tarsoly-pancel
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Elérhetőség

Telefon: 06203322035 .

 
Nomád népek
Nomád népek : Tábori László: Az alig ismert ókori világbirodalom Pártia

Tábori László: Az alig ismert ókori világbirodalom Pártia

Tábori László  2010.01.17. 21:47


Tábori László: Az alig ismert ókori világbirodalom Pártia 1. rész
Előszó
Könyv a pártusokról
Gyakorlati útmutató
A pártus hódítás előtti Irán
Nagy Géza: A szkíták nemzetisége
A Greko-Baktriai és Pártus királyság kialakulása
A Greko-Baktriai királyság összeomlása
Parthia harca a belső-ázsiai nomádokkal és nyugati birtokainak kiterjesztése
Tábori László: II. Az arsakidák birodalma
II/2. Perzsák és párthusok
II/3. A párthus uralkodók dinasztiája: az Arsakidák
II/4/A.  Földrajz és történelem
XII. könyv: A parthusok
II/4/c. Florus; Róma háborúi
II/4/d. Tacitus: A germánok
II/4/e. Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok
II./4/f. A párthus birodalom bukása
II. Az arsakidák birodalma
II/6, A birodalom bukásának okairól
II/7. A párthusok nyelvéről.
II/7/c. A nisai osztrakonokból
II/8/a Egy ősi megváltás- mítosz
II/8/b. A Gyöngy-himnusz
II/9. Párthus sajátosságok
II/10. Irodalmi idézetek:
Tábori László   II: Arsakidák birodalma
Baktay Ervin: India művészete
A nagyszentmiklósi kincs
II/16. Államszervezet és közigazgatás
II/17.  A Birodalom keleti határa
II. AZ ARSAKIDÁK BIRODALMA    Tábori László
A pártusok és a görögök
II/ 20 Pártusok és örmények
Az önálló örmény államok kialakulása
II. Tigranes birodalma
Arménia társadalmi és politikai rendje az i.e. I. században
Pártusok örmény forrásokban
Movszesz Chorenaci: Nagy-Örményország története
II/21. Az apostolok Keleten
II/22 A vérszerződés
II/23. Hadművészet
II/24. Mezopotámia pártus uralom alatt.
II/25. A pártus birodalom és az ókori zsidóság
II/26. Bölcsek napkeletről
II/27. "Pártus lovas" /Parthian Horseman/
II/29. Régi magyar szerzők a pártusokról.
VIII. A szövetségkötés formája, s nép jelleme, pártus erények
II/30. A pártus királyok koronázása
II/31. Aranytrón
II/32. Az íj mint hatalmi jelvény
II/33. Temetkezés a pártus birodalomban
II/34. Pártus személyiségek
II/35. A pártusok és a hunok
II/35 Pártus és hun párhuzamok
II/36. Mi lett pártusokkal
II/32. Irániak és magyarok
II/ 38. 11 szarmatákról
II/39. Az Aral-tó környéke
II/40. Az antropológia bizonysága
TÁBORI LÁSZLÓ  II. Az Arsakidák birodalma
II/41. II. pártusok és a magyar őstörténet
A pártusok eredete
A magyar őstörténet
Pártia hagyatéka /utószó/
Köszönetnyilvánítás
III. függelék Uralkodási táblázatok

Előszó
A Kr.e. IL, század második harmadában feltűnik egy "szkíta" törzs az óperzsa birodalom egyik adófizető kerületének helyén. Az Arsakida dinasztia vezetésével - amely egyike volt a hét nagycsaládnak, vagy nemzetségnek -, "honfoglalást" hajt végre. Felveszi a tartomány nevét, és új nyelvet kezd beszélni. Nemsokára Pártia, a három meglévő mellett (Kína, India, Róma), a világ negyedik nagyhatalma.
Az Eufrátesztől a Hindukusig terjedő birodalom területén sok nép élt, ezek több vallást gyakorolnak, sokféle nyelven beszélnek, többféleképpen temetkeznek. Róma képtelen tovább terjeszkedni Kelet felé; állandó harcot folytat Pártiával. A párthusok a sztyeppei népek harcművészetével harcolnak, egész életüket a lovon töltik, száguldó lovas hadseregeiket felszabadítóként üdvözlik a sivatagi arabok, a palmüriaiak, e nabateusok és a palesztinai zsidók. Több fővárosuk volt, írásukat csak néhány évtizede ismerjük, sajátságos művészetet fejlesztettek ki. Irodalmuk szóbeli hagyományban, igricek, - énekmondók, -énekmondók-, révén terjedt. Uralkodóik oldalági rokonai az örmény trónra és a vazallus államok élére kerültek, hadvezéreik feltűntek a bizánci hadseregben.
Ez a birodalom alig ismert. A perzsa Szaszanidák kitörölték őket a krónikákból (mint ahogy Firdauszi mondja: "Csak neveiket hallottam, de nem láttam őket a krónikákban"). Így a világ csaknem elfelejtette lelte őket. A térképek (néhány történeti atlaszt kivéve), egyszerűen átugorják a majdnem ötszáz esztendőt, amikor ők voltak Irán urai. A műveltebb emberek csak annyit tudnak róluk, hogy a perzsa történelem. egy korszakát képviselték. A történelem könyvekből hiányoznak Mi lehet a magyarázata annak, hogy már az ókortól ellenszenv kíséri őket?
Mindez arra késztetett minket, hogy megkíséreljük feltárni ezt az ókori világbirodalmat, amelynek kutatása még mindig egy sor megválaszolatlan kérdést vet fel, habár a modern régészet és más tudományok  jóvoltából egyre többet tudunk róluk.
Mivel ezt a könyvet elsősorban magyar olvasóknak szánjuk, ezért magyar szemmel vizsgáltuk meg kultúrájukat és szokásaikat.
Az Olvasó ezért egy egész sor "ismerős" dologgal fog találkozni. Mivel ilyen átfogó antológia - tudomásnak szerint - még sohasem készült, tisztában vagyunk hiányosságainkkal és korlátainkkal. Például azzal, hogy csak csekély számú orosz és kínai forrást tudtunk megszerezni, és terjedelmi okokból több szerzőről le kellett mondanunk. Azt viszont nyugodtan állíthatjuk, hogy nemigen fordult még elő, hogy a párthusok hun párhuzamait is megpróbálták volna számba venni és érzékeltetni, hogy milyen óriási területet foglalt el ennek a két sztyeppei népnek a birodalma.
Akkor lennénk elégedettek, ha sikerülne igazságot szolgáltatni ennek az "Elfelejtett birodalomnak" és a "Kelet lovagjainak".
A szerkesztő Budapest, 2002 áprilisa

Könyv a pártusokról
Az iráni nyelvű pártusok ókori népének a Kr.e. 247-ben létrejött birodalma közel fél évezreden át létezett az Eufrátesz keleti partjától a másik hatalmas folyóig, az Amu-Darjáig, miközben magába ölelte északon a Kászpi- tenger egész alsó felét, délen pedig a Perzsa-öblöt. A vele északkelet felől szomszédos - velük rokon nyelven beszélő szogdok híres kereskedőállama, valamint a nyugati Dura-Europosz közötti kereskedelmi út birtoklása az említett két értékes tengerrész kitűnő kikötőivel óriási lehetőséget biztosított a pártusok számára a kereskedelemben és a vele együtt járó kulturális érintkezésben. Amíg birodalmuk létezett, békésen fejlődhettek oázisaik, még ősibb gyökerű városaik. Rendkívül érdekes momentum az, hogy a pártus állam vezetői a Kászpi- és az Aral- tenger között élt, daha nevű nomád szaka nép parn nevű törzséből kerültek ki, akik a szeleukidák Partiáját foglalták el, valamint Hyrkániát is hozzácsatolták. Az új államalapítás lefolyása után azonban visszatértek a szeleukida dinasztia hadseregei és azok győzelme nyomán az ország, mint szeleukidák- uralta Pártus Birodalom töretlenül élt tovább, sőt egy ideig terjeszkedve létezett. Maguk a dahák beolvadtak a pártusok közé.
