|
a későbbi Felvidéket, a Dráva-Száva közét s végül 900 táján a Dunántúlt is. Ezzel a hunok és az avarok után harmadjára került egységes főhatalom alá a Kárpát-medence egésze! Ez természetesen azt is jelenti, hogy a népvándorlás-dogma is végre-valahára érvényét veszti. A Kárpát-medencei IX-XI. századi magyar temetők (cca. 25 ezer sír) teljes mértékű és békés megtelepedést jeleznek s azt is, hogy egyáltalán nem volt üres térség a Duna-Tisza tája. Ennek alapján, valamint az embertani és a régészeti adatok alapján feltehető, hogy a Kárpát-medencében jelentős számú, magyarul beszélő avar lakosság élt, amely lakosság rokonként fogadta Álmos nagyfejedelem és fia, Árpád beköltöző népét. Talán ez a magyarázata annak, hogy a magyarok Kárpát-medencébe érkezése nem érintette meglepetésként a korabeli szomszédos hatalmakat, hiszen említést sem tesznek Árpádék országáról 899-ig.
A kitalált, primitív törzsi államok-teóriát újabban azért hangoztatják felfokozott hangerővel, mert ezáltal igyekeznek jelentéktelenné tenni a Kárpát-medencei Magyar Nagyfejedelemséget, amelyben pedig sohasem volt kettős fejedelemség, sohasem volt törzsi széttagoltság s kivált nem igaz, hogy Koppány herceg, az erdélyi Gyula és a Maros-vidéki Ajtony barbár törzsfőnök lett volna, amikor mindhárman felvették a bizánci kereszténységet, monostorokat alapítottak, térítő püspököt fogadtak. S hogyan is lehetett volna István király megkoronázása után három évtizeddel (!) Ajtony "barbár törzsfő"?
A Magyar Nagyfejedelemség a 900-as évektől, a korabeli viszonyok szerint, igenis államként működött, mert szuverén volt, mert volt egységes területe, voltak határai, volt erős hadserege, voltak bírói (horkák), volt vám- és adójövedelme (nemesfémek és só), volt nagyfejedelme (megas archon), akinek a hatalmát az elsőszülött fiú örökölte (Álmos-Árpád-Solt /Fajsz/-Taksony-Géza-István-Imre, tehát örökletes monarchia volt), volt külpolitikája, hiszen 892-től 970-ig pontos információik voltak egész Európáról, amelynek alapján a hadjárataikat vezették, s már Taksony felvette (963-ban Zacheus) a kapcsolatot a pápával, majd Géza egész diplomáciai rendszert alakított ki házasságkötések révén.
A Magyar Nagyfejedelemség nyugati szomszédja: a német királyság, déli szomszédja: a bolgár cárság, északi szomszédja a cseh fejedelemség, keleti szomszédja a kijevi Rusz. A korszak főszereplői: Bizánc, a pápaság, a lengyel fejedelemség, a francia királyság, amelyek közül csak a németek kísérelték meg a magyarok elleni fellépést 907-ben, ám a nagy nyugati hadsereg Pozsony közelében katasztrofális vereséget szenvedett, s ettől kezdve soha senki idegen nem merte 1030-ig (s ez 123 év!) a lábát a Magyar Nagyfejedelemség, illetve királyság földjére tenni, s amikor ezt Konrád császár 1030-ban megkísérelte, Szent István király oly súlyosan megverte, hogy nyugodtan bevonulhatott Bécsbe is és véglegessé tette a Lajta-Fischa-határt, amely 1920-ig fennmaradt.
A hivatalos álláspont képviselői nagyon szeretik kiemelni, hogy "a közép-kelet-európai térség első államai hozzávetőlegesen egy időben alakultak ki" és azonos rendszerük volt, lévén mind a lengyeleknél, mind a cseheknél, mind a dánoknál, mind a horvátoknál, mind a szerbeknél, mind a bolgároknál, mind a magyaroknál a rendező elv: a kereszténység volt. Ezt az összemosást nagyon könnyen elfogadta a magyar közvélemény is, mert látszólag megalapozott. Ámde ez a megközelítés nagyon hibás és hamis. Mégpedig azért, mert bár a keleti, illetve a nyugati kereszténység felvétele igaz, de - 1018-ig Bulgária kivételével - csakis Magyarország volt mindenkitől független hatalom, hiszen a lengyel, a cseh, a dán, az ostmarki osztrák uralkodók a német császár vazallusai voltak.
De Bulgária példája is sokat mondó, mivel egyrészt az erős bolgár államot is egy keleti lovas nép hozta létre a VII. század végén, másrészt a XI. század elején meg tudta semmisíteni II. Baszileosz bizánci császár, aki viszont kísérletet sem tett a magyar királyság megtámadására.
A harcias lengyelek uralkodóját Vitéz Boleszlávot, aki II. Ottó német császár kardhordozója volt sokáig, csak 1025-ben, halála előtt koronázták meg, de utódának, II. Miesz-kónak már le kellett mondania a királyi címről, hasonlóképpen volt a cseh fejedelemmel is (I. Boleszláv 935-967 és utódai s II. Vratiszláv csak 1085-ben kapott engedélyt arra, hogy felvegye a királyi címet). A horvát királyok a pápaság, majd Bizánc, 996 után Velence kreatúrái voltak, mígnem Szent László és Kálmán király a magyar királysághoz csatolja Horvátországot. A kijevi Rusz uralkodója sem volt szuverén, mivel az egyháza a konstantinápolyi pátriárka joghatósága alá tartozott, ellentétben a teljesen önálló és független magyar egyházszervezettől, amelynek feje a király volt.
