Gesta Hungarorum
2010.01.14. 23:46
TI: Gesta Hungarorum
AU: Anonymus
NA: Pais Dezső (fordító)
NA: Interpopulart Könyvkiadó (elektronikus kiadás)
NA: Fogarasi István (szerkesztés, korrektúra)
NA: Moldován István (ASCII verzió)
DT: forrásmű
PD: 1998/03 (elektronikus változat)
SO: Interpopulart Könyvkiadó -- 2000 Szentendre, Kossuth u. 10.
KW: honfoglalás
KW: forrásmű
KW: magyar történelem, 11. sz.
NT: A GESTA.ZIP-ben a mű teljes szövege RTF és text formában van meg
NT: Latin 2-es ékezetekkel.
//////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\
Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A
szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát
illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző
vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési
és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják
az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy
ennek a dokumentumnak elektronikus formában való terjesztése
nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják
maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad
terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK
állományából.
Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható,
terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű
alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való
megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és
felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét
kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig
benne kell maradnia.
A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási
szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású,
szabad terjesztésű elektronikus szövegekkel. A MEK projekttel
kapcsolatban a MEK-L@listserv.iif.hu lista e-mail címén lehet
információkat kapni és kérdéseket feltenni. A MEK központi
Internet szolgáltatásainak URL címei: ,
és .
\\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY ////////////////
------------------------------------------------------------------
(c) Interpopulart Könyvkiadó
Az elektronikus változat csak nem kereskedelmi
alkalmazásokra használható fel!
------------------------------------------------------------------
ANONYMUS
GESTA HUNGARORUM
KEZDŐDIK AZ ELŐBESZÉD A MAGYAROK CSELEKEDETEIHEZ
Mesternek mondott P, a néhai jó emlékű, dicsőséges Bélának,
Magyarország királyának jegyzője, N-nek, az ő legkedvesebb
barátjának, a tisztelendő és az írástudás művészetében avatott
férfiúnak üdvözletét meg kérése teljesedését jelenti. - Midőn
hajdan iskolai tanulmányon együtt voltunk és egyforma
iparkodással olvasgattuk a trójai történetet, melyet én erősen
megkedvelvén, a Frígiai Dáresnek és egyébb szerzőknek
könyveiből úgy, miként mestereimtől tanultam, a magam
fogalmazása szerint egy kötetbe szerkesztettem, akkor kérted
tőlem, hogy amint a trójai történetet és a görögök háborúit
megírtam, ugyanúgy írjam meg neked Magyarország királyainak és
nemeseinek származását is: hogy a hét fejedelmi személy, aki a
hét magyar nevet viseli, miképpen jött ki szittya földről, vagy
milyen az a szittya föld, miképpen született Álmos, s mi okból
nyeri az Álmos nevet Magyarország első vezére, akitől a
magyarok királyai erednek, vagy mennyi országot és királyt
vetettek maguk alá, vagy ezt a szittya földről kijött népet mi
okból hívják az idegenek beszédében hungárusoknak, a maga
nyelvén meg magyerinak. Meg is ígértem, hogy teljesítem a
kérést; ámde más teendőktől akadályozva kérésedről is,
ígéretemről is már majdnem megfeledkeztem volna, ha Kedvességed
levelében tartozásom teljesítésére nem figyelmeztet.
Visszagondolva tehát Kedvességedre, noha ennek a vesződséges
vágtam, hogy véghezvigyem azt, amire ösztökéltél. De meg a
különböző történetírók példája szerint, az isteni kegyelem
segedelmére támaszkodva, magam is jónak láttam, hogy mindazt
utódaink legvégső nemzedékéig feledésnek ne engedjem. Tehát
legjobbnak tartottam, hogy igazán és egyszerűen írjam meg
Neked, s így aki olvassa, tisztán láthassa, miképpen estek meg
a dolgok. Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának
kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis
meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban
hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért
most már inkább az iratok biztos előadásából meg a történeti
művek világos értelmezéséből nemeshez méltó módon fogja fel a
dolgok igazságát. Magyarország tehát boldog, jutott neki
adomány sok; hisz örülhet minden órán, deákjának ajándékán,
mivel megvan íme neki királyai és nemesei származásának a
kezdete. Ezekért a királyokért pedig legyen dicséret meg
tisztelet az Örökkévaló Királynak és Anyjának, Szent Máriának,
s az ő kegyelméből Magyarország királyai és nemesei bírják az
országot boldog véggel, most és mindörökké. Ámen.
SZCÍTIA
Szcítia tehát igen nagy föld, melyet Dentü-mogyernak hívnak.