A szeleukida uralom még Rómával is sikeresen szembeszállt, állta e harcot, annak ellenére, hogy az országon belüli küzdelmek e rómaiak malmára hajtották a vizet. Róma és Pártia egyaránt érdekelt volt a kereskedelem zavartalan fenntartásában. Sajnálatos módon a végső eredmény az ország egységének a megszűnését hozta magával. Kr.u. 229-ben a vazallus perzsák döntő csatában verték le a pártusok hadait. Így a birodalom ezután a perzsa szaszanidák országához került.
A magyar olvasók eleddig viszonylag keveset tudhattak a pártusokról és nagyjelentőségű ókori birodalmukról, hiszen magyar nyelven vajmi kevés, részben régebbi és alaposan szétszórt ismeretek állhattak rendelkezésükre. Tábori Lászlónak a nagy szorgalommal összeállított és jól megszerkesztett kötete alapos segítséget nyújt a hiány betöltésére. Nekünk, magyar olvasóknak egyáltalán nem érdektelen a pártusok szerepének és országának megismerése már csak azért sem, mert létrehozásában-vezetésében egy lovas-nomád nép játszott döntő szerepet, amint az nem egy kelet-európai állam létrehozásában is hasonlóan történt. A birodalom bukása után sem ment veszendőbe a már felhalmozott kultúrkincs, mert azt a szaszanidák uralma tovább örökítette és továbbította azok felé, akik létrehozták azt, a szaszanida uralom utáni, posztszaszanidának nevezett művészeti kort, amelyből a honfoglaló magyarság művészete is jelentősen profitált. Itt is emlékeztetnünk kell olvasóinkul arra ezzel kapcsolatban, hogy Irán művészetének és kultúrájának elemei, a szintén keleti eredete törökös elemek mellett nagy fontosságúak és azoknál sokkal kevésbé vizsgáltak, annak ellenére, hogy nagynevű kutatói elmék, mint például Ipolyi Arnold, hívták fel a figyelmet ősi mitológiánkból eredő, még a 18-19. században is fellelhető részletekre.
Tábori László könyve ráirányítja a figyelmet Pártiának arra a részére is, ahol utolsó nagyszabású helyszíni kutatásait éppen hazánkfia, Stein Aurél végezte az 1930-as évek elején. Az erről szóló, 1940-ben megjelent angol nyelvű könyvét ugyan kiadta újra a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 1994-bon, de már magyarul nem volt mód annak lefordítására és közreadására (Old Routes of Western Iran). A Pártus Birodalmat eredetileg létrehozó dahák parn nevű törzse északabbról származott, arról a területről, ahol korsóban, a Kr.e. 6. századtól kezdődően az összmagyarság etnogenézisének első fázisa is végbement Tóth Tibor antropológus hipotézise szerint.
Dr. Erdélyi István

Gyakorlati útmutató
Ugyanazt a témát, vagy annak összefüggéseit, párhuzamait több szemszögből (több szerző tollából) igyekeztünk bemutatni. Meghagytuk a különböző szövegekben az eredeti írásmódot, (párthus, pártos, pártus, Oxus, Oxusz, stb.).
Zárójelben megtalálható a szerző neve és a hivatkozott könyv megjelenési ideje, pl.: (Altheim, 1957.). A könyvek címe fellelhető a Függelékben, az Irodalom c. fejezetben.
A szerkesztő megjegyzéseit, kommentárjait és szövegeit igyekeztünk eltérő betű típussal írni, vagy a szöveg után TL. rövidítéssel jelölni. Terjedelmi okokból csak meglehetősen rövid idézetek közlésére volt lehetőség.
Ezt az antológiát kétféleképpen tehet szemlélni. Lehet úgy is tekinteni, mint ókori és modern szövegek gyűjteményét, de lehet, magyar szemmel olvasva, az összefüggéseket és vonatkozásokat megértve, rádöbbenni arra, milyen mélyek az eurázsiai füves pusztákról származó népek - így a magyarság - kulturális gyökerei!
A könyv szerkezete
Az antológia azt a bonyolult folyamatot mutatja be, melynek folyamán a Közép Ázsiából (Belső-Ázsiából) származó "szkíta" törzsből egy csaknem ötszáz évig fennálló iráni birodalom vezető ereje lesz.
I.  A pártus hódítás előtti Irán
Az óperzsa birodalomban létezett egy Párthava nevű tartomány, amely a birodalom egyik adófizető kerülete volt. Hérodotosz is ír az I. Dareios alatti, XVI. adófizető kerületről, a párthusokról. Az óperzsa birodalom bukása után a párthusok Nagy Sándor uralma, később pedig a Szeleukidák. fennhatósága alá tartoztak. A Baktriából, vagy az Oxuson (Amu-Darja), túli területről származó Arsak vezetésével a parnik, vagy parnok, (ahogyan Strabón írja: aparnosok) meghódítják a hajdani Parthia nevű adókerületet, majd fokozatosan legyőzik a Szeleukidákat és saját királyságot hoznak létre. A dahák törzséből származó parnik tehát nevüket erről az óperzsa országrészről kapták. Felvettek egy új nyelvet is, és az Arsakidák alatt (így hívták a mindenkori királyokat) birodalmat alapítottak.
II. A második rész ezzel a most már párthusnak nevezett birodalommal Foglalkozik, (nyelv, irodalom, hadművészet, stb.) egészen annak bukásáig.
Az antológia megkísérli mindazt összefoglalni, ami a párthusokkal kapcsolatos: (Örményország és a párthusok, a vazallus államok, Mezopotámia párthus uralom alatt, stb.)
III. A Függelék térképeket, uralkodási táblázatokat, írástáblázatokat tartalmaz, ezek teszik érthetőbbé ezt a kort.
A párthus birodalom térképe legnagyobb kiterjedése idején (Ghirshman és Colledge nyomán)
I/1. Irán az, i.e. 2. évezredben
R. Ghirshman: Az ókori Irán; médek, perzsák, párthusok  (Budapest 1985.) részlet.
"Nyugat- Ázsia történelmét az i.e. 2. évezredben alapvetően meghatározta az az esemény, hogy indoeurópai eredetű csoportok tűntek fel az ókori világnak ezen a részén őslakóknak nevezhető népek között. Ez a népmozgás Iránt sem kerülte el, bár a Felföldön az újonnan jötteknek egyelőre még csak viszonylag kis szerep jutott Az indoeurópaiakat, minden jel szerint, az általuk lakott területek hátországában élő népek nyomása késztette arra, hogy elhagyják hazájukat, a déloroszországi sztyeppeket, ahol a nagy vándorlást közvetlenül megelőzően éltek, és ahonnan valószínűleg két ágra szakadva keltek útra.
Egyik csoportjuk  a nyugati ág, a Fekete-tenger mentén haladt végig, majd a Balkánon és a Boszporuszon átkelve behatolt Kisázsiába. Itt az új jövevények, az ezen a területen őslakosnak tartható aziánus népességgel keveredve, hamarosan megszerezték a vezető szerepet, és létrehozták a hettita szövetséget. Birodalmuk a korszak nyugati monarchiáinak sorában főszerepet játszott. Hódításaikat egyre nagyobb területre kiterjesztve, még Babilonon is sikerült rajtaütniük, elfoglalták és kifosztották a várost. De győzelmüket nem használták ki, szinti azonnal visszavonultak, és a hódító korszakot hamarosan hanyatlás követte. Az i.e. 2. évezred második felében azonban a birodalom friss erőre kapva született újjá, bekebelezte a szomszédos királyságok egész sorát, köztük a hurri birodalmat és Mitannit, és szemtől szemben találta magát a szíriai és palesztinai területeken terjeszkedő Egyiptommal.
