tarsoly-pancel
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Elérhetőség

Telefon: 06203322035 .

 
Írások Karaul Táltos gyűjteményéből valók.
Írások Karaul Táltos gyűjteményéből valók. : Az utolsó Tordai Országgyűlés

Az utolsó Tordai Országgyűlés

Benke Tibor  2010.03.31. 22:24

- szilveszter-éjji legenda -

 

Az utolsó
„Tordai Országgyűlés”
 
- szilveszter-éjji legenda -
 
 
 
Írta:
Benke Tibor.
 
 
A jegyzők Országos Árvaház-Egyesülete Művészeti
Osztályának kiadása
 

Az utolsó „Tordai Országgyűlés”
 
 
- SZILVESZTER-ÉJJI LEGENDA –
 
A Petőfi-Társaság felolvasó ülésén bemutatta:
SZATHMÁRY ISTVÁN.
 
I.
 


Boldogfalva felett vérzik az ég alja.
Ólmos hófellegek száguldanak rajta;
Porló hómezőkre torz árnyékot vetnek.
Bujdosó zsiványnak futó kísértetnek
Ilyen az árnyéka! . . . Iszonyat . . . borzalom . . .
A forgószél táncol a szikrázó havon . . .
A Keresztesmezőn sóhajok zokognak!
Soha nem érzetett, gyilkos bánatoknak,
Észbontó sebeknek jajdulása harsan!
Sírok öble rendűl! . . . Mozdúl a magasban!! . .
 
- Ej, csupán káprázat . . . El, ti szörnyű rémek!
Csak az orkán tombol, fák nyögnek, beszélnek . . .
 
Öreg Kuruc Balázs az ablaktól ellép.
Véres képek, gondok szabdalják a lelkét;
Fel-feltünedeznek, összevisszasorban.
Ki a mondhatója, hogy melyik fáj jobban?
Ősz üstöke kuszán homlokára csapzott.
Két melytüzü sasszem lámpázza az arcot.
Bronz bőrén a ráncok mély árkokat ástak,
Bő medreit titkos, férfikönny-hullásnak.
Mert sírni nem látta, nem, még soha, senki.
Marcangoló búját csak a ránc jelenti
Áruló árkával, kimélyült gödrével,
Más tanuja nincs, csak a hallgató éjjel.
Téli jegenyefát: zörgő, szikár testét
Viharok vagdosták, meg is megtépdesték,
 
De egyenes mosf is! Lófőszékely tartja!
Lófőszékely lélek fogott gyeplőt rajta!
Pedig az a lélek kínok ringatója;
Minden örömvirág lehervadt már róla.
Jaj, reménye sincs már, semmi segedelme,
Csak a keserűség tüze lobog benne!
 
... Sötétedik kint a vérező ég alja;
Mintha gyászos sejtés bontódna ki rajta.
Év utolsó napján úgy jön ez az este,
Mint közeledő gyász néma, sötét teste.
 
Az öreg tanítót valami úgy húzza,
S háborgó lélekkel ablakhoz lép újra.
Felveti a fejét, fel, a sötét égre,
Azután felhördül fájdalomtól égve:
 
- Uram! Én Istenem! Meddig tart a próba?
Fellázadok Uram! Nem tehetek róla!
Óh, hiszen Te láttad, negyven hosszú éven
Milyen volt a lelkem, milyen a beszédem!
A kis iskolába minden egyes reggel
Úgy léptem be, mint a templomba: Neveddel!
Hitemet, lelkemet odaadtam híven,
Odaterítettem egész forró szívem,
Úgy tanítgattam a pöttön fiókákat,
Bimbózó lelkükben bontottam a szárnyat,
Hogy mind úgy szeressék hazánkat, nyelvünket,
Mint szent kezed érte megáld, vagy megbüntet!
Te tudod csak Uram, hogy megilletődtem,
Ahányszor Rákóczi felbukkant előttem,
Petőfinek nevét, Kossuthét kimondtam,
Hogy égett a lelkem, Te tudod legjobban!
A nyitódó szemek még nagyobbra nyílva,
Hogy lobogtak, égtek, hogy fakadtak sírva!
Uram! Uram!! A Te kezed szabadít csak!
Azt kívánják, hogy én! . . . oláhul tanítsak!!
. . . Csapások pörölyét zuhogtattad rajtam,
De, ha fel is hördült, nem lázadt az ajkam...
. . . Galambszívű párom korán szállt el tőlem . . .
Uzsok mellett fekszik zúgó, raberdőben
Szerelmes szép fiam! . . . Jeltelen a sírja . . .
Másik a levelét bús rabságból Irja!...
 