Kelet felé határa az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig
terjed. Mögötte pedig ott van a Don nevű folyam nagy
mocsaraival, ahol szerfölött bőven találni nyestet, úgyhogy
nemcsak a nemesek és alrendűek ruházkodhatnak vele, hanem a
gulyások, kanászok és juhászok szintén díszes ruházatot
hordanak azon a földön. Ugyanis ott bővében van az arany meg az
ezüst, s annak a földnek a folyamaiból drágakő és gyöngy kerül
elő. A Szcítiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg
és Mágóg nemzetei, akiket Nagy Sándor elzárt a világtól. A
szittya földnek széle-hossza igen nagy. Az embereket meg, akik
rajta laknak, közönségesen dentü-mogyeroknak nevezik a mai
napig, és soha semmiféle uralkodó hatalmának az igáját nem
viselték. A szcítiaiak ugyanis jó régi népek, s van hatalma
Szcítiának keleten, mint fentebb mondottuk. Szcítiának első
királya Mágóg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Mágóg királytól
nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt
az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. ő az Úr
megtestesülésének négyszázötvenegyedik esztendejében a szittya
földről kiszállva hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és
a rómaiakat elkergetve az országot birtokába vette. Majd
királyi székhelyet állított magának a Duna mellett a hévizek
fölött: minden régi épületet, amit ott talált, megújíttatott,
és az egészet igen erős fallal vétette körül. Ezt magyar
nyelven most Budavárnak mondják, a németek pedig Ecilburgnak
hívják. De elég ennyi! Maradjunk meg a történet útján. Hosszú
idő múlva pedig ugyanazon Mágóg király ivadékából eredt Ügyek,
Álmos vezér apja, kinek Magyarország királyai és vezérei a
leszármazottai, miként a következőkben majd előadjuk. A
szcítiaiak, amint mondottuk, jó régi népek. Róluk a
történetírók akik a rómaiak viselt dolgait megírták, így
beszélnek: A szittyák valaha igen bölcsek és szelídek voltak,
földet nem műveltek, és majdnem semmiféle bűn nem fordult elő
közöttük. Ugyanis nem voltak mesterséggel épült házaik, csupán
nemezből készült sátraik. Húst, halat, tejet, mézet ettek, és
bőven volt fűszeres boruk. Nyusztprémbe és más vadállatok
bőrébe öltöztek. Arany, ezüst, gyöngy: annyi volt az nekik,
mint a kavics, mivel saját földjük folyamaiban találhatták
mindezt. Nem kívánták a másét, minthogy mindannyian gazdagok
voltak, sok állatnak és elegendő ennivalónak a birtokosai. Nem
paráználkodtak, hanem mindenkinek csupán csak egy felesége
volt. Ámde utóbb a szóban lévő nemzet a háborúskodásba
belefáradva, olyan kegyetlenné fajult, hogy - némely
történetírók szerint - haragjában emberhúst evett, meg emberek
vérét itta. Hogy kemény egy nemzet volt, hitem szerint azt ma
is megismerhetitek ivadékairól. A szittya nemzetet bizony
semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá. Tudniillik Dáriust,
a perzsák királyát csúfosan megkergették, úgyhogy Dárius ott
nyolcvanezer embert veszített el, s nagy rettegve szaladt
Perzsiába. Ugyancsak a szcítiaiak Círust, szintén a perzsák
királyát, háromszázharmincezer emberével együtt megölték. A
szcítiaiak magát Nagy Sándort, Fülöp királynak és Olimpiadis
királynénak a fiát, aki sok országot harcban leigázott, szintén
szégyenletesen megfutamították. Ugyanis a szittyák keményen
bírtak minden fáradalmat, meg testileg is nagyok, a harcban
pedig vitézek voltak. Semmijük sem lehetett a világon, amit ne
tettek volna kockára, ha sérelem esett rajtuk. S amikor a
győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a
zsákmány után, mint utódaik közül a mostaniak, hanem csak a
dicsőséget keresték ezen az úton. Dáriust, Círust és Sándort
nem számítva, a világon egyetlenegy nemzet sem merte lábát
tenni az ő földjükre. A fent nevezett szittya nemzet pedig
kemény volt a harcban és gyors a lovon; a fején sisakot
hordott, az íjjal, nyíllal különbül bánt, mint a világ összes
nemzetei közül akármelyik, s hogy csakugyan ilyen volt, azt az
utódairól is megítélhetitek. A szittya föld éppen azért, mert
annyira messze esik a forró égövtől, különösen kedvez a
nemzedékek szaporodásának. Azonban - ámbár szerfölött nagy
kiterjedésű - mégis a rajta született népség sokaságát sem
táplálni, sem befogadni nem tudta. Ezért a hét fejedelmi
személyt, akit hétmagyarnak mondottak, a helyszűkét nem tűrte
tovább, hanem gondolkozott, hogy azt mindenképpen elhárítja.
Akkor ez a hét fejedelmi személy tanácsot tartva megállapodott
abban, hogy olyan földet foglal el magának, amelyen laknia
lehet, s evégből elhagyja szülőföldjét, miképpen majd a
következőkben előadjuk.
MIÉRT MONDJÁK AZT, HOGY HUNGÁRUSOK?