Amikor 973-ban Quedlinburgban I. Nagy Ottó császárnál összegyűltek a közép és kelet-európai uralkodók, a cseh fejedelem személyesen jelent meg hódolata jeléül, a lengyel Mieszkó a fiát, Boleszlávot túszként küldte oda, ám a magyar Géza nagyfejedelem csak 12 előkelő urat küldött. Majd II. Henrik testvérét kapta meg feleségül fia, István számára, s ennél hitelesebb bizonyíték nem kell arra nézve, hogy a Magyar Nagyfejedelemség egyenrangú volt a német császársággal! Hogyan lehet tehát ezt az országot az Árpádok törzsi-államának nevezni?
De ugyanezt bizonyítja a magyar Szent Korona is, amelyről egyesek mindmáig azt állítják, hogy a hatalmas III. Ottó császár adományozta, a hűbéri függést jelző szent lándzsával együtt Istvánnak, míg mások amellett kardoskodnak, hogy a "hatalmas II. Szilveszter pápa" küldte István királynak. Történészi körökben közismert, hogy az egyébként rendkívül mély erkölcsi válságban élő pápaságnak (amelyben, egy-két kivételtől eltekintve, züllött és velejéig erkölcstelen pápák bitorolták Szent Péter trónusát, amiért is Cesare Baronio XVI. századi bíboros a sötétség évszázadának nevezte ezt a korszakot), a X. század végén és a XI. század elején semmiféle beleszólási joga nem volt a királyok koronázásába, mert ez világi aktus volt. Nemrégiben ezt nyomatékosan hangsúlyozta a német Johannes Fied is a História legújabb számában. Szent István király koronája tehát biztosan magyar akarat és megrendelés alapján készült *, minden bizonnyal a X. század végén, talán Géza nagyfejedelem parancsa és óhaja szerint, s ezért is találjuk a koronán Géza nagyfejedelem arcképe mellett a 959-ben elhunyt VII. Konsztantinosz bizánci császár képmását is. A Dukász-lemez biztosan később került a koronára. De nem német eredetű az uralkodói lándzsa sem, sőt éppen ellenkezőleg: a jogarral együtt biztosan keleti eredetű méltóságjelvény mind a kettő. Sem II. Szilveszter pápa, sem III. Ottó nem volt 1000-ben abban a helyzetben, hogy a szuverén magyar uralkodónak diktáljon.
A nomád állaam-törzsi állam-szakrális kettős fejedelemség és a keresztény állam "fejlődési sor" arra való, hogy még véletlenül se jusson senkinek az eszébe, hogy Szent István magyar keresztény királysága közvetlen utóda és jogfolytonosa a Magyar Nagyfejedelemségnek. A magyar állam ugyanis csakis idegen hatásra jöhetett létre (korábban a marxisták szerint szláv, most, az egygyökerű utódok szerint: német minta szerint).
Az állataikat szakadatlan terelgető nomád magyar rabló hordák eleinte azt sem tudták, hol akarnak megtelepedni, a Kárpát-medencében-e, avagy netán Lombardiában? Ezért is barangolták be rabló portyáikkal Európát, mint az arabok és a vikingek. Ám ez az összehasonlítás is erősen suta és hamis, mivel egyrészt a magyar katonai hadjáratok túlnyomórészt tervszerűek, tervezettek és kiválóan szervezettek voltak, és bár zsákmányoltak is, elsősorban diplomáciai, katonai célokat szolgáltak, másrészt eltérően az araboktól, akik területeket (Cordova) foglaltak el, s ott évszázadokra megtelepedtek, eltérően a vikingektől, akik szintén új hazát kerestek maguknak. Ezért engedélyezte 911-ben Együgyű Károly (898-929) francia király Rolló viking vezérnek, hogy ha felveszik a kereszténységet, népével egyetemben megtelepedhet a Bretagne-ig terjedő Neustria földjén, ami meg is történt. Ilyen a magyarokkal soha és sehol nem történt. A magyarok a XIX. század végéig tömegesen nem hagyták el a Kárpát-medencét.
Most, a keresztény magyar állam ezeréves nagy ünnepe után, minderről érdemes újra elgondolkodnunk, és odakiáltanunk a magyar történelem kiforgatóinak: nec plus ultrat! Ennél ne tovább! - mert mi itt akarunk élni újabb ezer éven át s most, amikor a magyar jövő újra fényesedni kezd, a dicsőséges magyar múlt is egyre drágább lesz mindannyiunknak. Ne legyen nekünk teher a magyar múlt vállalása (Kunszabó Ferenc), mert a magyar nagy idők nagy szereplője és nagy tanúja volt - évezredeken át, még ha az elmúlt évszázadokban el is vesztette a súlyát, sőt országának nagyobb részét is.
A múltnak nem szabad meghalnia, hogy a jövő megszülethessen! (Ábrányi Kornél)
Magyar Múlt és Magyar Jövő! Ma már van ilyen nevű millenniumi emlékművünk is a Vas megyei Velem községben, ahol három sziklaormon áll a megkoronázott lótuszkehelyből kiemelkedő, aranybevonatú, hatalmas kettős kereszt, a kereszten a történelmi Magyarország zománcképe, fekete vonallal határolva a csonka haza területe, az ovális teret az ősi szkíta-hun-avar-magyar állatjelképek övezik, a hátfalon pedig ősi címereink sorjáznak.
(* A Jel szerkesztőségének véleménye a Szent Korona megrendelését illetően különbözik a szerzőétől.)
Bakay Kornél (1940) régészprofesszor. Kutatási területe a magyar őstörténet és a középkor. Jelenleg a Kőszegi Városi Múzeum igazgatója, a Miskolci Nagy Lajos Király Magánegyetem magyar-történeti tanszékének vezetője.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
