hogy csalétket tegyünk,
vagy kössünk ki és az e mellett elhelyezett leshelyrõl lõjük meg a
medvét. Frost biztosított arról, hogy a grizzly mikor soványan elõjön a
telelésbõl, el tud futni a kutyák elõl akár a másik államba is, de
közben agyoncsapja és széttépi, amelyik a körmei, közé kerül. Õsszel,
mikor kövérek, nem szívesen futnak, de átgázolnak a falkán anélkül, hogy
az képes volna megakadályozni a vadász megtámadásában. Felhozta
példának, hogy egyszer vagy 8-10 orosz medvés kutyával üldözött egy
grizzlyt kb. 30 mérföldön át. Amint követte a hajszát lóhátról, hol
egyik, hol másik kutyáját találta meg darabokra tépve, kibelezve,
végtagjaitól megfosztva. Végülis a kutyák ugatása után megtalálta a
medvét, mély hóban egy sziklacsúcs védelmében. Csak két kutyája volt
már, és ezek közül is az egyiknek el volt törve a lába. A dühtõl
õrülten lõtt rá a grizzlyre. A medve támadott úgy 40 yard távolságról.
Frost csípõig volt a hóban, így nem tudott kitérni a támadás elõl.
Gyors egymásutánban öt golyót lõtt ki a közeledõ medvére, látszólag
eredménytelenül. A medve jött és csak Frost mellén rogyott össze. A hû
kutya belecsimpaszkodva lógott rajta, kétségbeesett erõlködéssel
próbálta megmenteni gazdáját. Ez egyike volt annak a három-négy
életveszélyes kalandjának, amiben Frostnak vadászat közben része volt,
és amikrõl õ azt mondja, hogy segítettek megderesíteni arany fürtjeit.
/Frost: dér, fagy/ A kutya hosszú éveken keresztül dédelgetett kedvence
volt a családnak. Frost 14 éves korában lõtte elsõ medvéjét, ami mellé
csaknem 500 darabot fektetett le vadászatai során.
Jellemzõ a grizzlyre, hogy a legcsekélyebb kihívásra azonnal támad és
ettõl semmi sem tudja eltéríteni. Késõbb ezt mi is tapasztaltuk,
különösen akkor, ha bocsaival járó anyamedvével találkoztunk. Az ezt
tanúsító esetek sokkal közismertebbek, hogysem érdemes lenne felsorolni
õket. Tom Murphy, kaliforniai hírneves medvevadász azonban elmesélt
egyet, amit le kell írnom. A régi idõkben Humbolt Countryban élt egy
telepes. Pete Blufordnak hívták és indián felesége volt.
Egy
negyedmérföldnyire attól a helytõl, ahol most Blocksburg város széle
van, rálõtt egy anya grizzlyre, akinek két bocsa volt. A vadállat
támadott és leütötte õt a földre. Közben feltépte az ember altestét.
Bluford egy kidõlt fa alá esett, ahol a medve ismételten belekapott.
Azzal, hogy ide-oda hengeredett a fa alatt, attól függõen, hogy a medve
melyik oldalról támadott, meg tudta menteni az életét. Bluford kutyája
is zaklatta az állatot és az felhagyott az erõlködéssel, továbbállt.
Bluford a nagy sebek dacára haza tudott jutni. Olyan nagy seb tátongott
az altestén, hogy a belei kilógtak rajta. A barátja, Beany Powell
durván összevarrta. Felgyógyult, és még sokáig élt a környék indiánjai
között. A nyugati humor példája képpen azt mesélik, hogy Beany Powell
mikor zsákvarró tûvel és madzaggal összevarrta a sebet, egy jókora darab
hájjal nem tudott mit kezdeni. Mivel visszahelyezni nem tudta, levágta,
a zsírt kisütve belõle a csizmája zsírozására használta fel. Az öreg
Bluford ismert alakja lett a környéknek. Azzá vált, amit nyugaton
"poison oakernek", vagyis olyan embernek mondanak, aki a mérges
tölgybozótokban él. Annyira mélyre süllyedt, hogy állatszerûvé vált.
Haja lenõtt a vállára, szakállát nem fésülte, körmei olyan hosszúak
voltak, mint a karmok és rémesen piszkosak. Ismeretlen korú rongyok
fedték testét, tele volt tetvekkel és az indiánok legdegradáltabb
maradványai között élt. Egy hideg téli napon holtan találták
összeomlott kunyhójában. A piszkos padlón feküdt, rongyos kabátja az
arcán, kezei a feje alatt és mindkét karja alatt egy-egy megfagyott
macska feküdt. Ezek a régi pionírok különös emberek voltak és különös
módon haltak meg.