Most ehhez még azt kell hozzátennünk, miért hívják a szittya
földről kiköltözött népet hungárusoknak. Hungárusoknak
Hungvárról nevezték el őket azért, mert a szlovének meghódítása
után a hét fejedelmi személy Pannónia földjére lépve, ott jó
soká időzött. Innen az összes környező nemzetek Álmost, Ügyek
fiát, hungvári vezérnek hívták, katonáit meg hungvárusoknak. De
elég ennyi! Ezt elhagyva térjünk vissza kitűzött munkánkra,
haladjunk a történelem útján, s úgy, amint a Szentlélek
sugallja, végezzük a megkezdett művet!
ÁLMOS, AZ ELSŐ VEZÉR
Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében
Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg
király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának,
aki feleségül vette Dentü-Mogyerban őnedbelia vezérnek Emes
nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta.
Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak,
mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg
turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt.
Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és
ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön
sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar
nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre,
azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak -
ami latinul annyi, mint szent -, mivel az ő ivadékából szent
királyok és vezérek voltak születendők. De erről ne többet!
ÁLMOS VEZÉR
Álmos vezér pedig, miután világra született, nagy örömére
szolgált Ügyeknek és rokonainak, továbbá Szcítia majdnem összes
előkelőinek, merthogy az apja, Ügyek, Mágóg király
nemzetségéből eredt. Maga Álmos meg szép, de barna orcájú volt;
a szeme fekete, de nagy; a termete magas és karcsú; a keze
nagy, az ujjai vaskosak. Álmos egyszersmind kegyes, jóakaratú,
bőkezű, bölcs, derék katona volt; vidám adakozó mindazok
részére, akik Szcítia országában abban az időben katonák
voltak. Midőn pedig Álmos az érett kort elérte, mintegy a
Szentlélek ajándéka jutott neki, s így pogány létére mégis
hatalmasabb volt és bölcsebb Szcítia összes vezéreinél. És az
országnak minden dolgát abban az időben az ő tanácsai szerint
vagy az ő segítségével intézték. Mikor érett ifjúvá serdült,
Álmos vezér akkor feleségül vette azon a földön egy igen nemes
vezérnek a leányát. Ettől született Árpád nevű fia, akit
magával vitt Pannóniába, amint majd a következőkben előadjuk.
ÁLMOS VEZÉR MEGVÁLASZTÁSA
A hungárusoknak igen vitéz és a hadi viszontagságokban felette
hatalmas nemzete, mint fentebb mondottuk, eredetét a szittya
nemzetből vette, amelyet saját nyelvén dentü-mogyernak
neveznek. És az a föld túlontúl megtelt az ott született népek
sokaságával, annyira, hogy övéit már sem táplálni, sem
befogadni nem tudta, mint fentebb mondottuk. Ezért akkor a hét
fejedelmi személy, akit mind a mai napig hétmagyarnak hívnak, a
helyszűkét tovább nem tűrhetvén, tanácsot tartott, és késedelem
nélkül fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy
szülőföldjét elhagyja, s olyan földet foglaljon el magának,
amelyen laknia lehet. Akkor a választásuk arra esett, hogy majd
Pannónia földjét keresik fel. Erről ugyanis a szállongó hírből
azt hallották, hogy az Attila király földje, akinek az
ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott. Ámde a hét
fejedelmi személy közös és igaz értelemmel belátta, hogy a
megkezdett útnak végére nem járhat, hacsak vezér és parancsoló
nem lesz felette. Tehát a hét férfiú szabad akarattal és
egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt
fiai fiainak is a végső nemzedékig Álmost, Ügyek fiát, és
azokat, akik az ő nemzetségéből származnak, mivel Álmos vezér,
Ügyek fia, továbbá azok, akik az ő nemzetségéből származtak,
jelesebbek voltak nem dolgában, meg hadban is hatalmasabbak.
Tudniillik az a hét fejedelmi személy nem dolgában előkelő,
hadban hatalmas, hűségben állhatatos férfiú volt. Akkor
közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: "A mai naptól kezdve
téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahova a
szerencséd visz, oda követünk téged." Majd a fent említett
férfiak mindegyike Álmos vezérért - pogány szokás szerint -
saját vérét egy edénybe csorgatta, s esküjét ezzel
szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet,
melyet akkor egymás közt esküjükre tettek, mindhalálukig
megtartották úgy, amint ez az eskü itt következik.
ESKÜJÜK
Az eskü első szakasza így hangzott: Hogy ameddig csak az ő
életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából
lesz a vezérük. Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami
jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek
része legyen abban. Az eskü harmadik szakasza így hangzott:
Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad
akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik
soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az
ország tisztségeiből. Az eskü negyedik szakasza így hangzott:
Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez,
vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a
bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben,
melyet Álmos vezérnek tettek. Az eskü ötödik szakasza így
hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi
személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg
akarná szegni, örök átok sújtsa. Ennek a hét férfiúnak a neve
volt: Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák-
nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a
Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba,
akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka
apja, s Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a
Maglód-nemzetség származik, amint alább majd szó lesz róla. De
elég! Haladjunk a történelem útján!