Bukuresti börtön senyveszti a lelkem,
Mert, hogy én magyarnak, jaj, hogy én neveltem! ...
. . . Te próbáló kezed mindenemet kérte!
Te tudod, óh Uram, nem lázongtam érte,
De, hogy a nyelvemet: anyám gyengéd nyelvét,
Őseimnek zengő, szívem édes nyelvét,
Hitem -, zsoltáromnak illatozó nyelvét,
Búsúlt haragomnak pengő acélnyelvét
El -, kiparancsolják, kilopják a számból?! . . .
Uram! Én lemondok mennyei hazámról,
Minden üdvösségről, s ha Te nézed tétlen,
Én a lelkemet is megfürösztöm vérben! . . .
 
- Jaj, ... bocsásd meg szómat . . . Látod jobb is volna,
Ha ez a bűnös száj nem nyílna több szóra,
Elcsukódna, csendre, mint lefogott két szem . . .
 
- Nem lehet az Uram! Nem, lehet az mégsem!
Ha én elhallgatnék, zúgna meg az erdő,
Bömbölne a szélvész, dördülne a felhő,
Hegyindító, ádáz, gyilkos vihar lenne,
Mert ezer év lelke lázadna fel benne!!
Cselekedj hát Uram! Fordítsd meg a szíved,
Mert a magyart, óh jaj, végleg elveszíted! . . .
 
. . . Háborog a lelke, mint az égő katlan,
Az öreg tanító zihálva, fáradtan,
Odaborul kopott, vénhedt asztalára.
Úgy reszket a teste, meg-megreng a válla.
Nem látja azt senki . . . Az éj feketéje
Bakacsintakarót terítget föléje...
 
. . . A Keresztesmezőn úgy zokog a sóhaj . . .
A szél sírva táncol a szikrázó hóval . . .                                            
 
II.
 
Kuruc Balázs mozdúl, Lófőszékely lelke
Megtépett homlokát újfent felemelte.
 
- Hogy is volt? - Mi történt háborgó lelkembe?
Kemény magabízón átgondolja rendre.
Hirtelen meghallja a hallgató csendet!
Meggyötört vén szíve újra kongat, csenget:
- Panni! - Hova lettél? -- Hol vagy nevelt lányom?
Még itt tusakodtam, elnyomott az álom?
Mért nem gyújtsz világot? - Panni! - Panni lelkem!
 
. . . Csak a tört ág roppan odakint a kerten . . .
Kuruc Balázs lelke jéghidegre válik.
 
- Balsors üldöz új, meg új sebbel, halálig? -
Hol van az a gyermek? - Mit kiált a csend itt?
 
... Kint a nyögő szélvész új panaszra zendít.
Az öreg tanító pitvarba, konyhába,
Keresi, kutatja, nem akad a lányra.
Végre, valahára, a kis benyílóba,
Ott fekszik az ágyon. Olyan, mint a rózsa.
Úgy pihen ott, mit a hópehely, a párnán,
Mint napsugárkéve a fecskének szárnyán,
Mint a harmatgyöngy a friss viráglevélen,
Mint az alvó május, hallgatón, fehéren . . .
 
- Milyen szépen alszik . . . Álma milyen szűzi . . .
Lehet-e, szabad-e megtörni, elűzni?
... Tán a rab fiamról álmodik most éppen?
... Az talán most tartja kis kezét kezében?
Hogy szeretik egymást, szívük milyen tiszta . . .
A bús valóságra hogy riasszam vissza? . . .
 