Az indoiráninak nevezhető keleti ág a Kaszpi-tenger partjai mentén indult kelet felé. Egyik, meglehetősen kis létszámú és valószínűleg elsősorban harcosokból álló csoportja keresztülhaladt a Kaukázus eredetű őslakossággal, a hurrikkal, létrehozták a Mitanni királyságot, uralmukat kiterjesztették Észak-Mezopotámián és Asszíriára is, sőt hatalmuk nagyságának bizonyítékát adva, bekebelezték a Zagrosz északi völgyeit is, ahol a gutik éltek. A királyság legfényesebb időszaka i.e. 1450 tájára tehető. Egyiptom szövetségese lett, és a leghatalmasabb fáraók mitanni királyok leányait vették feleségül. Ám a királyi család belső viszályai és lázadások következtében meggyengült ország nem tudta a virágzása teljében levő hettita birodalommal szembeni függetlenségét megvédeni. Az i.e. 14. század végén Mitanni végleg eltűnt a történelem színpadáról, de az utókorra hagyta fejlett civilizációja, erőteljes és sajátos művészete számos emlékét, melynek gyökerei a sumer művészetből táplálkoztak, és amelyet ugyanakkor egyiptomi és égei hatások is gazdagítottak.
Valószínűnek tűnik, hogy a Mitanni királyság kialakulása idején a hurri népesség már teljesen elnyelte az indoeurópai jövevényeket, csupán vallásuk némely eleme és ősi panteonjuk néhány isten neve emlékeztetett egykori jelenlétükre. Az egyik hettita király és az egyik mitanni uralkodó között jött létre az a szerződés, melyben Mitra, Varuna, Indra, és a Nászatják neve szerepel, ugyanazok az istenek, akiket a mitannik közeli rokonai, az ugyanebben a korban Indiában letelepült indoeurópaiak is ismertek.
Ugyanezen istenek egyike- másika a hettitáknál és a kassuknál is kimutatható. Az indoirániak emlékét őrzi néhány lótenyésztésről szóló írott forrás is: a ló, a jelek szerint, velük érkezett Nyugat-Ázsiába. Ősi indoeurópai vallásuk kevés fennmaradt emléke arra enged következtetni, hogy istenpárt tiszteltek, melynek egyike volt a főisten, a természeti elemek, a hegycsúcsok" a vihar, az eső istene, asszonypárjában pedig helyenként a napot, máshol a földet tisztelték. A lovas harcosok egyik csoportja a Zagrosz középső vonulata mentén végighaladva behatolt a nagy közlekedési útvonaltól délre elterülő vidékre, amely a későbbiekben a lótenyésztésről vált híressé, és itt letelepedett. Ez az egyébként életerős kisebbség - úgy tűnik - rövidesen szintén beolvadt az aziánus eredeten kassu népbe.
Ennek a meglehetősen kis létszámú indoeurópai ágnak a bevándorlása, az összképet tekintve, némi hasonlóságot mutat egy jóval későbbi eseménnyel, a kimmerek és a szkíták i. e. 8. századi vándorlásával. Az új etnikai elem Nyugat- Ázsiába érkezését vázoló rövid áttekintésünkből egy lényeges megállapítás kívánkozik. Valahányszor az ősi dokumentumok két olyannyira különböző eredetű népcsoport összeolvadásáról adnak hírt, mint az aziánusok és az indoeurópaiak, az utóbbiak jóval kisebb aránya ellenére is rendkívül meglepő az ezeknél a keverék népeknél mutatkozó, hosszabb-rövidebb ideig tartó jelentős fellendülés, valamint politikai, diplomáciai, katonai, gazdasági és kulturális kisugárzásuk olyan vidékeken, amelyeknek a keveredés előtt úgyszintén történelmük sem volt. Területek, amelyek korábban egy sereg kis fejedelemségből, város- és templomállamból álltak, hatalmas szövetségekké váltak, olyan életerővel és lendülettel teli birodalmakká, hogy egy csapásra koruk legnagyobb hatalmai közé emelkedtek. Ilyen volt a hettita birodalom, ilyen a Mitanni királyság, és így alakul majd, mint látni fogjuk, a kassu nép sorsa is.
Az indoeurópaiak mozgalmának keleti ágához tartozó törzsek nagy része lassan nyomult elvre kelet felé. Keresztülhaladtak Transzoxiánán, átkeltek az Óxoszon, a mai Amu-Darján, rövid időre megtelepedtek a baktriai síkságon, majd a Hindukus hágóin átkelve India hódítóinak klasszikus ágán, a Pandzsir és a Kabul folyók mentén haladtak dél felé.
Lehetséges, hogy a baktriai síkságról néhány törzs nyugat felé nyomult. Vajon kapcsolatba hozható-e velük, hogy a heszári lelőhelyen végleg megszűnt az élet, ami az ásatások szerint erőszakos hódításnak tulajdonítható. Mivel az utolsó település pusztulásának időszakára vonatkozóan megoszlanak a vélemények, erre a kérdésre pillanatnyilag nem tudunk válaszolni. Ha a pusztítás az i.e. 2. évezred közepén következett be, akkor az az indoeurópai (indoárja) csoport is okozhatta, amelyről a fentiekben szó esett. Ha azonban az i.e. 2. évezred utolsó századaiban történt, akkor talán egy újabb indoeurópai hullámhoz köthető, ahhoz, amellyel az irániak érkeztek a Felföldre".
(MOLNÁR Ágnes Fordítása)

A PÁRTHUS HÓDÍTÁS ELŐTTI IRÁN
I/2. Dareios behistuni Felirata (részletek)
I. Dareios (óperzsa Dárayavaus ) háromnyelvű (óperzsa, újbabiloni, elami) behistuni felirata történeti és nyelvi szempontból egyaránt az ókori keleti ékírásos írásbeliség egyik legkiemelkedőbb alkotása. E felirat tette lehetővé annak idején az óperzsa és annak segítségével a többi ékírás megfejtését. A felirat tartalma: hogyan verte le Dareios Gaumáta mágus, majd a perzsa uralom alatt álló többi ország felkelését, s hogyan szervezte újjá az ókori kelet leghatalmasabb birodalmát A felirat három változatából az óperzsa (414 sor) és az elámi (270 sor) elég jó, a babiloni (112 sor) azonban erősen sérült állapotban maradt ránk. A feliratnak volt arameus változata is, ennek egy töredéke az elephantinéi arameus papiruszok között maradi fenn. (Szöveg: R. C; Kent: Old Persian Grammar Texts, Lexicon, New Haven 1953.)
1. " Én /vagyok/ Dárayavaus, a nagy király, a királyok királya, király Pársában, a tartományok királya, Vistáspa fia, Arsáma unokája, Haxámanis leszármazottja.
2. Kinyilvánítja Dasrayavaus király: Az én apám Vistáspa, Vistáspa apja Arsáma, Arsáma apja Ariyá ramna, Ariyá ramna apja Caispis, Caispis apja Haxá manis.
3. Kinyilvánítja Darayavaus király: Ezért neveznek bennünket Háxamanis leszármazottainak (Haxámanisiryá). Régtől fogva derekak voltunk. Nemzetségünk régtől fogva király volt.
4. Kinyilvánítja Dárayavaus király: Nyolcan nemzetségemből korábban királyok voltak, én vagyok a kilencedik. Két ágon kilencen vagyunk mi királyok.
5. Kinyilvánítja Dárayavaus király: Auramazdá akaratából vagyok én király: Auramazdá nekem adta a királyságot.
6. Kinyilvánítja Dárayavaus király: Ezek (azok) a tartományok, amelyek birtokomba kerültek (maná patiyaisa) Auramazdá akaratából én ezeknek királya voltam: Párra, Uvaja, Bábirus, Ahurá, Arabáya, Mudráya, a szigetek, Sparda, Yauna, Má da, Armina, Katpautuka, ParAava, Zraka, Haraiva, Uvárazmíy, Báxtris, Suaguda, Gadára, Saka, Aatagus, Harauvaos, Maka, összesen 23 tartomány".