KIKÖLTÖZÉSÜK
Az Úr megtestesülésének nyolcszáznyolcvannegyedik
esztendejében, amint az év szerint jegyzett krónikákban írva
vagyon, a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak,
kijött Szcítia földjéről nyugat felé. Közöttük kijött Álmos
vezér, a Mágóg király nemzetségéből való Ügyek fia, jó
emlékezetű férfiú, uruk és tanácsadójuk nekik; kijött pedig a
feleségével meg a fiával, Árpáddal, valamint a nagybátyjának,
Hüleknek két fiával: Szovárddal és Kadocsával, továbbá az
ugyanarról a vidékről való szövetséges népeknek
megszámlálhatatlanul nagy sokaságával. Sok-sok nap pedig puszta
tájakon vonultak; az Etel folyót pogány módon tömlőn ülve
úsztatták át, és sehol városba vagy emberi lakóhelyhez vezető
utat nem találtak. Közben nem ették ember munkájának a
gyümölcsét, amint rendesen szokták, hanem hússal, hallal
táplálkoztak mindaddig, amíg Oroszországba nem értek azon a
részen, melyet Szuszdalnak hívnak. Ifjaik majdnem mindennap
vadászaton voltak; ezért aztán attól az időtől fogva
mindmostanáig a magyarok jobb vadászok is, mint a többi
nemzetek. És Álmos vezér meg övéi mind ekképpen vonulva léptek
Oroszország földjére azon a részen, amelyet Szuszdalnak hívnak.
OROSZORSZÁG
Miután pedig az oroszok vidékét elérték, minden ellenszegülés
nélkül egész Kiev városáig hatoltak. Midőn Kiev városán
keresztülmentek, a Dnyeper folyón áthajózva meg akarták
hódítani az oroszok országát. Akkor az oroszok vezérei ezt
észrevéve nagyon megijedtek, mivel hallották, hogy Álmos vezér,
Ügyek fia, Attila király nemzetségéből származik, akinek az ő
elődeik évi adót fizettek. De mégis a kievi vezér összehívta
minden főemberét, és tanácsot tartva azt választották, hogy
hadra kelnek Álmos vezér ellen, és inkább meghalnak a harcban,
mintsem hogy elveszítsék országukat, és kényük-kedvük ellenére
Álmos vezér uralma alá kerüljenek. A kievi vezér azonnal
követeket küldött leghívebb barátaihoz, a hét kun vezérhez, és
segítségre hívta őket. Akkor ez a hét vezér, akinek a neve: Ed,
Edömén, Et, Böngér, Örsúr apja Ócsád, Vajta, Alaptolma apja
Ketel, ugyancsak nem kicsiny számú lovast gyűjtött egybe, és a
kievi vezér iránt való barátságból sebes vágtában Álmos vezér
ellen jött. A kievi vezér a maga seregével eléjük vonult, és
most már a kunokkal gyarapodva, sok fegyveressel Álmos ellen
nyomult. Álmos vezér pedig, akinek segítsége a Szentlélek volt,
fegyvert öltve csatarendbe szedte seregét, s ide-oda lovagolva
buzdította katonáit; majd hirtelen eléjük rugtatva megállott
mindnyájukkal szemben, és ezt mondta nekik: "Szittyák,
bajtársaim, nagyvitéz férfiak! Emlékezzetek utatok kezdetére,
amikor azt mondtátok, hogy fegyverrel, haddal olyan földet
kerestek, amelyen lakhattok. Tehát ne zavarodjatok meg az
oroszok és kunok sokaságától, akik a mi kutyáinkhoz
hasonlítanak. Hiszen a kutyák, amint uruk szavát hallják, nemde
rögtön félelembe esnek? Mivel a derekasságot nem a nép nagy
száma, hanem a lélek bátorsága szabja meg. Vagy nem tudjátok,
hogy egy oroszlán sok szarvast megszalaszt, mint ahogy egy
bölcs mondja. De félre ezekkel! Csak azt mondom nektek: Ugyan
ki tudott ellene állni Szcítia katonáinak? Nemde Dáriust, a
perzsák királyát, a szcítiaiak megkergették, úgy, hogy
rémületében nagy szégyenszemre Perzsiába szaladt és elveszített
nyolcvanezer embert? Vagy Círust, ugyancsak a perzsáknak
királyát, nemde szintén a szcítiaiak ölték meg
háromszázharmincezredmagával? Vagy magát Nagy Sándort is, Fülöp
királynak és Olimpiadis királynénak a fiát, aki harcban sok
országot leigázott, ugye szintén rútul megszalasztották a
szcítiaiak? Ezért hát derekasan és vitézül küzdjünk azok ellen,
akik a mi kutyáinkhoz hasonlatosak, s úgy féljünk az ő
sokaságuktól, mint a legyek felhőjétől." Ezt hallván Álmos
vezér katonái, nagy bátorságra gyúltak. Azonnal megfújták a
harci kürtöket mindenfelé, a két ellenséges sereg összecsapott
és heves küzdelembe bocsátkozott egymással. S igen sokan
elestek az oroszok és kunok közül. Az oroszok és kunok vezérei
pedig látván, hogy övéik a harcban alul maradnak, futásnak
eredtek, és hogy életüket megmentsék, sietve Kiev városába
húzódtak. Álmos vezér meg katonái az oroszokat és kunokat
egészen Kiev városáig üldözték, és úgy aprították a kunok tar
fejét, mint a nyers tököt. Az oroszok és kunok vezérei pedig,
mikor a szcítiaiak vakmerőségét látták, a városban meglapultak,
mint a némák.