Simogatja szóval, becézgeti szemmel,
Költögető kézzel közeledni sem mer.
 
- Ébredj virágszálam . . . Ébredj kis cselédem!
Az álmok kútjába igen-igen mélyen
Odafelejtkeztél. Most már visszavárlak! . . .
 
Pillája se rebben az aluvó lánynak.
 
Mint a madárfalka fegyverdörrenésre.
Riad az öreg szív elcsitúlt érzése.
Iszonyú gondolat tőrét belemártja! -
Megkövülten néz a hallgató leányra.
 
Úgy pihen ott, mint a hópehely, a párnán,
Mint napsugárkéve a fecskének szárnyán,
Mint a harmatgyöngy a friss viráglevélen,
Mint az alvó május, hallgatón, fehéren . . .
 
. . . Csönd. Semmi se mozdúl. A gyertya se lobban.
. . . A halál lopott itt egy bimbót . . . titokban . . .
Az öreg csak nézi a letört virágot,
Azután feljajdúl:
            - Mért tetted? Ki bántott?
Lehet-e titkos zúg lelkedben előttem? . . .
De ni, ott az írás! Fehér keszkenőben
Ott fekszik mellette! . . . Könnyes még a lapja . . .
 
Az öreg tanító a kezébe kapja,
Olvassa, betűzi:
 
„Nevelő apámnak.                                        
Apám, én elmegyek, mert a lelkem fáradt.
Az én bánatomat nem lehet leírni.
Mióta a mátkám a rabságot sínyli,
Verje meg az Isten, az az oláh pópa
Csak utánam sugdos, lábom nyomát rójja.
Ma izente, hogy ha nem hallgatok rája,
Holnap a mátkámat húzzák bitófára!
Ahogy imádkoztam szörnyű elesetten,
Valami azt súgta: dobjam el a testem.
Úgy kinyílt a szívem, mint a nyitott ablak.
Bocsáss meg, hogy én is elmegyek, itthagylak . . .”
 
Erdőt ha vihar tép, gyenge fák hajolnak,
Derékba is roppan, amelyik már korhadt.
Csak az egészséges szálfa áll a szélben!
Kuruc Balázs lelke haragos - keményen
Jegenyévé nő az iszonyú csapásra,
De fekete felhő gyűl a homlokára.
Villámrejtő felhő, a legyűrt, vad kíntul.
Visszanéz mégegyszer, - azután elindul.
 
Az oláh harangszó a viharban reszket.
A babonás hívek hányják a keresztet.
Év utolsó napján, végbeszámolóra,
Most készül a papjuk, most készül a pópa.
 
Adjon Isten pópa jó fegyvert a bajban! 
Szól a szobájába betoppanva halkan
Az öreg tanító. - Váratlanul jöttem?
Lásd, annyi Szilveszter maradt el mögöttem.
Nem bírja már tovább ez a vénhedt testem.
Nagy leszámolás van a mai esten!
. . . Rab fiamat is már vissza én nem várom,
De, ha én meghalok, - van egy nevelt lányom . . .
Koccintó pohárra, egy békülő szóra,
Gyere hozzám pópa, - légy a gondozója.
. . . Ne félj tőlem pópa . . . Nem vagyok kísértet!
. . . Tied lesz a lányom! . . . Neked adom! - Érted?
. . . Az arcod hol lángol, hol fakóra válik.
Ne reszkess hát pópa! - Igaz ez egy szálig! . . .
 
Azt a tűz emészti, hideg rázza aztán.
Vajh igazat szólt-e, vagy tőrös ravasz? Tán
Cselt vet a beszéddel, mert támadni nem mer?
. . . Mért tört volna így meg ez a kemény ember?!
Gyáva, sunyi ebként, akadozó szóval,
Farizeus képpel, óvatosan szólal:
 
- Áldassék az Isten, ki a helyes útra
Vezetni az embert csalt egyedül tudja.
Hallod? - A harangok másodszorra szólnak.
Templomba kell mennem ... Elmegyek majd ... holnap.
 