(Fordította: Harmatfa János)
(Ez a felirat azért fontos számunkra, mert a király Pártiát is említi a meghódított tartományok között)
(T. Dareios: Kr. e. 521-486) (T. L.)
 A felsorolt tartományok azonosítása sorrendben a következő: Persis, Elám, Babilon, Asszíria, Arábia, Egyiptom, Kypros, és a Kis-Ázsiához tartozó görög szigetek, Sardeis /Lydia/, Iónia, Média, Armenia, Kappadókia, Pártia, Drangiané, Areia, Chórasmié, Baktria, Sogdiané, Gandhára, sakák, Sattagydia, Arachósia, makák.
Hérodotosz
I/3. Az Óperzsa Birodalom szervezete és adóügye I. Dareios idején
(Hérodotos: III: 88-97.) (részlet)
Dareios a behistuni (bisotuni) feliratban uralkodói érdemei között sorolja fel, hogy "valamennyi tartomány beszolgáltatta a rájuk kirótt adót". Hérodotos pontos felsorolást ad az egyes satrapiák évenkénti adókötelezettségeiről. Ezek a fejezetei az Achaimenida birodalom gazdaságtörténetének elsőrendű forrását alkotják, bár egyes részletkérdések értelmezése még bizonytalan. Hérodotos minden bizonnyal valamilyen hivatalos feljegyzés alapján jutott adataihoz. Közléseinek hitelességét növeli, hogy ő is- hasonlóan a behistuni felirathoz - 20 tartományt ismer. Míg azonban a behistuni felirat és Dareios más feliratai (pI. a Naqs-i- Rustam) az egyes tartományoknak egységes nevet adnak (vö. a behistuni felirat szövegében), addig Hérodotos az illető tartományban élő több népet, ill. várost sorol fel, és mellőzi az egységes elnevezés közlését. Míg bevezető soraiban satrapiákról szól, részletes felsorolásaiban nemeseket, azaz adókerületeket említ; ebből egyes kutatók arra következtetnek, hogy az adókerületek nem voltak azonosak a satrapiákkal mint közigazgatási- katonai egységekkel- ez azonban nem látszik valószínűnek. A görög történet író közlései mindenesetre alapjukban feltétlenül hitelesek.
93. "Paktyikétől és Arméniától, valamint a vele szomszédos területekről egészen a Fekete-tengerig 400 talentum: ez a tizenharmadik adókerület. A sagartiosok, sarangeusok, thamanaisok, altosok, mykosok(6) és a Vörös-tenger(7) szigeteinek lakói, amelyekre a király ez ún. száműzötteket telepíti le: mindezekről összesen 600 talentum adót kapott: ez a tizennegyedik adókerület. A sakák és kaspiosok 250 talentumot szolgáltattak be: ez a tizenötödik adókerület. A parthusok, rhorasmiosok, sogdok és areiosok 300 talentumot: ez a tizenhatodik adókerület".
(Fordította: Hahn István)
5 Paktyiké: egy kelet iráni terület megnevezése
6 Nagyjából a mai Afganisztán területén élő törzsek
7 Vörös-tengernek az ókorban a mai Perzsa-öblöt nevezték.
I/4. A "Szkíta-kérdés"
Bevezető gondolatok
Milyen nyelvűek, kultúrájúak és milyen etnikumúak voltak a "szkítá"-nak nevezett népek? Mit értünk ez alatt a gyűjtőnév alatt? Milyen közös vonások jellemzik a sztyeppei népeket
Ezek a kérdések könyvünk olvasóját több szempontból is érdekelhetik. Először is azért, mert a párthusnak nevezett birodalmat, amely az Arsakida- dinasztia uralmával ötszáz éven át állt fenn, azok a daha-törzsbeliek alapították, akiket az ókori források szkítának neveznek. Másodszor pedig azért, mert a magyar krónikák szerint őseink "Scytia földjéről" vándoroltak nyugat felé. A leírások, lexikonok (a XX. sz. első felétől kezdve) a szkítákat indoeurópainak, ("iráni nyelvűnek") mondják. Vagy ezt írják "Az eurázsiai sztyeppe iráni nyelvű ókori népei". Helyszűke miatt, csak egy munkából tudunk hosszabban idézni. Ez is kétségessé teszi azt az elméletet, mely a kevés nyelvemlék alapján ilyen következtetésre jutott.
Lássuk tehát, hogyan vélekedett Nagy Géza régész és etnográfus a MTA lev. tagja (1855-1915) erről a fontos és a mai napig megnyugtatóan nem tisztázott kérdésről. Műve a Néprajzi füzetek sorozatban jelent meg 1895-ben A szkíták nemzetisége címmel.

Nagy Géza: A szkíták nemzetisége
Budapest, 1895 (részletek)
"A szkíta- kérdés iránt, melyet a század első felében még a magyar őstörténelmi kutatások egyik legfontosabb ágának tartottak, az utóbbi három-négy évtized miatt nagyon megcsappant nálunk az érdeklődés. Mindinkább elterjedt az a felfogás, hogy a szkítákhoz semmi köze sem lehetett annak az ősmagyar néptörzsnek, mely valahol északon, Káma-menti és szibériai nyelvrokonainak környezetében élte át gyermekkorát; mikor pedig azon a vidéken kezd szerepelni, hol egykor a szkíták tanyáztak, akkor már onnan rég eltűnt a szkíta elem s így még az esetben sem képzelhető köztük valamiféle kapcsolat, ha a szkíták az uralaltájisághoz tartoztak is, akár a szumir- akkádokhoz, mint pl. Csengery A. vélte, akár pedig a törökséghez, mint ahogy történelmi alapon s néhány szkíta névre, különösen az isten nevekre utalva gr. Kulin Géza magyarázta vagy amint Vámbéri Á. a szkíták életmódjából következtette.
De e legtöbben még azt a vékonyka szálat is ignorálták, mely valami távoli rokonságba fűzte volna a magyarságot a szkítákkal. Hallgatagon elfogadták a német tudósok véleményét, akik Zeus óta mind jobban vitatták, hogy a szkíták s a velük egy nyelvet beszélő, tőlük csak dialektusban különböző szarmaták nomád árják voltak, a legáltalánosabb felfogás szerint Iránok, Cuno G. szerint lettszlávok, amely árják azonban, mint Fligier gondolja, jelentékeny uralaltáji elemet vettek magukba.
Munkácsi B. legújabb kutatásai után, melyek következtében az ugorság s így a magyarság ősi fészkét az eddig fölvett Jugriánál délibb vidékre, a Káspi tenger, Aral tó és Ural hegység közt elterülő pusztaságra kell helyeznünk (Etnográfia. V 172) a szkíta- kérdés ismét visszanyerte a magyar etnológia szempontjából egykori fontosságát.
Bármi volt, is a szkíták nemzetisége, bizonyos, hogy befolyást gyakoroltak az ősmagyarság történelmi életére és kulturális fejlődésére a ez a hatás nem tűnhetett el nyomtalanul.