BÉKE A VEZÉR ÉS AZ OROSZOK KÖZÖTT
Álmos vezér és vitézei pedig a győzelem után elfoglalták az
oroszok földjeit, és javaikat elszedve a második héten Kiev
városát fogták ostrom alá. Mikor aztán a hágcsókat kezdték
odatámasztani a falhoz, a kun és orosz vezérek a szcítiaiak
merészségének láttára nagyon megrémültek. S amikor belátták,
hogy nem bírnak nekik ellenállni, akkor a kievi vezér és az
oroszok más vezérei, nemkülönben az ott levő kunokéi is
követeket küldtek, s kérték Álmos vezért meg főembereit, hogy
kössenek velük békét. Mikor pedig a követek Álmos vezérhez
jöttek, és kérték őt, hogy uraikat ne űzzék el székeikből,
akkor Álmos vezér övéivel tanácsot tartván, úgy küldötte vissza
az oroszok követeit, hogy vezéreik és előkelőik fiaikat túszul
adják, évi adóul tízezer márkát fizessenek, ezenfelül pedig
élelmiszert, ruhát és más szükségeset. Az orosz vezérek, ugyan
nem önkéntesen, de mégis mindezt megadták Álmos vezérnek.
Azonban kérték Álmos vezért, hogy Halics földjét elhagyva, a
Havas-erdőn túl nyugat felé, Pannónia földjére vonuljanak,
amely előbb Attila király földje volt. És dicsérték nekik
Pannónia földjét, hogy milyen szerfölött jó. Mondták ugyanis,
hogy ott nagyon nevezetes forrásvizek ömlenek össze: a Duna, a
Tisza és pompás halakban bővelkedő egyéb nevezetes források.
Azt a földet - mondták - szlovének, bolgárok, blachok és a
rómaiak pásztorai lakják. Ugyanis Attila király halála után a
rómaiak Pannónia földjét legelőknek hívták azért, mivel a
nyájaik Pannónia földjén legeltek. És joggal mondhatták
Pannónia földjéről, hogy az a rómaiak legelője, hiszen éppen
most is a rómaiak legelnek Magyarország javaiból. De már elég
is ebből!
A KUNOK HÉT VEZÉRE
Álmos vezér meg főemberei tanácsot tartván, az oroszok
vezéreinek kérelmét teljesítették, s békét kötöttek velük.
Akkor az orosz vezérek, tudniillik a kievi és szuszdali, hogy
székeikből el ne űzzék őket, fiaikat túszul adták Álmos
vezérnek, és velük együtt tízezer márkát küldöttek, meg ezer
lovat orosz módra díszített nyereggel és fékkel, továbbá száz
kun fiút, valamint negyven teherhordó tevét, töméntelen
hölgymenyét- és mókusprémet, végül sok más ajándékot, csak úgy
számlálatlanul. Akkor a fent nevezett kun vezérek, tudniillik
Ed, Edömén, Et, Bors apja Böngér, Örsur apja Ócsád, Vajta,
kitől a Baracska-nemzetség származik, Alaptolma apja Ketel,
midőn látták Álmos vezér kegyességét, amelyet az oroszok
irányában tanúsított, lába elé borulva önként meghódoltak Álmos
vezérnek ezekkel a szavakkal: "A mai naptól fogva legvégső
nemzedékünkig urunkká és parancsolónkká választunk, és ahová a
szerencséd visz, mindenüvé veled megyünk." És amit szóval
mondottak Álmos vezérnek, azt pogány módra hitet téve, esküvel
is megerősítették. Nekik Álmos vezér és főemberei ugyanily
módon hittel meg esküvel kötelezték le magukat. Akkor ez a hét
kun vezér feleségestül, gyermekestül meg ezenkívül is nagy
sokasággal kész volt Pannóniába jönni. Hasonlóképpen az oroszok
közül szintén sokan Álmos vezérhez csatlakoztak, vele együtt
Pannóniába jöttek, és maradékuk különböző helyeken egészen a
mai napig Magyarországon lakik.