Grizzly vadászterveinkben számításba vettük ennek az állatnak nagy
támadó kedvét. Tudtuk, hogy nagyon gyors. Képes egy kutyát, vagy lovat
leütni futtában, ezért semmi értelme, hogy az ember elfusson elõle.
Senki sem képes hamar fára mászni, ha közel van a grizzly. Adams látta
ezt. Az ember csak éppen kinyújtja magát, hogy a medve jobban
felszakíthassa. Tehát azt határoztuk el, hogy végveszély esetén
lebukunk, vagy laposan a földre fekszünk, és halottnak tetetjük
magunkat. Tehát ezt gyakoroltuk, futási gyakorlataink pedig inkább azt
a célt szolgálták, hogy kitartásunkat növeljék, és követni tudjuk a
medvét, ha ez szükséges. Ishi, a Yana indián elmondta, hogy gyõzték le
nyilakkal a grizzlyket és ha támadtak, akkor lándzsákkal és tûzzel
találták szembe magukat. Így tehát szereztünk lándzsákat, több mint egy
láb hosszú jól edzett pengével, jó erõs vasköpûvel és hat láb hosszú
kõrisfa nyéllel. A penge mögé terpentinbe áztatott vattát tettünk.
Ezeket úgy lehetett meggyújtani, hogy egy üvegpapírral ellátott rugó
zsinegjét megrántottuk. A rugó több gyufafejen nyugodott. Szellemes és
használható találmány volt. Az eszkimók 10-12 láb hosszú lándzsát
használtak jegesmedve ellen. Ha megnyilazták és a medve támadott, akkor
a lándzsák nyelének végét a földbe döfték, a hegyét kellõ magasságba
állították és hagyták, hogy a medve belefusson és felnyársalja magát.
Amint a vadászat ideje közeledett, Ned Frost lebeszélt bennünket ezekrõl
a terveinkrõl. Elmesélte, hogy volt egyszer egy grizzlyje, amit a hátsó
udvaron tartott erõs, hosszú láncon. Ez a medve olyan gyors volt, hogy
bár aludni látszott, mégis ha egy csirke eléggé megközelítette,
hihetetlen gyorsasággal ragadta meg a mancsával, minden látható
erõlködés nélkül. Mikor játszottak, a fiúk meg akarták szúrni
vasvillával, és olyan ügyesen hárította el a szúrásokat, mint egy kiváló
vívó. A tûz pedig - úgy gondolta - jó szolgálatot tehet éjszaka, de
nappal hatástalan marad. Így tehát ragaszkodott hozzá, hogy hozza a
puskáját támadás esetére. Mi végül is beleegyeztünk ebbe, de csak azzal
a feltétellel, hogy csak halálos veszedelem esetén használhatja.
Különben tervünk és mi is hitelünket vesztenénk. Tudtuk, hogy nyíllal
nem lehet megállítani a grizzly eszeveszett lerohanását, de reméltük,
hogy legalább egyet ezzel a módszerrel fogunk elejteni és csak ezután
kötünk kompromisszumot, ha szükséges. Az indiánok a lándzsa, a tûz és a
mérgezett nyíl használata mellett még védett fedezékbõl is szoktak lõni
a medvékre, de lóhátról is vadásszák õket. Mi nem tartottuk
sportszerûnek, hogy fáról lõjünk. Viszont azt mondták, hogy nehéz lesz
olyan lovat találni, amivel elég közel lehet lovagolni a grizzlyhez, és
amelyek elég gyorsak ehhez a feladathoz.
Érdeklõdésünkre, hogy mennyi medve lehet a parkban, azt a tájékoztatást
kaptuk, hogy 500 és 1000 között van a számuk. Figyelembe véve, hogy
3000 négyzetmérföld területrõl van szó, amelyen 6000 vapiti szarvas,
több száz bölény, sok antilop, hegyi juh és egyéb állat él, ez nem is
látszik valószínûtlennek. Tudom azt is, hogy nemrég elhangzottak olyan
kijelentések, hogy csak negyven grizzly él a parkban. Ez a becslés
azonban csak azokat a grizzlyket veszi figyelembe, amelyek a
nagyközönség elõtt gyakran mutogatják magukat. Frost szerint több száz
grizzly van a parkban, amelyek közül sokan becsavarogják a környezõ
államokat. Így nem kell félnünk attól, hogy megtizedeljük a létszámot,
és minden reményünk megvan arra, hogy sok állatot fogunk látni. Tény,
hogy az utóbbi években túlságosan elszaporodtak és veszedelmet
jelentettek a környéken élõknek. Így bizonyos mértékû kilövésük is
szükségessé vált. Az elõzõ öt év leforgása alatt a Yellowstone park
grizzlyjei négy személyt öltek meg vagy tettek nyomorékká. Ezek közül
az egyik Jack Walsh volt, foglalkozását tekintve kocsis. A kocsija
alatt aludt, mikor egy nagy grizzly a karjánál fogva megragadta,
elhurcolta és feltépte az altestét. Ez a Cold Sprins tájékán történt.