Hogy a bűnös szájon Isten neve zeng fel,
Kuruc Balázs lelke felforr, mint a tenger.
Emberinél nagyobb erővel csitítja.
 
- Nem várhatok pópa. Meg van az már írva.
Gyere tüstént, rögtön! Érzi azt az ember.
Énnekem holnap már látogatás nem kell!
 
Azt mondják, a tűzben rejtőzik varázslat.
Mint a lángragyúlni készülő parázsnak,
Úgy ég a két szeme. A szava parancsszó,
Hideg, mint a penge, vésztjóslóan hangzó.
 
Mintegy félálomban, mit tesz, azt sem tudja,
A pópa remegve felkészül az útra.
 
- Erre, ide ülj le! Hozom a világot.
Vendéget e vén ház jaj, be régen látott!
Gyűlölködni nékünk lásd, minek is kellett?
Béküljünk ki pópa! Szívvel vendégellek!
Forró, magyar szívvel! Vérszín borral hozzá!
Úgy koccints most pópa, mintha imadkoznál!
 
Az öreg csordultig tölt a két pohárba.
Jómaga kiissza és a földhöz vágja.
 
- Így! ... No most... esküdj meg, hogy szívvel és testtel
 
Még ma éjszakára lányom mellé fekszel!
Felugrik az tüstént, mint kígyómarásra.
Rémülten mered rá vén Kuruc Balázsra.
 
- Tán az ördög szállt meg! Tébolyult vagy ember!
Nyisd ki az ajtódat ... Énnekem ... mennem kell! ...
 
- Ne siess galambom. Nem kell tán a lányom?
Pedig gyere, nézd csak, ott vár, fehér ágyon!
 
Azzal a papot a benyílóba rántja,
S kacagva mutogat a halott leányra:
 
- Itt a lány! Kívántad! Aljas bűnre kérted!
Neked adom pópa! - Mit bámulsz? - Nem érted?
Ha te nem esküdtél, hogy szívvel és testtel,
Megesküszöm én, hogy még ma mellé fekszel!
 
S mint a szilaj folyó, ha ledőlt a gátja,
Rohan a pópára. Tépi, veri, vágja!
Tajtékzó dühe most szabadulva tombol!
Húsát a fogával tépi le a csontról!
 
... Ki tud megbirkózni egy halott leánynyal?
Ki az elszabadult pokollal magával?
Az oláh harangszó harmadszor is zenghet,
Várhatják a papot, nem megy az már, nem megy.
Fekszik a lány mellett, holtan, csendbe, vérbe . . .
 
Kuruc Balázs lelke ébredez a vérre:
 
Mi ez a kezemen?... Véres, - embervéres!
A lelkem új poklot, új gyehennát érez!
. . . Megöltem . . . Tulajdon kezemmel gyilkoltam!
. . . Merre, hova fussak? . . . Szabadítás, hol van? . . .
Csitt! - lépteket hallok! ... Csak a szél zúg, -
 (semmi . . .)
Hova fussak Isten?! . . . El! Csak menni, menni! . . .
 
Fal mellett lopózva, nesztelenül, félve,
Kioson a házból, kirohan az éjbe . . .
 
 
III.
 
Mint az, akit kerget önvád fúriája,
Fut a vén tanító, fut ki a határba.
A Keresztesmező kellős közepére.
Üldözi a lelke, üldözi a vére.
Megáll és a mellét, két karját kitárva.
Az ősöket hivja, fennszóval kiáltva:
 
- Elfordult az Isten! Nem hallgat meg senki!
Titeket idézlek igazságot tenni!
 