LADOMÉR ÉS HALICS VÁROSA
Akkor Álmos vezér és a többi fejedelmi személy, akit
hétmagyarnak mondanak, továbbá a kun vezérek rokonságukkal meg
férfi- és nőcselédeikkel egyetemben kivonultak Kievből, s a
kievi oroszok kalauzolása mellett Ladomér városához értek. A
ladoméri vezér és főemberei pedig különféle drága ajándékokkal
az ország határáig elébe mentek Álmos vezérnek, és Ladomér
városát önként megnyitották neki. S Álmos vezér minden
hozzátartozójával három hétig maradt ott. A harmadik héten
pedig a ladoméri vezér a maga két fiát főjobbágyai valamennyi
fiával együtt kezesül adta Álmos vezérnek. Azonfelül kétezer
márka ezüstöt és száz márka színaranyat számtalan prémmel és
köntössel, továbbá háromszáz paripát felnyergelve és fékkel
felszerelve, huszonöt tevét és ezer ökröt, hogy a málhájukat
vigye, végül számtalan más ajándékot adott a vezérnek és
főembereinek egyaránt. A negyedik héten Álmos vezér övéivel
együtt Halicsba jött, s ott pihenőhelyet választott magának és
övéinek. Midőn ezt Halics vezére meghallotta, minden
hozzátartozójával mezítláb elébe ment Álmos vezérnek, és
különféle ajándékokat nyújtott át Álmos vezér használatára:
majd Halics városának a kapuját megnyitván, mint a saját urát,
úgy látta vendégül, egyetlen fiát az ország főembereinek a
fiaival együtt túszul adta, azonfelül tíz kitűnő arab paripát
meg háromszáz más lovat nyergestül, fékestül, továbbá háromezer
márka ezüstöt meg kétszáz márka aranyat és gyönyörűséges
ruhákat ajándékozott a vezérnek, sőt minden katonájának is.
Mikor aztán Álmos vezér egy hónapja tartott pihenőt Halicsban,
akkor Halics vezére és többi társai, akiknek a fiai kezességben
voltak, azzal a kérelemmel folyamodtak Álmos vezérhez és
nemeseihez, hogy a Havason túl nyugat felé, Pannónia földjére
szálljanak le. Ugyanis azt mondták nekik, hogy az a föld
szerfölött jó, és rajta igen nevezetes források ömlenek egybe,
melyeknek - amint fentebb említettük - a neve: Duna, Tisza,
Vág, Maros, Körös, Temes és több más; hozzá még - mondták - ez
a föld előbb Attila király földje volt. Az ő halála után a
római fejedelmek foglalták el Pannónia földjét egészen a
Dunáig, és ott telepítették le a pásztoraikat. Azt a földet
pedig, amely a Duna-Tisza közén terült el, Nagy Kán, Bulgária
vezére, Salán vezér őse foglalta el az oroszok és lengyelek
határáig, s lakosokul szlovéneket meg bolgárokat tett oda. Azt
a földet továbbá, amely a Tisza és az Erdély felé elterülő
Igyfon-erdő közé esik, a Maros folyótól a Szamos folyóig Marót
vezér foglalta el, kinek az unokáját a magyarok Mén-Marótnak
mondták, mégpedig azért, mert több asszonya volt; ezt a földet
az a népség lakta, amelyet kozárnak mondanak. Azt a földet
végül, amely a Maros folyótól egészen Orsova váráig terül el,
egy bizonyos Galad nevű vezér, aki Bodony várából jött,
foglalta el a kunok segítségével. Az ő ivadékából született
Ajtony, akit aztán jóval később, Szent István király idejében,
Doboka fia Csanád, a király unoka-fitestvére Maros melletti
várában megölt, mivelhogy az említett királynak minden dologban
ellenszegült. Csanádnak az említett király a jószolgálatért
feleséget adott, és neki adományozta Ajtony várát összes
tartozékaival egyetemben, amint hát szokásuk a jó uraknak
híveiket megajándékozni. Ennek a várnak most is Csanád a neve.
De elég ebből!
MIKÉPPEN JÖTTEK BE PANNÓNIÁBA?