Egy pár ilyen nyomra akarok mutatni az alábbi sorokban s ezzel kapcsolatban valamit a szkíták nemzetiségéről is fogok szólni néhány adatot hozva föl ama felfogás egyoldalúságának feltüntetésére, mely a szkíták által megszállt föld régebbi lakosságának iráni jellegét s a szkítákra gyakorolt befolyásának jelenségeit kapcsolatba hozza a szkíták nemzetiségével s ezt a két dolgot összezavarja. Majd alább ki fogom mutatni, hogy az Irán nyelvűség vitatói korántsem arra a néhány -jelentés szerint is ismert szkíta szóra alapítják elméletüket -, melyek utóvégre is első sorban jönnek tekintetbe, hanem nevekre, melyeknél sohasem szabad feledni egy részről azt, hogy értelmezésüknél sokkal több tér nyílik a legkülönbözőbb és legellentétesebb összehasonlításokra, mint mikor a szó vagy névjelentése már adva van; másrészről azt sem szabad szem elöl téveszteni, hogy még a félreismerhetetlenül iráni eredetű szkíta személyneveknél is fölmerül az a kérdés, vajon lehet-e egyéb jelentőséget tulajdonítani nekik, mint pl. nálunk az Árpádok alatt nagyon elterjedt szláv neveknek? Jegyezzük meg jól, hogy Müllenhoff a szkíta neveknek körülbelül csak egynegyed részét magyarázta meg az Iránságból, ennek is csak egy részéről lehet elmondani, hogy kétségtelenül iránnak bizonyul, míg a másik részét, - mint Cuno véli, a nagyobb részét - épp oly jól és találóan lehet magyarázni a lett-szlávból (Die Skythen 376.) s esetleg más nyelvekből. A végeredmény mindenesetre az, hogy a szkíta nevek nagy részét iráni szótövekre eddig még nem tudták visszavezetni; az iránnak magyarázott neveknek egy része másképp is értelmezhető; ami tehát valódi irán névnek tekinthető, arról csakugyan el lehet mondani, hogy amint a szkíta Aripeithesz, Idanthyrszosz, Szpargapeithesz és más hasonló személynevekből a szkíták iránságát; ugyanolyan joggal a magyar László, Lodomér, Bogomér Boguszló, Kázmér, Szoboszló, Szaniszló, Raszló, Radován, Tihamér, Bogát, Deda, Zerzivoj, Medve, Drága; Szereda, Péntek, Unoka s még más árpádkori nevekből a magyarok szlávságát is lehet vitatni. Az volna a döntő bizonyíték az iránság mellett, ha azt mutatták volna ki, hogy az olyan szkíta szók mint oior - férfi, pata - ölni, arima = egy, szpu = szem, Temerinda = tenger - anyja sat., csakugyan irán szók; de az iránság ép ezeknél mondta föl a szolgálatot s egyik-másik szóra még a nagy árjaságban is alig-alig lehetett valami megközelítő analógiát találni.
A német tudósok ezen el nem tagadható valóságnak a magyarázatát mindenben keresték, csak éppen arra nem gondoltak, a mi a legtermészetesebb, hogy talán az elméletben van a hiba s abból, hogy a szkítaságról egy sereg személy-, nép- és földrajzi névnek Irán eredetére mutathatnak, még nem szükségképpen következtethetik egyúttal azt is, hogy a szkítáknak irán nyelvűeknek kellett lenni. Nem méltatták kellő figyelemre azt a kiváló fontosságú körülményt, hagy a szkíták nem őslakói annak a földnek, a hol Herodotus találta őket a Kr. e. V század derekán, hanem a középázsiai pusztaságról költöztek oda pár századdal előbb. Ha tehát a szkíták etnikumában olyan jelenségek tapasztalhatók, melyek majd az árjaság majd pedig az uralaltájiság jellemvonásait tüntetik föl: akkor mindenesetre azt kell gondolnunk, hogy e jellemvonásoknak csak egy része tartozik a szkítaság őseredeti sajátságaihoz, a másik részt szükségképp a meghódított s részben talán magukba olvasztott régebbi lakosságtól örökölték. Ilyenforma felfogás vezette az orosz etnológusokat, Miller V.F. moszkvai és Miscsenko P. G. kijevi tudósokat arra a végeredményre, hogy ott, ahol a németek csupa iránságot láttak, különbséget tegyenek az uralaltáji eredetű harcias és hódító nomád keleti vagy királyi, meg az árja (irán) eredetű műveltebb földmívelő szkíták között, a kiknek egymáshoz való viszonyát - úgy látszik - körülbelül olyannak képzelik. mint a minő volt a bolgárok és aldunai szlávok vagy a Ghaznevidák és Szelsukidák törökjei, meg az iránok között
Nehéz is volna máskülönben megérteni, hogy az ókor néprajz- és történetíróinak soha nem jutott eszébe a szkítákat a perzsák rokonainak tenni meg, a kiket végre is jól ismertek, ellenben folyton össze- zavarják velük az új meg új név alatt feltűnt uralaltáji népeket. Maguk a perzsák is úgy találták, hogy azok a turkok, kik a VI. század közepe felé kezdtek elhatalmasodni, ahhoz a néphez tartoztak, melyet ők régen szakának neveztek" vagyis a szkítákhoz, mert hiszen már Herodotus megirta (VII. 64.), hogy a perzsák az összes szkítákat szakáknak hívják.
------------------
 Zeuss: Die Deutschen und die Nachbarstämme. Müllenhoff. Über die Herkunft und Sprache der pontischen Scythen und Sarmaten. (Monatsberichte der Preussischen Akademie in Berlin.1866. 549-579) -TOMASCHEK W. Kritik der ältesten Nachrichten über den szkítischen Norden. (Sitzungsbericht des kaiserlichen Akademie Bécs, 1888. CXVI. 775-780. CXVII.1-70)
Die Skythen. (Forsrhungen im Gebiete der alten Völkerkunde. I. Theil) Berlin. 1871.
 Über die Herkunft der Sarmaten. (Archiv für Anthropologie. XVII. 1887. 302.)
-------------------
Nagy Géza: A szkíták nemzetisége 2.
Budapest, 1895 (részletek folytatása)
II.
A szkíta elem behatolása a Fekete tenger mellékén elterülő síkságra nem egy időben, nem egyhuzamban történt, hanem, mint minden ilyen terjeszkedésnél, több század leforgása alatt vándorolt be majd az egyik, majd a másik törzs.
Bizonyos, hogy azoknak, kik Herodotus korában már földműveléssel foglalkoztak, jóval meg kellett előzniök a déloroszországi pusztaságon nomadizáló szkítákat, kikkel minden esetre ugyanazt a nyelvet beszélő egy népet kellett képezniök, ha talán a bennszülött elemmel való huzamosabb vérkereszteződés bizonyos változásokat idézett is elő fizikumukban, mert különben Herodotos, ki jól megkülönbözteti a szkítáktól a szkíta szokás szerint élő, de más nyelven beszélő népeket, mint p. az androfagokat, s a szarmatákról tudja, hogy szkíta nyelvűek, de más a kiejtésük: a földművelő- és nomád szkíták közt levő esetleges nyelvi különbséget alig hagyta volna megjegyzés nélkül.
A különböző időbeli bevándorlás gondolata nyert kifejezést a szkíták eredetéről szóló mondában is, melyet Herodotos két változatban közöl (IV 5-7, 8-10); egyik maguktól a szkítáktól való, másik a pontusi görögöktől, a kik a szkíta mondai elemeket a maguk felfogásához idomítva hellenizálták ugyan, de a monda lényegén nem változtattak. Mindegyik monda három testvértől származtatja a szkítákat; mindegyikben ki van fejezve az a felfogás, hogy az idősb testvérek a nyugati törzseknek voltak az ősapái, míg a legifjabbtól a keleti vagy királyi vagyis a tulajdonképpeni szkíták eredtek; mindegyik elbeszéli a monda nyelvén, hogy az uralkodásra való rátermettségével a legifjabbik testvér vált ki s így s lett e király. Mindez arra mutat, hogy maguk a szkíták három nagyobb bevándorlást különböztettek meg s a legkésőbb beköltözött vagyis a legifjabb gyermektől származtatott törzs lett a többinek is az ura.