Egyszerre, - mi történt? Ébren van-e? Álom?
Valami derengés ömlik el a tájon.
Valami derengés sötét éjszakába.
Nem is csillag, nem is távol égő máglya,
Nem is búvó holdfény, nem is virradat még!
Kardja, vértje csillog, töméntelen had nép
Gyűlik, gyülekezik, omlik sugározva.
Az ősi dicsőség fakó vényét hozza.
Ki gyalog, ki táncos, jóvér paripáján,
Majc lobog a szélben, hab szakad a száján;
Csótáros fejét is büszkén fel -, kitartja,
A gazdája mintha úgy nőtt volna rajta.
Léptük ahogy dobban, földet is megrenget.
Tekintetes karok, tekintetes rendek,
Végeláthatatlan, sűrű tömegekben.
Vállaikon tigris, farkas libben, lebben.
 
Most hangja se hallik az emberözönnek:
Torda felől mind a fejedelmek jönnek.
Ennyi méltóság csak magyar arcon ülhet.
Kornéták köszönnek, dobok megperdülnek,
Tárogatók sírnak, tenger zászló rebben,
Morajló mozgás kél a roppant seregben.
Mert most ér a síkra, hej, furcsa egy gárda:
Gyászos a kalpagja, rongyos a dolmánya.
A tört zászlót minden szem könnyezve nézi,
S áhítattal súgják: Rákóczi! Bercsényi!
 
Az öreg tanító nem hisz a szemének.
Elbűvölve nézi a tengernyi népet.
 
- Vajjon miért jönnek? Vajjon mit akarnak?
Talán a megcsúfolt, pusztuló magyarnak
Balrafordult sorsát, igazát megvédni?
 
A közelebb állót tisztelettel kérdi:
- Mi készül itt uram? - Megkövetem szépen,
Meg ne nehezteljen azért, hogy megkérdem.
 
A levente ránéz, azután megszólal:
- Hiszen kend idézett lángos, szilaj szóval!
Új országgyűlésre gyűlnek itt a rendek.
Igazságot tenni. Meghallgatják kendet.
Nem tudtak nyugodni ódon sírjaikban,
Sem a hadak útján. Még Csaba is itt van.
Ott az országbíró, pallos a kezébe,
lnduljon kend bátran, járuljon elébe.
 
Kuruc Balázs előtt megnyílik a tábor,
Minden szem rágyullad közel is, meg távol.
Alig bírja testét, félig holtraváltan,
De a szó galambját kiröppenti bátran.
Elmondja, hogy mint lett a hazának veszte,
S ez a drága föld most, bitangra eresztve,
Raberdőket táplál, jaj, rabkalászt érlel!
Rabmagyarok sorsát hűséges beszéddel
Megrajzolja, festi, úgy, hogy a táborbul
 
Haragos moraj kél, tompa zúgás mordul.
- Hát akik szabadok? - Kiáltoznak többen.
Kuruc Balázs lelke szomorúra döbben.
 
A csonka hazában, hajh, alszik a lélek.
Ha ti azt tudnátok, a magyar mivé lett!
Koncért marakodik, aranyborjút épít,
Becsmérli, gyalázza egymást, saját vérit,
Nem tud felriadni, sziklaeggyé lenni,
Nem állítja meg a pusztulását semmi! . . .
Tettekre már hitvány, de nagy a beszédben!
Gőgösebb, tunyább, mint volt valaha régen!
A megásott sírját vigalommal nézi,
Sok öröklött bűnét újakkal tetézi,
S ha az Isten nem küld egy riasztó lelket,
Végképpen elalszik, nyomtalanul elmegy! . . .
 
A süveget, vértet szembehúzva mélyen,
A nagy országgyűlés hallgat szégyenében.
 