Álmos vezér és főemberei pedig elfogadván az oroszok tanácsát,
igen biztos békét kötöttek velük, minthogy az orosz vezérek,
hogy a székükből el ne kergessék őket, kezesül adták fiaikat,
mint fentebb mondottuk, számtalan ajándékkal együtt. Akkor
Halics vezére elrendelte, hogy kétezer nyilas és háromezer
paraszt járjon előttük s a Havas-erdőn át a hungi határig utat
készítsen nekik. Egyszersmind összes barmaikat megrakatta
élelemmel meg más szükségessel, s enni való szarvasmarhát
szintén igen sokat adott ajándékba. Akkor a hét fejedelmi
személy, akit hétmagyarnak mondanak, és az a hét kun vezér,
kinek a nevét fentebb soroltuk el, rokonságukkal meg férfi- és
nőcselédeikkel egyetemben az oroszok tanácsára és segítségével
útra keltek Pannónia földjére. S így a Havas-erdőn áthaladva, a
hungi részekre szálltak. Midőn pedig oda megérkeztek, azt a
helyet, amelyet előszőr foglaltak el, Munkácsnak nevezték el
azért, mivel igen nagy munkával, fáradsággal jutottak el arra a
földre, amelyet maguknak annyira áhítottak. Ott aztán, hogy
fáradalmaikat kipihenjék, negyven napot töltöttek, és a földet
kimondhatatlanul megkedvelték. A föld lakosai, a szlovének
pedig megérkezésükről értesülve, szörnyen megijedtek, és önként
meghódoltak Álmos vezérnek, mivel hallották, hogy Álmos vezér
Attila király nemzetségéből származik. S jóllehet Salán vezér
emberei voltak, mégis nagy tisztelettel és félelemmel
szolgáltak Álmos vezérnek, megajánlva neki mindent, ami csak a
megélhetéshez szükséges, úgy, amint az urukkal szemben illendő.
Ilyen félelem és rettegés fogta el a föld lakosait. Kedvében is
jártak a vezérnek meg főembereinek, mint a szolgák szoktak a
maguk urának. Egyszersmind magasztalták nekik a föld
termékenységét, és elbeszélték, hogy Attila király halála után
Nagy Kán, Salán vezér őse, aki Bulgáriából jött, a görögök
császárának tanácsára és segítségével miképpen foglalta el azt
a földet. Elmondták azt is, hogy őket magukat, a szlovéneket,
miképpen telepítették Bulgária földjéről az oroszok határára,
továbbá hogy most a vezérük, Salán, miképpen bánik velük és
övéikkel, meg minő hatalma van neki körös-körül a szomszédaik
felett.
HUNG VÁRA
Akkor Álmos vezér és főemberei ezek hallatára módfelett
felvidultak, és Hung várához lovagoltak, hogy elfoglalják azt.
Miközben tábort ütöttek a fal körül, a várnak Laborc nevű
ispánja - az ispánt az ottlakók nyelvén dukának mondták -
futóra fogta a dolgot, és Zemplén vára felé sietett. A vezér
katonái űzőbe véve őt, egy folyó mellett elfogták, és mindjárt
azon a helyen felakasztották. Attól a naptól kezdve ezt a
folyót az ő nevéről Laborcnak hívták. Aztán Álmos vezér és övéi
bevonulva Hung várába, a halhatatlan isteneknek nagy
áldozatokat mutattak be, és négy napig tartó lakomát csaptak. A
negyedik napon pedig Álmos vezér tanácsot tartván és övéit mind
megesketvén, még életében vezérré és parancsolóvá tette fiát,
Árpádot. Ezért hívták Árpádot Hungvária vezérének, összes
vitézeit pedig Hungról hungvárusoknak nevezték el az idegenek
nyelvén, és ez az elnevezés mostanáig él az egész világon.
ÁRPÁD VEZÉR
Az Úr megtestesülésének kilencszázharmadik esztendejében Árpád
vezér elküldvén seregeit, az egész földet, amely a Tisza és a
Bodrog közé esik Ugocsáig, minden lakójával együtt elfoglalta.
Borsova várát ostrom alá fogta, harmadnapra harccal bevette,
falait lerombolta, és Salán vezér katonáit, akiket ott talált,
bilincsbe verve Hung várába vezettette. Mialatt több napon át
ott időztek, a vezér és övéi látták a föld termékenységét,
mindenféle vad bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag halban a
Tisza és a Bodrog folyam: s ezért a földet kimondhatatlanul
megszerették. Végre pedig, midőn mindezt, ami történt, Salán
vezér futva elmenekült embereitől meghallotta, kezet nem
merészelt emelni. Hanem bolgár szokás szerint követeket küldve
elkezdett fenyegetőzni: Árpádot csúfondárosan Hungvária
vezéreként üdvözölte, embereit gúnyosan hungvárusoknak nevezte,
és nagy csodálkozásba kezdett, kik is hát ők, és honnan jöttek,
hogy ilyen dolgokat mertek elkövetni. Egyúttal megüzente nekik,
hogy gonosz cselekedeteiket tegyék jóvá, és a Bodrog folyón
semmi esetre át ne merjenek jönni, mert különben ő maga
kerekedik fel a görögök és bolgárok segítségével, és gonosz
cselekedetüket megtorolva, alig ereszt el majd közülük csak
egyet is, aki hazájába visszajutva hirdethesse az örömöt, hogy
megmenekült. Salán vezér küldöttei Zemplén várának menve
átkeltek a Bodrog folyón, és másnap eljutottak Árpád vezérhez.