E különböző időben történt bevándorlások magyarázzák aztán meg a szkíta mondák és hagyományok azon ellentmondásait, hogy a szkítákat a Puntus mentén majd nagyon régi lakóknak, sőt autorhtonoknak tüntetik föl, így a görög monda szerint Heraklestől és egy alsó kígyótestű nőtől származtak", más szóval a nap és föld fiai azaz autochtonok (Her: IV 8-9), a másik változat szerint pedig a mondai ősapa, Targitaos az égnek (Zeusnak) s a Borysthenes folyam leányának volt a fia s Targitaostul Dáriusnak a szkíta földre való betöréséig ezer esztendő telt el (Her: IV 5., 7.); majd pedig maguk a szkíták beszélik Herodotusnak, hogy ők a legfiatalabbak az összes népek között
(IV 5.), s emlékeznek ázsiai hazájukra, honnan a masszagéták verték ki, emlékeznek az Araxes folyamon való átkelésükre, pontusvidéki megtelepedésükre, hol az előlük kivándorló kimmerek földjét szállják meg, kiknek emléke ekkor még oly élénk, hogy ismerik a helyet a Tyras (Dnyesztert) folyó mellett, hova a kimmerek halottaikat temették és számos szkítaföldi helyet róluk neveznek, vannak kimmer falak, kimmer kikötő, Kimmeria nevű vidék, kimmer Bosporus sat. (Her. IV, 11., 12.)
E hagyományon kívül volt még egy másik forrása is Herodotusnak, mely hasonlóképp bevándorlóknak mondja a szkítákat s körülbelül egykorú a szkíták költözködése által előidézett népmozgalmakkal. Ez a forrás, melyet Herodotus meg is nevez, a Kr: e. 700-650 körül élt prokonnesosi Aristeas eposz-költő "Arimaszpeá" című hőskölteménye; e szerint a közép-ázsiai masszagéták keleti szomszédai az isszedonok voltak azok, kik a szkíták régebbi földjét elfoglalták, mely a mai kirgiz pusztaságon lehetett, mert Herodotus szerint  (IV 22.) a thysszagétáktól és jyrkáktól észak felé is tanyázott a királyi szkítáknak egy elszakadt ága; az isszedonok által kiszorított szkíták aztán délnyugat felé törve elkergették a "déli" vagyis Fekete tenger mellett lakó kimmereket s ezeknek a földjén telepedtek meg. (Her.IV 13.)
Úgy látszik, a szkíták, mielőtt elfoglalták volna a Pontus mellékét, egy ideig a Volga, Jajk, Kaspi-tenger közti pusztaságon tanyáztak, honnan a Vll. század dereka táján a masszagéták szorították ki, a mikor aztán a szkíták egyik része a Tanaistól és Maeotistól nyugatra fekvő déloroszországi síkságra, másik része pedig Médiába hatolt, hol - mint Herodotus mondja - 28 évig voltak az urak s uralmuknak csak Kyaxeres méd király vetett véget Kr. e. 605 körül. (Her. I. 103-106. IV ). Ez utóbbiak azok a szkíták, a kik az Akhemenidák korában a perzsáknál szaka néven ismeretesek. Hogy Herodotus idejében még nagyon új dolog lehetett a puntusi nomád szkíták és az ázsiai szakák egymástól való elszakadása, abból következtethetjük, hogy Herodotus felfogása szerint Médiát tulajdonképp a puntusi szkíták foglalták el üldözvén az előlük menekülő kimmereket s annyira összefolyt Herodotus kortársainak szemében a szkíták ezen két ágának régebbi története, hogy a puntusiak hagyományainak egyes, ekkor már kellőképp nem értett részletét is a médiai expedícióval igyekeztek megmagyarázni...
Nagy Géza: A szkíták nemzetisége 3.
Budapest, 1895 (részletek folytatása)
III.
A német tudósok közt, kik a fennmaradt szkíta nevek és szavak magyarázatával foglalkoztak, legkimerítőbben s egyúttal a nagy nyelvészeti apparátus mellett is a legnagyobb egyoldalúsággal tárgyalta a szkíták nemzetiségének kérdését Miillenhoff. Az Iránság vitatói első sorban is az ő értekezésére szoktak támaszkodni s ezért midőn annak az állításnak, hogy a szkíták iráni nyelvűek voltak, tüzetesebb vizsgálatába akarunk bocsátkozni, szükségesnek látjuk megismerkednünk azzal az eljárással, mellyel Müllenhoff a föntebbi eredményre jutott.
A szkíta nyelvmaradványok - mint az Etnográfia múltkori számában is említettem - egy pár szó kivételével csupán nevekből állanak. Ezeknek túlnyomó része Herodotusnál és az olbiai föliratos emlékeken található s részint istennevekből, részint nép- és helynevekből, részint mondai személyek neveiből, részint pedig szkíta királyok és olbiai barbár eredetű polgárok személyneveiből állanak.
A szkíta nyelv eredetének megállapítására nézve természetesen legtöbb súlyt azokra a szókra és nevekre kell helyezni melyeknek jelentése is ismeretes. Fontosak továbbá az istennevek, a mondai hősök nevei s aztán a szkíta törzs- és nemzetségnevek, mert ezek minden valószínűség szerint maguktól a szkítáktól származnak s ezenfölül így részüknél, mint az istenneveknél s bizonyos fokig a mondai alakok neveinél is nagyjában adva van az a fogalmi kör is, a honnan eredniük kellett. A szkíta nemzetiség szempontjából legkevesebb bizonyító erőt kell tulajdonítanunk a rendes személyneveknek s a szkítákat környező népek, valamint a szkítiai helyek neveinek, mert egy bevándorolt s mindenféle idegen befolyásnak kitett népnél mindig kérdés tárgyát képezheti, hogy nem egy más népnek a nyelvkincséhez tartoznak-e ezek a nevek épp úgy, mint pl. a nálunk elterjedt személyneveknek túlnyomó s helyneveinknek nagy része; azonkívül az ilyen nevek értelmezése, mint múltkori cikkünkben is említettük, semmiféle korláthoz sincs kötve s bajos eldönteni, hogy a midőn a magyarázatban többféle lehetőség kínálkozik, közülük melyik a helyes. Erre nézve néhány példát hozok föl. A Targitaos név Tomaschek szerint (Sitzungsb. d. k. Akad. in Wien. CXV1. 721.) a. m. az irán "tighra- tava" (pfeilkräftig) de ez a név az avarok közt is megvolt Targitios alakban, melyet Vámbéry (Magy. Er. 50.) "szétszórónak" magyaráz a tör. tat. "targit"; "tarkít" (szétszór, széthány) tőből; Irán név volt-e már most a Targitaos vagy pedig török. A szkíta Tumbagos s a mongol Timbaghai név nagyon közel áll egymáshoz, Müllenhoff azonban tagadja a két név egybetartozását s amazt Neumann ellenében irán eredetűnek állítja; mely a "tuma" [erős) vagy "tava" (bíró) és "baga' (szerencse) szavakból származnék, míg Cuno az ó-szláv "tanpu" (vastag) szóval egyezteti. A Sobodakos névben Neumannal a mongol Szubutaj név analógiáját is kereshetjük s mint Cuno, a szláv "svobodi" (szabad) szóból is magyarázhatjuk. Müllenhoff szerint a szkíta Badagos, Badakés név az irán "vádha" (ütni) szóból ered, Cuno ennek ellenében az orosz Vodoku (a. m. vezető) névvel teszi egynek, de ezzel még koránt sincs vége a lehetséges analógiáknak, mert pl. a mongol- tatár Batu vagy az ősmagyar Bati vagy Bodaj nevek is fölhozhatók. Müllenhoff a Dados, Dadagos, Dadsaké neveket a perzsa "dá" (adni) tőre vezeti vissza, Cuno szerint a szláv Dedu, Dedaku (a. m. déd, ős) személyneveknek felelnek meg. Ugyancsak ő Müllenhoff ellenében azt vitatja, hogy a Mastus, Mastarus, Mastarnés, meg a Radamaseus, Radamasadios és Rathagósos nevek nem a zend "maz" (nagy) és "ratha" (szekér), hanem az ó-szláv "mastitu" (facilis, comis), litván "mastus" vagy ó-szláv "misfi" (vindicta) s aztán az ószl. "radu" (alacer) vagy "rati" (bellum) tőkhöz tartoznak, miként a szláv Mistui, Mistislav, Mastivin, Radogost stb. nevek.