Nem várja, hogy újra szólásra kérleljék,
Az öreg csak tovább teregeti lelkét
Maga bánatával szelíden tarkázva,
Búja telt iszákját mind eléjük rázza.
S így végzi:
 
- Nagyságos, nemes fejedelmek!
Akit a balsorsa ennyi sebbel ver meg,
Végképp elbúsúltan, vérig meggyötörten
Bűnre lázad egyszer! - Én is urak! Öltem!
Szemet a rab fiam fehér mátkájára
Mert vetni a pópa, a hitvány oláhja!
Puszta két kezemmel megöltem! . . . Így történt.
Tegyetek hát rajtam, óh tegyetek törvényt!
. . . Kit a bűn nem mardos, balsorsban is boldog . . .
Azóta lelkemben új gyehennát hordok,
Azt a véres arcot látom, mindig látom,
Jaj, hogy így üldöz már végig a világon!
Visszavenni a bűnt nem lehet, megtörtént!
Bevallom, itt állok, tegyetek hát törvényt.
 
Halálos csend támad. Nem értik a rendek,
Mi bűn marja lelkét az öreg embernek?
Megölte? - Jól tette! Hisz szent kötelesség,
Hogy a ház tisztáján semmi folt se essék!
Nem bűn, vitéz tett az! Mit zokog, mit jajgat?
Ilyen lágy szíve lett a vesző magyarnak?
Vagy más erkölcs támadt? Zsiványt ölni vétek?
Hallgatnak és kérdőn össze-összenéznek.
Nem áll elő egy, ki vádoljon, vagy védjen.
Néznek az öregre néma csendességben.
 
Áll az öreg sután, pirító zavarban.
Kétség és remény közt hánykódó vihar van
Égő belsejében.
            - Vajh miért nem mondják
Felettem a törvényt?
            Maga kicsi gondját
Talán le is nézik? - Istenem, de bánja,
Hogy belekeverte az ország bajába!
Szeretne eltűnni, levegővé lenni,
A kínos mély csendben nem szólal meg senki...                                          
Erre Piski felől vakító fény lobban,
S amint közeledik, vakít egyre jobban.
Szilaj muzsikaszó, majd halkuló zengés,
Most viharos átok, tépő vágy, esengés
Cseng belőle, nóták suhogó, lágy selyme,
Mintha a levegő vadvirággal telne,
Vágott sarjúrendek illata száll szerte.
- Ezt a millió színt lánglélek keverte!
Most csatakürt zendül s úgy hallatszik szentül,
Hogy ezernyi penge tűzzel összependül!
- Kényesen, szilajon, így felglóriázva,
Ezt a tenger nótát vajjon ki nótázza?
Ki közeleg ottan? - Tárva, karikára,
Minden szem azt nézi, káprázva, csodálva.
Jön, mint a sebes szél! Táltos ló alatta!
S elönti a tábort a szabadság napja!
Elönti, vakítja, hogy szem ki se bírja.
Maguk sem tudják mért, elfakadnak sírva,
Valami tűz lobban az egész seregre,
Forr a vér, a szív meg pattanni szeretne!
Most, most bontakozik! . . . Lázban ég az arca!
Glóriás homlokát büszkén hordja, tartja!...
Senki meg se látja kopottas dolmányát,
Viseltes csizmáját, csak a szemét látják!
Micsoda két szem azt Nincsen annak mása!
 
A magyar szív legszebb, - szentebb lobogása
Teszi tündöklővé! Csupa lángos lélek!
Gyujtó tüzében a haldokló is éled!
 
Mennyrázó kiáltás zendül és betölti
Az eget és földet: „Petőfi! Petőfi!”
Az embererdőben most minden szív oltár.
Mely az áldást várja Minden érzés zsoltár.
Petőfi megáll, int s rákezd a beszédre.
Mint az ömlő láva, olyan a beszédje:
 
- Már a sír is rendült, hánykódott alattam.
Mindenütt idéztek! Ime! Feltámadtam!
Minden dalom itt zeng előttem, mögöttem!
Ebbe a gyűlésbe hívatlanul jöttem.
Hívatlanul jöttem, rontottam így rátok,
Mert látom, hogy búsan, tanácstalan álltok.
A nagy idők mostan új törvényt akarnak!
Új igazság kell a pusztuló magyarnak!
Új igazság, melyet törvénykönyv nem ismer!
Csodálva kiáltson még az Isten is fel,
Ha új igazunkat a kardunk kiverte!
Nem parancs kell ide, hanem a nép lelke!
Az az alvó, kincses, drága magyar lélek,
Melyet betemettek hazugok, cselédek!
Az a gyémántlélek az én népem lelke,
Amely ittasultan, vígan, énekelve
Tud halálba menni, hogyha felébresztik!
Nem az ő bűne, hogy mély álomban fekszik!
 