Harmadnap pedig Árpád vezért uruk nevében köszöntötték, és amit
az meghagyott, tudtára adták. Árpád vezér meghallgatván a
dölyfös Salán vezér követségét, nem gőggel, hanem tisztességgel
válaszolta neki a következőket: "Az én ősapámé, a nagy hatalmú
Attila királyé volt a Duna-Tisza közén elterülő föld egészen a
bolgárok határáig, ami most az uratoké. De mégis én, nem ugyan
azért, mintha a görögöktől vagy bolgároktól félnék, hogy nem
bírok velük szembeszállani, hanem vezéreteknek, Salánnak a
barátsága kedvéért kérek a marháim miatt a magam jussából egy
részecskét, tudniillik a Sajó folyóig elterülő földet.
Azonfelül azt kérem a vezéretektől, hogy küldjön nekem a maga
jóvoltából két korsót tele Duna vizével és egy nyalábot Alpár
homokjának a füvéből, hogy megtapasztalhassam, vajon édesebb-e
Alpár homokjának a füve a szcítiai tájaknak, azaz Dentü-
mogyernak a füvénél, és a Duna vize vajon jobb-e a Don
vizénél." S miután így tudtukra adta üzenetét, több mindennel
gazdagon megajándékozta őket, és ezzel megszerezvén
jóakaratukat, meghagyta nekik, hogy menjenek haza. Aztán Árpád
vezér tanácsot tartván szintén elküldötte követeit Salán
vezérhez, s küldött neki tizenkét fehér lovat, tizenkét tevét
meg tizenkét kun fiút, a vezérének pedig tizenkét nagyon ügyes
orosz leányt, továbbá tizenkét hölgymenyétprémet, tizenkét
nyestbőrt és tizenkét aranyos köntöst. A küldöttek voltak ebben
a követségben az előkelőbb személyek közül Ete apja Ond, a
másik meg Alaptolma apja Ketel. Harmadiknak küldtek még egy
igen serény vitézt, Tarcalt, kémlelés végett, hogy vizsgálja
meg a föld minőségét, s hamarabb visszafordulva adjon hírt
urának, Árpád vezérnek.
KOMÁROM VÁRA
Árpád vezér küldöttei pedig: Ete apja Ond, Alaptolma apja Ketel
és Tarcal kun vitéz, akinek a maga személyében magva szakadt,
útközben átúsztatták a Bodrog folyót azon a helyen, ahol ebbe a
Sátorhalomról lefutó folyócska beleömlik. S így átjutottak a
Bodrog folyón; de miközben az említett folyócskán keltek át
nagy vígan, a víz árjában Ketel lova megbotlott, s ő elmerülve
társai segítségével is csak alig bírt a halálból kimenekülni.
Azt a folyót ezért Ketel társai tréfából Ketelpatakának
nevezték el. Majd később Árpád vezér kegyesen ugyanennek a
Ketelnek adományozta Sátorhalomtól egészen a Tolcsva vizéig az
egész földet lakosaival egyetemben. De nemcsak ezt kapta Ketel,
hanem jóval többet, mivel Árpád vezér egész Pannónia
meghódítása után hűséges szolgálatáért nagy földet adott neki a
Duna mellett ott, ahol a Vág folyó beletorkollik. Itt utóbb
Ketel fia Alaptolma várat épített, és azt Komáromnak nevezte.
Ennek a várnak a szolgálatára odaadta mind a magával hozott,
mind pedig a vezértől nyert népnek a kétharmadát. Hosszú idő
múltán ugyancsak ezen a helyen temették el pogány módra magát
Ketelt meg a fiát, Tolmát. Azt a földet is, amelyet most
Ketelpatakának hívnak, az ő ivadéka Szár László fiának, András
királynak az idejéig birtokolta. Azonban András király Ketel
utódaitól cserébe megszerezte azt a helyet, mégpedig két ok
miatt: előszőr, mert a királyoknak alkalmas volt vadászat
céljára, másodszor meg, mert szeretett azokon a tájakon lakni a
felesége. Tudniillik ez, mivel az orosz vezér leánya volt, ott
közelebb lehetett a szülőföldjéhez, azonkívűl pedig félt a
német császár jöttétől is, hogy majd Péter király vérének
megbosszulása végett betör Magyarországra, amint majd lentebb
beszélünk róla.
TARCAL HEGYE
Ekkor Ond, Ketel meg Tarcal, miután az erdőn áthaladtak, a
Bodrog folyó mellett lovagoltak; majd mintha pályadíjért
futottak volna, sebes vágtában nyargaltak fel egy jó magas
hegynek a csúcsára. A másik kettőt maga mögött hagyva, Tarcal,
a serény vitéz ért fel elsőnek a hegyoromra. Ezért a hegyet
attól a naptól kezdve mostanáig Tarcal hegyének nevezték. A
három úr a hegy csúcsáról, ameddig csak a szem ellát, körös-
körül megszemlélte a földet; kimondhatatlanul meg is szerette
azt, és mindjárt azon a helyen, pogány szokás szerint, egy
kövér lovat ölve le, nagy áldomást csapott. Tarcalt, aki merész
ember volt és megállta helyét a harcban, a társai most
elbocsátották; s ő katonáival egy
|