Folytathatnánk még e példákat, de az is elég annak a feltüntetésére, mily ingatag alapot szolgáltatnak a szkíta nemzetiség megállapítására a nevek, melyek különben is minden valószínűség szerint többféle népelemtől valók.
A továbbiakban Nagy Géza különféle szkítának nevezett szavakat elemez. Ebből a részből csak egy rövid részletet közlünk...
Látjuk ezekből, hogy minél szűkebbre szorul össze az a fogalmi kör, melyben a szkíta nevek magyarázata keresendő, annál ritkábbak és erőltetettebbek az irán analógiák s ha már az is föltűnő, hogy a szkíta istennevek, mint ilyenek, merőben különböznek az Irán vagy még ősibb időkre hivatkozva, a hindu- irán istennevektől az egyetlen egy közös isten- vagy mítikus névre sem lehet rámutatni: még föltűnőbbnek kell tartanunk, hogy még csak irán eredetű jelzői neveket sem lehet fölismernünk ezen istennevekben s ilyen tapasztalatok után csakugyan tarthatatlannak kell tekintenünk azt az álláspontot, mely mindezek ellenére irán népet keres a szkítákban.
De legdöntőbb bizonyítékot szolgáltat e tekintetben az a néhány szó és név, melynek jelentését is tudjuk. Ezek a következők:
a) Az oiorpata vagyis magyarul "férfiölő". Említi Herodotus (IV 110.) ezeket írván:"az amazonokat a szkíták oiorpatáknak nevezik, a mi görögül azt jelenti férfiölő ( androktonoi) mert oinrnak hívják a férfit, pata pedig azt teszi: ölni.
Ezek a sorok egész világosak s joggal elvárhatjuk, hogy a milyen félreismerhetetlen irán jelleget tüntet föl némely szkíta név (pl. Xouvapof; zend: hunara - erény, Xodavod = zend: hudaéna evguvof), épp olyan irónnak bizonyuljon az a két szkíta szó, az oior - férfi és pata = ölni is.
De mit tapasztalunk?
Az oiornak még csak megvan az analogiája (zend és szanszkrit: viras, latin; vir, porosz: wyrs, gót: wair), a pata szónál azonban megakad az irán magyarázat. "Allein der zweiten Namenhälfte ist die Bedeutung (töter, töterin) ohne Zweifel untergeschoben - mondja Müllenhoff (id. m. 555.) - Sei es dass mann dabei an das causale pát.- faIlen von pat - fallen oder an vad skr. vadh - schlagen dachte". Müllenhoff tehát, úgyszintén Cuno sat. Zeussnak a nézetéhez csatlakozik aki a rosszul értesült Herodotus adatát oly módon javította ki, hogy az "oiorpata" jelentését "Férfiölő" helyett "férfiak úrnőjének" Männerherrinen, Männerbeherrscherinen) magyarázta s a pata szót a zend paitis, szanszkrit patis, litván patis azaz "úr", "uralkodó" szókkal egyeztette.
Hát én elhiszem, hogy az amazonokat csakugyan az iránok nevezték el "virapatáknak" - férfiak úrnőinek. De ha így volt is, ebből csak az következik. hogy a szkíták átvették az iránoktól ezt a nevet s népetimológiával férfiölőnek magyarázták. Mert az ő nyelvükben a pata már nem azt jelentette: "úrnő", hanem azt, hogy: "ölni". S Herodotus nagyon jól volt értesülve, midőn a szkíta szónak ezt az értelmet tulajdonítja s nem azt, a mit az irán elmélet hívei akarnak bele magyarázni. Az a szó nem áll magában; kétségtelen analógiáját megtaláljuk a szumir- akkád nyelvben, hol bat a. m. ölni, meghalni (tuer, mourir ) s azután a médiai szkíta vagy protoméd nyelvben, a melyben bat. a. m. ölni, megütközni (tuer, combattre). A szumir-akkád szó ige névi alakja "bat-a" vagy "bat-ma", uru pedig a. m. férfi (male).
E szerint a szkíta oior-pata = férfi-ölő, melyre az iránságban nem lehetett kielégítő magyarázatot találni, ízről-ízre megfelel a szumir- akkád uru-bata szónak.
 A szkíták egészen más nyelven beszéltek. Nyelvük - úgy látszik - a szumir-akkáddal volt közelebbi rokonságban (v.ö, oiorpata, Oitosyros) de mindenesetre az uralaltáji családhoz tartozott. A szumir-akkád nyelvről ma még nagyon hézagosak ismereteink, helye sincs még kimutatva az uralaltájiságon belül, Lenormant szerint pl. középhelyet foglalt el az ugor és török-tatár nyelvek között, míg Hommel az őstörökkel tartja testvérnyelvnek; a szókincsből azt látjuk hogy ha geneológikus szempontból Hommelnek volna is igaza, az ugorsággal több olyan ponton érintkezik, a mely érintkezési pontok a törökség és ugorság egymás közti viszonyánál nem mutathatók ki.
Ilyen szempontból magyarázható, hogy: a szkíta szók és nevek is majd a törökség majd az ugorság felé mutatnak. De az sem lehetetlen, a mit már közelebbi cikkünkben is felhoztunk, hogy az a népség, melyet szkítának neveztek, kétféle elemből állt, ú. m. egy szumir-akkád féle elemből s aztán ugorokból, a melyek egymást áthatották a nélkül, hogy teljesen összeolvadtak volna. A tulajdonképpeni szkítákat a népvándorlás korában jobbára a törökség szívja föl, míg az ugorok a lett-szláv elemmel erősen vegyülve egymástól nagyon különböző jellegű népekre szakadoznak.
17. E mozgalmak időpontjának meghatározására még a Gyges (Gug) lyd király és a kimmerek (Giamirri) közti küzdelmek is felvilágosításul szolgálnak, melyek a Kr e. 670- 660 körüli évekre estek.
18 Über die Herkunft und Sprache der pontischen Scythen und Sarmaten. (Monatsberichte der Preuss. Akademie in Berlin. 1866. 549-579. l.)
19 Jókai, nem emlékszem, hogy hol, mint magyar szót említi az örpatát, mely - he nem csalódom - katonás természetű nőt jelentene. Nem igen bízom ugyan benne, hogy népies eredete szó volna inkább a Herodotos- féle oiorpata tudákos átalakításának vélem: mindamellett nem tartom fölöslegesnek e sorok olvasóinak figyelmét fölhívni erre a szóra, megvan e a népnyelvben az ország valamelyik részében?
20 Lenormant Fr. La Langue prirnitive de la Chaldée. Paris, 1875. 314.
Nagy Géza: A szkíták nemzetisége 4.
Budapest, 1895 (részletek folytatása)
IV.
Ha már a nyelvi adatokból is kimutatható, hogy a szkíták nem voltak iránok, hanem uralaltájiak: külsejük, életmódjuk, szokásaik, vallásuk s egyszóval egész erkölcsi jellemük már egész határozottan és félremagyarázhatatlanul azt bizonyítják, hogy itt csakis egy uralaltáji népről lehet szó, melynek etnikuma sehogysem illik bele az árja vagy indoeurópai népek nagyon elágazott, sokféleképp módosult, mindazáltal a közös származásnak és egy meglehetősen egyöntetű őskultúrának többféle jelét magán viselő családjába.
A német tudósok annyira belemerültek a névmagyarázatokba hogy azok mellett egészen mellőzték a többi etnográfiai jelenséget s egyebek közt alig méltatták valami figyelemre azt a talán nem egészen fontosság nélküli körülményt, hogy a szkíta nomád lovas nép volt a mongol típus jellemző sajátságaira emlékeztető külsővel.
A szkíták külsejét a hírneves görög orvos, Hippokrates irta le.
E leírásból mindenekelőtt az tűnik ki, hogy a szkítáknak igen erősen kidomborodó faji jellegük volt, mely merőben különbözött a görög világ előtt ismert népeknek a típusától s ezek a faji sajátságok annyira előtérbe nyomultak a görögök szemében, hogy azok mellett egészen elmosódtak az egyes szkíták közt levő individuális különbség jegyei.
Hippokrates szavai e tekintetben oly világosak és határozottak, hogy semminemű félreértésre nem adhatnak okot. A szkítákról úgymond - a mi külsejüket illeti, ugyanazt mondhatni, a mit az egyiptomiakról, hogy csakis saját magukhoz hasonlók és semmiféle más néphez sem." Mekkora fontosságot tulajdonított e jelenségnek, kitetszik abból, hogy utóbb még egyszer ismétli föntebbi megjegyzését; testalkatára nézve- írja - a szkíta nép teljesen különbözik a többi emberektől és csupán saját magához hasonló, mint az egyiptomi." Egy más helyen pedig azt mondja, hogy a szkíták közt egyik ember a másikhoz nagyon hasonló, férfiak a férfiakhoz, asszonyok az asszonyokhoz s ezt abból magyarázza, hogy a szkíták általában véve kövér testűek és szőrtelenek.
Árjákról, kaukázusi rasszhoz tartozó népről alig beszélt volna így Hippokrates. Ha a szkíták Iránok vagy szlávok lettek volna, típusuk semmi esetre sem tűnhetett volna föl olyan idegenszerűnek a görögök előtt, hogy ez egyéni vonások finomabb jegyei iránt elvesztik a fogékonyságukat s éppen azért nagyon igaza volt Neumannak, midőn azt állította, hogy itt már rasszbeli különbségre kell gondolni.
A részletek, miket a szkíták külsejére vonatkozólag hoz föl Hippokrates, nemcsak megerősítik azt a hiedelmet, hogy itt csakugyan külön rasszról van szó, hanem a rassz felismerésére is rávezetnek.
Ezek közül különösen jellemző a szakáll nélküli csupasz arc és a szennyes-sárga vagy vörhenyes bőr. Az utóbbit nuppóv-nak nevezi Hippokrates, s azt mondja, hogy ezt a hidegség idézi elő, a mely a fehér szint elfonnyasztja s ebből sárga lesz." Neumann (Id. m. 155. 1.) Platonra hivatkozva, aki szerint a pyrrhon a sárga és szürke vegyüléke (15m. 68. c.), szennyes-sárgának (schmutzig gelb) magyarázza. Mindkét testi sajátság a mongol rasszhoz tartozó népeket jellemzi s a mennyiben a pyrrhont vörhenyes színre magyaráznánk, annyiban a finn típusra gondolhatnánk, melynek a lángvörösség nagyon gyakori s egyik megkülönböztető sajátsága."
Nem olyan élesen elválasztó rasszbeli sajátság a többi, a mit még tudunk a szkíták külsejéről; ennyiben mégis fontosak, hogy kiegészítő részei a mongol típusnak. Ilyenek: az egyenes, lágy, sima haj, aztán az elhízott, széles test, minden élesebb tagozás nélkül, különösen az altest sokkal lágyabb, mint más embereké szokott lenni, mert - mint Hippokrates véli - lehetetlen, hogy olyan országban, minő a szkíták földje s olyan természeti és égalji viszonyok közt, mikben a szkíták élnek, a test alsó része szilárd és ruganyos maradjon.
Érdekes még az a megjegyzése is, hogy a szkíták kajla lábúak; ennek oka - úgymond - egyrészről az, mivel a gyermekeket nem kötözik pólyába, mint Egyiptomban, mert azt tartják, hogy ha nem hajlik meg a láb, nem ülhetik meg jól a lovat; más részről oka az ülő életmód, a gyermekek ugyanis mindaddig, míg lovagolni nem tudnak, idejük java részét a szekéren ülve töltik, s menet közben vajmi kevés hasznát veszik lábaiknak.
Ahány híres lovas népet csak ismerünk, mindegyiknél el van terjedve a többé-kevésbé kajla láb. Népvándorláskori temetőink közül a keszthelyinél figyelték meg ezt a sajátságos, hol a csontvázak nagyobb része ilyen kajla lábú lovas népségre vall, mely Török Aurél szerint a mongol és kaukázusi faj keverékét tünteti föl. Ez a népség `véleményem szerint abból a déloroszországi szkíta-szarmata (roxolán) elemből állt, mely a III. században a gótok uralma alá került s a. gótokkal együtt már a II. század folyamán bevándorolt Magyarországba.
Mindezek együttvéve azt bizonyítják, hogy az a semmi máshoz nem hasonló, magában álló típus, melyet a görögök - Belső-Ázsiával nem érintkezve - a szkítákon kívül más népnél nem találtak fel, a mongol rassznak volt egy változata. Neumann, kinek fejtegetéseit követtük a föntebbi sorokban, abban tévedett, hogy a mongol típust azonosította a mongol nemzetiséggel, holott amaz sokkal általánosabb emennél s a mongolokon kívül sokféle, egymástól teljesen különböző családbeli népeket is foglal magában. Csak árjákat nem - természetesen figyelembe nem véve azt az utóbbi századok alatt Iránban megtelepedett s eliránosodott egy- két apró mongol eredetű törzset, melyet nem lehet nagy nemzetekkel, minő a szkíta volt, párhuzamba vonni.
Nem is tagadta senki a szkíták mongolos típusát, csupán jelentősége felől voltak eltérők a vélemények. De még azok is, kik a nevek után iránoknak állították a szkítákat, elismerték, hogy jelentékeny uralaltáji elemet kellett magukba venniük s erős vérkereszteződésen mentek keresztül.
21 De aere, aquis et locis c. művében. A szkítákra vonatkozó helyek kimerítő magyarázatát, I. Neumann Károlynál (Die Hellenen im Skythenlande. I. Berlin. 1855. 148-174 a "Körperbeschaffenheit der Skythen" c. fejezetekben).
25 A szkíták egymásközti hasonlóságát a kövérség mellett a szőrtelenségnek tulajdonítja Hippokrates (99,)
27 Topnard P.  Az antropológia kézikönyve Ford. Pethö Gy. és Török A. Budapest. 1881. 613. 1. Topinard a vörös típusról szólva elsorolja azon kínai adatokat, melyek azt bizonyítják, hogy Ázsia belsejében s északi Ázsiában a Jenyiszej mentén valaha egy zöldszemű s vöröshajú rassz létezett Ennek nyomai találhatók föl a finn típusban. (ld. m. 616, 1)
31 Részletesebben kifejtettem ezen véleményemet Arch. Ért, 1893. XIII. 110.- 111.
32 A szkítákkal rokon nyelvű szarmaták keleti ágát, az alánokat Ammianus Marcellinus (XXXL.. 2,21.) magas és szép termetűeknek, szőke hajúaknak s szemeik mérsékelten komor kifejezésénél fogva  retteneteseknek mondja. (Proceres autem Halani paene sunt omnes et pulchri, crinibus mediocriter flauis, oculorum tempera toruitate terribiles.) Az alánok árja voltának egyik bizonyítékául ezt is föl szokták hozni. Hát az bizonyos, hogy ez a külső nagyban különbözik attól, a minőnek az uralaltáji népeket szokták rajzolni, csupán a szem kifejezésében van olyan sajátság, a

 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2008-11-28
 
Törökszentmiklós

Cmertm98db4.jpg

 
Látogatottság
free counters
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!