Walsh néhány nap múlva vérmérgezésben és hashártyagyulladásban halt meg.
Frostot magát is megtámadta egy medve. Egy turista társaságot vezetett
keresztül a rezervátumon és éppen lefekvés elõtt azt magyarázta nekik,
hogy ahol vannak nincs medve veszély. A sátorban egy lókölcsönzõvel
aludt együtt, akit Phonograph Jonesnak hívtak. Éjfél felé egy óriási
grizzly hatolt be a sátorba, rálépett Jones fejére, lehámozván durva
talpának nyomásával a bõrt. Fájdalmas kiáltással ébredt fel, mire a
medve kiszakította az alsó bordáit. A kiáltás felébresztette Nedet, aki
mivel nem volt fegyvere, a vánkosával vágta a medvét fejbe. A grizzly
egy ordítással Nedre ugrott, aki mélyen belebújt a hálózsákjába. A
grizzly megragadta a combjánál fogva és hálózsákostul kihurcolta az
erdõbe. Amint vitte, néha-néha megrázta, mint kutya a patkányt. Frost
érezte a hatalmas fogakat a combjában, és azt hitte, hogy már
összemorzsolódtak a hatalmas álkapcsok között. Mintegy 100 yardnyira a
tábortól egy törpefenyõ bozótban olyan hevesen megrázta, hogy combizmai
kiszakadtak és kifordult a hálózsákból. Félmeztelenül gurult jó néhány
yarddal odébb a bozótba. Míg a feldühödött medve a hálózsákkal
veszõdött, Frost egy közeli fenyõhöz vonszolta magát és pusztán a
karjaival felmászott rá. A tábor nyüzsgõ méhkassá változott,
fellobogtak a tüzek és a bádogedényekkel hatalmas lármát csaptak. Az
egyik ember lóra ült és a medve körül körözve sikerült elzavarnia.
Miután az elsõsegély megkapta, Frostot végül a feleségének sikerült
meggyógyítania. Azóta szûnni nem akaró gyûlöletet érez a grizzlyk iránt
és szenvedélyes hévvel vadászik rájuk. Azt mondják, hogy ez után az
eset után majdnem 40 rosszindulatú grizzlyt kellett a parkõröknek lelõni
és Frostnak megengedték a fegyver viselését. Késõbb láttuk, hogy
sohasem aludt el a csuklójához szíjazott Colt automata pisztolya nélkül.
Úgy terveztük, hogy két csoportot alakítva megyünk a parkba. Az egyik
csoport lenne: Frost, a szakács, a lókölcsönzõ, a bátyám és a barátja,
Henry Hulbert bíró Detroitból. Õk Codiból indulva a málhával együtt a
Sylvan hágón át jönnek.
A másik csoportot Arthur Young és én alkottuk. Mr. Comptonnak otthon
kellett maradnia, mivel a családban váratlan betegség lépett fel. Mi
vonattal utaztunk Ashtonba. Ez volt a legközelebbi pont a Yellowstone
Stationhoz a rezervátum határán, melyet télen vonattal el lehetett érni.
Ezt a pontot 1920 május egyik utolsó napján értük el. Az utakat elzárta
a hó, de szerencsére minket Pocatello szakasz felügyelõjének érdeklõdése
és udvariassága következtében az egyik alkalmazott bevitt. Nagy
mennyiségû málhát küldtünk magunk elõtt, úgy hogy mi csak a hálózsákokat
és a külön ruházatot, valamint íjászfelszerelésünket vittük magunkkal.
Ez utóbbi fejenként két íjból és egy 144 széleshegyû vesszõre
berendezett tartóból állt. A legkitûnõbb íjászfelszerelés a Crecy csata
óta. Young egy új íjat hozott magával, amely 85 fontos volt. Már jó
néhány vadászaton kipróbálta. Az "Öreg grizzly" volt a másik, ez 75
fontos volt. Késõbb úgy találta, hogy a nehezebbik túl erõs a magas
hegyek hideg idõjárásában, ahol az ember izomzata merevvé válik és
veszít erejébõl, míg az íj maga erõsebb lesz. Az én íjaim mindegyike 75
fontos volt. "Old Horribile "az én kedvencem volt, az egyik, amely
keményen és simán lõtt és "Medveölõ", a finom szemcsézetû, visszahajlott
karú íj, amivel elsõ medvénket segítettem meglõni. Nyilaink a szokásos
3/8 hüvelyk átmérõjû nyírfavesszõk voltak, gondosan kiválogatva,
egyenesek és pontosak. Hegyeik acélból készültek és olyan élesek
voltak, mint a késpenge. Minden eshetõségre számítva néhány tompa és
sas vesszõt is vittünk magunkkal.
A parkban mély havat találtunk és az utak is csak nemrégen lettek
hernyótalpas vontatókon húzott hóekékkel megtisztítva a hótól. Autóval
mentünk a Mamut meleg forrásig és tisztelgõ látogatást tettünk Albright
fõfelügyelõnél. A közeli canyonban egy üres õrházban szállásoltuk el
magunkat. Itt vártunk a másik csoport megérkezésére. Jövetelünkrõl az
összes õrt értesítették, és utasítást adtak nekik, hogy amennyire csak
lehet segítsenek nekünk. A kis õrház hamarosan kedvelt tartózkodási
helyükké vált, ahol történetek mesélésével és tûz melletti muzsikálással
kellemes estéket töltöttünk. Néhány nap múlva üzenetet kaptunk
Forsttól, hogy a Sylvan hágót borító 50 láb mély havon karavánjával nem
tud átjönni, és visszatért Codyba, ahol autóra rakodik, és Montana felé
kerülve, Gardenen át a park északi bejáratához jön. Három nap múlva
érkezett meg tomboló hóviharban. Ekkor körülbelül május 31-e lehetett.
Frost egyike a legkiválóbb nyugati típusoknak. A bozót országában
született és nevelkedett, és nagyvad vadász volt mióta elég nagy ahhoz,
hogy fegyvert vegyen a kezébe. Életereje teljében volt, végtelenül
mozgékony, bátor és merész. Mindannyian csodáltuk õt. Teljes tábori
felszerelését magával hozta, amelyet évek tapasztalatai alapján
válogatott össze, és minden idõjárási körülmények között megfelelt. A
részleghez tartozott még Art Cunningham a szakács, C. D. Pope, és Henry
Hulbert bíró. Art nagymennyiségû tábori eszközzel és szakácstudománnyal
felszerelkezve érkezett. A bátyám azért jött, hogy lássa a vadászatot,
a bíró pedig azért, hogy fényképeket készítsen, és emelje az esemény
fényét. Valamennyien patinás erdei és vadász emberek voltak.
Megérkezésük után kényelmesebb helyre, egy fatörzsekbõl összerótt házba
költöztünk, ahol nem törõdtünk vele, akárhogyan hordja odakinn a havat a
szél, mi kellemes melegben szõttük a grizzlyk elleni terveinket. Eddig
még kevés medvével találkoztunk, és ezek is a turistabarát változathoz
tartoztak. Szalonnát loptak a magasan elhelyezett húsraktárból, és
egyet találtunk az erdõben, amint kényelmesen ült a fenekén és nyugodtan
majszolta egy kekszes doboz tartalmát. Ezek voltak a szállodai
kedvencek, és minket különösebben nem érdekeltek. Az összes említésre
érdemes állatunk néhány félig halálra éheztetett vapiti szarvas, mormota
és kanadai mátyásmadár volt. Elkezdtük gyalogos vadászatainkat
átfésülve a Hayden völgyet, a Sour Creek környékét, a Mount Washburn-t
és a Cascade Creek felsõ folyását. Helyenként a talaj nagyon nedves
volt, és az erdõkben sok helyen megmaradt a hó. Szükséges volt tehát,
hogy gumi lábbeliben járjunk. Társaságunk két csoportra oszlott.
Young, Frost és én az egyik irányba jártunk felderíteni, bátyám és a
bíró a másikba. Minden magas hegycsúcsra felmásztunk, ahonnan át tudtuk
tekinteni távcsöveinkkel a környéket. Reggel nyolctól délután kettõig
naponta átfésültük a terepet medvék után kutatva. Eredeti tervünk az
volt, hogy néhány kimustrált öreg lovat használunk fel csaléteknek.
Mivel azonban ez nem sikerült, vapiti hullákat kezdtünk el keresni. Sok
régi hullát találtunk, de olyat, amelyikbõl arra következtethettünk
volna, hogy nemrégiben medvék jártak a környéken, egyet sem.
|