- Ti urak és rendek, dicső regimentek!
Kiki a sírjába ti most visszamentek.
De legyetek készen, mert eljön az óra,
Mikor csatakürtös vértalálkozóra
A felébredt magyar hozzátok kiált majd,
Hogy jöjjetek víni ezt a végső párbajt!
Nótázó igricek, borongó regősök,
Ti szívetek vérét síró hegedősök!
Csillagon, felhőben, szellők sóhajában, -
Most titeket hívlak! -- jöjjetek utánam!
Minden magyar szívbe mi bekopogtassunk!
Minden bút, kétséget álomba ringassunk!
Minden alvó erőt dallal felébresszünk!
Minden húnyó tüzet új lángra gerjesszünk!
Minden rejtett kincset kutassunk, kiássunk,
A magyar lélekből! - Ez a hivatásunk!
És ha vannak élők, akik énekelnek,
Akik a dalt könnyes imádságnak, szentnek,
Szívükbe teremtett égi lángnak tartják,
Ihlessük meg szívét, csókoljuk meg ajkát.
Mindegyiknek sorba, hogy új lángra kelve,
Azt az ébresztő dalt vélünk énekelje!
Nótázó igricek, borongó regősök,
Ti szívetek vérét síró hegedősök!
A ti ajkatok most csak szent dalt kiáltson!
Az a magyar Isten úgy verjen, vagy áldjon!
Csillagon, felhőkön, szellők sóhajában,
Minden nótamondók, jöjjetek utánam!
Lelkemben a nóták forgószele támadt!
 
Ezt az öreg székelyt elviszem - példának!
 
Kuruc Balázs lelkét a nyergébe kapja,
Úgy repül a fényben, szilajon vágtatva.
 
Az utolsó gyűlés bús Szilveszter-éjjen,
A nagy országgyűlés így esett meg éppen.
Nyomát a szállongó hópelyhek beszállták.
A rendek elmentek. Csak Csaba áll vártát
Fent a hadak útján. Vigyázva figyelget,
Hogy itt legyen tüstént, ha riadót vernek.
Hajnallik. Nyoma sincs a bőszült viharnak
A Keresztesmezőn öreg ordas ballag.
Szimatolva áll meg. Szűköl, szőre borzad.
Megérzi a hóval betemetett holtat.
Vadul kikaparja! - Nem kell neki mégsem.
Vénhedt, sovány csontok. Tovaballag éhen . . .
Szeme csupa tűz, láng, olyan, mintha égne . . .
Meg-megáll és hosszan felüvölt az égre.
 
*
 
Szilveszter éjjelén, kíntól meghajoltan,
Lelkembe, mint kutba, nézőn lehajoltam.
Szívem minden húrja keserűen égett.
Láttam a sorsunkat, milyen összetépett,
S milyen gyávák lettünk, kik harcoltunk bátran!
Jaj, a jövendőt is feketének láttam!
S úgy hívtam az Istent, rimánkodva, sírva,
Ne hagyjon bennünket a megásott sírba!
... Álom-e? Valóság? - Nincs külömbség közte!
Valami szent mámor szívem bekötözte,
Ezt a legendát a bús lelkembe lopta.
Új remény gyúlt bennem!
A szemem azóta ott jár a határon,
A felhőket nézem, a hadakat várom.
Álom-e? Valóság? - Ne is kutassátok!
Ha ti nem érzitek, - jaj, elért az átok . . .
 
*
 
 

 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2008-11-28
 
Törökszentmiklós

Cmertm98db4.jpg

 
Látogatottság
free counters
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak